Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-04 / 102 szám, szerda

4 Régió ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 4. A rendezvények javarésze a Fő téren álló szabadtéri színpadon zajlik majd (Szekeres Éva felvétele) Idén minden eddiginél gazdagabb program várja a városnapok közönségét sport, vásár Bemutatják a kassaiaknak híres földijeik munkáit Dokumentumfilm-szemle RENDŐRSÉGI NAPLÓ Halott nő a híd alatt Magasrév (Vysoká nad Uhom). Női holttestre buk­kantak tegnap reggel a nagymihályi járásbeli telepü­lésen. Az ismeretlen személy­azonosságit nőt a község pol­gármestere találta meg az egyik híd alatt; a holttest már erősen oszlásnak indult. A helyszínre érkező igazság­ügyi orvos szakértő idegen­kezűségre utaló nyomokat nem talált. (TASR) Gyerekek a tettesek Besztercebánya. Fény derült azok kilétére, akik két héttel ezelőtt kis híján vo­natszerencsétlenséget idéz­tek elő: a rendőrség négy kiskorú nyomára bukkant, aki kavicsokat, csavarhúzó­kat és egy kerékpárt helye­zett a sínekre a város közelé­ben. Jozef Búranský, a vas­úti rendőrség szóvivője kö­zölte: a gyerekek pusztán kí­váncsiságból vetemedtek er­re a tettre, ám a mozdonyve­zető időben észrevette az akadályokat, és lefékezte a szerelvényt. (TASR) Bombariadó az iskolában Zólyom. Bombariadó volt egy helyi iskolában. Az isme­retlen elkövető nyilvános te­lefonfülkéből hívott. Az épü­letet a fenyegetés után ki- üríttették, hétszáz tanuló és alkalmazott várakozott két órán át az épület előtt, ám a tűzszerészek robbanószerke­zetét nem találtak. (SITA) AJÁNLÓ Szepsi Csombor Márton Napok Május 7. (szombat) Szepsi - 06.00: „...ahol a kövek beszélnek helyettünk is!” - honismereti gyalogtúra Džubák József vezetésével a Szepességben. Gyülekező a he­lyi magyar iskola előtt. Indulás autóbusszal Szepesolasziba (Spišské Vlachy), majd gyalog­túra a Szlovák Paradicsomban (Podlesok - Suchá Bela), sza­lonnasütés a Menedékkőnél (Kláštorisko). (ú) Számítógépes tanfolyam Tanulnak a tanárok Kassa. A Pedagógusok Euro- esélye elnevezésű projekt jóvol­tából a Kassai kerület háromszáz pedagógusa részesül számítógé­pes szakoktatásban az elkövetke­zendő két évben. A Kassai Kerü­leti Tanügyi Hivatal az oktatásra kétmillió korona támogatást kap az Európai Szociális Alapból. Henrieta Behinová, a hivatal munkatársa tájékoztatása sze­rint tizenöten már elvégezték a tanfolyamot, bizonyítványukat is átvették. Az oktatás még május­ban folytatódik, a résztvevők a sikeres pályázatok írásának rej­telmeibe pillanthatnak bele, va­lamint különböző szociálpszi­chológiai gyakorlatok részesei lehetnek. (TASR) Kultúra, Rimaszombat. Rendkívül gazdag program várja hol­nap és holnapután a rimaszombatiakat és a vá­rosba látogatókat az idei városnapokon. SZÁSZI ZOLTÁN A rendezvénysorozatnak már komoly hagyományai vannak, idén színházi fesztivál, számtalan kon­cert, kiállítások, sport- és kulturális rendezvények sora kerül megren­dezésre. Csütörtökön, május 5-én délután 14 órakor leplezik le a Hat­vani utca sarkán, az egykori zsina­góga helyén a holokauszt- emlékművet, amely Mag Gyula gömöri származású szobrászmű­vész alkotása. A rendezvények ja­Királyhelmec. A helyi önkor­mányzat soros ülésének elején le­tette a hivatali esküt Gloviczky Mik­lós képviselő, aki Furik Péter várat­lan lemondását követően lett a tes­tület új tagja. Ezután Vakles Attila görög katolikus lelkész ahhoz kérte az önkormányzat támogatását, hogy Királyhelmecen 2006 szep­temberében megnyithassa kapuit egy magyar tannyelvű egyházi alapiskola. Az ügyben hosszú vita után sem született-döntés, a képvi­selők mindössze abban tudtak meg­egyezni, hogy a fölvetéssel a jövő­ben újra foglalkoznak majd, egyelő­re nem rendelkeznek elég informá­cióval ahhoz, hogy egyértelműen állást foglaljanak. Nagy Dezső pol­gármester lapunknak elmondta, természetesen műiden olyan kez­deményezést támogatandónak tart, amely a város lakosainak érdekeit szolgálja, és egyben az oktatás szín- vonalát_ is emeli. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtem, hogy az or­szág egyes településein a különbö­ző jogállású iskolák működtetése komoly helyi konfliktusokat oko­zott. Királyhelmecen ezért ebben a kérdésben kellő körültekintéssel szabad csak döntést hozni. Viszonylag gyorsan megválasztot­ták azonban a város új főellenőrét. Kiss András mérnök hét pályázó kö­zül, a voksolás második körében, varésze a Fő téren álló szabadtéri színpadon és az egykori Vigadó, a Fekete Sas szépen rendbe hozott belső udvarában, eső esetén a bál­teremben zajlik majd. Gyermek- műsorok, fúvószenekari koncert, a városban működő gyermek és ifjú­sági folklórcsoportok műsorai, verséneklők, történelmi vívócso­port bemutatója és még számos egyéb látványosság mellett termé­szetesen a kirakodóvásár sem ma­rad el. A hagyományokhoz hűen az ünnepi képviselő-testületi ülésen adják majd át a város díjait. Idén sok neves magyarországi együttest is meghívtak a városna­pok rendezvénysorozatára. Az Óz­di Városi Gyermekkórus, a világze­nét játszó Misztrál együttes, a Musica Historka, valamint Fekete Linda és a Rio Trió is koncertezik. egyszerű szavazati többséggel nyer­te el a tisztséget. Miután kiderült, hogy az oktatási intézmények gaz­daságosabb működtetéséről kidol­gozott munkaanyag egyes tételei vi­tathatóak, illetve hogy a különböző szakbizottságok eltérő számadato­kat tartalmazó iratokat kaptak, a tes­tület ezt a programpontot is elnapol­ta. A városi hivatal átdolgozza és pontosítja a tervezetet, amelyet majd újra a testület elé terjesztenek. Sok év után nemzetközi színházi fesztivál is lesz a városban, ame­lyen Brünnből, Besztercebányáról, Losoncról, Tiszolcról érkezett cso­portok lépnek fel, a vendéglátó, a Városi Művelődési Központ mellett működő két színjátszó csoporttal együtt. A képzőművészet és a muzeológia iránt érdeklődők talál­hatnak az idén bőven kedvükre va­ló szórakozást. A Gömör-Kishonti Múzeumban a Kelták Gömörben, az Információs Központban Maksi István fotókiállítása, A Városi Galé­riában Pál Ildikó festmény-, rajz- és fotókiállítása várja őket. A sportra­jongók számára röplabdatorna, szabadfogású birkózó-bajnokság, labdarúgó-mérkőzés, nemzetközi kézilabdatorna, és dzsúdótoma megrendezésére is sor kerül a vá­rosnapok idején. Az önkormányzat meghallgatta a Rákóczi utcában található ingatlano­kat bérlő nonprofit szervezet vezető­jét is. A szervezet a fizetési kötele­zettségeinek eleget tesz ugyan, de az épületek őrzését nem oldotta meg. A testület ezért felszólította a bérlőket, hogy a problémát a lehető legrövi­debb időn belül orvosolják, ellenke­ző esetben a szerződést felülbírálják, illetve az ingatlanokban keletkezett kárt is velük téríttetik meg. JUHÁSZ KATALIN Kassa. Ma a városnapok kultu­rális programjának keretén belül rendhagyó kezdeményezéssel pró­bálják népszerűsíteni a dokumen- tumfilm-műfajt Kassán. A Domon­kos téren működő Cinefil filmklub­ban egész napos ingyenes vetítésre váiják az érdeklődőket. A rendez­vény szervezője az ATARAX pro­dukciós iroda, amely az elmúlt években több kassai tematikájú, művészi igényű dokumentumfilm születésénél bábáskodott, illetve segítséget nyújtott a kassai rende­zőknek terveik megvalósításában. „Mivel ezek az alkotások csak elvét­ve láthatóak a tévében, a kassai kö­zönségnek most lehetősége lesz megtekintenie valamennyi filmet, illetve kiválasztani az őket érdeklő alkotásokat” - tudtuk meg Éva Kratochvílovától, az ATARAX veze­tőjétől. A délelőtti vetítések szervezetten zajlanak alap- és középiskolás cso­portok számára, délután pedig a felnőtt közönséget várják a film­PUSKO GÁBOR Abafalva. Falunapot rendeznek szombaton a határ menti települé­sen a második világháború befeje­zésének 60. évfordulója alkalmá­ból - tudtuk meg Hanobik Irén pol­gármester asszonytól. Elmondta, az idén az esemény emlékére em­lékoszlopot állítanak az Abafíy- család kastélya előtt. „Ott tervez­zük felállítani a kopjafát - ami egyébként a tornaijai Cselényi Ár­pád munkája - ahol a falu címere is található, egyben az ünnepi beszé­dek is itt fognak elhangzani. Ezen a helyen olyan területet szeretnénk kialakítani, ahol más ünnepi alkal­makkor is összegyűlhetünk” ­KOZSÁR ZSUZSANNA Szepsi. A Szepsi Csombor Márton Napok műsorában fellépett a Kicsi Hang duó. Eljöttek az ország másik végébe, bár azt hitték, Szepsi kicsit közelebb van. Ezzel magya­rázható az a másfél órás csúszás is, mely a koncert kezdetét jellemezte. A szepsi könyvtárban összegyűlt gyér számú közönségnek azonban nem volt alkalma beleunni a vára­kozásba, mert a duó megérkezésé­ig Mihályi Molnár László „tartotta a frontot”, másfél órás előadást rög­tönözve József Attiláról. Az impro­vizálás ugyan erősen rányomta bé­lyegét az előadás minőségére, ám az előadó tárgyi tudása vitathatat­lan, a „harci körülmények” pedig mindenképpen felmentik Mihályi Molnár Lászlót. klubba. Látható lesz egyebek mel­lett az a tízrészes filmciklus, ame­lyet a Szlovákiában élő nemzeti ki­sebbségekről készített Kerekes Pé­ter rendező, és amelyet nagy siker­rel sugárzott a szlovák és a cseh közszolgálati televízió. A filmsoro­zat azóta több középiskolában ok­tatási segédanyag, és azokat a pozi­tívumokat keresi a magyar, német, ruszin, zsidó és roma kisebbség kulturális tevékenységében, ame­lyekkel hozzájárultak a kelet-szlo­vákiai régió karakterének formálá­sához. A kínálatból külön említést ér­demel a kassai Szent Erzsébet-szé- kesegyház oltárának restaurálását végigkísérő, három éven át forga­tott film, illetve azok a dokumen­tumfilmek, amelyeket Kassához kötődő ismert művészekről készí­tett a produkciós iroda. Ezeket azért tűzték műsorra a szervezők, mert szerintük a kassaiak még mindig nem ismerik híres földije­ik, például Eckerdt Sándor festő­művész vagy Mathé János szob­rász gazdag munkásságát. mondta a polgármester asszony. Az ünnepség május 7-én 10 óra­kor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a helyi római katolikus templomban. Délután kultúrmű­sorral vátják a vendégeket. Hanobik Irén elmondta: az idén el­sősorban a helyieknek kívántak fel­lépési lehetőséget biztosítani. így a műsort a helybéli óvoda és a tavaly újra indított alsó tagozatos magyar tannyelvű alapiskola növendékei, diákjai, illetve helyi fiatalok fogják szolgáltami. Az eseményre meghí­vást kapott a hanvai asszonykórus is. Délután az Eger melletti Porosz­ló futballcsapata mérkőzik meg a helyi focistákkal, este utcabál, tá­bortűzgyújtás és tűzijáték lesz. A Kicsi Hang megérkezését kétoldali csalódás övezte: részükről a két tucatot is csak szűkösen kitevő közönség okán, a publikum részé­ről a hosszú várakozás okán. Ám a kezdeti feszélyezettség csakhamar eltűnt, elég volt az első számot és a néhány kedves üdvözlő szót végig­hallgatni. Amit Borbély Katalin és Meny­hárt József művel, komoly teljesít­mény - nem csupán a vers eldalolá- szása, hanem új irodalmi-zenei ér­tékek létrehozása. A közönség eh­hez mérten reagált, és amennyire erejéből telt, vastapssal jutalmazta. a két tehetséges fiatalt. A kama­szoknak szóló másnapi előadásra a szervezők 70 diákot vártak. Ezzel még kiköszörülhető a csorba, és a Kicsi Hang remélhetőleg nem távo­zik rossz szájízzel Szepsiből. A készülő második lemezről is hallhattunk dalokat (A szerző felvétele) Az egyházi iskola alapításának kérdésében a testület egyelőre nem foglalt állást „Az új iskola alapításával kapcsolatos döntést kellő körültekintés­sel szabad csak meghozni” - állítja Nagy Dezső polgármester (Szabó Bernadett felvétele) Falunap a háború befejezésének évfordulóján Emlékoszlopot állítanak Igazi zenei csemegében volt része a közönségnek Versek a Kicsi Hanggal Új főellenőrt választottak LECZO ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom