Új Szó, 2005. június (58. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-07 / 131. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. JÚNIUS 7. RÖVIDEN 5,67 millió euró a tátrai károkra Pozsony. Szlovákia 5,67 millió eurót kap az Európai Unió Szolidaritási Alapjából a múlt év novemberében tomboló tátrai szélvihar okozta károk helyreállítására. Az alap minden tagországnak segítséget nyújt, amennyiben a természeti kár mértéke meghaladja az ország bruttó nemzeti jövedelmének 0,6 százalékát. A szélvihar 20 ezer hektárnyi erdőt semmisített meg, és nagymértékben megrongálta a térség infrastruktúráját. (TASR) Nincs ítélet, gyengélkedik az exképviselő Pozsony. Nem jelent meg a bírósági tárgyaláson Peter Ď. parlamenti exképviselő, ezért már másodszor került sor halasztásra az ügyben. Mivel a vádlott beteget jelentett, csak szeptemberben kerül sor a folytatásra az ítélkezési szünet miatt. Kisebb zavart oko- ‘ zott, hogy a védőügyvéd által benyújtott papírok június kilencedikétől igazolták Peter Ď. betegségét. Az első tárgyalás során a vádlott ügyvédje jelentett beteget. A volt képviselőt csalással vádolják, és akár tizenkét évi börtönbüntetésre is ítélhetik. Peter Ď.-t hatóság elleni erőszakért már három évre elítélték, a vádlott azonban fellebbezett. (TASR) 1,3 millió ügyfél lehet a második pillérben Pozsony. Nem kell módosítani a nyugdíjreform második pillérével kapcsolatos előrejelzéseket - véli Ľudovít Kaník, szociális ügyi miniszter. A Szociális Biztosító ugyan havonta még mindig több tízezer új nyugdíjszerződést vesz nyilvántartásba, az érdeklődők száma azonban fokozatosan csökken. A legtöbben - közel félmillióan - már januárban választottak maguknak magánnyugdíjpénztárat, februárban 152 ezer, márciusban 128 ezer, áprilisban 82 500, májusban pedig már „csak” 67 500 új szerződést regisztrált a biztosító. „A végső szám várhatóan az aktív lakosság 60 százalékát teszi majd ki, ami megfelel az előrejelzéseknek” - mondta Kaník. A miniszter szerint tehát akár 1,3 millió biztosítottra is számíthatnak a magánnyugdíjpénztárak. (lpj) Meredek koalíció Trencsén megyében Trencsén. Közösen indul az őszi megyei választásokon Trencsén megyében a Smer, a KDH, az SNS, a Szabad Fórum és a HZD, amely Ivan Gašparovič elnök pártja volt. A koalíciós szerződést szombaton írják alá, a pártok országos elnökeinekjelenlétében. A másik oldalon az SDKÚ, az ANO és a Demokrata Párt (DS) megyei politikai frigye körvonalazódik. (SITA) Közeleg a választás, nem igazán forszírozzák a tandíjat Előterjesztő kerestetik ÜJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mivel a legutóbbi Koalíciós Tanácson Mikuláš Dzurinda kormányfő vetette fel, hogy fél év múlva újra terjesszék a parlament elé a tandíjakról szóló törvényt, a KDH szerint ezt most az SDKÚ-nak kellene megtennie - véli Pavol Mi- nárik frakcióvezető. Ivan Mikloš pénzügyminiszter egyébként is részt vett annak kidolgozásában. Peter Papanek, a pénzügyi tárca szóvivője viszont lapunknak azt mondta, az előteijesztés mindenképpen Martin Franc oktatási miniszter feladata. Az ANO semmiképpen sem támogat már olyan törvényt, amely csak a következő kormányciklus idején lépne életbe. Ilyen a tandíjakról szóló tervezet is. Beáta Brestenská (ANO) szerint már túl közel a választási időszak vége, nincs idő a tervezet ismételt megvitatására, bárki is terjessze elő. „A helyzetet bonyolítja, hogy csak 2007 szeptemberében lépne hatályba, már egy új kormányzat idején. Arra azonban látok esélyt, hogy a levelező tagozatos képzés még a választásokig - legalább részben - fizetőssé váljék. Ennek érdekében mindent megtesz az ANO” - szögezte le érdeklődésünkre. (rv) Archiválni, nyilvántartani, jelenteni... Aktakukacot csinálnának a kisvállalkozókból ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Módosítani akarják a kormánypártok a nyüvántartások- ról szóló jogszabályt. „Gyorsan át kell alakítani a törvényt, hogy ne nehezítse értelmetlen követelményekkel a vállalkozók életét” - mondta Pavol Rusko, az ANO elnöke. A 2003-től érvényes jogszabály végrehajtó rendelete eredetileg idén júniusig adott időt a vállalkozóknak, hogy elkészítsék az ún. nyilvántartási tervüket és szabályzatukat. Július elsejétől már kötelesek lettek volna archiválni üzleti levelezésüket, a megbeszélésekről, üzleti utakról készült jegyzőkönyveket és még több tucat különböző témájú iratot. A vállalkozóknak azt is jelenteniük kellene, ha a nyilvántartás vagy akár csak egy dokumentum is elveszik. A belügyminisztérium azonban már jelezte, módosítana a rendeletet, és 2007. június 30-ig ad időt a törvény teljesítésére. A törvény vonatkozó szakaszának átalakítását azonban nem helyesli, azt állítva, a pontos nyilvántartásra szükség van, mert segíti majd a történészek munkáját, de a rendőrségnek is jó szolgálatot tehet a bűnügyek felderítésében. A belügyminisztérium elkészített egy kisvállalkozóknak ajánlott nyilvántartási tervet, mely „mindössze” 21 oldalas, és letölthető a tárca honlapjáról. Feltehetően erre már nem lesz szükség, ha a koalíciós pártok betartják ígéretüket, és még 2007 júniusáig módosítják a jogszabályt, (lpj) A magyar női vezetéknevek mindenképpen használhatóak a magyar nyelv szabályai szerint Újra odabiggyesztenék az -ovát Pozsony. Kötelezővé akarják tenni a szlovákos -óvá végződést, ilyen szellemben módosul az anyakönyvi hivatalokról szóló törvény. A jelenleg hatályos norma 16. cikke lehetővé teszi az -óvá nélküli vezetéknév használatát, s ez alapján a nem szlovák nemzetiségű nők kérhetik, hogy családnevüket anyanyelvi formában tüntessék fel. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A belügyminisztérium honlapján olvasható törvénytervezet ezt a paragrafust kiemeli a törvényből. „Ez a cikkely egyrészt ellentétben áll az államnyelvtörvény- nyel, másrészt diszkriminálja az összes szlovák hölgyet, akiknek vezetéknevét, ha külföldihez mennek férjhez, az anyakönyvi hivatalnak a szlovákos végződéssel kell bejegyeznie” - tájékoztatta lapunkat Alena Koišová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa. Ezért - az egyenlő bánásmód elvét szem előtt tartva - a tárca úgy döntött, az összes női vezetéknevet szlovákosan fogják írni. Aki viszont kérvényezi, annak a születési anyakönyvi kivonatán vagy a házasságlevelén -óvá nélkül tüntetik fel a nevét, s ez alapján nemcsak a külföldiek és a nem szlovák nemzetiségűek, hanem azok a szlovák hölgyek is, akik külföldivel házasodtak össze, kérhetik személyazonossági igazolványukban és egyéb okmányaikban a szlovák végződés nélküli névforma használatát. A hivatalnok értelmezi a törvényt Az anyakönyvi és az államnyelvtörvény közötti ellentmondások már több bonyodalmat okoztak, s mivel a jelenlegi normák nem fogalmaznak egyértelműen, az egyes hivatalnokok többféleképpen értelmezhetik őket. Akárhogyan is módosul az anyakönyvi jogszabály, a kisebbségeknek nem kell mitől tartaniuk, a magyar női vezetéknevek mindenképpen használhatóak lesznek az -óvá nélkül. A nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény és a betartásáról szóló jelentések értelmében ugyanis az egyes nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van kisebbségi nyelvi formában használni vezetéknevüket, és joguk van e forma hivatalos elismerésére - mutatott rá korábban lapunknak A. Nagy László, a parlament emberjogi és kisebbségi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke. A keretegyezmény a mérvadó Bárhogyan is szabályozzák törvényeink a vezetéknév-használatot, a nyelvészek akárhogyan értelmezik a jogszabályokat, ez esetben a keretegyezmény a mérvadó, mert a nemzetközi dokumentumok a hazai jogrend felett állnak. Ha hazai törvényeink nincsenek összhangban a keretegyezménnyel, a nemzeti kisebbségek képviselői ettől függetlenül támaszkodhatnak e nemzetközi dokumentumra. Két külföldi is házasságot köthet A tárcaközi véleményezésre bocsátott belügyi tervezet értelmében az anyakönyveket ezentúl nemcsak a családtagok, hanem más személyek - nevelőszülők, gondozók - is megnézhetnék, s ők is kiállíttathatnák a születési kivonatot. Ezenkívül 2006. január 1- jétől Szlovákia területén külföldiek is házasságot köthetnének, még ha nincs is itt állandó lakhelyük. „Ha két külföldi állampolgár úgy dönt, itt házasodik össze, a szükséges iratok bemutatása után bármelyik szlovákiai anyakönyvi hivatalban kimondhatják majd a boldogító igent” - tette hozzá Koišová. (sza) Három százalékkal kevesebb az állástalan, mint egy éve Ukrajna készséges, de pénze nincs Kaník tízszázalékos munkanélküliséget jósol Gondok a szelmenci határátkelő megnyitásával ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Ľudovít Kaník szociális ügyi miniszter szerint nyárra 10 százalék körülire mérséklődhet a munkanélküliek aránya. Ez azt jelenti, hogy kilenc éve nem volt ilyen kevés állástalan az országban. A munka-, szociális és családügyi hivatal előzetes jelentése szerint májusban az aktív korú lakosság 11,38 százaléka volt munka nélkül, ez félszázalékos csökkenést jelent az egy hónappal ezelőtti értékhez képest, és három százalékkal alacsonyabb a 2004- es adatoknál. „Ez már az európai átlaghoz közelít, ilyen alacsony munkanélküliséget 1996 óta nem mértek Szlovákiában” - mondta a tárcavezető. A szociális hivatal vezérigazgatója szerint a munkanélküliek számának csökkenése az ország egész területére jellemző, és folytatódni fog júniusban is. „A Samsung Electronics galántai üzeme 1200 új munkaerőt keres a Dunaszerdahelyi, Érsekújvári és Komáromi járásokból, akiknek jelentős része csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, vagyis a leghátrányosabb rétegről van szó - mondta Rudolf Sokol. - A legjelentősebben az Eperjesi, a Kassai, a Besztercebányai és a Nyitrai kerületben csökkent a munkanélküliség.” A kedvező folyamat tényét megerősítette az Eurostat múlt heti jelentése is, mely 15,6 százalékos értéket mutatott ki, ami egy hónap alatt több mint 3 százalékos csökkenést jelent. Bár ez az érték magasabb, mint amit a szociális hivatal jelentése tartalmaz, de ezt az eltérő számítási módszerekkel magyarázza a miniszter. Kaník bízik benne, hogy a szlovák statisztikai hivatal 2005 első negyedévére vonatkozó jelentése - melyet várhatóan csütörtökön hoznak nyilvánosságra - szintén igazolni fogja az elkezdődött folyamatot. (lpj) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Hiába vezetett be Szlovákia ideiglenesen ingyenes vízumot Ukrajnával szemben, a szelmenci határátkelőt Kijev még mindig nem hagyta jóvá. Berényi József külügyi államtitkár értesülései szerint szó sincs politikai okokról, a gondot az okozza, hogy Ukrajnának nincs pénze a határátkelőre. A szlovák kormány még márciusban jóváhagyta, hogy Kis- és Nagyszelmenc között új átkelőt nyissanak, ez a költségvetést 2,2 millió koronával terheli. Az erről szóló diplomáciai jegyzéket az ukrán félnek is jóvá kell hagynia, s a határt a válaszlevél kézhezvételétől számított 40 napon belül kellene megnyitni. Amikor Csáky Pál kormányal- elnök áprilisban Kijevben tárgyalt, lapunknak azt mondta: az ukrán kormány kivár, mert Lengyelország és Magyarország már bevezette az aszimmetrikus ví- zummodellt, Szlovákiába viszont az ukrán állampolgárok csak vízummal utazhatnak, s ezért fizetniük kell. „Addig nem akartak számunkra kedvező döntést hozni, amíg a számukra fontos területen nem tapasztalnak előrelépést” - tette hozzá Csáky. Május 1-jétől Szlovákia bevezette az ingyenvízumot, és Berényi szerint szó sincs kivárásról. „Szel- menc jelképértékű, ám gazdasági szempontból jelentéktelen. Ukrajnának komoly gazdasági gondjai vannak, új határátkelőre nincs pénze. Az ukrán fél biztosított róla, a dolognak nincs politikai akadálya, s közösen próbálunk pénzt szerezni” - mondta lapunknak Berényi. Készül egy közös szlovák-ukrán projekt, mellyel megpályáznak bizonyos uniós és unióhoz kötődő forrásokat, s az átjáró ideális esetben leghamarább év végén megnyílhat. (sza) A magántévék vezetői egyre idegesebbek, mert emelkedik az STV nézettsége és reklámbevétele A Markíza kéri számon a közszolgálatiságot ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Vitaműsort szervezett a tévépiacról a Markíza televízió, ám a fórumon lényegében csak a közszolgálati tévét szidták. „A vita és az alapgondolat nem rossz. Ám ha az a helyzet alakul ki, mint most, tehát hogy néhányan összefognak a kultúra megmentése érdekében, de ennek egyetlen kézzelfogható eredménye az, hogy a Szlovák Televíziót szidják, az nem jó. Az STV vezérigazgatójának el kellett volna fogadnia a meghívást. Én is azért mentem el, hogy ne más beszéljen rólunk, helyettünk. Az STV azzal védhette volna meg önmagát, ha Richard Rybníček helyben megcáfolja a vitázók kijelentéseit” - mondta lapunknak Agócs Valéria, a frekvenciatanács elnöke. A JO J és a Markíza igazgatói nehezményezték, hogy a közszolgálati média megpróbálja felvenni velük a versenyt, nőnek a reklámbevételei. Ezért a magántévék nem bánnák, ha ők is részesednének a lakosság által fizetett üzemben tartási díjból. A magántévéknek az sem tetszik, hogy az STV állítólag felveri egyes műsorok árát, s így ők is drágábban vásárolnak. Több kultúrát, kevesebb gagyit Az STV-t bíráló művészek igényesebb műsorokat, több komoly zenét, színházi előadást, fúvósokat, jótékonysági koncerteket, dokumentumfilmeket, eredeti alkotásokat, a hazai művészek szerepeltetését követelik. Csak Miroslav Kollár, a tévétanács elnöke és Peter Zajac irodalomkritikus vette védelmébe a közszolgálati médiát. Szerintük anyagi lehetőségeihez képestjói gazdálkodik. Zajac szerint a magántévék éppen azért idegesek, mert az STV végre nézhető, azaz konkurenciát jelent számukra. Nézőhódító gusztustalanságok A Markízával kapcsolatban kifogásolta, hogy gusztustalan való- sághow-jával rendkívül alacsonyra tette a lécet, hogy visszahódítsa az STV-től a nézőket. Manipulálja az embereket és a műsorokat, és egy párt erős befolyása alatt áll. Ez ellen egyébként a leghangosabban Ľubomír Lintner, az ANO frakció- vezetője tiltakozott. Zajac azon sem csodálkozott, hogy a politikusok a művészek pártját fogják, így láttathatják magukat, amire a választások közeledtével nagy szükségük van. Zuzana Martináková (Szabad Fórum) azon rökönyödött meg, hogy a különböző médiatanácsokba a parlament milyen nehezen választ tagokat. Ennek oka, hogy a pártok ide próbálják ültetni azokat, akiknek máshol nem tudtak helyet biztosítani. Zajac szerint ha az STV nem számíthatna a reklámból befolyó bevételre - amely egyébként Európában a legkisebbek közé tartozik, hiszen a műsoridő mindössze 3 százaléka lehet reklám -, s csak költségvetési támogatásra számíthatna, még jobban függne a hatalmon lévő politikusoktól. Új sugárzási engedély Értesülések szerint a Markíza azért szervezett vitafórumot az STV ellen, mert hamarosan lejár az adó sugárzási engedélye, s állítólag a Markízát működtető CME társaságnak sem tetszik Pavol Rusko ANO-elnök befolyása a tévére, sőt nem kizárt, Richard Rybníčeknek ajánlják majd fel az igazgatói széket. „Ilyesmiről nem beszélhetek, a dolgot nem kommentálom. Csak annyit mondhatok: a sugárzási engedélyt a törvény érelmében bizonyos időre adjuk ki, s a meghosz- szabbítást kérvényezni kell, testületünknek pedig jóvá kell hagynia” - tette hozzá Agócs Valéria, (sza)