Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-25 / 147. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 HÉTVÉG(R)E Tervezzünk tevét! TALLÓZÓ ECONOMIST A nyugat-európai országok szempontjából zavarba ejtően jól sikerült a közép-európai új EU-tagállamok átalakulása, és fölösleges, sőt kedvezőtlen ha­tású lehet a nyugati tagorszá­gok félelme az alacsony bérű keleti gazdaságoktól - áll a lon­doni gazdaságpolitikai hetilap elemzésében. A sereghajtó Ma­gyarország növekedése is messze lehagyja a régi tagor­szágokét. Az újak felvételét már leheteden volt visszautasí­tani, akkor is, ha a jövedelmek a régi tagországokéinak csak töredékei voltak. Most azon­ban már gazdaságaik is az egy­kor mintának tekintett orszá­gokét megszégyenítő ütemben növekednek. A balti országok növekedése egyenesen a négy­szerese az euróövezetinek. Lettország, ahol jelenleg a leg­alacsonyabbak a jövedelmek az EU-ban, tavaly 8 százalékos növekedést produkált, Német­ország 1,6 százalékost. Ha ezek az ütemek megmarad­nak, a lettországi jövedelmek 2032-re - vagyis egy fiatal lett munkavállaló aktív életkorsza­kán belül - meghaladják a né­metországiakat. Németország­ban illene ennek örülni, hiszen akkor már nem kell tartam a bérversenytől, a németeket azonban valószínűleg még in­kább elkedvetleníti, hogy sze­gényebbek lesznek egy volt szovjet tagköztársaságnál. Né­metország és Franciaország azért torpedózta meg a szol­gáltatási piac megnyitását cél­zó uniós tervezetet, mert fél­nek, hogy ez utat nyit az egyéni vállalkozóként megjelenő kele­ti munkásoknak. Ez megma­gyarázhatatlan, hiszen a fran­cia szakmai szervezetek is - miközben a lengyel vízvezeték­szerelők várható özönére fi­gyelmeztettek - maguk is elis­merték, hogy Franciaország­ban súlyos hiány van vízveze­ték-szerelőkből. A lengyel víz­vezeték-szerelők áttelepülése, akár ezrével is, tehát csak áldás lenne. Az elemzés szerint ha az EU Ukrajnát és Törökországot is felvenné, azzal - Romániával és Bulgáriával együtt - olyan alacsony bérű, 150 millió fős ipari erőközpont jönne létre az unió „hátsó udvarában”, amely még Kínával és Indiával is ver­senyképes lenne. Ha tanácstalan vagy, hozz létre egy bizottságot. Vagy kettőt. A bizottságosdi na­gyon praktikus dolog, le­het ropit felhalmozni, ás­ványvizet inni, ami rendkí­vül fontos ilyen gatyaro- hasztó napokon. Azért is praktikus egy bizottság, mert nem fontos, hogy eredményesen ülésezzen. A teve is egy olyan ló, amit bizottság tervezett. MOLNÁR NORBERT Nem vagy tisztában Orbán Vik­tor szüretelési szokásaival? Kíván­csi vagy, Gyurcsány Ferencnek honnan lett annyi pénze, amennyi? Hozz létre egy bizottságot. A ma­gyar Országgyűlésben futószala­gon alkotnak bizottságokat és albi­zottságokat, csak hogy odapörköl- gessenek egymásnak a bátor politi­kusok. Nálunk ez nem volt különö­sebb divat, parlamenti szinten nincs is hagyománya, hát legalább a kormánypártok gyorsan össze­hoztak most egyet-kettőt. Olyan si- mítósakat. Amit a pártelnökök kép­telenek megoldani, mert rühellik egymás arcát, rábízták másokra. És mivel nálunk hagyomány nélküli a bizottságosdi, hát rögtön lett ered­ménye is, megmenekült a koalíció, legalábbis egy időre. A hegyi mentőszolgálat menekítette meg a négyest a szolgálatról szóló, eklek­tikusra sikeredett törvénnyel. Ezentúl, ha valaki arra lesz kíván­csi, mennyivel hajthat a közutakon, s mennyire fog fájni pénztárcájá­nak, ha többel veret, keresse a he­gyi mentőszolgálatról szóló tör­vényben. Még az is, aki síkságon la­kik. És ha egy külföldi állampolgár esetleg megkérdezné, miért ez a kretén szabályozás, hát majd azt válaszolhatjuk, hogy bizottság döntött róla két tál ropi és irdatlan mennyiségű ásványvíz mellett. Annyiban azonban Magyaror­szág előtt járunk, hogy nálunk most már bárki megkérdezheti a politikustól, meg a nem politikus­tól, hogy honnan van annyi pén­ze. Nem kell hozzá bizottságot összehozni töménytelen ropival meg ásványvízzel. A kíváncsi pol­gár (ha nagy betűvel írtam volna, akár egy Márai mű címe is lehet­ne), ha van vér a pucájában és vállalja a nyilvánosságot, meg­kérdezheti bárkitől, miből futotta kacsalábon forgóra, amit mond­juk, Elektrának hívnak. Akinek hat és fél milliónál több van, az reszkethet, mert törvénybe iktat­ták, hogy az minimum gyanús. Tájainkon általános tézis, hogy akinek egy millánál többje van, az svindlis; de még nem gyanús. Aki egymillió alatt van, az rendes ember, vagyis szegénynek számít, vagy balfék. Ebből az következik, hogy a legjobban az jár, akinek egymillió koronától hat és fél mil­lióig terjed a vagyona. Jól is él, meg nem is gyanús. Persze, az emberek nyolcvan százalékának elképzelése sincs arról, hogyan festhet egymillió korona, nem még hat és fél millió. Szóval, aki rendes embernek akar látszani, maradjon szegény. Legrosszabb esetben balféknek nézik. Sokáig tart a nyomozás, s amikor a tettest letartóztatják, a bíróság szabadlábra helyezi őket Harc a Takáč-bandával: DEMECS PÉTER siker vagy kudarc? Egyéves nyomozás után sem si­került rábizonyítani a Takáč-ban- dára, hogy pozsonyi vállalkozó­kat zsarolt és védelmi pénzeket szedett. Jaroslav Spišiak, az or­szágos rendőrfőkapitány első he­lyettesének véleménye szerint a nyomozás hamarosan véget ér, a vádemelési javaslat már készül. A főváros hírhedt alvilági bandája elvileg már nem létezik, a ren­dőrség szerint azonban félő, hogy hamarosan újra összeáll, mert a bíróságok és ügyészek egyre-más- ra helyezik szabadlábra a gyanú­sítottakat. A rendőrség a Takáč-banda hét tagját gazdasági bűncselek­mények elkövetésével gyanúsít­ja. A gyanúsítottak között van például az az ügyész is, aki fur­csa szerződéseket készített né­hány vállalkozó és egy biztonsá­gi szolgálat között. A bűnszerve­zet állítólag a biztonsági szolgá­lat jövedelméből származó pénzt mosta tisztára - bizonyíta­ni ezt eddig nem sikerült. A Ta­káč-banda .felszámolását 2004. májusának végén, a ružinovi Amid étteremben végre­hajtott rendőrségi akció után jelentette be Spišiak - azóta sorra tartóztatták le a banda tagjait. A fővárosban elkövetett több alvilági gyilkosság ügyében indított nyomo­zás is sorra megreked, annak el­lenére, hogy a rendőrség már konkrét tetteseket is rács mögé juttatott. A rendőrfőkapitány he­lyettese szerint erről a bíróságok tehetnek, mert sorra szabadlábra helyezik a letartóztatott gyanúsí­tottakat. Bizonyítékok hiányában a közelmúltban például szabad­lábra helyezték Mário Rosívalt, akit a rendőrség id. Karol Patasy januári meggyilkolásában való részvétellel gyanúsított. A tanú- vallomások, valamint a gyilkos­ság helyszínén készült biztonsági- kamera-felvétel állítólag egyér­telműen bizonyítja, hogy Rosíval aznap nem volt Pozsonyban. Csu­pán az a személy maradt rács mö­gött, aki értesítette a titkosszolgá­latot a tervezett gyilkosságról. Két hete Patasy fia is szabadlábra került, akit egy tavalyi, a ligetfalui Boston szórakozóhely előtt elköve­tett gyilkosság elkövetésével gya­núsítanak. Spišiak szerint az or­szág egyik legveszélyesebb alvilági csoportjának tagja, mégis kienged­ték. Szakértők szerint a különösen súlyos bűncselekmények - például gyilkosság - gyanúsítottjait az ügyész javaslatára csak ritkán he­lyezik szabadlábra. Kizárólag ak­kor, ha a bizonyítékok valóban nem igazolják az elkövető bűnösségét. Akinek ez még nem lenne elég, Spišiak újabban kijelentette: a rendőrség munkáját az újságírók is jelentősen hátráltatják. Látszó­lag értelmetlen ügyekből, mint egy ittas rendőr által okozott bal­esetből gyártanak szenzációt, vagy holmiféle maffiózólistákra vadásznak. Ennek következtében pedig háttérbe szorul a rendőrség munkája és annak eredményei, melyeket végső soron a bíróságok és ügyészség hiúsítanak meg. Lassan szabadlábra ke­rülhet a fővárosi alvilági banda minden tagja. KOMMENTÁR A Héja és a hiányzó ész LOVÁSZ ATTILA A Héja rendőrségi akció után a Napnál világosabb lett a kép: a főközlekedési főrendőr a beszámolót azzal kezdte, mennyi pénzt szedtek be. A píárgépezet, persze későn, beindult, s így megtud­tuk, mennyivel lett kevesebb a baleset és a halott, mint az egy év­vel ezelőtti összehasonlítható időszakban. De a kép nem válto­zott: a közlekedésrendészet őrei továbbra sem azon munkálkod­nak, hogy milyen a biztonság. Arra tesznek rá. Szankcionálnak, mert erre tanítják őket. A közlekedési törvény KDH által támoga­tott verziója megbukott, erre a honatyák kitalálták, hogy majd a hegyi mentésről szóló jogszabályban rögzítik a szankciókat és azt, mikor vehető el a hajtási. Tisztelt uraimék azonban agyon- szabályozgatni kívánó énjét látszólag nem zavarja a rossz kérdés- felvetés: nem azon kell morfondírozni koalíciós válságokat kerül­getve és a házszabályt becsapva, kitől vegyük el a jogosítványt, hanem azon, kinek adjunk! Az autó 40 km/órás sebesség fölött tömegpusztító fegyver, és gondoljon ki mit akar, az ország leg­jobban betartott szabályai közé tartozik a KRESZ. Még akkor is, ha a sebesség túllépése nemzeti sport. Jó lenne visszaemlékezni arra, hogy a kilencvenest Európában a hetvenes évek olajválsága miatt vezették be, és nem közlekedésbiztonsági okokból! A né­met autópályákon sebességhatár nélkül is relatíve kevesebb a baleset, mint a szlovák négysávosokon, miközben Németország autópálya-hálózata inkább hasonlít a szlovákiai csatornahálózat­hoz - sűrűségében. Pavol Rusko a magas bírságokat emlegeti - igaza van. Csak tegyük hozzá, egyrészt ez a KDH-hoz fűződő vi­szonyából adódik, másrészt ő majdnem egy új kocsi árát fizette ki Ausztriában, bár jobb lett volna, ha a jogsiját veszik el. A tra- bantos kétezer koronás büntetés után egy hónapig nem tankol, az újgazdag vígan megkeni a rendőrt, mert a jogsi neki akár öt­venezret is megér. A szabályok akkor jók, ha be lehet őket tarta­ni, az útkarbantartók viszont a kátyú eltávoh'tása helyett 40-es táblát tetetnek ki. Az útépítés pedig a lenyúlásos állami megren­delések tankönyvi példája. A baj az, hogy a rendőr hatósági eljá­rás során büntet, nem a bíróságok döntenek. A baj az, hogy az igazi veszélyforrások maradnak, mert ha a kocsik műszaki ál­lapotát vesszük figyelembe, holnaptól leáll a buszközlekedés. Akárhogyan változik a jogszabály, három infarktus után lehet majd kocsit vezetni, és a helyi kiskirály ott parkol, ahol akar. Bár­hogy is dönt a tisztelt ház, rosszul fog dönteni, mert nem a lénye­get, hanem a szankciót helyezi előtérbe: a halottak száma meg­marad, csak többen lesznek dutyiban. Ez ma a szlovák törvény- hozás egyik - sajnos jellemző - képe. JEGYZET Ugrás a hídról TALLÓSI BÉLA Milyen jó is az, ha itt a nyár. Hogy vége az iskolának, nincs kötelesség, csak hosszú, hosz- szú két hónap. Micsoda öröm volt, micsoda felszabadultság. És mennyi, mennyi terv. Mert ugye a hatvankét nap végtelen időnek tűnt. Mindig elhatároz­tam, hogy beváltom azt, ami­vel tanáraink bocsátottak út­nak, vagyis hogy élvezni fo­gom a nyarat. Kiültem az eresz alá, néztem az utcán vonuló ál­latok árnyékát, meg hogy piro­sodik a paradicsom, és elhatá­roztam, hogy most akkor nem unatkozom tovább, nekiállok élvezni a nyarat. Vártam, vár­tam, hogy majd elkezdődik, erőlködtem, erőlködtem, de valahogy csak nem élveztem a nyarat. Sebaj, gondoltam, mi­kor este lehunytam a szemem, majd holnap. Holnap majd biz­tos élvezni fogom a vakációt. De minden nap ugyanolyan volt. Mentünk a Nyitrára stran­dolni. Azzal engedtek el a fo­lyóhoz, hogy csak a híd első lá­báig szabad bemenni a vízbe, mert a második és a harmadik láb közt nagy az örvény, elso­dorna. Arról álmodni se mer­jek, figyelmeztettek, hogy le- ugorhatok a hídfőről, mint a nagyok, mert az nekik is veszélyes, alámerülhetnek, az­tán ott lelik haláluk. Lélegzet­visszafojtva lestük a pillanatot, hogy az ugrani készülődő mi­kor rugaszkodik el a hídkorlát­ról, mikor veti magát a mélybe. Kivárta a pillanatot, amikor nem berregett traktor a hídon, amikor haláli nyugalom borult a tájra, és akkor. Akkor eleresz­tette a korlátot, előreugrott egy kicsit, és szögegyenes tartással zuhant, zuhant... aztán a nagy csobbanás, és elnyelte a víz. A „halálugrás” után megbénult a part, az összes szempár a víz­felszínre tapadt, reszketve vár­tuk, hogy felbukkanjon. Tekin­tetünkkel a vizet pásztáztuk, hogy hol fog feltűnni. Az ügye- sebbjei ugyanis a víz alatt ma­radva, megpróbáltak a sodró árral pár métert előbbre halad­ni. Volt, aki nagyon sokáig bír­ta, embertelenül hosszú ideig úszott a víz alatt, s néhány ag­gódó barát már suttogta, baj van, ezt a távot, ezt az időt tü­dő ki nem búja, ez lehetetlen. Amikor aztán végre felbuk­kant, mert szerencsére mindig mindenki felbukkant, felzúgott a part. Taps ugyan nem volt, de megkönnyebbüléssel és fő­leg áhítattal néztük, ahogy úszott kifelé a diadalittas hős. Mert hősnek tekintettük. És ő hősként is viselkedett. Minden napnak megvolt a maga hőse, aki hosszabb távot úszott a víz alatt. Én nem voltam hős. Nem lehettem. Mire abba a korba értem, hogy ugorhattam vol­na, más mederbe terelték a Nyitrát. De nem bánom, hogy nem lettem hős. Mert lehettem volna halott is. Hiszen szinte naponta hallunk híreket arról, hogy gyerek vagy felnőtt be­ment a vízbe, de ki már nem jött. Ma már, ha tehetném, se ugranék a hídról. Inkább élvez­ném a nyarat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom