Új Szó, 2005. július (58. évfolyam, 152-175. szám)
2005-07-07 / 156. szám, csütörtök
\ 8 K U LT Ú R A ÚJ SZÓ 2005. JÚLIUS 7. RÖVIDEN Kezdődik a Nádfeszt Holnap kezdődik az idei Nádfeszt névre hallgató zenei fesztivál Nádszegen. A kétnapos rendezvény első napját az RH-Negatív nyitja, majd az Anthropophagia, a Groove Machine, a Mortifer következnek. A holnapi nap két sztárzenekara a hazai Konflikt és a magyarországi Ossián, rajtuk kívül pedig a Raf II, a Mordibátor és az Asgard gondoskodik a jó hangulatról. Szombaton előbb harcművészeti bemutatók és különböző tánccsoportok kapnak teret, majd ismét a zenéé lesz a főszerep. Délután négykor az Expired Passport indít, majd a Stressz, a Karak, az Antipeti és a Zaklatás következik. Ezt követően jönnek a nap húzónevei: a Cool Head Clan, az Auróra és a The Rock Band. A fesztivált a Monotone és a Radiopassive zárja, (sd) Alsósztregovára várják a fiatal írókat A Szlovákiai Magyar írók Társasága augusztus 4. és 6. között rendezi meg Alsósztregován a Fiatal írók Alkotótáborát. A tábor központi témája az irodalom és a színház lesz, díszvendége pedig Kukorelly Endre József Attila-díjas író. A programok között szerepel egyebek mellett Németh Zoltán előadása Parti Nagy Lajos drámáiról, valamint Zalán Tibor előadása a kortárs magyar drámáról. A táborban fellép Ladik Katalin költő és a Szevasz Színház is. Jelentkezni lehet legkésőbb 2005. július 20-ig a következő telefonszámon: 031/552 90 28. (e) Két francia fesztiválon szerepelt Forgács Péter filmje Sikeres az El perro negro A váciak realistának tűnő képei a valóságtól távolabb állnak, mint az absztrakt alkotások Meghittség vagy unalom? Juhász András fafaragásai, a tükörben Vincze József szobrai láthatók (A szerző felvétele) MTI-TUDÓSÍTÁS Franciaország két, egyidejűleg zajló filmfesztiválján, a marseille-i dokumentumfilm-fesztiválon és a párizsi nemzetközi filmes találkozó versenyprogramjában is bemutatták Forgács Péter El perro negro (A fekete kutya) című filmjét. A New- Yorki Tríbeča filmfesztiválon a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat két hónapja elnyert filmet a rendező magyar alkotótársakkal és holland finanszírozással készítette. Részlet Forgács Péter új filmjéből (Képarchívum) A Forgácstól megszokott amatőr archív felvételek montázsa ezúttal - a polgárháborúra koncentrálva - Spanyolország 1930 és 1940 közötti történetét meséli el egy mélyen vallásos katalán gyáriparos és egy madridi diák párhuzamosan futó személyes házimozija segítségével. A párizsi teltházas vetítés után a rendező elmondta, hogy ezúttal azért nem magyar történetet dolgozott fel, mert Magyarországon évek óta nem sikerül pénzt szereznie filmterveire, sokszor azzal az indokkal, hogy úgyis kap eleget külföldön. Ezúttal nem a jó és rossz harcaként kívánt a témához nyúlni, hanem meg akarta tartani az eredeti felvételek sugallta ambivalens érzést. A rendező elmondta, hogy mivel a filmben a történelem mögötti személyes történetek amatőr filmekből állnak össze, a néző könnyen tud vele azonosulni, és a szereplőkkel együtt halad a történetben. Forgács előkészületben lévő következő filmje a világ első szépségkirálynő-választása, az 1929-es Miss Universe osztrák győzteséről szóló amatőr filmet dolgozza fel, akinek magyar unokatestvére a szépséges Lizi szinte egész életét filmre vette. Az ipolysági Honti Múzeum és a Simonyi Lajos Galéria a Váci Múzsa Művészet és Tudománypártoló Egyesület tagjainak képzőművészeti alkotásaiból rendezett kiállítást a Menora Saag Centrum Artis névre keresztelt zsinagógában. A tárlaton több mint kilencven olajfestmény, akvareli, tusrajz és közel húsz fafaragás és kisplasztika látható. FORGÁCS MIKLÓS Szob, Dunakeszi, Göd, Nábrád, Nagymaros és természetesen Vác jelölik ki földrajzilag azt a területet, mely egyaránt szolgál inspirációként és lakhelyül az egyesülethez tartozó amatőr és profi képzőművészek számára. A kiállítás vállaltan konzervatív, tájképek és csendéletek jelentik vezéranyagát, s az alkotások stílusa a romantikából és a klasszicizmusból kikevert műkedvelő realizmusnak nevezhető. A festők többsége bevallottan nosztalgikus, meghatódott, elér- zékenyült attitűdből alkot, a természet dicsőítése, a harmónia fellelése, a szépség megéneklése, a boldogság közvetítése a cél. Az ilyesfajta festészet paradoxona, hogy a létrejött képek realista műveknek tűnnek, pedig a valóságtól talán még távolabb állnak, mint a hangulati, szerkezeti képletekben gondolkozó absztrakt alkotások. A természet ebben az esetben mindig idealizált, megszépített, a gyönyörűségtől bepárásodott tekintet ködfátyolán át láttatott. A táj mint nyugalom, mint a sematikusan rútnak és hektikusnak tartott városi jelenből való egyetlen szabadulási lehetőség jelenik meg a vásznakon. A bemutatott alkotásoknak a hátterében nem a látás, hanem egyfajta vágyakozás áll. Ezek a vidékek hamisítványok, a szerves élet folyamataitól érintetlenek, anyaguk a megszeppent rajongás, a visszafojtott lélegzetű lelkesedés, a szentképekről ismert csillogás, ragyogás, gondtalanság. Ebben a vüágban minden komoly, de nem halálosan, mert az már problémát, feszültséget sejtet, nincsen helye a játékosságnak, az egyéniség szűrőjének, az elképzelt képzőművészeti tökéletességnek való megfelelni vágyás irányítja a váci múzsa szolgáit. Ha igazán körülnéznének a hőn szeretett természetben, feledve az akadémizmus veretessé merevítő béklyóit és a templomi áhítattá nemesedő jóságot magukban, valamint a vélt közönségigénynek a szépet csak máz alatt elviselő diktátumát, eleven tájak születhetnének. Az lehetne a valódi hódolat. Bárkányiné Hangya Anna súlyos, vastag festékrétegeiből az emlékek mesés Velencéjének szűk csatornái bomlanak ki, de a képeslapok egzotikumát idéző Grand Kanária mellett középkori templomával vagy álomszerű parasztházával ugyanolyan távoli, paradicsomi tájnak tűnik Nagybörzsöny és Zebe- gény is. A legtöbb alkotással és a legtöbb műfajba tett kirándulással Zubovits Györkös Erzsébet, az egyesület elnöke van jelen a tárlaton. Festményei egy arab hercegség káprázatát teremtik meg, fehér háttér előtt egy sejk, asszonya és telivéijeinek arcmásai - egy távoli ízlésű birodalom romantikus felvillanásai. Tizenhét tusrajza leginkább Szász Endre világát idézi: egy-egy vonalból előbomló, duzzadó testű férfiak és nők, kicsit földöntúli alakok, angyalok és varázslónők. Az alkotó a szecessziót is felidézi, még annak ízlésficamait is folytatja, hiszen rajzai nemegyszer változnak ezoterikus publikációk illusztrációjává, belső töltet nélkül idézve fel pogány mitológiákat és a férfiasságnőiesség egyetemes mítoszait. Az egyik kép címe is eligazít: „Tisztelgés Mucha előtt”. Virágtriptichonja zavarba ejtően harsány színekben tobzódik, s a dekadencia előtti hódolatként is értelmezhető. Zubovits Györkös Erzsébet két tűzzománc-képe is bizonyítja a festőnő műfaji sokszínűségét - bár a múlt századforduló iránti elkötelezettsége itt is vitathatatlan -, és Szent Istvánt ábrázoló gipsz mellszobra, lovas bronzplasztikái is bizonyítják kíváncsiságát a különböző technikák iránt. Király Istvánná Vezendi Erzsébet, Határiné Koczka Ilona, Ham- vasné Bohák Mária, Béki Márton, Mucsi Erika, Svantek Andrea, Fábry Jenő tájai és csendéletei mind-mind a megszépítő, az élettől megfosztó, művivé merevítő esztétika jegyében fogantak. Polgári nappalik, hálószobák, esetleg konyhák falaira vágynak ezek a képek. Persze vannak azért kivételek^ például Fábry Jenő Anyaság című nyugtalanabb képe, vagy Lövész Kornélia absztrahálóbb realizmusa, esetleg Dudásné Stein Beáta elmosódott, valószínűtlen Velencéje, ellenfényben imbolygó alakokkal. Színfoltként megemlít- hetőek Tóth Józsefné gobelinjei, amelyek esetében igazán a belefektetett munka értékelhető, és E. Nagy István fotói. A kiállításon belül külön tárlatnak tekinthetők a kisplasztikák, melyek anyagszerűségükben, konkrétságukban hitelesebb világot közvetítenek. Vincze József acél és vörösréz szobrai, Zimán Lajos fa- és kőplasztikái, valamint Juhász András fafaragásai egyszerre indulnak ki konkrét formából és valami ősi jelképrendszerből. Bor- sányiné Tamay Zsófia pedig a maják motívumkincseit vési a fába. Vincze Piercing című szobra képviseli a fekete humort, Zimán Csernobil szülötte című alkotása az apokaliptikus pátoszt, Zubovits riadt lovai Rodint is idézik, enyhe gi- acomettis beütéssel. Juhász a népművészetből indul ki, fő témája a férfi és a nő egymást feltételező ellentéte és egysége. A plasztikák esetében is nehéz lenne eredetiségről beszélni, de jobban érződik - szó szerint is -, hogy a művész megküzdött anyagával. A kiállítás július 14-ig látható. Ez a CD többszöri meghallgatás után is tartogat meglepetéseket. Nincs olyan zenei íme, a gitározó ember: Emmer LŐRINCZ ADRIÁN A komáromi Emmer Péter tizenöt évesen fogta le az első akkordokat, ekkor vált a hat húr és a „megszentelt fa” szerelmesévé, 1988- ban pedig már megnyerte a rendkívül rangos Guitar Fest nemzetközi versenyt. A közelmúltban szólóalbummal lepte meg a gitárzene rajongóit. A borítón nemes egyszerűséggel csak ennyi áll: emmer. Emmer Péter, vagy ahogy a hazai zenészek nevezik, a „mi Péterünk” amúgy sem kedveli a bonyolult dolgokat. Zenéjét hallgatva mindannyiszor nyilvánvalóvá válik: a harmincas évei elején járó fiatalember pontosan tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy a világot valamivel szebbé tegye: zenélnie kell. Ez jön le a tizenöt szerzeményt tartalmazó fényes korongról, miközben a hallgató meggyőződhet arról, hogy nincs olyan zenei stílus, amelyben ne mozogna otthonosan. Ez egyrészt rendkívül alapos hangszeres tudást, másrészt jó adag bátorságot feltételez. A stílusok közötti szabad „csapongást” csak a legnagyobbak engedhetik meg maguknak; a többiek üljenek be a skatulyák valamelyikébe, és húzzák magukra a fedelet. Kemény rock, dzsessz, latin, balladisztikus elemek keverednek a korongon, első hallásra elbi- zonytalanítva a hallgatót. Később tűnik ki, hogy a gitáros nagyon is jól tudja, milyen célt követ ezzel - ismét csak „nemes egyszerűséggel” megmutatja, hogy ezt így is lehet csinálni; hogy a zenében nincsenek határok, csak jó zene meg rossz zene van. Hogy csak néhányat ragadjak ki a tizenöt szerzemény közül, mindjárt ki is emelném až első, Passion (Szenvedély) címet viselőt. Bár a „nóta” mélabús intróval indul, a Mester a húrok közé csapva röpke négy és fél percben ízelítőt ad a rockgitár magasiskolájából. A dallam - ahogy illik - fölfelé ívelő, majd magasan szárnyaló; a Fender pedig főképp a magas, kitartott hangfekvésekben éppen úgy „sír”, ahogy az a Nagy Könyvben írva áll. Kényesebb témát feszeget az Euthanasia című számban, mely középritmussal alapozott akusztikus gitárral indul. A szerzemény egészében véve kiegyensúlyozott, a lassú, dallamos részletek nagyon jól ellenpontozzák a zenész kezének „kirohanásait”. Visszafogottság, a mérték tudása és betartása - ez a két kifejezés jellemzi leginkább. A végén még a szívműködés leállását jelző folyamatos sípolás is hiteles. A funk alapjaira épül a Just Funk, miközben a gitárjátékban számos elem ötvöződik. A dolog néhol egészen „malmsteenes”, másutt meg dzsesszbe hajló. A refrén - vagy inkább visszatérő motívum - fülbemászó, és egy darabig ott is marad. Roxana a címe a következő szerzeménynek, ami tudvalevőleg egy női név; ebből mindenki azt következtet ki, amit... Ballada ez a javából - szenvedélyes és borongós egyben, és itt ismét csak érvényestílus, amelyben a harmincas évei elején járó fiatalember ne mozogna otthonosan sül az, amit kevesen tudnak: betartani a mértéket. Ekkora fantáziának és tudásnak nehéz gátat szabni, de Gitárhősünk tényleg nem esik túlzásokba. A Quiero Mast bármelyik riói vagy kubai hagyományőrző zenekar vállalhatná; már csak azért is, mert a latin és egyéb - főképp dzsessz - elemeknek olyan jól sikerült keveréke süt ebből a szerzeményből, mely újfent bizonyítja: nincs - vagy csak alig-alig van - a gitárnál csodálatosabb dolog a világon. Mindent egybevetve: aki felfedezi Emmer Pétert, az a gitárzene reneszánszát fedezi fel. Bár tudom, illetlen dolog az összehasonlítás, mégis megkockáztatom, hogy ennyi üdeséget és mértéktartó profizmust talán Szekeres Tamásnak a kilencvenes évek elején megjelent szólóalbumain hallottam. Tamás akkor elkövette azt a hibát, hogy beleült a már említett skatulyák egyikébe; Emmer Péter esetében szerintem ettől nem kell tartanunk. (Dömötör Ede felvétele) Az egyik hazai rádióműsorban a Mester elmondta: zenészi pályájának van egy nem túl dicső szakasza, amelyről nem szívesen beszél, de az előrelépés érdekében be kellett futnia. Ehhez csak annyit, hogy egy bizonyos szintet túllépve már nem az számít, honnan jön a2 ember, hanem hogy hová tart. Emmer Péter megtalálta ezt az utat.
