Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-16 / 139. szám, csütörtök
6 Külföld RÖVIDEN Csernobil: nincs kitelepítés Kijev. Cáfolta tegnap az újabb vészhelyzetről és az esetleges kitelepítésekről szóló híreket Volodimir Tiscsenko, a Csornobilinterinfo sajtóügynökség igazgatóhelyettese. A sugárzási helyzet Kijevben és Kijev megyében stabil, a csernobili atomerőműben minden a terv szerint üzemel, a háttér- sugárzásban hetek óta nincsen változás - közölte. Feltételezése szerint az első ilyen hír forrása május végén a fehéroroszországi meteorológiai szolgálat jelentése lehetett, amely nem zárta ki, hogy a szokatlanul meleg hőmérséklet egy esedeges csernobili rendkívüli esemény következménye. A másik ilyen ok az lehetett, hogy nemrégiben tervezett gyakorlatot tartottak az erőmű területén. Csernobil- ban 1986. április 26-án történt robbanás. Az erőmű utolsó működőképes reaktorát 2000 decemberében állították le végleg. Azóta az erőmű telephelyén húsz nemzetközi program folyik. (MTI) Zsidó sírok megrongálása Budapest. Mintegy százharminc sírt rongáltak meg a X. kerületi Kozma utcai zsidó temetőben - közölte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. A sírköveket felborították, illetve összetörték, de felfestésekkel nem találkoztak. A temetőt vasárnap zárták be ünnep miatt, és csak tegnap reggel nyitották ki újra, ekkor vették észre a rongálást. A károk felmérésében a rendőrség mellett részt vesznek a hitközség tagjai is. A bűncselekmény minősítésére a rendőrség részéről csak a helyszíni vizsgálat után kerül majd sor. (MTI) Budapest főpolgármestere egymillió, az ORFK félmillió forintos jutalmat ajánlottfel a nyomravezetőnek (Reuters) Guterres az új főbiztos Genf. Hivatalosan megkezdte munkáját tegnap Antonio Guterres, az ENSZ Menekültügyi főbiztosságának új vezetője. A volt portugál miniszterelnököt Kofi Annan ENSZ-főtitkár nevezte ki az UNHCR élére. Guterres a holland Ruud Lubbers- től vette át a tisztséget. Lubbers februárban kényszerült lemondani, miután azt állították róla, hogy szexuálisan zaklatta egyik női beosztottját. (MTI) Ha az EU nem tudja visszaszerezni polgárai bizalmát, állandósul a válság - összeurópai vitát kell indítani a főbb probk Minden területen csökkentés várható Európai cipőgyártók tiltakoztak tegnap Brüsszelben az Európai Parlament épülete előtt a kínai cipőimport ellen. Az Európába irányuló kínai cipőexport január óta megnégyszereződött. (TASR/EPA-felvétel) Brüsszel. Tegnap már nem várt költségvetési megállapodást az uniós csúcsértekezlettől az EU soros elnöke, Jean-Claude Juncker. Vele szemben Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke még bízott a megállapodásban. Az alkotmány ratifikációs folyamatában valószínűleg szünet következik. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Parlament gazdasági bizottsága előtt tegnap Brüsszelben Juncker megerősítette, hogy az állam- és kormányfők tárgyalóasztalára az elnökség még letesz egy új kompromisszumos javaslatot a 2007-2013 közötti keretköltségvetésre, de hozzátette: ez nem fog sokban különbözni az utolsó ismert változattól. A 25 EU-tagállam vezetője csak a költségvetés és a két országban már elutasított alkotmány ügyéről tárgyal a brüsszeli találkozón (bár az ülés margóján a külügyminiszterek néhány aktuális külpolitikai ügyet is áttekintenek). A luxemburgi elnökség mindeddig azt hangoztatta, hogy feltett szándéka a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó költségvetési megállapodás elérése, mert utána a belső tárgyalások szempontjából nehéz időszak vár az unióra, és kérdés, hogy még időben el lehet-e fogadni a büdzsé keretszámait és alapelveit. Azért is fontos lenne a megállapodás, mert az bizonyítaná: az unió az alkotmány hatályba lépéséig is működőképes, és nincs szó mély válságról, amelynek rémképét az alkotmányos szerződés franciaországi és hollandiai elutasítása nagyította fel. Juncker úgy vélte, már nem annyira a kiadások összegéről folyik a vita, hanem a pénz elosztásáról mind bevételi, mind kiadási oldalon. Mint mondta, még csak abban sincs egység a tagországok között, hogy ki minősül nettó befizetőnek. A főösszeget illetően azt sugallta, az elnökségnek az a javaslata, amely az összesített uniós jövedelem 1,06 százalékában határozná meg a bevételek éves felső korlátját, minden tagállam számára elfogadható. A legnehezebben vál- toztathatónaktűnő álláspontok közül kiemelte a több milliárd eurós nagyságrendű kizárólagos visszatérítést élvező és megtartani kívánó Nagy-Britanniáét, az egy főre ju- tóan messze első nettó befizető Hollandiáét, illetve megemlítette, hogy a brüsszeli csúcson London javaslatának megfelelően várhatóan szóba kerül a 2013-ig elvben már rögzített közvetlen agrártámogatások felülvizsgálata. Egyúttal jelezte, az előzetes javaslatokhoz képest minden területen csökkentésre kell számítani, így az agrárkiadások és a felzárkóztatási támogatások terén is. A nagyhercegség kormányfőjével szemben Jósé Manuel Durao Barroso, az EB elnöke még bízik benne, hogy a kétnapos csúcson mégis megállapodás születik a büdzséről. Ezt ő közölte a csúcsértekezletet beharangozó tegnapi brüsszeli sajtóértekezletén, alig néhány órával a Juncker-nyilatkozat után. Barroso figyelmeztetett: kudarc esetén Európa megbénulhat, azaz most mind a 25 tagállamnak közös erőfeszítést kell tennie a szükséges kompromisszum megtalálására, s nem szabad a nemzeti kártyát kijátszani. Ezzel nyilván a brit EU-visszatérítés, illetve a közös mezőgazdasági politika, a CAP jövőjéről folyó vitára célzcs Nrroso szerint mindenkinek áldozatokat kell hoznia, mindenkinek fel kell adnia valamit. így például - bár elismerte, nagyon nehéz lenne megváltoztatni a franciák által kiharcolt, 2013-ig szóló megállapodást a közös agrárpolitika finanszírozásáról - úgy vélte, hogy itt is megvalósítható a kiadások relatív csökkentése. Például azzal, hogy nem új forrásokból, hanem ebből a keretösszegből fedeznék a román és a bolgár EU-csatlakozás után e két országnak járó mezőgazdasági támogatásokat. Egyben hozzátette, hogy hasznosnak tartaná, ha a költségvetési megállapodás tartalmazna olyan cikkelyt, amely szerint 2008-ban az állam- és kormányfők felülvizsgálják majd a dokumentumot, hozzáigazítva az addig jelentkező új kihívásokhoz. Ami az EU-alkotmány jövőjét ü- leti, Barroso megismételte azt, amit előző nap már egy francia tv- műsorban is mondott: a dokumentum ratifikálási folyamatában egyfajta szünetre, időre van szükség a követendő lépések kidolgozására. Ezzel meg lehetne előzni, hogy a francia és a holland elutasítás után a következő népszavazások is hasonló eredményt hozzanak, végleg maguk alá temetve az EU-alkot- mányt. Barroso szerint összeurópai vitát kell indítani az embereket foglalkoztató, a