Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-14 / 137. szám, kedd
)K Nélkül ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 14. i Igyekkel zont más - a Lady M divatszalon modelljei Fábián György, a házigazda Kellemes élményt nyújtott Edvin Marton, a hegedűvirtuóz, valamint Borbás Erika és Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház művésze (Somogyi Tibor felvételei) Eredményhirdetés Bohony Emese jókai olvasónk nyerte a Kartago tours 10 ezer koronás utazási utalványát. ZSŰRITAGOK MONDTÁK Slezákné Kovács Edit lapigazgató: Azt szeretnénk, hogy a két ország határának mentén élő emberek közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy az adminisztratív határ ne elválassza, hanem összekösse őket. A közös szépségverseny jó lehetőség volt erre. Nyerges Csaba, a Kisalföld főszerkesztője: A december 5-ei sikertelen népszavazás gondolkodásra késztetett bennünket. Utána döntöttük el, hogy közös rendezvényt szervezünk. Nem lehet ugyanis belenyugodni, hogy a határ elválasszon bennünket, hiszen egy magyar nemzet van. Ekkor született az ötlet, hogy közösen rendezzünk szépségversenyt. Azt hiszem, elmondhatom, hogy nagyon sikeres volt ez a közös akció, sok embert megmozgatott. A jövőben is szeretnénk közös rendezvényt szerLelovics Tímea menedzser, egykori modell: A zsűri viszonylag simán hozta meg a döntését, pedig elég nagy számú volt. Csak a különdíjak elosztása tartott sokáig. Ezért kellett kissé tovább várni az eredményre. Hogyan képzeli el jövőjét a szépségkirálynő? Megtudhatják holnapi számunkból, ahol közöljük a Csapiár Erikával készült beszélgetést. )kja 20 óráig nyitva tart. k arról, hogy mit tartogatunk az Ön számára. Profesionáli pracujú pre vás BP-5-12861