Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)

2005-07-13 / 161. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 13. Kultúra 9 Eldad Tarmu, az Amerikához és Izraelhez egyaránt kötődő vibrafonos adott koncertet Ipolyságon Néhány könnyed vadállat Eldad Tarmu és a Nothing But Swing (A szerző felvétele) Szokatlanul kezdődött nemrég az I. Ipolysági Sör- fesztivál. A hatalmas, ezer négyzetméter alapterületű sátorban dzsesszzenészek adták az első koncertet. Az amerikai Eldad Tarmu, aki virtuóz vibrafonosként ren­geteg helyen, mindenféle körülmények között zenélt már, és a kitűnő kísérő zené­szekből álló besztercebá­nyai Nothing But Swing. FORGÁCS MIKLÓS Eldad Tarmu - az egyik legis­mertebb és legsajátosabb vibrafo­nos - igazi világpolgár. Los Ange­lesben született, ma is oda tér haza, de fiatal felnőttként Izraelben is el­töltött jó néhány évet, ott tanult meg héberül is. Rengeteget utazik, valaha felfedezte magának Euró­pát, és azóta mindig szívesen jön koncertezni az óhazába. Kedvenc városai között egyaránt ott van az egzotikus Isztanbul, a mesés Erdély kincses Kolozsvárja, a patinás Krakkó és a gazdag Hága. Tavaly David Jengebarjan harmonikamű­vésszel Budapesten koncertezett. Most éppen Temesváron vállalta el a zenei főiskola vezetését egy iskolaévre, azt készíti elő, románul ta­nul, ismerkedik a várossal, fejben már állandóan tanít, emellett szerbiai koncert­turnéra is volt ideje, és Ipolyságra is el tudott jönni, hogy megmutassa, hogyan kell önfeledten bűvölni iz­galmas hangszerét. Makovínyi Pál, a koncert főszer­vezője - aki időnként dzsessz- mennyországot varázsol Ipolyság­ból - elmondta, a Los Angeles-i ze­nész és az 1998-ban alakult közép­szlovákiai dzsessztrió egy órával a koncert előtt találkozott. „Nem is szabad előbb. Kilövik a tölténye­ket” - jegyezte meg Makovínyi. Azon viszont ő is meglepődött, mi­kor Eldad Tarmu - ahelyett, hogy témákat beszéltek volna meg - sa­ját szerzeményeinek kottáit kezdte osztogatni leendő tettestársainak. Klaudius Kováč, Peter Solárik és Róbert Ragan arcán nem látszott meglepetés: óvatosan és igazán kí­váncsian vetették bele magukat Eldad Tarmu szerzeményeibe. A koncert igazi világpremiernek te­kinthető. A vibrafon Szlovákiában élőben ritkán hallható, Eldad Tar­mu pedig különleges technikával, egyszerre négy ütővel játszik a csi­lingelő hangú fémlapocskákon. A Nothing But Swing pedig egyre na­gyobb karriert fut be a világban, hi­szen pillanatnyilag éppen Soul Station című lemezük japán kiadá­sa van folyamatban. A koncert a sörfesztivál feszes programja miatt is relatíve rövid, alig hatvanperces volt. Ebbe a fre­netikus egy órába öt szerzemény és egy meglepetés fért bele. Ide tarto­zik, hogy Tarmu poggyászként re­pülőgépen is utaztatható, két ládá­ba összerakható vibrafonját külön szertartás összerakni és szétszedni. Egyfajta meditációs gyakorlata ez a zenésznek fellépés előtt és után, körülbelül negyven percig tart. Az első szám finoman, dünnyö- gősen kezdődött, mintha nem is a zenét, hanem a zenészek dudorá- szását hallanánk zenélés közben. Imbolyogtak a szólamok, majd egyre feszültebbé váltak. Tarmura jellemző az intenzív arc- és testjá­ték, fizikailag is megéli egy-egy