Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)

2005-05-07 / 105 szám, szombat

ÚJ SZÓ 2005. MÁJUS 7.

34 Egészségünkre

A család finom falatokkal kínálja, de ő nem hajlandó enni, sőt a családi konfliktusokat elkerülendő, elfogadja az ételt, ám vagy kiköpi, vagy egyszerűen elrejti

Zavarok

Az emberek, de főleg a nők körében szinte mindennapos téma a külsejük: csinosak-e, nincs-e túlsúlyuk, narancsbőrös-e a combjuk stb. Ezt sugallják a tévében, sajtóban hemzsegő, tökéletes alakú modellek.

PÓCZIK GÁBOR

Ezeket a nádszálvékony, zörgő • csontú, deszkavékony hölgyeket látva úgy gondolják, ők a tökéletes alakú nők a férfiak számára, s ők is ilyenek szeretnének lenni. Nemritkán alig esznek, kevés folyadékot isznak, és különféle diétákkal gyötrik magukat. Félnek enni, és csak a fogyásra összpontosítanak. Azt figyelik, mi mennyi kalóriát tartalmaz, szinte megszállottan számolgatják, mennyi kalóriát is fogyasztottak. Ez előbb vagy utóbb megbosszulja magát, étkezési zavarok alakulnak ki. A két legismertebb tálálkozási zavar a bulimia és az anorexia.

Az anorexia nervosa általában a serdülőkor és a fiatal felnőttkor közötti években kezdődik. A betegek több mint 95%-a nő.

Nemcsak nem evett, hanem annyira összeszorította a derekát, hogy kiserkent a vér

az étkezésben

Tünetek

♦ a testsúly legalább 25%-ának elvesztése,

♦ a saját testéről alkotott elképzelések torzulása,

♦ a kövérségtől való félelem.

Még akkor is retteg a hízástól

vagy a kövérségtől, amikor már súlyosan lefogyott. A betegség oka ismeretlen, a legtöbb szerző szerint a betegek többségükben olyan családból származnak, melynek tagjai túlzottan céltudatosak, csak a sikerekre összpontosítanak, emiatt gyakran elhanyagolják személyes kapcsolataikat. A szülők túl nagy súlyt helyeznek a karcsúságra, a fizikai erőnlétre. A korán kezdődő anorexia nervosa esetén előfordul, hogy a beteg mindig soványabb az átlagnál, soha nem éri el a magasságának és korának megfelelő ideális testsúlyt. Rendszeres és drasztikus fogyókúrával (éhezés, ön- hánytatás, túlzott testedzés, hashajtók, vízhajtók szedése) tartják a betegek a súlyukat abnormálisán alacsony szinten. A fogyás számukra örömet okoz. Ha ez az állapot sokáig tart, megjelennek a testi tünetek: súlyosan lefogynak, székrekedésre panaszkodnak, menstruációs zavaraik vannak, bőrük száraz, hajuk erősen hullik, fogaik romlanak. Saját állapotukat azonban nem tudatosítják, kövérnek látják magukat még akkor is, amikor már csak harminc kilót nyomnak. A legtöbb anorexiás meg is tudja mutatni, hogy honnan kellene még fogynia, bőszen tapogatja a combcsontot takaró áttetsző bőrt. A laikus azt hiszi, hogy ezt a problémát a beteggel meg lehet beszélni, szép szóval, odafigyeléssel visszafordítható a betegség. A család finom falatokkal kínálja, de ő nem hajlandó enni, sőt a családi konfliktusokat elkerülendő, elfogadja az ételt, ám vagy kiköpi, vagy egyszerűen elrejti. Ha mégis elfogyaszt valamit, képes halálra gyötörni magát tornával, guggolással, vagy bármi mással azért, hogy a kalóriát elégesse. Természetesen mindezt úgy teszi, hogy környezete ne tudjon róla. Ebben az időszakban a család boldog, azt hiszi, hogy gyermekük eszik, gyógyul. Másik probléma, hogy a betegséget sokan szégyellik, nem beszélnek róla, ami sokszor még tovább súlyosbítja a problémát. Ezért is van, hogy a legtöbb anorexiás beteg már csak nagyon leromlott állapotban kerül orvoshoz, amikor a családtagok már tanácstalanok. Az anorexiás beteg teljesen elvakult, semmilyen körülményt nem tudatosít, egyeden

A világ legsoványabb embere, mindössze 22 kiló

célja, hogy mindenáron lefogyjon. Amint felismerjük a betegséget, azonnal forduljuk orvoshoz (pszichiáterhez), ne kísérletezzünk étvágygerjesztőkkel, vitaminokkal. Ezek ugyanis az ilyen betegeknél hatástalanok, itt pszichoterápiára és gyógyszeres kezelésre van szükség. Ne várjuk meg, amíg a beteg szervezete feléli utolsó tartalékát is, és súlyos testi panaszokkal lesz kénytelen kórházba vonulni. Súlyosabb esetekben szívritmuszavarok keletkeznek és éhezési ödéma (vizenyő) alakul ki. A betegek

2-6%-a hal meg a betegség szövődményeiben, vagy követ el öngyü- kosságot.

A bulimia nervosára jellemző a nagy mennyiségű könnyen emészthető, magas kalóriatartalmú ételek időszakos, gátiástalan fogyasztása, rendszerint utókban. Természetesen a beteg szeme előtt lebeg az is, hogy meg fog hízni, és menekülni próbál. Egyeden kiút pedig az, hogy az elfogyasztott dolgoktól mielőbb megszabaduljon. Ennek pedig két módja van: a hányás és a hasmenés előidézése. Miután a beteg ezt elvégezte, elégedettnek érzi magát, mert kielégítette habzsolási vágyát, és nem hízik meg. Ez az állapot egy ideig meg is felel neki, egészen addig, amíg észre nem veszi, hogy a folyamatot már nem tudja irányítani, a betegség győzött. Már nem ő dönti el, hogy mikor eszik, hanem rohamként tör rá

a „zabálás”, és utána automatikus a hányinger, már nem is kell előidézni. Már mindegy, hogy mit eszik: képes a süteményt uborkával és mustárral, vagy a főzeléket lekvárral. Természetesen mindez titokban történik, a családtagok a legtöbb esetben véletlenül veszik észre a dolgot.

Az anorexiához hasonlóan, a bulimia is elsősorban a fiatal nők betegsége. A családi háttér hasonló, mint az anorexia nervosa esetén. Bulimiásoknál a betegség kialakulása előtt gyakori a kövérség, inkább fogyasztanak hashajtókat és vizelethajtókat, magatartásuk robbanékony. Ha a betegség súlyosbodik, különféle belgyógyászati szövődmények jelentkeznek: a túlzott evést követően kialakulhat gyomortágulat, hasnyálmirigygyulladás. A hányás során gyakran szájüregbe kerülő gyomorsav a fogak romlásához, valamint nyelőcsőgyulladáshoz vezet, de gyakori a székrekedés és az aranyér is.

Az anorexiás és a bulimiás betegek többsége nem mer, illetve nem akar orvoshoz fordulni. Gyakorlatom során nemegyszer előfordult, hogy fiatal betegeket (főként nőket) küldenek hozzám. Gyöngeségre, fejfájásra, végtagok zsibbadására panaszkodnak. A legtöbb esetben az összes kivizsgálás eredménye negatív. Mivel a betegek - fiatal csinos nők - mind modell alkatúak, elárulják, hogy szeretnék megőrizni alakjukat. Nem egy közülük fiatalabb korában kissé túlsúlyos volt, nem tetszett a fiúknak. Most betegesen rettegnek attól, hogy ha ismét meghíznak, megcsúnyulnak, elveszíthetik partnerüket.

A szerző ideggyógyász

A legismertebb bulimiás Diana hercegnő volt, aki teletömte magát étellel, majd kihányta (Archív-felvételek)

Janet Jackson énekesnő az állandó fogyásával, hízásával anyagcserezavarokat idézett elő

Mit tegyünk?

Az étkezési zavarok kezelésének nincs nemzetközileg jóváhagyott kezelési módja. A kezelés célja a normális testsúly visszaállítása és a pszichológiai nehézségek orvoslása. A kezelés talán legfontosabb része az orvosok és nővérek segítsége. Súlyos esetben kizárólag kórházi kezelés segíthet. A beteg ilyenkor a pszichiátriai osztályra kerül, pszichiátriai jellegű gyógyszereket kap, és komoly terápián vesz részt. Ha pedig nagyon leromlott az állapota, akkor egyéb infúziós-gyógyszeres kezelés is szükségeltetik, hogy helyreállítsák immunrendszerét

és hormonháztartását.

Az egyik legfontosabb a pszichoterápia: meg kell változtatni a testsúlyról, étkezési szokásokról alkotott véleményét. Elengedhetetlen a beteg önértékelésének erősítése, és persze hangsúlyozni kell, hogy az emberi kapcsolatokban nem a testsúlyé a döntő szerep, főleg nem a párkapcsolatban.

Hangsúlyozni kell, hogy az olyan párkapcsolat, ahol csak a külsőségek számítanak, nem nevezhető stabilnak. A kezelés másik fontos része a gyógyszeres kezelés. Ennek megválasztásánál figyelembe kell venni azokat a kockázatokat, melyeket a fent említett szervi bajok (szívritmuszavarok, epilepsziás rohamok, gyomorpanaszok, fertőzések, veseelégtelenség stb.) okozhatnak, amelyek a betegek kb. 20%-ban akár halállal is végződhetnek. Ezért fontos idejében felismerni és kezelni ezeket a betegségeket, hogy ne alakulhassanak ki halálos szövődmények, illetve komplikációk. Ha idejében kerül a beteg orvoshoz, a kezelés is sokkal egyszerűbb és rövidebb lesz, s így elejét lehet venni a szervi bajok kialakulásának.

EGY FIATAL NŐ VALLOMÁSA

„Meggyógyultam, hogy anya lehessek...”

„24 éves koromban kezdődött az a folyamat, amelynek a végére anorexiássá váltam. Először csak erőteljes diétázásba kezdtem, mert nem voltam megelégedve az alakommal. Anyám úgy tett, mintha nem venné észre, apám pedig egész egyszerűen nem vett róla tudomást - az volt a benyomásom, mintha cinkosságot vállalt volna velem. Később szerelmi életemben csalódás következett be: otthagyott a férfi, akit szerettem. Már egyáltalán nem volt kedvem enni, rohamosan fogyni kezdtem. A szüleim aggódni kezdtek emiatt, és úgy láttam, az egész családom ezzel foglalkozik. Rövidesen bekövetkezett, amitől annyira féltek: gyakorlatilag abbahagytam az evést. Nem sovány akartam lenni többé, hanem sokkal inkább „eltűnni” a környezetemből. A munka alibit jelentett a számomra. A barátaim elhűlve figyelmeztettek, hogy „elveszek” a ruháimban, de nem hallgattam rájuk: szépnek találtam magam, és úgy éreztem, tele vagyok energiával. Egy napon hallottam, hogy az utcán egy kislány azt kiáltja a társainak: „Nézzétek ezeket a pipaszár lábakat”. Hazaérve belenéztem a tükörbe, és azt mondtam magamnak: „Nagyon sovány vagy!” De furcsa módon elégedett voltam a külsőmmel. E pillanatban váltam anorexiássá. Korábban úgy adtam le a kilóimból, hogy nem vetettem számot vele, mert jobban éreztem magam a soványságomtól. Aztán ez kihívás lett a számomra, majd kötelezettség. Gyerekruhákat kezdtem vásárolni magamnak, melltartót nem viseltem. Csak a bébiknek vagy kisgyerekeknek való ételeket szerettem, azokból eszegettem. Emellett evési módszereket találtam ki magamnak. Például, soha nem ettem meg teljesen azt, ami előttem volt. Egy mandarinból csak két gerezd fogyott el, a többit eltettem másnapra, a „bébipapi” is kitartott több alkalomra.

Anyám semmit nem értett abból, ami a szeme előtt történt velem. Mikor meglátott, kétségbeesett a látványtól. Igyekezett finomakat főzni, elsősorban a korábbi kedvenc ételeimet - de hiába. Egy napon mégis kikértem egy orvos tanácsát az egészségi állapotommal kapcsolatban, mert Marokkóba készültem vakációra (ahová már nagyon régóta vágytam). Ekkor az orvos megmért: ruhástól, cipőstől 40 kg-t nyomtam. Azt mondta: „Nem utazhat el, ha nem szed fel legalább 2 kg-t, két héten belül”. Ez volt az első alkalom, hogy a súlyom gátat szabott a vágyaimnak.

A gyógyszerészem is megállapította: „Maga beteg.” Én torokgyulladásra hivatkoztam, de ő arra kért, nézzek magamra: ritkul a hajam, holtsápadt vagyok. Miután megtettem, hazarohantam, és azt mondtam anyámnak: „szinte nincs hajam, és olyan állapotban vagyok, hogy legszívesebben kiugra- nék az ablakon”. Ő nem vette komolyan a dolgot, már oda se figyelt rám. „Hát akkor mi értelme van annak, hogy nem eszem, ha senki sem értékeli?” - döbbentem rá. Ekkor kezdtem el újra enni, mert el akartam jutni Marokkóba. Mikor visszatértem a nyaralásomból, felszedtem néhány kilót. Emiatt dühös lettem, ismét fogyókúrázni kezdtem, és rosszul éreztem magam. Az orvos ekkor már arra

figyelmeztetett, hogy ha így folytatom, meddő leszek, soha nem lehet gyerekem. Ettől megijedtem, és „öngyógyításba” kezdtem, hogy egy napon anya lehessek. Egyébként ma már újra szerelmes vagyok. Két év magány után ismét van kedvem a szerelemhez. Híztam, és egyedül is rávettem magam, hogy újra „emberhez méltón” táplálkozzam. Véletlen, vagy sem, a barátomnak a sovány nők tetszenek. Ezért diétázom ugyan, de a normális keretek között. A majdani gyermek utáni vágyam megakadályoz abban, hogy visszaessem az anorexiába. Sőt, még pszichológushoz is járok, és merek tőle segítséget kérni gyenge pillanataimban”.

...otthagyott a férfi, akit szerettem. ...nem volt kedvem enni...