Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-22 / 144. szám, szerda
ÚJ SZŐ 2005. JÚNIUS 22. Szülőföldünk 31 Csáky Pált és Szigeti Lászlót Ekel díszpolgárává avatták a község fejlesztése érdekében kifejtett munkájukért Tizenöt évig vártak az új óvodára Jány Darina igazgatónő és Komjáthy István ültetik a juharfát az óvodaudvaron (Vas Gyula felvételei) Ekel. Több mint tizenöt évet kellett várniuk a helyieknek arra, hogy elkészüljön új óvodájuk, amelyet még 1988-ban kezdtek építeni a komáromi járásbeli községben. V. KRASZNICA MELITTA Az átadás felemelő pillanata a múlt szombaton, június 18-án jött el végre, és az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel az intézmény névadójának, a neves írónak, mesemondónak, Komjáthy Istvánnak a leszármazottai is. Abban, hogy a szinte már enyészetnek indult félkész épületből mégiscsak korszerű óvoda válhatott, kiemelkedő szerepe volt Szigeti László oktatási államtitkárnak, aki szintén jelen volt az átadási ünnepségen. Megjegyezte: két évvel ezelőtt a huszonnegyedik órában érkezett a község vezetése részéről a segítségkérés a minisztérium felé, hiszen az új jogszabályok értelmében 2005. január elsejétől az állam már nem járul hozzá az eredeti jogkörökkel összefüggő kiadások fedezéséhez. így azonban mintegy 10 millió koronával tudták támogatni az építkezés befejezését. Csáky Pál kormányalelnök köszöntőjében arról beszélt, hogy csak azok a népek élték túl a történelem viharait, azoknak van múltjuk, jelenük és jövőjük, akik értékelni és becsülni tudták és tudják a tudás fenséges nagyságát. És ennek Az emléktábla a tudásnak a bölcsője az óvoda. Fekete Iveta, Ekel polgármestere külön is köszönetét mondott a két politikusnak azért a munkájukért, amellyel hozzájárultak az építkezés sikeres befejezéséhez, és a helyi önkormányzat határozata értelmében mindkettőjüket Ekel díszpolgárává avatta. Először osztották ki a polgármesteri díjat is, ebben az elismerésben Gallé Lídia részesült, aki szintén nagyban hozzájárult az óvoda környezetének rendezéséhez. A polgármester asszony köszönetét mondott a kivitelezőknek és a falu minden polgárának, akik kivették részüket a munkálatokból. Az óvoda még 2002 decemberében vette fel a község híres szülöttének, Komjáthy Istvánnak a nevét, akinek gyermekei, unokái és dédunokái is jelen voltak a szombati ünnepségen. A család nevében az író fia, Komjáthy István szólt az egybegyűltekhez. Reményét fejezte ki, hogy az intézményt látogató kisgyermekek megismerik majd az édesapja által jórészt a Csallóközben gyűjtött meséket, mondákat, és általuk is erősebbé válik bennük a szülőföld iránti szeretet és kötődés. A Komjáthyak nem érkeztek üres kézzel: egy juharfát hoztak az óvoda kertjébe, amely mellett egy réztábla hirdeti majd, hogy azt 2005. június 18-án az ekeli óvoda avatásának emlékére ültette a Komjáthy család. „A fácska akár jelképnek is tekinthető, hiszen azt is, míg fiatal, gondozni, nyesegetni kell, hogy majd felnőve erős fává terebélyesedjék, vastag ágaival ellenálljon a viharoknak - mondta. - Hasonlóan kell nevelgetni, terelgetni a kicsi gyermeket is, szép magyar beszédre, népdalokra tanítva.” Az új óvoda természetesen akkor teljesítheti csak küldetését, ha lesz, aki látogatja. Fekete Iveta örömmel számolt be arról, hogy az utóbbi időben növekedett a gyermekvállalási kedv az alig több mint 1400-as lélekszámú községben, és az idén már 17 újszülöttel számolhatnak. „A tavaly átadott 12 lakásos bérház és a kultúrház tetőterének beépítése által kialakítandó újabb 26 bérlakás remélhetőleg ugyancsak hozzájárul majd e pozitív tendenciához” - mondta. A Jány Darina igazgatónő által vezetett óvodát jelenleg mintegy 30 gyermek látogatja, akik kedves kis műsorral köszöntötték az avatóünnepség résztvevőit. Az óvodaátadás a falunap keretében zajlott, amely során az ilyenkor szokásos programokon kívül - tűzoltóverseny, gulyásfőzés, erős emberek versenye, focitorna stb. - a helybéli Hetényi János Alapiskola színjátszó köre Sarolta és Adalbert című egyfelvonásos történelmi színművét adta elő nagy sikerrel. A darabot a község másik neves szülötte, Hetényi János azonos című népkönyve alapján Mitykó Katalin és Tarics Hortenzia rendezte. Gazdagon berendezett hagyományőrző sarkot adtak át a település Szemerényi Károly Alapiskolájában Kilencvenkilenc pedagógus vehetett át oklevelet Zöld utat a tanulásnak! JÓZAN MÓNIKA Dunaszerdahely. Kilencvenkilenc pedagógus vette át az oktatási minisztérium által akkreditált oklevelét, a Zöld utat a tanulásnak! című program befejezéseként múlt csütörtökön. Az ingyenes pedagógus-továbbképzést a dunaszerdahelyi Művelődési Akadémia a Phare-program pályázatán nyert pénzből indította tavaly szeptemberben. A számítás- technikai és projektírási képzéseket az egy életen át tartó tanulás jegyében az oktatási minisztérium hirdette meg. A hetvenórás akkreditált tanfolyamok végén száz pedagógus kapott oklevelet Szigeti László oktatási államtitkártól és Ivan Janičinától, a Művelődési Akadémia központi igazgatójától. A projekt záróakkordjaként ünnepélyes konferenciát tartottak oktatásügyi szakemberek és a képzésben részt vevő pedagógusok számára. A megvalósításban partnerként közreműködő dunaszerdahelyi önkormányzat nevében Hulkó Gábor alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Szigeti László államtitkár gratulált az elszánt pedagógusoknak, és felhívta a figyelmet az életen át tartó tanulás fontosságára. Ezt követően a projektírási tanfolyam két résztvevője ismertette elkészült pályázati anyagait, és köszönetét mondott az oktatóknak. Lelkes Kata, Kiss László, Szolgai Miklós és Török Tamás oktatók a bizonyítványok átadásakor gratuláltak tanítványaiknak, előtte azonban még Hecht Anna, a Nagyszombati Kerületi Tanügyi Hivatal elöljárója buzdította további együttműködésre és a pedagógusok szaktudásának fejlesztésére az akadémiát. Habán Danától, a dunaszerdahelyi Művelődési Akadémia igazgatónőjétől megtudtuk, a képzések iránt nagy volt az érdeklődés, százhatvanan jelentkeztek, de csak százketten kerültek be, közülük is 79-en végezték el az informatikai, 20-an pedig a projektírási tanfolyamot. Az akadémia várhatóan további programokat pályáz meg a közeljövőben. A Közoktatási Akadémia a legrégebbi, felnőtteket továbbképző intézmény Szlovákiában, nyelvtanfolyamokat és - javarészt - ingyenes képzéseket biztosít. A megérdemelt bizonyítvánnyal (A szerző felvétele) Egyenruhások rendőrnapi kikapcsolódása Határtalan bűnözés - határtalan bűnüldözés Déd- és nagyszüleink tárgyai Tardoskedden Barusz László és Tóth Szilvia megnyitja a hagyományőrző sarkot (Csuport István felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Tardoskedd. A dédszülők és nagyszülők egykori használati tárgyaiból berendezett hagyományőrző sarkot avattak fel június 17-én a Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskolában. Tóth Szüvia iskolaigazgató javasolta a gyermekeknek, végezzenek gyűjtőmunkát, és az ünnepségen köszönőlevéllel ajándékozta meg a legügyesebbeket. Barusz László pedagógussal, a tárlat berendezőjével közösen vágták át a kiállítás megnyitását jelképező szalagot. Az ünnepségen fellépett az iskola citera- csoportja, majd Štefan Prónay a Nyitrai Kerületi Hivatal oktatásügyi osztályvezetője köszöntette a pedagógusokat és tanulókat. Bara Mihály, Tardoskedd polgármestere szerint a kiállított tárgyak már kiállták az idő próbáját. Csodálatos, hogy a hagyományőrző sarokba kerülő értékesnél értékesebb tárgyakat a pedagógusok és szakemberek ösztönzésére a gyerekek hozták elő a padlásokról, a kamrákból. A rendezvényvendége volt Farkas István is, a Nyitrai Kerületi Hivatal elöljárója és a falu több vállalkozója, akiknek különösen ízlettek azok a finomságok, amelyeket a gyerekek varázsoltak az asztalra. Bédi Dávid nagymamája receptje alapján málnás-túrós süteményt készített, míg Csányi Alexandra tanítónő konyhájában kukoricakása főtt, Tóth Arnold kiszaggatott szalagóriással lepte meg a gyerekeket. „Nagy öröm számomra, hogy a nagymamám szőtteseit mutatják be a hagyományőrző sarokban, melybe állítólag még engem csavartak csecsemő koromban” - jegyezte meg Fekete László, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke. Az intézménybe visszakerült az a búcsúhímzés is, melyet 1885-ben az itteni alapiskola végzős lánynövendékei készítettek a következő felirattal: „Evezz nyugodtan tovább, ha árboczod el is törik. Isten mindenüttjelen van, és itt is megsegít.” ÚJ SZÓ-HÍR Nyékvárkony. Kommandósok, rendőrök, tűzoltók és életmentők lepték el a helyi sportpályát múlt pénteken délelőtt. Égő autót oltottak, bűnözőket üldöztek és kutyás bemutatót is tartottak a rendőrnapon, melyet a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság szervezett. A legeredményesebb rendőrök külön pénzjutalmat vehettek át. A technikai bemutatókkal és futballmérkőzésekkel tarkított rendezvényen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a győri rendőrség képviselői, valamint az IPA - Nemzetközi Rendőrszervezet csehországi és romániai tagjai is részt vettek. Leginkább a helyi kisiskolások élvezték a látványos bemutatókat, akik ki is próbálhatták, egy időre birtokukba is vehették a speciális járműveket. Az évente megrendezett ünnepnappal a rendőrök munkáját tisztelik meg, és nem utolsósorban a polgárokat is megismertetik technikai felszereltségükkel, fel- készültségükkel. „A rendőrnap remek alkalom a határon túli kollégákkal való találkozásra, valamint a tapasztalatcserére a társszervekkel. Az önkormányzatok képviselőit is meghívtuk, hiszen törvény adta kötelességünk a kölcsönös együttműködés”- mondta Janetka Ferenc, a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság igazgatója. Megtudhattuk, a győri és a dunaszerdahelyi rendőrség intenzív kapcsolatot tart fenn, havi rendszerességgel ellátogatnak egymáshoz, és az általános tapasztalatcserén kívül a gyakorlatban, azaz a bűnüldözésben és a nyomfelderítésében is szorosan együttműködnek. Holló Sándor győri rendőrkapitány lapunknak elmondta, fő céljuk felszámolni a bűnözők szabad határokon átnyúló kapcsolatait, de megelőző és ellenőrzési feladatokat is megosztanak, s az évek során barátságok is születtek. Az IPA (International Police Association) a rendőrök nemzetközi szervezete, melyen keresztül informálisan is tartják a kapcsolatot. Jelszavuk: Szolgálat a barátságon keresztül! Szlovákia 1992-től tagja a szervezetnek, Dunaszerdahelyen 2004-től működik helyi kirendeltség. Csaknem ötven tagot számlál, és szoros kapcsolatot tart fenn cseh, lengyel, román, szlovén, magyar és ciprusi kollégáikkal. „Az IPA szociális, kulturális és szakmai kapocs közöttünk, ezenkívül a szervezeten keresztül baráti alapon informálódhatunk sürgős esetekben”- tájékoztatott Herdics Zoltán, a dunaszerdahelyi járási kapitányság bűnügyi igazgatóhelyettese, (jóm)