hang születését. Nyugtalan alkat, állandóan mozog, röpködnek, vo- naglanak a karjai, térdei roggyan­nak, egy lábon ugrál, reszket az egész teste, arcára grimaszok ülnek ki, fintorog, mint a foglalatosságá­ba belemélyedt kisgyerek. Amikor éppen nem játszik, a levegőben imitálja a játékot, nem bír elsza­kadni a zenétől. A vibrafon nagyon tetszetős, elringató hangú, bűvölő hanghatásokra képes hangszer, és látni Tarmut, ahogy üti-vágja ezt a légies, éteri, üvegpoharak csilinge- lését idéző hangszert, az igazi aján­dék. Gyengéd női hangszernek is gondolhatnánk a vibrafont, de Tarmu nagyon szenvedélyesen, erőteljesen játszik rajta. A szlovák kollégák merevebben, visszafogottabban tapadtak a hangszerükre (és a kottára), de já­tékuk ugyanolyan őrült keveréke volt a féktelen öntudatnak és az alázatos szolgálatnak, mint a Tar- mué. Elegáns agresszió, játékos vadság - ilyen szókapcsolatok ju­tottak eszembe ezt a zsigeri, de na­gyon tudatosan megcsinált zenét hallgatva. A második szerzemény egy körkörösen ismétlődő motívu­mokból álló „esti zene”, amelyben több kapaszkodót biztosítanak, egy hangulaton vezetnek végig a zené­szek. A vibrafon és zongora időn­kénti ellentétére épül a szám, Tarmu ívekben gondolkodik, a két pont közt zenével megrajzolt út a fontos, Klaudius Kováč pedig a pontokat jelöli ki zongorajátékával. A következő szerzemények fel­vonultatták Eldad Tarmu zenei vi­lágának minden árnyalatát: a lágy dallamok után parttalannak tűnő, de aprólékosan megtervezett hang­zavar következik, majd a klasszikus sztenderdek világát idéző, egy dal­lamot végigvivő s annak variációit kínáló zene szól. A nagybőgős Ró­bert Ragan és a dobos Peter Solárik mindig pontosán követik társaikat, soha nincs az az érzésünk, hogy alárendeltek, csak éppen nagyobb titokban mennek a saját fejük után. Az est meglepetése, hogy Ma­kovínyi Pál egy tizenhét éves Sel­mecbányái lányt, Kristína Čabá- kovát is meghívta a koncertre, aki a Nature Boy című dzsesszörökzöl- det énekelte el. Az énekesnő még nagyon fiatal, de hangjának hihe­tetlen lehetőségeit gyönyörűen megmutatta. Eldad Tarmu a kon­cert után fel is kínálta neki a temes­vári továbbtanulás lehetőségét, majd megkérdezte a szervezőt, nincs-e valahol egy bár, étterem, ahol játszhatna, pénz nem számít, csak olyan szívesen folytatná. Eldad Tarmu különleges technikával, egyszerre négy ütővel játszik. A négytagú formációnak talán sikerül felszámolnia a klasszikus zene és a pop között húzódó ősi ellentétet II Divo - a pop-opera zászlóvivői PUHA JÓZSEF Tavaly nyáron egy magát kon­zervatívnak tartó, de szerintem inkább elfogult brit zenekritikus a 90-es éveket a könnyűzene szé­gyenévtizedének titulálta. Felhá­borodtam ezen. A popzene való­ban komoly válságot élt át, de nem szabad az egész évtizedet egy kalap alá venni, mert érték is született, nem is kevés. A nyugdí­jas úriember örömmel konstatál­ta, hogy azóta helyreállt a rend, és megemlített néhány együttest, amelyeknek köszönhetően ismét felvirágzott a zeneipar. Köztük volt az akkor nálunk még teljesen ismeretlen II Divo is. Csodálkoz­tam, hogy kiemelte a formációt, mivel újítókról van szó, s őket a kritikusok általában fanyalogva fogadják, főleg a zene