népszavazási elutasításokban is tetten érhető problémákról, így arról, hol legyenek az EU jövőbeli határai. Figyelmeztetett: ha az Európai Unió nem tudja visszaszerezni polgárai bizalmát, a szervezetre állandósult válság vár. Öngyilkos merénylet egy kantinban, 25 katona meghalt, 27 megsérült Tiltakoznak az oroszországi nacionalisták Túszmentő kommandós akció Műtárgyak visszaadása ÖSSZEFOGLALÓ Canberra/Bagdad/Dakar. Egy katonai akció eredményeként Irakban épségben kiszabadult hat hétig tartó fogságából az ausztrál Douglas Wood - jelentette be az ausztrál parlamentben John Howard miniszterelnök. A Kaliforniában élő 63 éves ausztrál mérnököt, akinek amerikai felesége van, április végén rabolta el az Iraki Mudzsáhidok Tanácskozó Gyűlése nevezű fegyveres csoport, amely követelte, hogy vonják ki Irakból az 1400 fős ausztrál katonai kontingenst. A katonai akcióban, mint azt egy bagdadi kormányszóvivő is megerősítette, az iraki hadsereg egységei vettek részt az amerikaiakkal együttműködve. Wood jelenleg Bagdadban van, és orvosi MTI-JELÉNTÉS Belgrád. A vajdasági parlamentnek a nemzetek közötti viszonnyal foglalkozó bizottsága megállapította: az elmúlt két évben 178 nemzeti színezetű incidens történt a tartományban, és a jogsértések közel fele a magyar közösség ellen irányult. A testület egyhangúlag fogadta el a 2003-2004-ben történt incidensekről szóló kormányjelentést, amely megállapítja: 82 jogsértés kárvallottjai vajdasági magyarok voltak, a horvátok ellen irányuló incidensek száma elérte a 19-et, a vizsgálatokon esik át. Egészségi állapota jó. Legkevesebb 25 iraki katona halálát és 27 társuk sebesülését okozta tegnap Irakban egy öngyilkos merénylő, aki egy kantinban röpítette levegőbe magát egy Bagdadhoz közeli kisvárosban. A támadás el-Hálisz katonai támaszpontjának étkezdéje volt, éppen ebédidőben. A merénylő maga is egyenruhában volt, így tudott elvegyülni a várakozó iraki katonák között. Az Irakban gépkocsijukkal magukat is felrobbantó öngyilkos merénylők negyede Észak-Afrikából érkezik, bizonyítva az ottani iszlám szélsőségesekés iraki elvbarátaik közti együttműködés erősödését. Ezt Szenegálban nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő, európai és afrikai megbízatásokat szerbek ellen 15, az albánok ellen 14, míg romák ellen 12 jogsértés történt. A bizottság támogatta a kormány határozatát, miszerint a kisebbségi minisztériumnak a továbbiakban is figyelemmel kell kísérnie a nemzeti alapú incidenseket, és ki kell dolgoznia a megfelelő intézkedéseket a jogsértések megakadályozása végett. A belgrádi média szerint Korhecz Tamás, a szaktárca vezetője úgy fogalmazott beszámolójában, hogy a szóban forgó időszakban megszaporodtak a nemzeti előjelű incidensek, de - kivéve a falfirkákat - rendkívül nehéz volt teljesítő amerikai katonatiszt. A merénylők 20 százaléka algériai, 5 százaléka pedig marokkói és tunéziai - mondta, megerősítve, hogy a külföldi robbantok zöme még mindig Szaúd-Arábiából és Jemenből érkezik Irakba. Útjuk Törökországon és Iránon keresztül vezet, s a hosszú határ őrizetlen szakaszain lépnek be iraki területre. Bár az észak-afrikai iszlám fegyveres szervezetek némi pénzzel is támogatják az iraki ellenállást - Európán és Szírián keresztül mintegy 200 ezer amerikai dollárt juttattak eddig neki -, a pénz zöme európai illegális szervezetektől érkezik. Az afrikai hálózatok elsősorban embereket küldenek, képzetlen militánsokat, akik vállalják a gépkocsival elkövetett öngyilkos merényletet, (m, t) megállapítani nemzeti indíttatásukat. Korhecz szerint az incidensek oka a nemzeti türelmetlenség, illetve a tolerancia hiánya vagy rendkívül alacsony szintje volt. A kutatások arról tanúskodnak, hogy ez a magatartás főleg a lakosság fiatalabb rétegeire volt jellemző. A jelenség okai szerinte az elmúlt évtized társadalmi viszonyaiban és az akkoriban uralkodó politikai légkörben keresendők. Korhecz felszólította a médiát: segítsen fényt deríteni arra, az illetékes ügyészségek miért zárkóznak el attól, hogy bűnvádi eljárást indítsanak egyes incidensek elkövetői ellen. MTI-HÍR London. Az orosz nemzeti kulturális örökség miniszterhelyettese felbőszítette a hazai nacionalistákat azzal a bejelentésével, hogy közel van Moszkvának és nyolc európai országnak - köztük Magyarországnak - a megállapodása a Vörös Hadsereg által a II. világháborúban eltulajdonított műtárgyak visszaadásáról. Erről a brit The Independent internetes változata számolt be tegnap. Anatolij Vilkov közölte, Moszkva már számos ország restitúciós igényét kielégítette, és tanulmányozza további országokét is. Ausztria, Belgium, Görögország, Hollandia, Luxemburg, Magyar- ország, Németország és Ukrajna nyújtott be Oroszországnak ilyen igényt. Moszkva beleegyezett abba, hogy visszaad Hollandiának egy festménykollekciót, amely jelenleg a moszkvai Puskin-múzeMTI-HÍR Vatikánváros. Mobiltelefonon osztott áldást XVI. Benedek pápa, ami eddig még soha nem esett meg a katolikus egyház történetében. Az olasz televízió jelentése szerint a páratlan esemény a Szent Péter téren tartott tegnapi általános audiencián történt. Beszéde elmondása után a katolikus egyházfő odament a jelenlévők egyik olyan csoportjához, amelyben több rokkant is volt, hogy megáldja őket. Beszédbe elegyeumban látható. A gyűjtemény állítólag tartalmazza Rembrandt, Van Dyke, Rubens és Tintoretto egyes műveit, és értéke elérheti akár a félmilliárd dollárt is. Magyarország visszakapja XV. századi vallási kiadványoknak egy ritka sorozatát, Ukrajna pedig négy XII. századi templomi freskót, amely most a szentpétervári Ermitázsban van kiállítva. Vilkov felajánlotta Németországnak, Moszkva visszaad egy 20 millió dollár értékűre becsült Guten- berg-bibliát. Becslések szerint Oroszországnak 260 ezer, hadizsákmányként szerzett műtárgy, hárommillió levéltári dokumentum és másfél millió egyéb könyv van a birtokában. A Trud kommentárjában azt írta: „Furcsa az a lelkesedés, amellyel kifosztják az orosz múzeumokat. Becslések szerint a hitleristák a háború alatt 427 szovjetunióbeli múzeumot romboltak le és fosztottak ki.” dett egy tolószékben ülő rokkant férfival, aki nem kis erőfeszítéssel előrehajolt székében, és odanyújtotta a pápának a mobilját. XVI. Benedek mondott is néhány mondatot a készülékbe. A Vatikánban akkreditált újságírók szerint a pápa ily módon talán a rokkant olyan rokonainak vagy barátainak küldhetett áldást, akik nem tudtak részt venni az audiencián. De az is lehetséges, a rokkant zarándok azért adta oda a mobilt, mert az abba beépített diktafonnal rögzíteni akarta a pápai áldást. Az elmúlt két évben 178 nemzeti színezetű incidens történt a Vajdaságban Főleg a magyarok szenvedték el Páratlan esemény az egyház történetében Pápai áldás mobilon