Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-14 / 137. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 14. Fókuszban: ivan gašparovič egy éve A politológusok szerint semmi említésre méltót nem tett, igyekszik kerülni a konfliktusokat Egy éve elnök Ivan Gašparovič 2004. június 15. Őrségváltás a Grassalkovich-palotában. (TASR-felvétel) Holnap lesz egy éve, hogy Ivan Gašparovič átvette az elnöki palota kulcsát a távozó Rudolf Schustertől, s ünnepélyes keretek között elfoglalta a köztársasági elnöki széket. Szlovákia történetében először fordult elő, hogy ugyanazon a napon távozott a régi és lépett hivatalába az új államfő. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az elmúlt esztendő - elemzők szerint - unalmas volt, Gašparovič különösebben semmivel sem hívta fel magára a figyelmet. Politológusok úgy vélik, nehéz kapásból értékelni az államfő első évét, mivel majdhogynem nincs mit mondani: elnökünk semmi említésre méltót nem tett. Egyelőre amolyan szürke kis egérkének tűnik, kerüli a botrányokat, Őllős László szerint még a témáit is óvatosan válogatja. „Levont bizonyos tanulságot elődei tevékenységéből, s megfontoltan választja ki azokat a témaköröket, melyekkel foglalkozni kíván. Javarészt olyan kérdésekben nyilatkozik, amelyek túl nagy viszályokat nem váltanak ki” - tette hozzá érdeklődésünkre a politológus. Rámutatott: Michal Kováč rendkívül konfliktusos elnök volt, bár őt az akkori helyzet tette ilyenné, mert hivatali ideje alatt az ország politikai rendszerének a jövőjéről volt szó. Rudolf Schuster pedig mindenféle olyan dologba belement, amelytől népszerűségének és befolyásának a növekedését remélte. Mindkét politikus népszerűsége nagyon alacsony volt, s Gašparovič valószínűleg nem szeretne ugyanerre a sorsra jutni. Egyelőre ő némileg népszerűbb elődeinél, ugyanakkor ha támogatottságát a nép körében összehasonlítjuk a környező országok nagy államfőinek a népszerűségi mutatóival, tőlülc nagyon elmarad; Václav Havel vagy Göncz Árpád hosszú időn keresztül, folyamatosan az ország úgymond „alkotmányos többségének” a rokon- szenvét bírta, ezzel szemben Gašparovič az egyszerű többség bizalmát sem élvezi. Mivel a szélsőséges erők is támogatták őt a választási kampány során, beiktatása után olyan aggodalmak is megfogalmazódtak, hogy egyrészt a nacionalisták, másrészt a Smer szócsöve lesz, vagy legalábbis minden alkalmat meg fog ragadni propagálásukra. „Ilyen szempontból egyelőre komoly félelmekről nem lehet beszélni, ám azon ügyek többsége, melyekben az elnök állást foglalt, a korábbi támogatói elképzeléseihez áll közel. Általában szociális és olyan nemzeti témákat érintett, melyek kapcsán elsősorban a magyarokat érte kritika” - mondta lapunknak Öllős. Darina Malová politológusnak sem jut semmi eszébe, amit Gašparovič eddigi munkájából kiemelhetne, kivéve a kulturális miniszter menesztése körüli bonyodalmakat. Ugyanakkor azon kívül, hogy nem volt hajlandó azonnal meneszteni tisztségéből Rudolf Chmelt, államfőnk nem kezdeményezett semmit. Elemzők szerint kérdéses, a jövőben e téren bekövetkezhet-e változás. Malová szerint ez elsősorban a következő választások eredményétől függ. „Az értékeléssel várni kell, talán majd ha előadja országértékelő beszédét a parlamentben, többet lehet mondani” - jegyezte meg Malová. A kommunistákat nem zavarja az elnök körüli nagy csend, a KSS elégedett az első évvel, mert szerintük Gašparovič senkivel sem kivételezik, sőt a koalíció és az ellenzék összeboronálására törekszik. A HZDS-nek más a véleménye: Gašparovič eddig nem tett semmi dicséretre méltót. Ha pedig valamit mégis ki kell emelni, akkor Milan Urbáninak, a mozgalom alelnöké- nek csak egy negatív élmény jut az eszébe: államfőnk az Európa Tanácsban azt mondta, a testület elveszíti jelentőségét, ezért meg fog kelleni szüntetni, aminek külföldön és itthon egyaránt negatív visszhangja volt. A Smer természetesen elégedett az államfővel, a közjogi méltóságok pedig diplomatikusan és óvatosan, a kellő tiszteletet megadva kiegyensúlyozottnak minősítették a hivatalban eltöltött első évet. Az SDKÚ szerint az államfő nem teljesen független. „Igyekszik párok feletti politikus szerepében tetszelegni, ám vonzalma a baloldali és nacionalista erőkhöz nyilvánvaló. Ugyanakkor államfő teendőit jogköreivel összhangban végzi. Olykor azonban ott alkalmaz obst- rukciót, ahol nem kellene” - nyilatkozta Ivan Harman párttitkár a Chmel-ügyre célozva. A KDH óvatosan fogalmazott, s kiegyensúlyozottnak, konfliktusoktól mentesnek minősítette az első esztendőt. Az ANO hivatalos közleményében pedig az olvasható, hogy az elnöki jogkörök gyakorlásában évről évre pozitív elmozdulás tapasztalható, s a fejlődés e téren összhangban van az ország irányulásával. (sza, s, t) Bugár Béla: „Az elnök az MKP-t nacionalista pártnak tartja, a Szlovák Nemzeti Pártot nem” Nem nevezhető mindenki államfőjének ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. „Az ország összes polgárának elnöke kívánok lenni” - ígérte meg Ivan Gašparovič egyebek mellett ezt is egy évvel ezelőtt, csaknem félórás beszédében, melyet a beiktatási ünnepségén, a pozsonyi Vigadóban adott elő. Bugár Béla, az MKP elnöke szerint az államfő ezt az ígéretet nem teljesítette: semmiképpen sem nevezhető mindenki államfőjének. „A nemzetiségi kérdésben a köz- társasági elnöknek vannak különféle fenntartásai, s ezeket eléggé hangoztatja. Például megvádolta a Magyar Koalíció Pártja egyik kormánytagját azzal, hogy a magyar kormányt tájékoztatja a szlovák kabinet üléséről. Emellett az MKP-t nacionalista pártnak tartja, de soha üyet nem mondott a Szlovák Nemzeti Pártról. Ezért én nem tudom pozitívan értékelni Gašparovič eddigi tevékenységét - annak ellenére, hogy az előző köztársasági elnökkel összehasonlítva a jelenlegi államfőnek vannak bizonyos pozitívabb megnyilvánulásai” - szögezte le lapunknak Bugár Béla. Ivan Gašparovič tavaly októberben olyan szellemben nyilatkozott, hogy Csáky Pál rendszeresen árulkodik Budapesten: alig ér véget a kormányülés, máris beszámol az ott elhangzottakról Magyarországnak. Utólag szóvivője, Marek Trubač visszakozott, szerinte főnöke nevet nem említett, ráadásul nem rosszból mondta, hanem dicsérte a szlovákiai magyarokat, amikor a kitűnő szervezettségükre, hatékony érdekképviseletükre rámutatott. Lapunknak Trubač leszögezte: az államfő nem akarta megsérteni az MKP-t, inkább követendő példaként emlegette a Matica slovenská számára, amikor a szlovákok nehezményezték, mennyire szétforgácsoltak a szlovák szervezetek, s képtelenek a nemzeti érdekeket érvényesíteni. Gašparovič szerint az MKP pozitívan munkálkodik saját és az itteni magyarság érdekében, egyre több jogot próbál kiharcolni, sőt a magyar politikusok keze az amerikai kongresszusig is elér, ahol hatékonyan lobbiznak a vajdaságiakért. Ezzel szemben a szlovákok még a Matica slovenská helyzetén sem képesek javítani. „Ebben az összefüggésben említette azt is, amit az egyik miniszterelnök-helyettesről mondott” - magyarázta Trubač, ám azt nem árulta, az államfőnek honnan voltak olyan információi, hogy a miniszterelnök-helyettes három órával a kormányülés után referál Budapesten, (sza) 3 MIRE ELÉG EGY ÉV? Ivan Gašparovič 2004. április 18-án, a köztársaságielnök-vá- lasztás második fordulójában egykori főnökét, Vladimír Mečiart utasította maga mögé, a voksok 59,91 százalékának megszerzésével. 357 224 szavazattal kapott többet riválisánál. AZ ELSŐ LÉPÉSEK Gašparovičot június 15-én iktatták be. A következő napon a fegyveres erők főparancsnokaként Túróc- szentmártonban végső búcsút vett attól a négy katonától, akik až iraki és a ciprusi békefenntartó misszióban vesztették életüket. Június 17-én elsőként az Európai Parlament képviselőinek cső- „ portját fogadta. Június 18-án amnesztiát hirdetett. Június 24-én a Szlovákiába akkreditált diplomatákat fogadta. Június 25-én látta el kézjegyével megbízatási idejének első törvényét, mégpedig a számvevőszékről szólót. Június 30-án adott vissza először törvényt, a közigazgatásit. Az elmúlt 12 hónapban összesen 18 jogszabály aláírását utasította el. Legutóbb június 6-án hagyott jóvá jogi normákat: a szociális biztosításról és a családi pótlékról szólókat. KÜLFÖLDI LÁTOGATÁSOK Június 28-án az elnök első külföldi útja az isztambuli NATO- csúcsra vezetett. Itt Litvánia, Lettország és Románia államfőjével tárgyalt. Első hivatalos látogatása - a hagyományoknak megfelelően - Csehországba vezetett, július 12-én. Hivatalos vagy munkalátogatás keretében az Egyesült Államokat, Oroszországot, Németországot, Lengyelországot, Ukrajnát, Izraelt, Indiát, Malajziát, Lettországot, Litvániát és a Vatikánt kereste fel, de megfordult Brüsszelben, az Európai Unió és a NATO központjában is. ELNÖKÖK EGYMÁS KÖZT 2004-ben Heinz Fischer osztrák, Václav Klaus cseh és Tasszosz Papadopulosz ciprusi, idén George Bush amerikai, Vlagyimir Pu- tyin orosz és Tarja Halonen finn elnököt fogadta. KÖZJOGI MÉLTÓSÁGOK Pavol Hrušovský házelnököt és Mikuláš Dzurinda miniszterelnököt két ízben fogadta hivatalosan. Találkozott több kormánytaggal, valamint az MKP, az ANO és az SNS vezetőivel is. 2004- ben összesen 26 hazai állami és civil szervezet képviselői tettek nála látogatást. ÉRDEKES LÁTOGATÓK Az államfő nem csak politikusokat fogadott. Látogatást tett nála többek közt Eugen Cérnán űrhajós, Stan Mikita, a legendás jég- korongozó, I. Mihály román exuralkodó és Lech Walesa, a Szolidaritás egykori vezetője, Lengyelország volt köztársasági elnöke. SAJTÓ ÉS NYILVÁNOSSÁG Az elnök tizenhat sajtótájékoztatót tartott. A munkalátogatásainak leggyakoribb célpontjai a Pozsonyi kerületben voltak, ide 17 alkalommal látogatott. Kassán, Trencsénben és Eperjesen csak egyszer járt. 23 alkalommal lépett a nyilvánosság elé, állami vagy kulturális rendezvényeken, (tasr) Nemcsak az országot tudja vezetni... (ČTK-felvétel) A Nap kel 04.53-kor - nyugszik 20.52-kor A Hold kel 11.59-kor - nyugszik 01.04-kor A Duna vízállása - Pozsony: 290, apad; Medve: 240, apad; Komárom: 225, apad; Párkány: 155, apad. VARHAT0 IDŐJÁRÁS: NAPOS IDO, KÉVÉS FELHŐ, 23-27 FOK ELŐREJELZÉS Az égbolt többnyire derűs lesz, csak helyenként növekszik meg a felhőzet. Reggel egyes alacsonyabban fekvő régiókban köd alakulhat ki. Délután megnövekedik a zápor, zivatar kialakulásának veszélye. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között váltakozik, enyhe délkeleti irányú szélre számíthatunk. Az éjszaka 11 és 15 fok között alakul a hőmérséklet, holnap továbbra is kellemes, nyár eleji időjárásra számíthatunk. 0RV0SMETE0R0L0GIA Az időjárás hatására megnövekszik a migrénes eredetű fejfájás veszélye. Gyakrabban léphetnek fel a légúti, asztmatikus jellegű problémák is. Csökken a teljesítőképesség, nehezebbé válik a koncentráció és jelentősen növekszik a reakcióidő, emiatt fokozott figyelmet kell szentelnünk minden nagy koncentrációt igénylő tevékenységnek. Az alacsony vérnyomásban szenvedők keringési zavarokkal számolhatnak.