hőskorá­ban, a 60-as, 70-es években már tevékenykedők. A harmincas éve­ikben járó operaénekesek elsősor­ban popdalokat énekelnek opera­stílusban. A négy fiatalembert a 90-es években bizonyára egy tinglitang- li fiúcsapatba válogatták volna be. A feltételezés két szempontból is megállja a helyét. Egyrészt a külsejük miatt a tinilányok ked­vencei lehettek volna, másrészt az a Simon Cowell a producerük, akit nyugodtan nevezhetünk Nagy-Britannia Kozsójának, hi­szen a múltban számos fiúcsapat karrierje felett bábáskodott. Cowell 2001-ben egy tévéshow- ban meglátta Andrea Bocellit és Sarah Brightmant - a Time To Say Goodbye című dalt énekelték. Ek­kor született meg az ötlet. „Az operaénekeseknek van a legjobb hangjuk, és úgy tudnak érzelme­ket közvetíteni a dalaikkal, ahogy senki más” - mondta. A csapat lét­rejöttét a tagok hosszas, közel két évig tartó, szinte az egész világra kiterjedő keresése előzte meg. „Találtunk négy különböző tem- peramentumú fiút, összeráztuk őket, mint egy koktélt, és nagyon erős egység lett belőle” - nyilat­kozta a producer. A pop-opera zászlóvivőinek neve II Divo lett - jelentése: isteni előadó, a díva fér­fi megfelelője. 2003 végén kezd­ték meg küldetésüket a zenei pia­con. Az amerikai David Miller kon­zervatóriumot végzett Ohióban, ahol operaénekesi diplomát szer­zett. Az elmúlt években főként New Yorkban dolgozott, 45 opera és musical főszerepét játszotta el. A francia Sebastien Izambard az egyetlen autodidakta a csapat­ban, kiválóan játszik gitáron, zon­gorán, és számos francia művész­nek szerzett dalokat. A svájci Urs Buhler az amszterdami konzerva­tórium diákja volt. A spanyol Carlos Marin olyan neves szemé­lyiségek iskoláiban tanult énekel­ni, mint Alfredo Kraus, Monserrat Caballé és Jaime Aragall. Hazájá­ban több opera legjobb bariton hangjává választották. Az II Divo harmóniát teremt a klasszikus zene örökérvényűsége és a pop sokszínűsége között. A fi­úk nemcsak angolul énekelnek, hanem spanyolul és olaszul is. Re­pertoárjukon népszerű romanti­kus felvételek átdolgozásai szere­pelnek teljes zenekari kísérettel - például a Toni Braxtontól ismert Un-Break My Heart (Regresa A Mi), Frank Sinatra slágere, a My Way (A Mi Manera) és az Ennio Morricone-kompozícióra épített Nella Fantasia. Hol felváltva vi­szik a prímet a dalokban, hol erő­teljes kórust alkotva varázsolják el a hallgatót. Biztosra vehető, hogy a nálunk is egyre népszerűbb for­máció a következő években a könnyűzene fontos szereplőjévé válik. Az II Divo lassan az egész világot meghódítja, lemeze Magyaror­szágon az elmúlt héten a 9. legkelendőbb hanghordozó volt (Képarchívum) RÖVIDEN Melinda és Melinda Új filmjében Woody Allen ismét az általa kedvelt problémákat boncolgatja: személyes küzdel­mét az erkölccsel, a származás­sal, a nemiséggel, a féltékeny­séggel és a szerelemmel. A Me­linda és Melinda alapkérdését már az első jelenetben megis­merhetjük, ahol négy művelt New York-i vacsorázik egy esős éjszakán, és a beszélgetés közben elhangzó egyik anekdota heves vitát robbant ki az emberi drá­mák kettőségéről. Umberto Eco színész lett Müánó. Eddig mindig visszautasította a közeli kapcsolatot a mozival - egyeden pillanatra jelent csak meg Antonioni Az éjszaka,.című, 1960-as alkotásában -, most mégis vendégművész lett Umberto Eco, a neves olasz író-filozófus Ottavio Zanetti 22 perces rövidfilmjében. A film címe: A Luxembourg-kert méze. D’Artagnanról, A három test­őr főhőséről szól, aki párbajait a legenda szerint a híres kertben, illet­ve a közelében lévő karmelita kolostor mellett vívta. Eco saját magát alakítja, gyermekkorát felidézve filozofál a ház előtt, ahol a testőr la­kott - írta a Corriere della Sera című olasz napilap. (MTI) Batman: Kezdődik! Bruce Wayne milliomosok gye­rekeként élte boldog életét, ám szülei meggyilkolása után el­hagyja Gothamet. A felnövekvő Bruce (Christian Bale) a Távol- Kelet misztikus titkait tanulmá­nyozza; edzi magát, azután visz- szatér Gotham Citybe. Egyetlen célja, hogy védje az ártatlanokat és harcoljon a gonoszság ellen. A város árnyékba borult utcáin fel­bukkan a maszkos lovag, a rejté­lyes, megfoghatatlan idegen, aki denevérként szeli ketté az éjsza­kai eget: Batman! Sin City Sin City vonzza a kellemetien alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szívűeket. Viharedzett lelkeknek való, kemény, sötét hely. Van, akinek ez a város az otthona: tisztességtelen zsaruk, prostik, mindenre elszánt önkéntes polgárőrök. Alig hihető, nehezen kezel­hető hősök univerzuma, akik nem adják fel. Az ő életükből, a város szívének legsötétebb zugaiban játszódó három sokkoló, feszültséggel teli, izzó történetből épül fel a kult-hagyománnyá vált eredeti képre­gényt alkotó Frank Miller, Robert Rodriguez és a vendégrendezőként feltűnő Quentin Tarantino elsöprő erejű játékfilmje. Még nem tudni, vállal-e majd szerepet is a filmben DiCaprio ringatja Kurt Vonnegut bölcsőjét ORIGO-HÍR Leonardo DiCaprio Appián Way nevű produkciós cége fogja elkészí­teni Kurt Vonnegut egyik legjobban sikerült regénye, az 1963-as Macs­kabölcső adaptációját az Elkins Entertainmenttel együttműködve. A Variety információi szerint a forgatókönyvet á Kapcsolatot és a Drakulát jegyző James V. Hart és fia, Jake Hart írják. A regény címe a közismert gyermekjátékra utal, melyben egy darab zsinórt kell át­venni a másik kezéről anélkül, hogy összegubancolódna. John, a mű narrátora anyagot keres az atombombáról íródó könyvéhez. Elbűvöli őt dr. Felix Hoenikker munkássága. Hoenikker igazi, archetipikus tudós. A munká­jának szenteli az életét, nincsenek se emberi kapcsolatai, se erkölcsi aggályai. Még csak nem is az atombomba a legpusztítóbb kutatási tárgya. Ki­fejleszti a szupetjég nevű, ártalmat­lannak tűnő eszközt, amely a sárba ragadt katonáknak nyújtana segít­séget a latyak megfagyasztásával. A számításba hiba csúszik, amint beindul a találmány, a Föld összes vizét jéggé fagyasztja. A tudós halá­la után három gyermeke marako­dik a szuperjégen, melytől mind­annyian azt remélik, hogy gazdag­gá teszi őket. DiCapriónak nem lesz könnyű dolga a Macskabölcső megfilmesí­tésével, hiszen Vonnegut sajátos stílusú, elvont, groteszk regényei nem tartoznak az egyszerűen adaptálható művek közé. Még nem derült ki, hogy a színész vállal-e majd szerepet a filmben. Leonardo DiCaprio Katie Holmes és Christian Bale Radha Mitchell (Melinda) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom