Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-18 / 114 szám, szerda

2005. május 18., szerda 2. évfolyam 20. szám MOZIMUSTRA Joel Schumacher filmjében már a hangzással is baj van Az operaház fantomja KOSSÁR LAJOS Siker és bukás. így is lehetne jel­lemezni egy nagyon is sikeres musi­cal, Az operaház fantomja megfil­mesített változatát. Pedig nem más rendezte, mint az elismert Joel Schumacher, akinek legutóbbi ren­dezése, A fülke című thriller Colin Farrell főszereplésével óriási siker volt. Az operaház fantomja mint re­gény a klasszikus horrorirodalom egyik gyöngyszeme Gaston Leroux tollából. Hogy mennyire közked­velt, azt bizonyítja a sok filmes adaptáció is, melyek azonban nem musicalfilmekként jelentek meg a vásznon. A legjobbnak talán az 1925-ös változat, Rupert Julian rendezése számít, amely a némafilmek hősko­rából származik, s amelyben a Fan­tomot Lon Chaney alakította. Több mint másfél évtizede a re­gényből Andrew Lloyd Webber ze­nés darabot írt, melyet szerte a vilá­gon a mai napig nagy sikerrel ját­szanak a musicalszínpadokon. Nem is csoda, hiszen a zenéje cso­dálatos. Igaz sokáig popos giccsnek tartották, de aki ismeri Lloyd Webber többi alkotását - a Macská­kat vagy az Evitát -, annak nem idegen ez a stílus. Felejthetetlen Sarah Brightman éneke, akárcsak Michael Crawford Fantomja. Sajnos az ismert zenei hangzás hiányzik Joel Schumacher inkább hosszú videoklipnek nevezhető al­kotásából. De nem csak az. Schu­macher elfelejtette, hogy nem lehet csak úgy, minden átírás nélkül filmre vinni egy színpadon jól meg­rendezett darabot, mert akkor nem biztos, hogy sikeres film lesz belőle. Bár volt már példa arra is, hogy egy színpadi darabot, musicalt egy az egyben filmre vittek, és sikert aratott (Tánckar - Chorus Line), vi­szont tudjuk, hogy a filmes musica­lek eredeti, egyedi alkotások. Em­lítsem csak a Moulin Rouge-t Baz Luhrmanntól vagy a Chicagót Rob Marshalltól. Az operaház fantomja azonban valójában nem musical­film, hanem filmszalagra rögzített, rosszul megrendezett színpadi al­kotás. Bár minden nagyon szép, a Emmy Rossum (Christine) és Gerard Butler (Fantom) (Képarchívum) díszletek, a kosztümök, a maszkok, mégis valami hiányzik belőle. Ta­lán a regényben meglévő romanti­kus izgalom, a horror keltette féle­lem. Itt nincsenek meglepetések, riasztgatások, csak beállított pó­zok, elénekelt jelenetek, statikus­nak ható kamerabeállítások. Ez két órán át kicsit fárasztóan hat. Pedig a musical - eredetiben hallgatva - nem tűnik hosszúnak. Itt viszont már a hangzással is baj van. A film­ben nem hangzik jól sem Lloyd Webber zenéje, sem a szereplők éneke. Bár Christine szerepében Emmy Rossum gyönyörűen énekel, szopránjából hiányzik az éteriség. Gerard Butler a Fantom szerepében szintén csak halovány mása Michael Crawfordnak. Csak a mel­lékszereplők, Patrick Wilson és Minnie Driver mutatták fel, hogy valódi musicaltehetségek. Ami a rendezést illeti, még egy megjegyzés: egy jó fümes musical­feldolgozásban a zenei részek és a táncos betétek egyenrangúak a prózai jelenetekkel. Itt ez az elv hi­ányzik. A néző pontosan tudja, hogy a csodaszép áriák után mikor indul egy újabb színpadi jelenet. Talán ezért is unottan hagyja majd el a mozitermet. Pedig Az operaház fantomja nagyon jó regény is, musi­cal is. Csak kissé rossz film. Új választási lehetőség a játékfilmek szerelmeseinek Mostantól mozicsatorna ÚJ SZÓ-HÍR Olyan új tévécsatornával bővült a kínálat a közép-európai orszá­gok közül immár Szlovákiában is, amely a világ minden tájáról szár­mazó legsikeresebb, díjnyertes mozifilmeket mutatja be - hang­zott el az HBO pozsonyi sajtótájé­koztatóján. Az új csatorna, a Cinemax, ahogy ígérik, további választási lehetőséget kínál a mo­zifilmek szerelmeseinek. Az új csatorna örök érvényű filmsikere­ket, főként európai filmeket, film- fesztiválokon díjazott filmsikere­ket mutat be este 20, valamint 22 órától. A Cinemaxon minden este tematikus est lesz. Hétfőn a Női esten elgondolkodtató drámákat, romantikus filmeket vetítenek ki- kapcsolódásra vágyó hölgyeknek. Szerdán a Világmozi kínálatában kimagasló független filmstúdiók filmjeiből válogatnak a szerkesz­tők; mindenekelőtt nemzetközi filmfesztiválokon díjjal jutalma­zott mozgóképek kerülnek mű­sorra. Csütörtökön A klasszikusok klubja díjnyertes, közönségsikert aratott modern klasszikusokat kí­nál. A Kultmax pénteken kultusz­filmekből válogat. A szombat az exkluzív premierfilmeké. Vasár­nap az Alkonyzóna borzongató szórakozást ígér - a legjobb thrillerek, sci-fik, horrorfilmek kerülnek képernyőre. A tervezett filmek közül néhány cím: az Evelyn Pierce Brosmannal a főszerepben, a Trükkös fiúk Nicolas Cage főszereplésével, a Nő előttem, nő utánam Colin Firth fő­szereplésével, a Salvador, Oliver Stone mozgóképe. A díjnyertes fil­mek közül képernyőre kerül majd egyebek között a Solino (Német­ország), a Bíbor pillangó (Kína), az Astronauts (Spanyolország), az Apró sztorik (Argentína), (tébé) Tod Williams filmje egy vergődő házastársi kapcsolatban élő pár utolsó, konfliktusokkal teli nyarát meséli el Ami a titkos ajtó mögött van A titkos ajtó merész, bátor film arról, hogy mit kezd­jünk az élettel, amikor már elveszítettük. Amikor nem tudunk örülni neki, amikor menekülnénk előle, ami­kor a teljes elfordulásunk­ban már bármire képesek vagyunk. Amikor szeretet­tel feltámaszthatatlan ha­lott lélekkel bárminek át­adjuk élő testünk. Ezért aztán nem szokványos dol­gok is vannak bőven a filmben. . TALLÓSI BÉLA (Képarchívum) szerelmet, Tednél az írói példaké­pet keresi mindhiába. Sokat ta­pasztalva, de érzelmi csalódással, a visszaút lehetőségét kizárva indul el, vissza a saját életébe. A három­szög szögeire hull szét. A remény elvérzett. „íródeákként” azonban egy dol­got megjegyzett egész életére: ah­hoz, hogy valamely irodalmi mű jó legyen, az írásnál figyelni kell a specifikus részletekre. Tod Williams, A titkos ajtó rendezője is figyelt a részletekre. Ezért is tudott az ezerszer elcsépelt alapból, a sze­relmi háromszög-sztoriból szépen kidolgozott, nem ásítoztató filmet kihozni. (Persze az alap, a regény nem akárkitől származik: John Irving írta.) A legdöbbenetesebb része a film­nek, amikor Ted elmeséli Eddie- nek, hogyan történt a baleset, amelyben elveszítették gyermekei­ket, s Marion hogyan élte meg és át a tragédiát. Kitér egy olyan specifi­kus részletre is, amely mélyen meg­ragad az emberben, s amely meg­tartja az irodalmi művet vagy a fil­met, A titkos ajtót is az emlékezet­ben. Olyan részletről van szó, amelytől Marion kővé mered, s percekig úgy marad, ha a fiairól kérdezik. Olyan részlet ez, amely- bár nem mutatja meg a kamera, csak Ted elbeszéléséből ismerjük meg, és látjuk igen plasztikus mó­don belső szemeinkkel - nemcsak Ted és Marion pszichéjét és érzelmi életét vágja taccsra, hanem ben­nünket is megvisel. Persze otrom­baság lenne elárulni, a specifikus részletért be kell ülni a filmre. Na meg a színészekért is érde­mes. Már-már fizikailag fájdal­mas, ahogy Jeff Bridges megfor: málja (éli!) Tedet, az ápolatlan, szörnyű arrogáns, otromba pasit. És amit aktmodellként Mimi Rogers produkál! Olyat se látunk mindennap. Kim Basingernek e szerep egykori önmaga reinkar­nációja a 9 és 1/2 hét című film­ből. És ahogy eljátssza, hogy meg­kövül! Képes teljes fizikai, érzel­mi, lelki máshollétet produkálni - végül is Oscar-díjas színésznő. Jon Foster Eddie-ként ennivaló kamasz, nem csoda, hogy Marion készséggel „adoptálta“. Valószí­nűleg az ígéretes kezdés után ezt Hollywood is megteszi vele. Ted Cole (Jeff Bridges) és felesége, Marion (Kim Basinger) Már ahogy indít. Hogy egy hat­éves szöszi kislány a falra aggatott régi fényképeket nézegetve azt kér­dezi apjától, hogy mi a halál. Ekkor még nem tudjuk, miért érdekli - ezért is olyan mellbevágó a kérdés. De aztán kiderül, a halál a film cse­lekményének mozgatórugója. Egy vergődő házastársi kapcso­latban élő pár utolsó nyarát meséli el A titkos ajtó. A híres gyermek- könyv-író és festő, Ted Cole (Jeff Bridges) és felesége, Marion (Kim Basinger) annyira elhidegültek egymástól, hogy külön házban él­nek. Hatéves közös kislányuk, Ruth (Elle Farming) se tudja men­teni a menthetetlent, a család szét­esését, szülei házaséletének meg- feneklését. S a tönkrement kap­csolaton még csak ront a tizenhat éves írópalánta, Eddie (Jon Foster), akit Ted azért hív varázs­latos tengerparti birtokára, hogy korrektúrázza a kéziratait, s furi- kázza őt démoni múzsájához és aktmodelljéhez. A titkos ajtóról elmond­ható, hogy sejtelmes és va­lamelyest buja film (is). Már ahogy indul, az se pöttyös könyv. Ruth felri­ad álmából, s elmeséli ap­jának, attól ijedt meg, hogy olyan hangot hallott, mintha valaki eről­ködve próbált volna hangot nem kiadni. A férfi, hogy megvigasztal­ja, elindul vele a gyerekszoba felé, de minden szeméremérzés nélkül, teljes pucérságával kell ki az ágy­ból, amire a kislány megjegyzi: olyan vicces a péniszed. Aztán amikor a hamvas „írósegéd”, Eddie megérkezik a birtokra, Ted lerántja magáról a gatyát, s a meg­szeppent fiúcska előtt férfiasságát lobogtatva élvezettel pancsikol a kerti tusolóban, az embernek az az érzése, mintha az Idegenek Ve­lencében című korábbi film sejtel- mességéhez hasonló titokzatossá­got tartogatna A titkos ajtó is. De nem. Holott a falakra aggatott sok-sok régi, fekete-fehér fotó, meg a kezdő képsorokon látható, jobbra kanyarodást jelző index­lámpa is baljós hangulatot sejtet, azt, hogy valami nagyon komor dologra kell számítanunk, vagyis a szellemházban, amelyben élnek, valami nem mindennapi dolog fog történni. Rémüldöznünk azonban nem kell. A régi fotókon látható szőke buksijú kölykökről kiderül, ők a Cole fivérek, akik kamaszkoruk­ban egy tragikus autóbalesetben életüket vesztették. S a szülők, hi­ába nemzettek fiaik halála után „pótbébit” - ő Ruth -, kapcsola­tukra annyira ránehezült a tragé­dia, hogy képtelenek békében egy­más mellett élni. Az „íróinas” Eddie-t pedig azért fogadták fel a szünidőre asszisztensnek, mert ki- köpötten olyan, mint az egyik Cole fiú volt. Eddie szeretnivaló kölyök, fé­lénk, zavart, szétszórt egy kicsit, mint a legtöbb kiskamasz, aki ébre­dező nemi vágyával küszködik. Ám valahogy nem a vele egykorú bakfi­sok érdeklik, hanem Marionra bu­kik: előbb az asszony egyik fotójá­ra, majd a fehérneműjére, később rózsaszín (vagy lila?) pamutszvet- terére gerjed. Ám ahányszor csak jól akarná érezni magát a ruhada­rabok társaságában, mindig meg­zavarják az aktust. A film egyik leg- megmosolyogtatóbb jelenete, ami­kor a nő kiteszi a szvetterét és a melltartóját az ágyra, hogy a fétisre beinduló fiúnak megadja az élveze­teket. De aztán a parlagon heverő szépasszony is megkívánja a nyú­lánk kamaszt, s oly intenzíven ve­zeti be a testi gyönyörök rejtelmei­be, hogy a szünidő alatt többet megtanul lepedőakrobatikából, műit az írás művészetéből. Ám Teddel sem klappol műiden. Különös vágyai vannak, amelyet „festéssel” él ki. Az aktfestés köz­ben leigázza, megalázza és meg­szégyeníti a modelljét. Az érzelmi romokon sebeit nya­logató házaspár között a fiú nem találja meg a helyét. Marionnál a A parlagon heverő szép­asszony is megkívánja a nyúlánk kamaszt. Marion és Eddie (Jon Foster)

Next

/
Oldalképek
Tartalom