Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-15 / 163. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 15. RÖVIDEN Pofon csattant a minisztériumban Pozsony. Pofozkodásba torkollott tegnap egy pénzosztó gyűlés a kulturális minisztériumban. Pavol Janik, a Szlovák írók Egyesüle­tének elnöke arcul csapta Martin Mašekot, a tárca művészeti osztá­lyának igazgatóját. A bántalmazott hivatalnok ajka berepedt, sérü­lését a helyszínre hívott orvos látta el. A főigazgató jogi képviselője közbenjárásával szándékozik feljelentést tenni Janik ellen. Martina Pavlíková, a minisztérium szóvivője szerint az egyesület elnökét feltehetően nem a nekik szánt pályázati támogatás összege dühí­tette fel, hanem az elosztás mikéntje nem volt az ínyére. (SITA) Irakban maradnak a szlovák katonák Pozsony. Nem vonja ki a hadügyminisztérium a szlovákiai kato­nákat Irakból, fontolóra veszi viszont, hogy változtat az alakulat összetételén. Martin Fedor, a szaktárca államtitkára közölte: a tö­meges kivonások következtében Irak a jelenleginél is bizonytala­nabb helyzetbe kerülne. (TASR) Maradunk a MiG-eknél Pozsony. A szlovák hadsereg további 23-29 évig használhatja még MiG 29-es vadászrepülőgépeit légterének védelmére. Tizen­két gép felújítását előreláthatólag a jövő év első felében befejezik; á karbantartási költségek elérik a 63,2 millió amerikai dollárt - nyilatkozta Martin Kovalik, a védelmi minisztérium sajtóosztályá­nak munkatársa. (TASR) Az OKS elítélte az uszító kijelentéseket Pozsony. A Polgári Konzervatív Párt (OKS) elítéli a Szlovák Testvériség - Nemzeti Párt szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, gyűlöletet szító megjegyzéseket. A szélsőséges szervezet faj- és nemzetellenes kijelentései megengedhetetlenek - áll az OKS sajtó- közleményében. A párt felszólítja az illetékes hatóságot, vizsgálja ki, nem került-e sor törvénysértésre, (ú) Slota a szlovákoknak akar kárpótlást Pozsony. Ján Slota szerint etnikai tisztogatással is felérő, évekig tartó, tömeges elmagyarosítás zajlott Magyarországon, ezért erkölcsi elégtételt követel a Szlovák Nemzeti Párt Magyarországtól és a ma­gyarságtól. A párt elnöke kijelentette, a magyar nemzetnek kellene bocsánatot kérnie a szlovákoktól történelmi gaztetteik miatt. Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnek pedig le kellene mondania, hiszen Slota szerint Jin Paroubek cseh kormányfő kártérítési javaslatára tett reakciója szöges ellentétben áll Szlovákia külpolitikai irányultságá­val, és méltaüan egy magas beosztású politikushoz. (TASR) Életbe lép a vagyon eredetéről szóló törvény Több ügyész kellene ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Több rendőrre és ügyészre van szükség, egyezett meg Dobroslav Trnka főügyész és Vladimír Palkó belügyminiszter a tegnapi tárcaközi megbeszélésen, melyen az igazságügyi tárcavezető is részt vett. „A büntetőjogi reform keretében 65-tel bővül az ügyészek száma, de ez sem elég, mert szep­tember 1-jétől érvénybe lép a va­gyon eredetéről szóló törvény, amely újabb terhet ró az ügyészség­re” - jelentette ki Trnka. Legalább 75 ügyészre lenne még szüksége, gyakorlatilag minden ügyészségen további kettőre. „A belügyminiszté­rium a vagyon eredetéről szóló tör­vény miatt a pénzügyőrség sorait akarja 30 rendőrrel bővíteni” - nyi­latkozta érdeklődésünkre Boris Ažaltovič belügyi szóvivő. Ivan Gašparovič államfő egyéb­ként tegnap írta alá a vagyon ere­detéről szóló törvényt. A Smer mű­helyéből származó elképzelés ér­telmében bárki feljelentést tehet az ellen, akivel kapcsolatban felmerül a gyanú, vagyonát törvénytelenül szerezte. A hatóság ellenőrzi, hogy a vagyon és tulajdonosa bevételei összhangban vannak-e, s a ha a kü­lönbség meghaladja a 6,5 milliót, vagyonelkobzási eljárás indul. Ha a polgár nem képes igazolni a legális eredetet, az állam elkobozza. A HZDS szerint ez alkotmányellenes, ezért nem kizárt, Vladimír Mečiar mozgalma a taláros testületnél emel panaszt, mely felfüggesztheti a norma hatályosságát. (dp,t, sza) Az alkotmánybíróság felhívása az államfőhöz Nálunk is bonyolódhat az uniós alkotmány ügye ÚJ SZÓ-HÍR Kassa/Pozsony. Az alkotmány- bíróság elrendelte, hogy az államfő a végső döntésig ne írja alá a parla­ment által már ratifikált uniós al­kotmányt. A testülethez a hét ele­jén fordult a polgárok egy csoport­ja, mert szerintük sérült a közvet­len hatalomgyakorláshoz való jo­guk. „Az alkotmányt népszavazá­son kellett volna ratifikálni, mivel egy államközösségbe való belépést jelenti’ - mondta Ondrej Dostál, a beadványt aláírók képviselője. Ján Mazák, az alkotmánybíróság elnöke szerint a végleges ratifiká­ció elhalasztására azért van szük­ség, hogy a testület érdemben dönthessen. „Ha az államfő aláírná a dokumentumot, akkor csak aka­démiai vitát folytathatnánk a bead­ványról - mondta Mazák. A bíró­ságnak döntenie kell arról, hogy az Európai Unió államközösséggé vá- lik-e az alkotmányszerződés életbe lépésével, és hogy alkotmánytör­vénnyel kell-e ratifikálni, melyet népszavazással is meg kell erősíte­ni. (juk, lpj) Javítaná az MKP esélyeit, ha végleg megegyeznének a hoppon maradt szlovák pártok Két szlovák nagykoalíció Nyitrán Az MKP saját választóira figyel Az MKP nem azzal kíván foglalkozni, mi történik a szlovák szín­téren, hanem hatékony kampánnyal és jó választási programmal a saját támogatóit próbálja megszólítani, szögezte le lapunknak Far­kas Iván, a párt nyitrai kerületi tanácsának elnöke. „Mivel a Smer felszólított mindenkit a magyarok elleni szövetkezésre, nem ki­zárt, az újonnan alakuló szlovák koalíció végül beolvad a már léte­zőbe. Ha viszont külön-külön indulnának a választáson, akkor az MKP-ra nézve kedvezőbb lesz a helyzet, ám mi nem erre hagyatko­zunk. Választóink minél nagyobb mértékű mozgósítására össz­pontosítunk” - szögezte le Farkas, (sza) Nyitra/Pozsony. Valószínű­leg két „szlovák nagykoalí­ció” lesz Nyitra megyében. A HZDS-Smer-KDH-SDKÚ alkotta négyes azért jött lét­re, hogy az MKP-val szem­ben mozgósítsa a szlováko­kat az őszi választásra. A tö­mörülésből kimaradt pár­tok úgy döntöttek, szintén szövetségre lépnek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A másik alakuló négyes is hason­lóan bizarr, mint az első, melyben Mečiar, Fico és Dzurinda pártja lé­pett szövetségre. Most az ANO tár­gyalt a Szabad Fórummal, az SNS- szel és az államfő egykori pártjával, a HZD-vel. Az ANO-val az első szlo­vák koalíció nem számolt,, ezért próbálkozik hasonlót tető alá hoz­ni. „Érdekes, hogy az SNS sem ré­sze az első nagykoalíciónak, és a most alakulóban próbál helyezked­ni. Alighanem az első tömörülés megpróbálta a nemzeti pártot a partvonalon kívülre szorítani, való­színűleg csak pár helyet kínáltak volna neki a listán. Ebből is lehet látni, hogy a nagy nemzeti jelsza­vak mögött mi minden mozgat egy-egy pártot. Alapvetően ezt nem ítélem meg negatívan, a plu­ralizmus természetes jelenség” - fejtette ki lapunknak Öllős László politológus. Robert Fico Smer- elnök szerint súlyos hiba lenne, ha létrejönne még egy szlovák koalí­ció, inkább az eredetit lehetne bő­víteni, különben az MKP, amely most többséggel rendelkezik a me­gyében, ismét megnyeri a válasz­tást. Ezért néhány napja egyesülés­re szólította fel az összes szlovák pártot, de választ nem kapott. Ján Kovarčík, a HZDS alelnöke egyetért Ficóval. Emlékeztetett: az ő koalíciós szerződésükben van egy kitétel, mely szerint további pártok is bevehetők. Kovarčík a ki­ugrott HZDS-esekből álló HZD-n kívül bárkit szívesen lát, az SDKÚ- nak pedig ugyanez a baja a Sza­bad Fórummal. Az ANO ellen egy­előre senkinek sincs kifogása, Kovarčík állítása szerint már fel is vették vele a kapcsolatot. Az ANO ezt tegnap cáfolta, ellenben meg­erősítette, hogy jól halad az egyez­tetés a másik koalíció ügyében. „Ha ez megtörténik, végleg lehúz­hatjuk a rolót, és előre elmondhat­juk, hogy az MKP megint megnye­ri a Nyitra megyei választásokat” - jelentette ki Peter Oremus, a Smer képviselője, (s, sza) Az MKP nevében Duray Miklós, a parlament részéről Pavol Hrušovský házelnök vett búcsút az elhunyttól Négyezren búcsúztatták Komlósy SZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. Több mint négy­ezren vettek tegnap végső búcsút Komlósy Zsolt parlamenti képvise­lőtől a rimaszombati köztemető­ben; szinte az ország minden tájá­ról érkeztek gyászolók. A reformá­tus liturgia szerinti gyászszertar­tást Erdélyi Géza püspök végezte magyarul és szlovákul. Jelen volt a parlament elnöke, Pavol Hru­šovský, szinte az MKP teljes csúcs- vezetése, számos parlamenti képvi­selő és más közéleti személy. Komlósy Zsoltot Pavol Hrušovský is elbúcsúztatta, felelősségtudatát, lokálpatriotizmusát és a régió fel­lendítéséért kifejtett munkáját (Szekeres Éva felvétele) hangsúlyozva. Zsoltot Az MKP nevében Duray Miklós ügyvezető alelnök búcsúzott. Fele­lősségteljes és áldozatos munkájá­ról szólt, kiemelte Komlósy határo­zott egyéniségét, s azt, hogy dönté­sei nem mindig a párt hivatalos vé­leményét tükrözték, ám azok he­lyességét az idő igazolta. A város­atyától, a régió hűséges képviselő­jétől Rimaszombat polgármestere, Czifrus István búcsúzott az önkor­mányzat nevében. A református gyülekezet, a pályatársak és bará­tok nevében Bán Zoltán méltatta Komlósy Zsolt munkásságát. Az el­hunyt képviselő földi maradványait a család döntése alapján elham­vasztják. Komlósy Zsolt 50. szüle­tésnapja előtt pár nappal, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Új terrorizmusellenes intézkedésekben egyeztek meg Brüsszelben a tagállamok szakminiszterei Egy évig nyilvántartanák, kivel telefonáltunk ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony/Brüsszel. Új módsze­reket vet be az Európai Unió a ter­rorizmus elleni harcban - egyeztek meg az unió bel- és igazságügyi mi­niszterei Brüsszelben. A rendkívüli ülést a londoni merényletek után hívtak össze. Megegyeztek, októ­berben előterjesztenek egy javasla­tot, mely szerint egy évig nyilván­tartanak az unióban minden tele­fonbeszélgetést, sms-t és elektroni­kus postát. Ez nem a telefonok le­hallgatását vagy az üzenetek tartal­mának ellenőrzését jelenti. Az len­ne nyomon követhető, ki kit hívott. Az új törekvés ellenzői szerint ez túl nagy beavatkozás lenne az em­berek magánéletébe. Vladimír Palkó belügy- és Dániel Lipšic igaz­ságügyi miniszter viszont a rende­let legszigorúbb változatát támo­gatja. Már arról is feljegyzés ké­szülne, ha valaki csak „felcsörrenti” a másikat, de az nem fogadja a hí­vást. „A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a terroristák ezt a fajta kommunikációt használják a leg­gyakrabban” - állítja Palkó. „Ha vá­lasztanom kell a személyes adatok és az emberi életek védelme között, akkor az emberek védelme mellett döntenék” - magyarázta Lipšic. Most is archiválnak a szolgáltatók „A kommunikációs forgalom adatait, tehát hogy ki, mikor és ki­nek hívott vagy küldött sms-t, a törvény értelmében most is nyil­vántartjuk bizonyos ideig” - árulta el lapunknak Peter Tóth. Az Orange szóvivője elmondta, a törvény tilt mindennemű tartalmi tárolást - kivéve, ha a rendőrség vagy valamely hivatalos szerv ezt írásban kéri. „A T-Mobile addig nem nyilatkozik a kérdésben, amíg nem lesz meg az új törvény” - mondta lapunknak Juraj Droba kommuniká­ciós igazgató. Radoslav Bileka, a Slovak Telecom szóvivője leszögezte, a táv­közlési cég a törvény értelmében eddig is tárolta a kommunikációs forgalom adatait - ha ez 12 hónap lesz, ennek is eleget tesznek. Arról, hogy az e-maileket hogyan és miként lehet tárolni, egyelőre nem tudott nyilatkozni, (dem, s, szí) Harmincezernél több kérvény egy hónap alatt - sokaknak most érte meg nyugdíjba menni Késnek a nyugdíjkérelmek elbírálásával LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A Szociális Biztosító­hoz júniusban 30 ezer nyugdíjazta­tási kérvény érkezett, s nem győzik elbírálni ezeket. Sokan azért kérték nyugdíjaztatásukat, mert a július elsején életbe lépett módosítás hát­rányos lehet azokra nézve, akik 1994 óta folyamatosan dolgoztak, és az átlagnál magasabb fizetést kaptak. A biztosító azoknak, akik június 30-a után kérték nyugdíjaz­tatásukat, már az 1984-től kapott bérük alapján számítja ki nyugdíju­kat. A sok kérvény miatt František Halmes igazgató nem zárja ki, hogy elhúzódik az elbírálások ide­je. Egy átlagos hónapban a biztosí­tóhoz mintegy 8-9 ezer kérvény ér­kezik - az év első öt hónapjában mintegy 40 ezren kérték nyugdí­jaztatásukat -, az eddig feldolgo­zott júniusi adatok ennek közel a háromszorosát mutatják. „Tartunk tőle, a törvény által megszabott ha­táridőt ennyi alkalmazottal nem tudjuk tartani” - mondta lapunk­nak Vladimíra Pôbišová, a biztosító szóvivője. A jogszabály szerint két, nehéz esetekben legfeljebb három hónap áll rendelkezésükre. „Meg­erősítettük a munkavégzést, s min­dent elkövetünk, hogy a kérvények elbírálása néhány hónapon belül újra visszatérjen a rendes kerékvá­gásba” - tájékoztatott a szóvivő. A biztosítónak tavaly is ilyen gondjai voltak, sokan hónapokig vártak a döntésre. Az elbírálás el­húzódásához vezethet az is, hogy júliustól az 1984-től számított idő­szakot veszik figyelembe. „Kérjük ügyfeleinket, hogy még a kérvény beadása előtt szerezzék be az ösz- szes fizetési kimutatásukat” - taná­csolja Pôbišová. Sokaknak gondot okozhat az a néhány hónap, ami­kor gyakorlatilag jövedelem nélkül vannak: már nincs munkájuk, de még nem kapnak nyugdíjat. Ők kérhetnek szociális segélyt, melyet utólag vissza kell fizetni, ha a bizto­sító megítéli nyugdíjukat'. Azt ugyanis visszamenőleg, a kérvény leadási időpontjáig megkapják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom