Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-24 / 146. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- És milyen csalit használtál? -A feleségemet! (Kiss Tibor rajza) Egy magyar cég és cseh hitelezők is érintettek a most megszellőztetett ügyben Belgrádi korrupciógyanú TALLÓZÓ THE WASHINGTON POST A nukleáris vita rendezését javasolta 2002 novemberében közvetlenül George Bush ame­rikai elnökhöz intézett szemé­lyes üzenetében Kim Dzsong II észak-koreai vezető, de elutasí­tásban részesült, legalábbis két amerikai Ázsia-szakértő sze­rint. Donald Gregg volt szöuli nagykövet és Don Oberdörfer szakíró - ez a páros vitte annak idején a levelet - cikkében arra buzdítja az amerikai elnököt, hogy adjon pozitív választ az észak-koreai vezető legutóbbi, múlt héten tett békülékeny nyi­latkozatára, ha már korábban elmulasztotta megragadni a kí­nálkozó lehetőséget. Gregg és Oberdörfer egy hónappal az­utánjárt Phenjanban, hogy Ja­mes Kelly külügyi államtitkár­helyettes ugyanott hírszerzési jelentéseket lobogtatva az or­szág illetékeseinek felrótta, hogy titokban urándúsításba fogtak. Kim Dzsong II 2002. novemberi levelében azt üzen­te az amerikai elnöknek, ha az USA bátor lépésre szánja el magát, Phenjan hasonlókép­pen fog válaszolni. A nukleáris kérdés rendezésének azt szab­ta feltételéül, hogy az USA is­merje el Észak-Korea szuvere­nitását, és adjon biztosítékot arra, nem fogja megtámadni az országot. A cikk írói szerint az Irak körüli biztonsági taná­csi kötélhúzással elfoglalt washingtoni kormány leseper­te az asztalról a kezdeménye­zést, Észak-Korea pedig né­hány hét múlva kiutasította az országból a Nemzetközi Atom­energia-ügynökség ellenőreit, felmondta az atomsorompó- egyezményt, és újra megnyi­totta az 1994-ben bezárt plutó­niumfeldolgozó létesítményét. CNN Amerikai szakértők hetven százalékos valószínűséget ad­nak annak, hogy az elkövet­kező tíz évben tömegpusztító fegyvert, vagyis vegyi, biológi­ai vagy nukleáris fegyvert vet­nek be valahol a világon. Az el­következő öt évben további egy-két ország tesz szert nukle­áris fegyverre, tíz esztendő alatt pedig öttel is bővülhet az atomfegyverrel rendelkező ál­lamok száma. A szakértők azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy terroristák a feketepiacon beszerzett hasadóanyagból összeeszkábált „piszkos bom­bát” vetnek be. Korrupciógyanús botrány van kibontakozóban a belgrádi kormány körül, és minden jel szerint egy ma­gyar céget is érinthet az ügy, melyben a szerb állam állítólag a kelleténél jóval többet fizetett cseh hite­lezőknek az EPS állami vil­lamos művek adósságáért. PETKY JÓZSEF A botrányt Zoran Drakulics dúsgazdag üzletember, az East Point vállalatbirodalom tulajdo­nosa indította el, miután szembe­fordult Vojiszlav Kostunica mi­niszterelnökkel és az általa veze­tett Szerbiai Demokrata Párttal (DSS). A milliomos azt állítja, hogy a kormány jócskán áron fe­lül vásárolta ki az EPS adósságát, és 36 millió dollár helyett 48 mil­liót fizetett a cseheknek, miáltal az adófizetők kárára busás haszna származott mindenkinek. Drakulics éveken át finanszí­rozta a DSS-t, politikai szerencse­csillaga és befolyása azután kez­dett rohamosan nőni, hogy tavaly októberben a belgrádi főpolgár­mester-választáson mindenki meglepetésére a harmadik helyen végzett. A DSS két héttel ezelőtti pártkongresszusán azonban az okozott meglepetést, hogy Draku­lics mégsem kapott alelnöki he­lyet, állítólag egy fondorlatos csel­szövés áldozata lett, amelybe gya­nútlanul belesétált Kostunica. A kegyvesztett üzletember azonnal kilépett a DSS-ből, és bejelentet­te, hogy a nyilvánosság elé tárja a kormányhoz fűződő korrupciós ügyeket, amelyekről hiába beszélt a miniszterelnöknek. Drakulics a minap törvénytelen szíriai olaj- szállításokkal hozta kapcsolatba a kormányt, most pedig azt találta gyanúsnak, hogy a cseh hitelezők az EPS tartozásának rendezésére egy francia befektetési bankon át tavaly októberben 36 millió dollá­ros ajánlatot tettek a szerb állam­nak, de a kormány ezt elutasítot­ta, és az idén áprilisban már 48 milliót fizetett ugyanazért az adósságért. Drakulics szerint az utóbbi ügyletben már egy „kis ma­gyar cég” volt a közvetítő, amely kapcsolatban állt árammal és nyersolajjal kereskedő szerb üz­letemberekkel. Drakulics és a belgrádi sajtó a következőképpen magyarázza a kormány érthetetlen nagyvonalú­ságát: a csehek az említett szerbi­ai üzletemberektől tudomást sze­reztek róla, hogy a budapesti cég révén sokkal nagyobb pénzt kap­nának az adósságért. A szerb fél közben pénzhiányra hivatkozva szándékosan halogatni kezdte a tárgyalásokat a francia bankkal, mígnem lejárt a pénzintézet meg­bízatása. Ezután a cseh hitelezők már a magyar céget kérték fel a közvetítésre, amely azonnal nyél­be is ütötte az üzletet, de a szerb államnak 12 millióval többet kel­lett fizetnie. Csehországban is da­gad a botrány, a hatóságok a tit­kosszolgálat bevonásával vizsgál­ják az ügyet. A tranzakciót Mladjan Dinkics pénzügyminiszter és munkatársai bonyolították le, a „sikeres üz­letről” is Dinkics tett jelentést a kormánynak. Drakulics régóta es­küdt ellensége a tárcavezetőnek, legutóbb egy tévépárbajban több­ször hazugnak és korrupt csaló­nak nevezte a G17 Plus párt mi­niszterét. A szerző az MTI belgrádi tu­dósítója NÉPSZABADSÁG Mihály román exkirály a nácik cinkosa volt? FIGYELŐ Károly egykori román uralkodó törvénytelen unokája, Paul herceg azzal vádolja nagybátyját, hogy Mihály román exkirály a nácik gyil­kos cinkosa volt a második világhá­ború idején. A herceg - aki állítása­it dokumentumokkal igyekszik bi­zonyítani - azt mondja: mindezt már korábban Romániában is el­mondta, de a kormány rosszallásá­tól tartó helyi sajtó nyilatkozatai­nak nem adott teret. Ezért fordult tehát az izraeli közvéleményhez, de azért is, mert - bevallása szerint - nagybátyja a zsidókat kifosztó ro­mán jogszabályok haszonélvezője volt. Paul herceg a The Jerusalem Post világhálós kiadásában megje­lent nyilatkozatában azt hangoz­tatja, hogy a Mihály által kihirde­tett törvények révén náci állammá vált Románia elkobozta a sárga csillag viselésére kötelezett zsidók javait, majd deportálta őket, s en­nek nyomán 350 ezer zsidó életét vesztette. A herceg szerint megen­gedhetetlen, hogy Románia nagy­bátyjának 30 millió eurós kártérí­tést fizessen, miközben az elkob­zott zsidó tulajdonokat még min­dig nem szolgáltatta vissza. Paul bí­rósági eljárás beindítását ígérte azon zsidók nevében, akiket a Mi­hály által jegyzett dekrétumok alapján kifosztottak. A herceg azt is elmondta a román hírügynökségek által is ismertetett nyilatkozatában, hogy a volt király megpróbálta hallgatását megvásárolni, de ő ezt elutasította. „Nem tudom, mennyi­re volt beavatva Mihály mindezek­be az ügyekbe, de a háború ha­szonélvezője és gyilkos volt. Kizá­rólag azért, mert az utolsó pilla­natban átállt a szövetségesekhez, nem menekülhet meg. Ion Anto- nescut bíróság elé állították gyil­kosságaiért. Vajon Mihály nem ugyanezt érdemelné?” - tette hozzá Paul herceg, aki már évek óta jogi úton próbálja bebizonyí­tani, hogy - mivel apja volt II. Ká­roly elsőszülött fia, s Mihály csak a második - a román királyi csa­lád feje valójában ő kellene hogy legyen, nem pedig a nagybácsi. Valóban Mihály volt az, aki apja 1940. szeptember elején történt lemondása után a Romániát légi­onárius állammá változtató tör­vényt, illetve a zsidóságot kifosztó dekrétumokat aláírta. Az igazság­hoz azonban az is hozzátartozik, hogy akkoriban alig volt 18 éves, s bár 1940. szeptember 6-tól trónra lépett, és uralkodói minőségében a törvényeket kihirdette, a hata­lom igazi birtokosa Ion Antonescu ezredes, későbbi marsall volt. A román kormány még tavaly ősszel úgy döntött, hogy a sinaiai Peles- kastélyért és más, a királyi család tulajdonát képező ingatlanokért az egykori uralkodónak 30 millió eurós kárpótlást fizet. Mihály ezt elfogadta ugyan, de a parlament a jogszabályra még mindig nem bó­lintott rá. KOMMENTÁR Libanoni playboy MALINÁK ISTVÁN Libanon ismét a világlapok címoldalán szerepel, ami a legbizto­sabb jele annak, hogy gond van. A polgárháború előtt a Közel- Kelet Svájcaként emlegetett kis országnak - bár itt esszenciálisán megtalálható a térség minden gondja-baja - van egy sajátossága, s ebben eltér a régió többi államától: itt a dolgok belátható időn belül akár jól is alakulhatnak. A kedden elkövetett, idei 3. politi­kai gyilkosság, Haui volt kommunista pártvezér halála megrázta* az országot, s egyben jelzi: a külső vagy/és belső erők destabili- zációs törekvései lefékezhetik a pozitív folyamatokat. A héten há­rom fontos esemény történt a Közel-Kelettel kapcsolatban. 1. Sá­ron és Abbász keddi csúcstalálkozója inkább kudarc volt, mint si­ker. 2. A brüsszeli Irak-konferencián sikerült az iraki háború mi­att megbomlott nyugati egységet demonstrálni. 3. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter demokráciasürgető körutat tett a térségben. A kairói Amerikai Egyetemen lényeges dolgot mon­dott: „A közel-keleti régióban 60 éven keresztül a stabilitást he­lyeztük előtérbe a demokráciával szemben, de semmit sem sike­rült elérnünk. Most más politikai kurzus következik. Minden em­ber demokratikus törekvéseit támogatni fogjuk.” Washington Irak mellett Libanont is a demokrácia közel-keleti mintaországá­nak szeretné látni. Rafik Hariri néhai többszörös kormányfő feb­ruári meggyilkolása olyannyira felerősítette az USA által vezé­nyelt nemzetközi nyomást, hogy Szíria kénytelen volt kivonni csapatait Libanonból. A Fehér Ház gyanúja szerint Szíria listát készített a likvidálandó libanoni politikai személyiségekről, s a héten ismételten figyelmeztette Damaszkuszt: hagyjon fel a liba­noni beavatkozással. Vasárnap véget ért az egy hónapos parla­menti választási folyamat, a Szíria-ellenes lista többséget (72 mandátum) szerzett a 128 fős törvényhozásban. Kormányt a mártírként tisztelt Rafik Hariri fia, a 35 éves Szaad Haríri (szun­nita) alakíthat. Szaad Haríri buktatói: 1. Kormánya nem a Szíria- ellenes erők egységkormánya lesz, hiszen az emigrációból haza­tért, keresztény Michel Aún tábornok közölte: ellenzékbe vonul. Azzal vádolta ifj. Harírit, hogy fejenként 100 dollárért vásárolt szavazatokat, s együttműködött a Szíria-barát síita Hezbollah és Amal mozgalmakkal. 2. Mivel nem szerzett minősített többséget, nem tudja megváltoztatni az alkotmányt, amely vallási alapon osztja el a főbb tisztségeket. így a Szíria-barát Emil Lahúd (ke­resztény) államfőt sem tudja leváltatni. Tehát a szunnita kor­mányfőnek együtt kell működnie a parlament ma megválasztan­dó, hagyományosan síita elnökével és a barikád túloldalán álló Lahúddal. 3. Az ifjú Haríri sosem készült politikusnak, dúsgaz­dag apja családi vállalkozásaiban szerzett gazdasági tapasztala­tokat. Ilyen irányú tanulmányokat folytatott a Harvardon is. Ami még nagyon jól jöhet, hiszen a polgárháború (1975-1990) tönk­retette Libanont. Sokan félnek a gazdag playboynak tartott fia­talember politikai tapasztalatlanságától. Viszont a kampány so­rán bebizonyosodott: rendkívül tehetséges menedzser, ilyen kö­rülmények között a választási győzelem nem kis teljesítmény. Persze a sikerben nagyban közrejátszott, hogy Harírinak hívják. Egyelőre ő a libanoni politika egyik nagy ismeretlenje. JEGYZET san felrémlett az egykori esti mese záró dallama: „Jó éjt, gyerekek, búcsúzik a füles má­ra...”, és talán nem megelége­detten, de durmoltak tovább. Az államfő pedig önmaga fon­tosságának kellő tudatában egyre csak mondta és mondta a magáét végtelennek tűnő másfél órán át. Fidelt azonban, hála az égnek mégsem szár­nyalta túl, aki mint tudjuk, nyolc órát is képes egyszerre hadováim. Volt a beszédben némi dádá, egy kevés dicséret, jóval több sallang és mérhetet­len szociáldemagógia. Szeren­csére azonban, hála Szlovákia politikai berendezkedésének, vagyis az alapvetően nem az elnöki hatalmon alapuló parla­mentáris demokráciának, azt hiszem, végül is mindegy, mi­ként értékeli az elmúlt egy évet az államfő. Túl nagy szava nincs, mivel legfeljebb egy kündü hatáskörével bír. Már ha nem sértő Szlovákia köztár­sasági elnöki intézményét pár­huzamba állítani egy ősma­gyar tisztséggel. Tudják, hon­foglaló őseink így nevezték a legfőbb méltóságot viselő sze­mélyt, akit afféle díszpintyként kezeltek, miközben a tényleges hatalmat a mindenkori gyula (vitéz) gyakorolta télen-nyá- ron. Szóval, amíg Iván nem gyula, nem lehet túl nagy baj. Jó éjt, gyerekek... RÁCZ VINCE Álmos és réveteg arcok, le-le- csukódó pillák gyűrűjében mondta el Iván már-már fideli hosszúságúra nyúlt beszédét. Az ország fői majd szétrobban­tak az ügyetlenül palástolt ásí­tásrohamoktól. Ruskót csak a szék ölelése óvta meg attól, hogy a padlóra kerüljön - per­sze, ami késik, nem múlik -, arra azonban futotta erejéből, hogy pár esemést megeresszen a legfőbb közjogi méltóság, hogy mást ne mondjak, megle­hetősen unalmas értékelője közben. A másik Iván, a Mikloš egyik pillanatban még szétfo­lyó arccal ábrándozott a be­széd hallatán, a másik pillanat­ban már bőszen jegyzetelt, a jó ég tudja, mit, tán egy újabb re­formot ötölt ki. Volt, aki újsá­got lapozgatott, volt, aki viha­rosan távozott az üléste­remből, mondván, tudja ő na­gyon jól, mekkora szarban van az ország, nem kell azt neki el­magyarázni, meg különben is, annak idején nem sokon mú­lott, hogy most az ő évérté­kelőjét hallgassák a honatyák. A magyar képviselőkben bizto­

Next

/
Oldalképek
Tartalom