Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-31 / 125 szám, kedd
ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 31. Gazdaság és fogyasztók ll Az Énei társaság állja a működési és kereskedelmi költségeket, ezért cserébe megkapja Bős bevételének 35%-át Olaszok üzemeltetik az erőművet Pozsony. A Szlovák Villamos Művek vevője, az olasz Énei már korábban jelezte, hogy az összes szlovákiai erőmű, így a bősi iránt is érdeklődik. Ezt a Magyarországgal folytatott per miatt azonban nem vehette meg. Hogy hogyan oldotta meg a problémát, arról Ladislav Gállal, a Vízgazdálkodási Vállalat vezetőjével beszélgettünk. MOLNÁR IVÁN Az Énei korábban 840 millió euróért vette meg a Szlovák Villamos Művek 66 százalékos részvénycsomagját. Már a privatizációs tárgyalások során jelezte, hogy a Bősi Vízerőmű iránt is érdeklődik, ezt azonban az állam jelenleg nem adhatja el, mivel Magyarország és Szlovákia még nem oldották meg az erőmű körüli vitáikat. Hogyan sikerült feloldani ezt az ellentétet? A kormány döntése szerint az épületek mellett az erőmű energetikai része is ami vállalatunk tulajdonába kerül, amit mi természetesen megveszünk. A legfontosabb lépés persze az lenne, hogy megegyezzünk Magyarországgal. El kellene dönteni, hogyan fogjuk közösen üzemeltetni az erőművet. Vagy magánosítjuk, vagy közös állami céggel tartanánk fenn. Az Éneinek és az összes többi külföldi cégnek már a privatizációs tárgyalásokon felajánlották, hogy addig is üzemeltetheti az erőművet. Az olasz Énei bérbe nem veheti, ám üzemeltetheti a nyereséges bősi erőművet Hogy fog mindez kinézni a gyakorlatban? Az erőmű szlovákiai részét a mi cégünk igazgatja, az olasz cég alkalmazottai fogják azonban előállítani és eladni az áramot. Az Énei állja a működési és kereskedelmi költségeket. Ezért cserébe megkapják a bevétel 35 százalékát, ami 2002-ben például egymilliárd korona volt, az átlagos bevétel azonban 500-600 millió korona között mozog. A működési költségek 100-200 millió korona körül mozognak, vagyis kedvező esetben akár 800 milliós nyereséget is elérhetnek. Bérbe természetesen nem vehetik az erőművet, hiszen ebbe magyar részről is bele kellene egyezniük. Az üzemeltetésről szóló szerződést is úgy állítottuk össze, hogy ha sikerül megegyeznünk Magyarországgal, akkor problémák nélkül felmondhassuk. (TASR-kép) Milyen bevételekre számíthat az állam az erőműből? Az erőmű teljesítményének jelenleg a 65 százalékát mi kapjuk, a fenntartás azonban hatalmas összegeket emészt fel. Épp ezért szeretnénk elérni, hogy többet kapjunk az említett 65 százaléknál, hiszen mint az energetikai rész tulajdonosainak, ezt is nekünk kell fenntartani. Biztosítópiaci részesedése mára elérte a 22,4%-ot Megafúzió körvonalazódik az európai bankpiacon Jól teljesít a Kooperativa A HVB és az UniCredito ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A hazai biztosítási piac visszaesése ellenére a Kooperativa Biztosító az idei első negyedévben is képes volt növelni a teljesítményét - nyilatkozta Lelkes György, a Kooperativa vezérigazgatója. Idén az első negyedévben a biztosítási ágazat csaknem 4 százalékkal esett vissza az elmúlt év azonos időszakához képest. Ezzel szemben a Kooperativa több, mint 5 százalékos növekedést könyvelhetett el, amikor az általa kötött biztosítások összege elérte a 3,628 milliárd koronát. Adózás előtti nyereségük így az év első három hónapjában 346 millió korona volt, piaci részesedésük pedig elérte a 22,4 százalékot. Lelkes szerint az ágazatot leginkább a kötelező gépjármű-biztosítás piacán történt változások rázták meg. Ez a biztosításfajta a Kooperativánál is 10 százalékos visszaesést könyvelhetett el az előző évhez képest. Mindezt azonban kompenzálta az életbiztosítás, amely 18 százalékkal jobb teljesítményt nyújtott, mint tavaly. Jól teljesítettek azonban az egyéb, nem életbiztosítás jellegű csomagjaik is, amelyek 28 százalékkal nőttek. Mindez elsősorban a vállalkozók vagyonbiztosításának és a gépkocsik balesetbiztosításának köszönhető. Ha csak az újonnan kötött biztosításokat tekintjük, a Kooperativa részesedése 29 százalékos, ami az első helyet biztosítja számára a hazai biztosítók között. Fennállásának 15 éve alatt 750 ezer ügyfelük volt, akikkel több mint egymillió szerződést kötöttek. (mi) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin/Róma. A nagyságra második német bankcsoportnál, a HVB-nél és a piaci tőkeértékre legnagyobb olasz bankcsoportnál, az UniCreditónál tegnap megerősítették, hogy tárgyalnak „az üzlet összekapcsolásáról”. A két bankcsoport illetékesei közölték: még nincs megállapodás, és .jelentősek a bizonytalanságok”. Ezzel a szemben a múlt hét végén bennfentesek már azt mondták, hogy a tárgyalások „előrehaladott szakaszban” vannak, és az esetleges egyesülés úgy alakulna, hogy az UniCredito felvásárolná a HVB-t. A HypoVereinsbank (HVB) a Bank Austria Creditanstalt révén erős és jövedelmező kelet-európai üzlettel rendelkezik, az UniCreditónak is vannak érdekeltségei a térségben, többek-között Szlovákiában az egykori Poľnobankát vásárolta fel. Az egyesüléssel a nagyságra kilencedik európai bankcsoport, egyszersmind a legnagyobb keleteurópai banküzlet jönne létre. A tárgyalásokhoz közel álló illetékesek és a The Wall Street Journal Europe pénzügyi napilap szerint a 16 milliárd eurót megmozgató - főként részvénycsere révén megvalósítandó - egyesítés az eddigi legnagyobb határokon átívelő bankegyesülés lenne Európában. A pontos összegről a két pénzintézet még nem állapodott meg, és nem jutottak egyetértésre más lényeges kérdésekről sem, mindezeken az egész felvásárlási terv még felborulhat. A Handelsblatt német gazdasági napilap tegnapi értesülése szerint a HVB egyik nagy részvényese, a Munich Re viszontbiztosító támogatja az egyesülési tárgyalásokat. (m, hvg) gazdasági hírmorzsák Szlovákia leelőzte Csehországot Prága. Szlovákia idén eddig több közvetlen külföldi beruházásra tett szert, mint Csehország, amire eddig még sohasem volt példa - írta a cseh Hospodárské noviny tegnapi száma. A lap szerint a nálunk letelepedő autógyártók Csehország számára is előnyösek, mivel Morvaországból többen átjárhatnak dolgozni. Csehország egy téren még mindig jobb: oda főleg a tudásigényes beruházások mennek, míg nálunk egyelőre az összeszerelő üzemek dominálnak. (TASR) Az Allianz-SP 600 milliós profitot vár Pozsony. Az Allianz-Szlo- vák Biztosító idén 18,436 milliárd korona biztosítási díj elkönyvelése mellett 610 millió korona adózás előtti nyereséget vár. Összehasonlításul: tavaly 1,38 milliárd korona adózás utáni nyereséget könyveltek el. A társaság a kötelező gépjármű-biztosítás terén új termékekkel rukkol elő - olvasható a pénzintézet állás- foglalásában. (SITA) Még az OTP Bankot is felvásárolhatják? Budapest. Minden globális banknak, amely a kelet-európai piaci lépést fontolgat, és még nincs jelen a térségben vagy nem túl erős ott, a HVB- UniCredito leendő egyesülése a startlövés lehet - mondta az ING elemzője, David Nangle. A szakértő a lehetséges további felvásárlók között a Deutsche Bankot, a Citigroupot és a HSBC-t említette, lehetséges felvásárlási célpontként pedig az osztrák Erste Bankot és a magyar OTP-t. Bár az OTP és az Erste Bank is jelentős pénzintézet a térségben, nincsenek stratégiai partnereik, ugyanakkor az ING elemzője szerint a magyar banknál a tulajdoni viszonyok és az állam jövőbeni részvényesi szerepe, az Erste esetében pedig a tulajdonosi' körében bevezetett alapítványi konstrukció nehezíti meg az esetleges felvásárlást. (MTI) Nyereséges a hazai bankszektor Pozsony. A Szlovákiában működő kereskedelmi bankok az év első négy hónapjában együttesen 5,073 milliárd korona nyereségre tettek szert. A Szlovák Nemzeti Bank adatai szerint az érintett bankok április végéig 308,94 milliárd korona értékben nyújtottak hiteleket, a széfek mélyén pihenő megtakarítások együttes nagysága pedig 678,8 milliárd koronára rúg, emellett a folyószámlákon 50,7 milliárd koronavan. (TASR) Az erdők védelmére nevelnek Besztercebánya. A Lesy SR a gyermeknap alkalmából június 11-ig több erdészeti cégében is tanulással egybekötött ismeret- terjesztő programokat tart. Az erdők a gyerekeknek elnevezésű program azt a célt szolgálja, hogy a különböző korosztályú gyerekek pozitív kapcsolatot építsenek ki a természettel, az erdőkkel - mondta Peter Go- gola, a Lesy SR szóvivője. A már zajló rendezvényeket többek között Léván, Rimaszombatban és Nagyrőcén tartják, (ú) MAI VALUTAAR FOLYAM OK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta ______ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen(100) Kanadai dollár 39,068 Lengyel zloty 56,947 1,281 5,249 24,830 Magyar forint(100) Svéd korona 28,928 Svájci frank USA-dollár 9,420 15,360 4,257 Szlovén tollár (100) 16,315 25,281 31,213 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,09-40,09 30,51-32,17 1,25-1,31 14,76-16,06 OTP Bank 38,09-40,08 30,48-32,17 1,25-1,31 14,85-15,99 Postabank 38,12-40,16 30,57-32,21 1,25-1,31 14,80-16,02 Szí. Takarékpénztár 38,07-40,03 30,46-32,06 1,24-1,32 14,72-16,11 Tatra banka 38,12-40,16 30,57-32,21 1,25-1,31 14,80-16,02 UniBanka 38,08-40,08 30,54-32,14 1,25-1,31 15,01-15,80 Általános Hitelbank 38,08-40,12 30,54-32,17 1,25-1,32 14,55-16,25 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2005. máj. 29-én) Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla ČS0B 0,10-0,50 0,45-1,05 0,50-1,10 0,55-1,15 0,65-1,15 0,90-1,50 0,10 Banka Slovakia 0,60 1,00 1,40 1,60 1,800,10-0,50 HVB Bank Slovakia 0,55-0,75 0,95-1,35 1,30-1,50 1,20-1,40 1,20-1,40 1,15-1,35 0,10 OTP Bank . 0,50 1,00-1,30 1,10-1,40 1,25-1,50 1,25-1,50 1,25-1,50 0,00-0,75 Istrobanka 0,70-0,90 1,15-1,45 1,35-1,65 1,35-1,65 1,40-1,70 1,40-1,70 0,15 Ľudová banka 0,45 0,60-0,75 0,80-0,95 0,90-1,05 0,90-1,05 1,45-1,60 0,20-0,80 UniBanka 0,80-0,90 0,85-1,00 0,85-1,05 0,85-1,10 0,85-1,10 individuális 0,10 Dexia banka0,80-1,10 1,00-1,40 1,00-1,60 1,00-1,60 1,00-1,60 0,10 Tatra banka0,50-0,70 0,70-0,90 0,80-1,00 0,80-1,000,30 Slovenská sporitelňa0,70-1,10 0,80-1,20 1,00-1,40 1,10-1,40 1,65 0,20-1,20 Všeobecná úverová banka0,25-1,15 0,40-1,20 0,45-1,30 0,50-1,35 1,75 0,10-1,00 Poštová banka 0,80 1,10 1,20 1,30 1,40 1,50 0,10-0,20 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2005. máj. 29-én) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 0,90 1,001,000,10 Banka Slovakia 1,15 1,251,351,50 0,20 OTP Bank 1,20 1,30 1,30 1,451,40 0,55 Istrobanka 1,55 1,65 1,65 1,801,80 0,50 Ľudová banka 0,80 0,900,90 1,45 0,40 UniBanka1,101,20 1,20 1,20 0,30 Poštová banka 1,00 1,101,201,30 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,001,00 0,40 Tatra banka0,50 Slovenská sporiteľňaVšeobecná úverová banka 1,05 1,151,200,95 0,10