Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-17 / 140. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 17.__________________________________________________________________________________________________________________________________________KERTÉSZKEDŐ 17 Ha nem gondoskodunk rendszeresen a termesztett növények magnézium utánpótlásáról, akkor egy idő után a talaj tartalékai gyorsan kimerülnek A zöldségfélék magnéziumigénye Agrokémiai szaktanácsadások hibája, hogy többnyire csak a három fő mak- roelem - a nitrogén, a foszfor és a kálium - vonatkozásában ad ismereteket a termesztőknek, és ritkán terjed ki más tápelemekre, például a magnéziumra. Ez különösen nagy gond a zöldségtermesztésben, ahol a magnéziumutánpótlás fokozott figyelmet követel a termesztőtől és tanácsadótól egyaránt. TERBE ISTVÁN A fokozott figyelmet több tényező is indokolja. A kertészeti növények fajlagos magnéziumigénye általában nagyobb, mint a szántóföldi növényeké, ezen kívül a magnézium jelentős része a lombozatba épül be, amely a szántóföldi növényekkel ellentétben, nem mindig kerül vissza szántáskor a talajba (pl. a zöldséghajta- tásban vagy a támrendszeres paradicsomtermesztésben). A kertészeti talajoknak viszonylag magas a nitrogén-, a foszfor- és a káliumtartalma, ezért a kiegyensúlyozott tápanyagellátáshoz magasabb szintű magnéziumtrágyázást igényelnek (pl. a zöldség- és a dísznö- vényhajtatásban). A talaj lúgos kémhatása, magas káliumtartalma és a magas EC-értéke miatt gyakran gyengébben érvényesül a magnézium a növényben. A leggyakoribb hiánytünetek A magnéziumhiány könnyen felismerhető hiánytünet, mind gyakrabban jelentkezik a zöldségféléken, például a paprikán, a paradicsomon, a görögdinnyén, az uborkán és a karfiolon. Más tápelemek hiánytüneteitől jól megkülönböztethető, csak a káliumhiány megjelenésével mutat némi hasonlóságot. Alapvetően két tünetcsoportja ismert, de az egyszikű növényeken (csemegekukorica, hagyma, spárga) van egy harmadik megjelenési formája is. A magnéziumhiányos növényen - a káliumhiányhoz hasonlóan - közvetlenül a levél széle irányából, egyre nagyobb, és egyre élesebben kivehető foltok alakulhatnak ki, amelyek a levél főerének az irányába húzódnak (a zöldségféléken-ez a tünet ritka). A legtöbb zöldségnövényen a levéllemez belsejéből legyező alakú sárgulás indul, amely először a levélerek vagy a levélnyél közelében, a főerek között alakul ki. Ez a tünet a paprikánál, burgonyánál, tojásgyümölcsnél és a paradicsomnál nehezen, míg a kabako- sok (uborka, sárga- és görögdiny- nye, spárgatök, patisszon, cukkini) esetében jól megkülönböztethető a káliumhiánytól. Az egyszikű növények levelein hosszanti irányban narancssárga csíkok jelzik a magnézium hiányát. A színelváltozások először az idősebb leveleken jelennek meg, de a nitrogén- vagy a káliumhiánytól eltérően, sohasem a legalsó, hanem a középtáji vagy a szár alsó kétharmadának a környékén fejlődő leveleken. A sárgás elszíneződésre - ellentétben a káliumhiánnyal -jellemző, hogy a kloró- zis nem világos fakósárga, hanem élénksárga, gyakran lilás, narancsvörös árnyalatú. A tünetek idővel, a hiány mértékének a fokozódásával a középső, majd a fiatal levelekre is áthúzódnak. Igen gyors zöldrész-növekedés esetén (például uborkánál vagy paradicsomnál) a fiatal leveleken is kialakulhat a hiánytünet. Ez akkor fordul elő, ha a növekedés üteme gyors, ebből adódóan a növény magnéziumigénye nagyobb, mint a gyökerek által felvett és az idős levelekből átépülő magnézium mennyisége együttvéve (például a vízkultúrás termesztésben nyáron). A márványozottság (sárgulás) mértékéből következtetni lehet a hiány súlyosságára, de a tünetek színárnyalata függ a növény (fajta) színanyagtartalmától is. Az akut tünetek, pl. az erős érközötti sárgulás, nehezen szüntethetők meg utódlagos kezeléssel, pl. lombgtrágyázással. A termésen (a bogyón vagy a kabaktermésen) ritkán fordulnak elő, és kevésbé ismertek a tünetek. A hiány okai A hajtatásban és a szántóföldi zöldségtermesztésben is egyre gyakrabban kialakuló magnéziumhiány okai a következőkben keresendők:- nagy adagú ammóniatrágyázás (pl. éretlen istállótrágyák használata, baromfitrágyák esetén),- kálium-túltrágyázás,- erős meszezés, vagy erősen meszes talajok,- túlzott öntözésből adódó ki- mosódás homokon,- nem kielégítő magnéziumtrágyázás. A növények a termésképzéshez igen jelentős mennyiségű magnéziumot vesznek fel és építenek be, ami néhány intenzív termesztésű növénykultúránál a száz kilogrammot is meghaladja hektáronként. A termésbe és a lombozatba beépített jelentős mennyiség ellenére sok termesztő a molibdénhez, a borhoz vagy a cinkhez hasonló mikrotápe- lemként kezeli a magnéziumot, és azt gondolja, hogy egy-két lombtrágyázással fedezhető a növény- kultúra magnéziumigénye. Pedig - kiszámítható, hogy 0,5%-os töménységű lombtrágyát használva, 400-500 liter permetlémennyiség esetén - a veszteségeket is beleszámolva, vagyis azt, hogy a lombtrágyának csak egy része kerül a levél- zetre - hektáronként 1-2 kg MgO hatóanyagnál több nem hasznosul. A zöldséghajtató és az intenzív termesztést folytató szabadföldi zöldségtermesztő üzemekben végzett felmérés során azt tapasztaltuk, hogy a talajok 65-70%- ának gyenge a magnéziumellátottsága. A szántóföldi termesztési gyakorlatban is előfordul a viszonylagos hiányjelenség. Ezt megfigyelések is alátámasztják, amelyek a kedvező magnézium- ellátottságú talajokon is termésnövekedést mutattak ki a magnéziumtrágyázás hatására. A gabonaféléken és a csemege- kukoricán viszonylag gyakran előfordul a magnéziumhiány. A szárbaszökés idején átmenetileg igen jelentősen megnövekszik a növény magnéziumigénye, amivel a felvétel nem tud mindig lépést tartani. Ilyenkor átmenetileg felhígul a sejtnedvben a magnéziumtartalom, és kialakulnak a levélen a jellegzetes hiánytünetek. Az érközi klorózis a kalászképzés (magképződés) idején lassan megszűnik, a kisárgult szövetek újból visszazöldülnek, de az ilyen állomány növekedése késleltetett lesz, valamint terméscsökkenés és minőségromlás is kimutatható. Külföldi tapasztalatok szerint a magnéziumhiányos gabona magtelítődése, illetve az ezermagtömege is rosszabb, aminek a magtermesztésben van kiemelkedő jelentősége. Magnézium pótlása A magnézium a gyökéren és a le- vélzeten keresztül is pótolható. Részben ősszel, az alaptrágyázás idején, illetve magnéziumtartalmú összetett műtrágyák segítségével, bár ez esetben kedvezőtlen talajkémhatás mellett felléphet a viszonylagos hiány. Május és június folyamán, az erőteljes lombképződés időszakában, sokat lehet tenni a magnéziumhiány csökkentése, illetve megszüntetése érdekében lombtrágyázással is. Ilyenkor a kedveződen talajtulajdonságok nem, vagy csak kismértékben befolyásolják a tápanyag-hasznosulást. A magnézium a lombozaton keresztül jól hasznosuló tápelem, könnyen pótolható lombtrágyaként. Maga a trágyázás sem költséges, mert az ilyen célra használható lombtrágyák egy része az olcsóbb készítmények közé tartozik, ráadásul a legtöbb növényvédő Magnéziumhiány uborkán és paradicsomon. A levél széle felől egyre nagyobb, és egyre élesebben kivehető foltok alakulhatnak ki. (Képarchívum) szerrel jól keverhetők, így a kijuttatásuk sem különösen nehéz. Ellenben a lombtrágyázás csak átmeneti megoldás a legtöbb esetben, mert . az így kijuttatott MgO mennyisége töredéke a növény igényének (4-5 kg). Ha a talajon keresztül nem gondoskodunk rendszeresen a magnézium utánpótlásáról, akkor egy idő után a talaj tartalékai is kimerülnek, és súlyos, akut tünetekkel járó terméscsökkenés is felléphet. Ezért a lombtrágyázás nem tekinthető végleges megoldásnak, a gyökéren keresztül is kell magnéziumot adni a növényeknek, vagy az említett műtrágyák használatával, vagy magnéziumtartalmú tápoldattal a tetíyészidőben. A szerző a Budapesti Corvi- nus Egyetem Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékének tanszékvezető tanára Amerikai kutatók szerint a főtt paradicsom egészségesebb, a paradicsomszósz jobban erősíti a szervezet rákkal szembeni ellenállását, mint a nyers gyümölcs Régen szerelemalmának nevezték (Fotó: Zsáki) Évszázadok óta ismert és termesztett növény GARAMI MÁRTA A régebben szerelemalmának nevezett paradicsom a burgonya rokona. Mindkettő a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozik. Ennek a családnak a tagja a zöld- és a fűszerpaprika, valamint a padlizsán is. A család 85 nemzetsége, 2800 faja gyakran lián vagy futónövény, sok gyógynövény tartozik ide. Ezek a növények elsősorban a trópusokon terjedtek el, fejlődési központjuk Dél- és Közép-Amerikában van. A család nevének eredete valószínűleg a latin solari szóra vezethető vissza, jelentése: nyugtató. Európában a 17. századtól kezdve az uralkodó fájdalomcsillapító gyógyszer az ópium lett, ám előtte, Paracelsus fellépéséig, a vele egyenrangúnak tartott burgonyafélék tropánvázas alkaloidjait (atropint, hioszciamint, szkopola- mint stb.) alkalmazták fájdalom- csillapítóként. Az atropint a szemészetben pupillatágítóként használják. A szkopolamin-tartalmú dél-európai mandragórát vagy al- raun-gyökeret furcsa alakja és erős központi idegrendszerre gyakorolt hatása miatt valaha bájitalok készítésére használták. Szintén a burgonyafélék családjában (a dq- hányfajokban) fordul elő a nikotin. A paradicsom (Lycopersicon) nemzetség a burgonya (Solanum) nemzetséggel áll szoros rokonságban. A paradicsom piros színanyaga a likopin, amely karotín származék. A név innen származtatható. A likopin a növényvilágban igen elterjedt festék. A nemzetség jelentős genetikai változékonyságot mutat. A paradicsom latin elnevezése, Lycopersicum aesculentum, szó szerinti fordításban „e- hető farkas-barackot” jelent. A paradicsomot már évszázadok óta termesztik. A tudósok szerint a ma termesztett fajták génállománya részben a termesztésbe vont vad állomány génjeit tartalmazzák. Ugyanezek a fajok a mai napig megtalálhatók. Először arra következtettek a tudósok, hogy a paradicsom Peru szülötte, ahol a nemzetség nyolc faja ma is vadon terem az Andokban. Valóban bebizonyosodott, hogy származásának géncentruma Ecuador, Peru és Eszak-Chile tenger menti területeire tehető, de termesztésbe vétele Mexikóban történt. Ugyanis először az amerikai őslakók „háziasították”. Európába Cortez közvetítésével jutott el 1519-ben. Néhány év múlva már széles körben termesztették. A paradicsomra vonatkozó első európai leírások az itáliai Petrus Andreas Matthiolustól származnak (1544), aki az általa termesztett változatot arany almának (po- mid’oro) nevezte. Tehát ez a fajta sárga volt, alakja pedig lapos és szegmentált. Még ugyanebben az évben előállította a piros színű változatot is. A rákövetkező évben, 1553-ban, Németországban, Georg Oelinger (Nurenburg) bemutatott egy másik piros színű fajtát, és még két sárga színűről is beszámolt. Az 1700-as évekre már a paradicsomok egész sorozatát állították elő. Linné utal arra is, hogy a kis bogyó- jú, fürtös vadparadicsomot hosszú évek óta dísznövényként tartották. A L. pomiferum, cerasiforme, hum- boldtii fajtákat szerelem almaként (pomum-amoris) tartották számon. Az 1824-es Kertészkedési Praktikák című könyvben az alábbi változatokat sorolták fel: kis- és nagybogyójú, sárga és piros fajták. A paradicsom botanikailag gyümölcsnek tekintendő. Az egész növény - levele, szára, megmosott gyökérzete és sérült bogyói is - felhasználhatók. Az összezúzott növényi részekre vizet öntünk, félóráig főzzük, majd leszűrjük. 2 liter törzsoldathoz 10 liter vizet és 40 g káliszappant adagolunk. Az így nyert permedével levéltetvek, rágókártevők és atkák ellen védekezhetünk. Az amerikai Cornell Egyetem kutatói kísérleteik során érdekes felismerésre jutottak, szerintük a paradicsom főzve értékesebb. Az addigi hiedelemmel szemben a paradicsom főzve - például spagettiszószként - egészségesebb a szívnek, és jobban erősíti a szervezet rákkal szembeni ellenállását, mint nyersen. A hőkezelés állítólag megnöveli a likopin beépülését a szervezetbe. Ez azért lényeges, mert a likopin antioxi- dáns vegyület, az antioxidánsok pedig közömbösítik a daganatos betegségek kialakulásában fontos szerepet játszó szabad gyököket. A paradicsom botanikai értelemben gyümölcsnek minősül.
