Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-28 / 149. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 28. RÖVIDEN Nemzetközi Duna-nap A Győri Nyár holnapi programja egy vizualizációs est Nemzetközi Duna-nap címmel. A Keret Egyesület és az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nemzetközi vizualizációs pályázatának legjobb műveit mutatják be a Mosoni-Duna partján. A vetített pályaműveknek a Dunát, annak természeti és kulturális sokszínűségét kell bemutatniuk, mely közös életteret és kapcsolatot jelent közel 80 millió embernek. A látványos vizuális-zenés program célja a környezettudatosság elősegítése. Kezdési ideje 21 óra, helyszíne a Duna Rakpart, (ú) Értékteremtő közeg - az irodalmi regionalizmusról Az új Irodalmi Szemle LAPAJÁNLÓ Szvrcsek Anita (Tatár Anna) és Boráros Imre (idősebb Csaholyi Balázs) (Dömötör Ede felvétele) Az előadásnak az erénye a hibája is, komolyan veszi a darabot, nem csinál hülyét a szövegből Mézeskalács-nótaszínház A magyar irodalmi regionalizmusról szólva általában a Magyar- ország határain belüli és a határon túli formákról szoktunk beszélni. Alabán Ferenc esszéjében nemcsak az ország határain belüli, sajátos jegyeket hordozó kulturális régiókkal foglalkozik, hanem az európai kultúrában és irodalmi közegben előforduló regionális irányzatokkal is, melyek német és francia közegben a történelmi és kulturális identitást kívánták kifejezni. Utal többek között arra is, hogy már a 19. században (Vahot Imre tanulmányában) a magyar irodalom három karakterét különböztette meg, ezek szerint a „dunai” költők inkább epikusak, a „tiszaiak” drámaiak, a „felvidékiek” h'rai jellegzetességükkel tűntek ki. Az elméleti jellegű írások között említjük meg L. Erdélyi Margit: Az Éden kristályfái című tanulmányát, melyben Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésével ismerkedhetünk meg. Aich Péter az elbeszélés, illetve a novella fogalmi jegyeit idézi fel - világirodalmi példákkal erősítve érvelését, kísérletet tesz arra, hogy a ,jó” elbeszélés titkát megfejtse. Filep Tamás Gusztáv Tájhazalélektan című tanulmányában Krammer Jenő, a kiváló pedagógiai szakíró, szociálpszichológus MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Július első napjaiban kezdődik Szabó István új filmjének forgatása; az Oscar-díjas rendező Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből készülő alkotását szeretnék a jövő évi Magyar Filmszemlén bemutatni. Szabó István 14 év után készít ismét magyar filmet, magyar pénzből, magyar szereplőkkel - mondta Rózsa János producer. Mint hozzátette, a rendező alkotásai közül a legutóbb 1991-ben az Édes Emma, drága Böbe jött létre magyar pénzből. A Rokonok című regényt Móricz Hosszú idő után magyar filmben játszik Marozsán Erika is (Kieb Attila felvétele) és irodalomtörténész portréját hozza hozzánk közelebb. A folyóirat köszönti a 75 éves Duba Gyulát, kiemelve: a jubiláns író a művészi alkotás lényegét abban látja, hogy az élet olyan modelljét teremtse meg, „mely áttekinthető és értelmes, a káosszal szemben a rendet testesíti meg és mintegy foglyul ejtve a kiszámíthatatlan véletlenek láncreakcióját”, értelmet adjon a látszólag céltalan jelenségeknek is. A jubiláló írót köszöntő sorok mellett Duba Gyula munkásságának „műhelytitkaiba” Bárczi Zsófia írása kalauzol bennünket, aki szerűit az író „a mozdulatlan anyag élővé bűvölésével - magáévá szereti a világod’. A szépirodalmi rovatban Szalay Zoltán József Attila emlékét idézi fel, Képtelen valóság avagy a Kozmosz örökké zengő éneke címmel. Közli a lap Öllős Edit, Gyüre Lajos, Bodnár Éva és Feliinger Károly verseit, Peter Bilý A szentség démona című regényének részletét, valamint Végh Péter elbeszélését. A Fórum-rovatban kapott helyet a helytörténészek találkozóján elhangzott két előadás is. Roncsol László gondolatai Visszaigazodhatunk Nyugat-Európához, Csanda Gábor előadása pedig A háborús évek tükröződése a szlovákiai magyar irodalomban címmel jelent meg. (zsolt) Zsigmond 1927-ben írta; a műből 1954-ben Máriássy Félix már forgatott filmet. Az új változat operatőre Koltai Lajos, akivel Szabó István 26 éve, a Bizalom forgatása óta dolgozik együtt, közös munkájuk a legjobb külföldi filmnek járó Oscar- díjjal kitüntetett Mephisto is. Kopjáss Istvánt Csányi Sándor alakítja, a további szerepeket Tóth Ildikó, Eperjes Károly, Marozsán Erika, Kállai Ferenc, Molnár Piroska, Jin' Menzel, Andorai Péter, Oleg Tabakov játssza. A felvételeket Budapesten rögzítik, a forgatás a tervek szerint augusztus végéig tart. Szabó István elmondta, hogy a Rokonokat a regényirodalom egyik legértékesebb darabjának tartja, amely pontos képet ad a magyar társadalom kapcsolatrendszerérői, szinte rendszereken keresztül jellemzően, emellett a film nagy lehetőség karakterek megformálására. Az alkotó, aki legutóbbi filmjéért, a Csodálatos Júliáért Európa Filmdíjat kapott, kiemelte, hogy a Rokonok forgatókönyvét egy Mó- ra-dédunokával, Vészits Andreával közösen írta. Alkotótársa maximálisan szöveghűnek nevezte a forgatókönyvet, jelezve: csak annyit változtattak, amennyi a sűrítéshez szükséges volt. Koltai Lajos azt mondta, a Rokonok „portrékból álló film lesz”; Szabó Istvánnal együtt az emberi arcot, annak rezdüléseit tartják a legfontosabbnak a mozgóképen. A komáromi Jókai Színház könnyed nyári szórakozásként Hunyadi Sándor A három sárkány című vígjátékát kínálta a nagyérdeműnek „sok zenével”. Berényi Gábor rendező, a színészek, valamint Kovács József és népi zenekara arra szövetkeztek, hogy minden meglepetés, izgalom nélkül megjelenítsenek egy bájos anekdotát a huszadik század harmincas éveinek Magyarországáról. FORGÁCS MIKLÓS A közönségkényeztetés volt a cél, hogy minden ismerős és kiszámítható legyen a színpadon. Az előadásnak az erénye a hibája is, komolyan veszi a darabot, nem csinál hülyét a szövegből. A szöveg viszont - leginkább a második részben - megteszi ezt maga, az alkotók helyett is, hiszen úgy tesz, mintha végtelen bölcsességeket nyilatkozna ki az élet bonyolultságáról, angyali naivitással. Láthatóan fontos volt a rendezőnek, hogy igazságként kezeljék a színészek a figurák operettvágyait, álbölcsességeit, kiszámítható jellemalakulásukat. A baj az, hogy a helyzetek emberi szikrázása, feszültsége - ha belegondolunk, a műfaj szempontjából jogosan - nem kap teret, egy pillanatra sem gondolhatjuk, hogy valaki haragszik a másikra, hogy valaki valóban élesen, kellemetlenül fogalmaz, hogy következményei lehetnek egy eseménynek. Minden érzelem tompítva van, minden viszony gondosan az imitáció puha párnái között van dédelgetve. Ennek ellenére ez az előadás mégsem sorakozik be a vélemény nélküli, elkent darabok közé. Nyilvánvaló, hogy a színészek irányítva vannak, hogy a szituációk konkrétsága tudatosan van elspórolva. A rendezés minimalizálja a mozgást, nem dolgoz ki apró, finoman egyénítő részleteket, a szövegre és a magatartás- formákra koncentrál. A figurákat tipizálja, megfelelteti a mézeskalács-szenvedélyek takaréklángjának, eléri, hogy használják az operettjátszásból, a két világháború közötti magyar filmekből ismerős modort, de mégis korszerűsíti némi természetességgel, egyszerűséggel. Nem engedi üres „tündökléssé” válni a játékot, nem feledkezik meg a megszólalás mindennapiságáról sem. Minden tehát egyszerre megnyugtatóan ismerős és kellemesen avítt, derűsen nosztalgikus, de a történetet szenvtelenül elmesélő. Berényi Gábor mindig az egészben gondolkodik, nem apróz, nem darabol, adagol. Sikerül neki, főleg az első részben természetessé tenni dzsentri szenvedélyek, polgári álmok keverékét, egyszerre parodizálni, és egyszerre elfogadható színpadi jelenlétté tenni. Jóleső nosztalgikus vágyakat ébreszteni, de azért józannak is maradni. A második rész sajnos egyre fárasztóbb és émelyítőbb felületes bölcselkedéssel van teletömve, maga Hu- nyady Sándor által, amivel ez az elképzelés, ez az arany középúton való elegáns séta, a takaréklángon való finom izzás nem tud mit kezdeni, vagyis kénytelen szemrebbenés nélkül elfogadni és hitelesként prezentálni a ....szeret este lámpafénynél, na de nappal. Higgyétek el az a fontos, hogy délelőtt is szeressen a férfi!”-féle okosságokat, életigazságokat. A század első felének emancipált, okos hölgyeinek kosáryné réz lo- la-féle bölcselmeinek langyos masszájában leginkább Tatár Anna, a híres pesti színésznő (Szvrcsek Anita) fuldoklik. Szvrcsek Anita fegyelmezetten hozza a vampot, nem túlozza el a modorba zárt „femme fatale” külsőségeit, és azt sem árulja el, szenved-e, mikor kiderül, mennyire érzékeny egyszerű lélek is ez a rútul félreértett, alapvetően hétköznapi gondolkodású teremtés. Egy pillanatra sem enged a kísértésnek, hogy kikacsintson, és ékelődjön kicsit ezen a naiv pszichologizáláson, vállalja a játékszabályokat, és amennyire a típus és a sok marhaság engedi, magától értetődően lebbenti föl a fátylat az élet egyik alapigazságáról, hogy a dívák lelke legmélyén, nem is olyan mély álomba szen- derülve, ott szunnyadnak a tün- déri háziasszonyok. Bájosság és hűvösség keveredik Boráros Imre (Csaholyi Balázs) játékában is, bár ő nem rejti véka alá, hogy élvezi, a „tékozló magyar úr” szerepét. -Bevet minden bevált panelt, a behunyt szemű, visszafojtott nótás szenvedélyt, a pajkos, kisfiús nőőíjítő tekintetet, az elegancia bámulatosan hűvös mosolyát, a hirtelen meghunyász- kodás hálás viccességét, a leplezetlenül csak komolykodó apai szigorúságot, a férfiasán szemérmes elérzékenyülést, de mindezt kedélyesen, picit elemelve, de a közönségben mindig megbízva, a stílus határait alig átlépve teszi. A rakoncátlan Balázs józan nőtestvéreinek szerepe, a „három sárkány igazi jutalomjáték, minden tisztelet a rendezőé és a három színésznőé, hogy nem telepedtek rá az előadásra, és nem csaptak le a kínálkozó lehetőségre, hogy a savanyú „vénkisasszonyok”, házsártos özvegyek hármasából következő obiigát, kari- kírozó színházi gégék haláltáncával verjék szét az előadást. A nagyon visszafogott, a történetnek magát kérlelhetetlenül alávető hármas szolgálja és nem téveszti szem elől az előadás egészét. A legkeményebb Zsófia (Szentpé- tery Aranka), szigorú arcán ott ül a világ hívságai fölött érzett méla undor, de szép, amikor a mindenki által várt dühkitörés helyett elsírja magát. A cserfes Katalin (Petrécs Anna) arcát a hatalmasra kerekedett, örökké álmélkodó, jóságos szemek uralják, ő simít el mindent, szeretettel kezdeményez. A csendes Júlia (Lőrincz Margit) arca valódi pókerarc, nem tükröz érzelmeket, de megszólalásai bizonyítják, ő a legnagyobb szívű, a legérzékenyebb, aki türelmesen várakozik, hogy mások döntsenek. Úgy szól mégis a három sárkányról az előadás, hogy nem akartak főszereplővé válni, teljesítették a történet előregördítésében rájuk bízott feladatokat, s így megőrizhették titkukat. Az ifjabb Csaholyi szerepében Tyukodi Szabolcs eljátssza az apja árnyékában szürkülő, a maga világáért félszegen küzdő fiút. Ám mivel, hasonlóan idősebb Csaholyi és Anna viszonyához, az apa fiú viszonyt és az Anna ifjabb Balázs kapcsolatot sem terheli a rendezés valódi problémákkal, a féltékenység vagy a vetélytárs-mi- volt, a megalázottság és a kínosság egy pillanatra is komolyan vehető megtorpanásával. Benkő Géza joviális falusi ügyvédként megöregedett Chaplinnek maszkírozva, amennyire teret kap a darab által, megpróbálja a nyírségi állott levegőbe „beleto- honyult”, mégis szerethető figurával megrajzolni a falu képét is. Holocsy Katalin most európaiságba beleszagolt öntudatos leánykába csöpögteti bájos szendéjét. A szeretetreméltóság a kulcsszó, ezt sugallják Dobis Márta ruhái, Kis Kovács Gergely terei, s a színészek egy-egy beállításba komponált rendezői ízlést közvetítő, de sajátos színpadi világot nem teremtő, érzelmileg higgadt, de a játékmódba belefeledkező jelenléte. Sajnos a darab sugallta üzenet otrombán hamis és émelyítőn leegyszerűsítő köntösbe van burkolva. Valahol mindenki jó, és az élet egy nagy színjáték, de a valódi értékek, mint otthon, család, szeretet idővel teret kapnak, s mivel semmi túlzással egyébként nem élnek az alkotók, ez az üzenet így magára hagyva, nagyon nagy pofon. Szabó István júliusban kezdi új filmje forgatását Portrékból álló mozi Az előadás nem sorakozik be a vélemény nélküli darabok közé.
