Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-15 / 138. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHE ZEITUNG Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke nem bízik abban, hogy az európai alkotmány az eredeti terv szerint hatályba lép. Az alkotmányt 2006 végére kellene mind a 25 EU-tagállamnak ratifikálnia. Verheugen kifejtette, korábban konszenzus jött létre a bővítésről, de ezt most egy populista hullám és idegenellenesség mossa el. „Németországban és Franciaországban pillanatnyilag a jelek szerint olyan elképzelés uralkodik, hogy keleti határainkon nomád népek laknak sátrakban, s csak arra várnak, hogy lerohanjanak bennünket” - mondta.- Uram, erre a tévékészülékre épp 50 százalékos árengedményünk van (Kiss Tibor rajza) Lukasenko célja természetesen a hatalom megtartása, múltját nézve ez számára élet-halál kérdése Diktátor a szomszédban Tíz évig uralkodhatott Alexander Lukasenko viszonylagos nyugodalomban saját, jól bejáratott birodalmában. Rajta kívül még a közöny és az elszigeteltség az úr fehérorosz- országban, vagy ahogy újabban mondják, Bela- ruszban. De az EU-bővítés- sel 2004. május elsején beköszöntött a változás. JARÁBIK BALÁZS Ahogy nálunk nem is oly rég, mintegy hatszáz kilométerre tőlünk a május elsejét még mindig énekszó és tánc köszönti. A kommunizmus szinte minden elemét - látszatra meglehetősen sikeresen - újjáélesztő belarusz rendszer egyik legnagyobb ünnepébe alaposan bekavart, hogy ezen a napon lett a kibővített Európa Unió szomszédja. Mindesetre az EU úgy gondolta, hogy jó szomszédhoz illendően beköszön. Kisebb ünnepséget szervezett tehát - szinte jelképesen - a minszki Nagycirkuszban. A kezdés előtt pár órával azonban a főváros visszavonta a korábban kiadott engedélyt. Lukasenko beintett. Persze a rendszer vitatja a „dik- tatúrásdit”. Náluk demokrácia van, az emberek Lukasenkót választják, mert egyszerűen nincs más alternatíva, és összehasonlítva a volt Szovjetunió országaival, itt nincs gazdasági és politikai bizonytalanság, maffia, forradalom, lövöldözés. Ehelyett van tervszerűen (értsd hatékonyan) irányított gazdaság és az ebből fakadó jólét, amelyet - régi szokás szerint elsősorban az orosz olajból szerzett pluszbevételekből finanszíroznak. A jólétért cserébe azonban a rezsim arra kéri minden kedves polgárát, szíveskedjék befogni a száját és úgy gondolkodni, ahogy az elnök teszi. Az efféle „pozitív gondolkodás” sti- mulálásához az állam minden rendelkezésre álló eszközt megragad. A felesleges izgalmak elkerülése végett csak állami televízió és rádió sugároz, a maroknyi megmaradt független vagy ellenzéki sajtótermék között pedig már komoly rendet vágott a lukasenkói cenzúra. Nem is beszélve a civil szervezetekről, ellenzéki pártokról. Az előbbiek már rég a rezsim begyében voltak, hiszen 2001-ben megpróbálták független kampánnyal „befolyásolni” az elnökválasztás eredményét. Ukrajna narancsos forradalma után azonban már végképp nincs kegyelem a civil szervezeteknek, fokozatosan felszámolják őket a politikai pártokkal egyetemben. Az egyébként meglehetősen népszerűtlen pártok bűne elsősorban az, hogy megpróbálnak összefogni és közös jelöltet állítani a 2006-os elnökválasztásra - hosszú évek után először. A rezsim a pártokat arra kényszeríti, hogy az eddigi gyakorlat szerint magánlakásokban bejegyzett pártsejteket írassák át hivatalos irodákba. Mivel azonban az országban nincs olyan épeszű állami szervezet vagy magánvállalkozó, aki irodát merne kiadni egy ellenzéki pártnak, szeptembertől valószínűleg az összes ellenzéki párt kényszerű illegalitásba vonul. A belarusz hatóságok törvénytisztelete igazán figyelemreméltó. Két hónapja azért likvidálták az ország egyik legnagyobb szociológiai központját, mert publikálni akarta saját szociológiai felméréseit. Márpedig ez nem szerepel az egyébként több mint tíz éve regisztrált szervezet alapszabályában. Mindez akár egy rossz vicc is lehetne, de véresen komoly. Mert erős a gyanú, hogy nemcsak a civil szervezeteket, a sajtót és az ellenzéki politikai pártokat likvidálta a rezsim, hanem a számára kényelmeden személyeket is. Ezt állítja az Európa Tanács jelentése az 1999- ben és 2000-ben eltűnt karizmatikus ellenzéki vezetőkkel és újságírókkal kapcsolatban. A lehetséges politikai ellenlábasok „eltakarítása” azóta is folyik, igaz, kissé szelí- debb módszerekkel. Michail Mari- nics volt gazdasági miniszter még 2001-ben állt át az ellenzékhez. Tavaly ötéves börtönbüntetést kapott az amerikai nagykövetségtől támogatásként kapott számítógépek állítólagos ellopása miatt. Az amerikai nagykövetség tiltakozását a bíróság nem vette figyelembe, mondván ez „helyi ügy”. A napokban pedig egy mindössze pár hetes bírósági tárgyalás után három évre ítéltek két ellenzéki politikust - Mikola Statkevicset és Pavol Severinecet -, akik a tavaly októberben tartott referendum utáni többezres tiltakozást vezették. Itt sem hazudtolták meg magukat a bírák, az indok szerint a tüntetők „akadályozták a forgalmad’. Demokrácia van kérem: tüntetni lehet, de a forgalom akadályozása tilos. Lukasenko célja természetesen a hatalom megtartása - bármi áron. Múltját nézve ez számára élet-halál kérdése. A tavaly október 17-i népszavazás tétje a két elnöki mandátumát lassan kitöltő Lukasenko számára a harmadik (értsd életfogytiglani) mandátum megszerzésének lehetősége volt. Azonban első ízben sikerült ún. exit poll felmérést szervezni, amely a hivatalos 76%-os eredménnyel szemben csak 48%-os támogatottságot mutatott Lukasenkónak, dacára az óriási propagandának. Mindezt már az új szomszéd sem nézhette tétlenül, tavaly novemberében új politikával rukkolt elő az EU: a civil társadalom és a független média támogatását határozta el az ország demokratizálódása érdekében. Ennek megvalósításából alaposan kivette a részét néhány új tagállam, elsősorban Litvánia, Lengyelország és Szlovákia. Ráadásul Szlovákia „aktivizálásában” nem kis szerepük van a magyaroknak, Berényi József a külügyminisztériumban, Duka Zólyomi Árpád az Európa Parlamentben, A. Nagy László pedig a parlamentben alakítgatta a szlovákiai belarusz-politikát. Mindez szöges ellentétben áll Magyarország külpolitikájával, amelyet - általános európai értékelések szerint - a kisebbségeken kívül más nem érdekel. Az EU új politikája miatt egyre fogy a levegője az uralkodásának csúcsán járó Lukasenkónak. Oroszországon kívül nincs hová fordulnia, az oroszok viszont legalább annyit tanultak az ukrajnai eseményekből, hogy nem támogatják nyilvánosan Lukasenkót. Nem hivatalosan viszont megpróbálják Belaruszt gazdaságilag „kolonizálni”, vagyis konkurencia nélkül privatizálni az ottani családi ezüstöt. Lukasenko azonban ezzel teljesen elveszítené hatalmát, így egyre inkább patthelyzetbe kerül. Nem marad más számára, mint mindent megtenni, hogy birodalma túlélje uralkodóját. Kerül, amibe kerül. Eseménydús hónapoknak néznek elébe a szomszédok. Szerbiában most először többen támogatják, mint ellenzik a feltételezett háborús bűnösök kiadatását Hágának Megváltoztatta a közvélekedést a felvétel MTI-FIGYELŐ A világsajtót is megjárt elbor- zasztó srebrenicai felvétel hatására Szerbiában nőtt a bizalom a Nemzetközi Törvényszék (NT) iránt, és most először többen támogatják, mint ellenzik a feltételezett háborús bűnösök kiadatását Hágának. A sajtó közölte a Marten Board International felmérését, amelyből kiderül, a polgárok 37,6 százaléka támogatja a hágai vádlottak kiszolgáltatását, 35,3 százaléka nem támogatja vagy határozottan ellenzi. A többiek közömbösek, vagy nem tudnak egyértelmű választ adni. Elemzők azzal magyarázzák a változást, hogy a média többször bemutatta azt a videót, amelyen a Skorpiók szerb kommandó fegyveresei hidegvérrel kivégeznek hat ártatlan muzulmánt, akik közül négy kiskorú volt. A másik ok az, hogy a kormány javított együttműködésén Hágával: egy tucat feltételezett háborús bűnöst vett rá az önkéntes feladásra, a törvényszék pedig „hálából” több vádlottat helyezett szabadlábra a per kezdetéig. A belgrádi médiákból három héttel a kivégzés bemutatása után sem került le a vérfagyasztó felvétel, az írott sajtóból sem tűntek el a vezércikkek, de erőteljesen megjelenik az az igény is, hogy a nyilvánosság szerezzen tudomást a szerbek elleni bűntényekről is. Nyolc belgrádi civil szervezet követelte a törvényhozástól a srebrenicai népirtás elítélését. A parlamenti pártok azonban olyan határozat szövegezésén dolgoznak, amely egy kalap alatt ítél el minden háborús bűntényt, s noha megemlíti Srebreni- cát is, nem minősíti népirtásnak. A Danasz című belgrádi napilap vezércikkében ezzel kapcsolatosan a „bűntény felhígításáról” ír. A Politika leszögezi, hogy a srebrenicai felvétel megfosztotta az utolsó érvtől is azokat, akik makacsul állították, hogy a mészárlás meg sem történt, vagy nem volt olyan szörnyű. A Vecsernje Novoszti ellenben azt írja, hogy 1992-1995 között a Srebrenica környéki fogolytáborokban 3227 szerb halt meg a kínzásokban. A lap szerint a szerb nép ellen elkövetett bűntények után kutató belgrádi központ archívumában fényképekkel, tanúk nyilatkozataival alátámasztott bizonyítékok vannak erről. KOMMENTÁR Schröder végnapjai? MAUNÁK ISTVÁN Jelentős hangsúlyeltolódásokat hozhatnak az európai politikában is a német politikai paletta változásai. Schröder kancellár pártja, a szociáldemokraták (SPD) észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlamenti választásokon elszenvedett súlyos veresége miatt szeptemberben idő előtti választásokat akar. A sietség oka nyilvánvaló: reménye szerint a konzervatív ellenzék, a CDU/CSU addig képtelen felkészülni a megmérettetésre. Schröder tévedett, a CDU-nak máris van kancellárjelöltje, Angela Merkel pártelnök. Ez a másutt természetesnek számító lépés itt nem az, hiszen három éve is ez a kőkeménynek mutatkozó hölgy vezette a kereszténydemokratákat, ők mégis Edmund Stoibertet indították Schröderrel szemben - és bár csak egy hajszálon múlt, de vesztettek. Angela Merkel máris masszív kampányt folytat, ügyesen kihasználva a vörös-zöld kormánykoalíció megszorító intézkedéseket hozó reformjait, az ötmillió főt meghaladó munkanélküliség miatt egyre növekvő lakossági elégedetlenséget. Megfigyelők kizártnak tartják, hogy Schrödernek sikerüljön az, ami brit kollégájának, belőle nem lesz harmadszor is kancellár. A felmérések szerint a németek 70 százaléka véli úgy, hogy kormányváltásra van szükség, arra a kérdésre pedig, kit látna szívesebben a kormányfői poszton, 46 százalék mondta, hogy Mer- kelt, Schröder csak 38 százalékot kapott. De nemcsak az vetíti előre a szociáldemokraták vereségét, hogy kancellárjuk a választók szemében elvesztette személyes varázsát. A baloldalon új, az SPD-nél baloldalibb erő formálódik, s bár még nem lehet felmérni, hogy országosán milyen erőt fog képviselni, az biztos: az SPD-től veszi majd el a szavazatokat. A múlt hét végén kötött választási szövetséget az egykori keletnémet állampártból szerveződött Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) a nemrégiben alakult Választási Alternatívával. A PDS frontembere a kampányban minden bizonnyal a jól isjnert Gregor Gysi lesz, bár nem ő a pártelnök. A Választási Alternatíva azokat az SPD-ből kiugrott politikusokat tömöríti, akik Schröder politikája miatt hagyták ott a szociáldemokratákat. Vezetőjük az a nagy tekintélyű Oskar Lafontaine, aki korábban az SPD elnöke is volt, az első Schröder- kormányban pedig a pénzügyminiszteri tárcát is vezette. Nos, a Gysi-Lafontaine páros furának tűnhet, de nem nevezhető reménytelennek. Mindez Angela Merkel esélyeit növeli, akiből könnyen Németország első női kancellárja lehet. Kétségtelen, nem olyan színes egyéniség, mint Schröder vagy nagy elődje és támogatója, Helmut Kohl, de a végzettsége szerint fizikus hölgy még tartogat meglepetéseket. Azzal, hogy keményen ellenzi Törökország uniós tagságát, határozottan értésre adta, hol kell meghúzni Európa határait. És ez Németországban egyáltalán nem árt felfelé ívelő népszerűségének. JEGYZET Halálos ítélet PÉTERFI SZONYA A világ segélyszervezetei a megelőzést szorgalmazó intézményekkel karöltve évek óta keresik a megoldást a HIV- fertőzés, illetve az AIDS megfékezésére. Bár a kutatóknak köszönhetően részeredmények születtek, késleltetni tudják a betegség végkifejletét, de a kór továbbra is halálos. Szakértők szerint a világon jelenleg 42 millió HlV-fertőzött él, és 20 év alatt legalább 28 millió ember halt meg AIDS-ben. Naponta • 14 ezer ember fertőződik meg, sok országban az a legaggasz- tóbb, hogy a fiatalok a nyilvánvaló veszély ellenére sem használnak óvszert. Súlyos a helyzet tőlünk keletre és nyugatra is, időzített bombaként emlegetik Oroszországot, ahol több tízezerre tehető a kábítószerező fertőzöttek száma. Az UNICEF és az UNAIDS Afrika miatt veri félre a harangokat. Több mint 2 millió fertőzött gyermek élete forog kockán. Az AIDS-ban elhunyt szülők után több mint 12 millió árva maradt, s ha a világ nem fog össze, Afrikában minden ötödik gyerek árva lesz. Koldulásból, tolvajlásból, prostitúcióból tartják fenn magukat. Az afrikai óvszerprogram keretében felvilágosító kampányokat tartanak, óvszert osztanak, de nem sok eredménnyel. A minap viszont - elődjéhez hasonlóan - az új pápa is felemelte szavát az óvszerhasználat ellen. Meggyőződése szerint nincs értelme az óvszerosztásnak, önmegtartóztatással, hűséges párkapcsolattal kell elejét venni a megfertőzésnek. A pápának csak részben van igaza. Mivel a HIV-vírus leggyakrabban szexuális úton terjed, az önmegtartóztatás, a hűség valóban véd a fertőzéstől. De mi legyen azokkal a „szerencsétlen” néptömegekkel, akik az egyház intelmei ellenére nem mondanak le a testi örömökről, akik számára a szeretkezés olykor az egyedüli örömforrás, függetlenül attól, kivel bújnak ágyba. Éppen ők - több millióan - tartoznak abba a célcsoportba, akiknek a segélyszervezetek óvszert osztanak. Hogy a fertőzött férfiak ne fertőzzék partnernőiket és fordítva, hogy a nők ne essenek teherbe, és ne hozzanak világra fertőzött gyermekeket... Tudatosítani kellene, hogy a világ segélyszervezetei a latex általi megelőzés költségeit még állni tudják, de a betegek kezelésére nincs fedezet. És mivel nem valószínű, hogy az önmegtartóztatást hirdető és a leggazdagabb államok egyikének élén álló egyházfő hajlandó dollármilliókat áldozni az afrikai HIV-fertőzöttek gyógyítására, az árvák felnevelésére, jó volna, ha a „világi” szexuális kérdéseket a szakértőkre bízná.