Új Szó, 2005. május (58. évfolyam, 100-125. szám)
2005-05-07 / 105 szám, szombat
„Benn a háziasszony elszúri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, (AranyJános) CSALÁDI KOR ,A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) 2005. május 7., szombat 9. évfolyam 18. szám Az olvasás öröméről, és arról, hogy a gyerek fogjon a kezébe könyvet, még mielőtt a betűt megismeri, hogy aztán a sok kis könyv ki-ki nagy könyvévé állhasson össze Családi könyvtár az újvári régióban Kecskés Ildikó igazgatóhelyettes és Hamar Márta, a családi könyvtár felelőse Az érsekújvári Blaho utcai magyar óvodába egy reggel vendégek érkeztek. Szabó Márta igazgatónő meg a gyerekek izgatottan várták a regionális könyvtár két munkatársát, Kecskés Ildikót és Hamar Mártát. Ők is vendéget hoztak magukkal, az ekecsi óvó nénit, Tornóczi Köles Ildikót, aki írt egy csodaszép könyvet, a Zümmögőt. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA író-olvasó találkozó az óvodában! Nem is egy óvodában. Tardos- kedden az összes óvodás - kis- és nagycsoportosok, magyarok és szlovákok - hallgatta a könyvtáros néniket, a verseit éneklő írót, óvó nénit.- Kellemes meglepetés volt. Ilyen formában még nem mutatták be a könyvemet. Óvónőként tudom, milyen nehéz a gyerek figyelmét lekötni, de Kecskés Ildikó és Hamar Márta ötletesen, szellemesen vezették fel a műsort. Mire lankadna a gyerek figyelme, addigra már énekelünk. A gyerekek szeretik a meseelemeket, a tündérekről, manókról, állatokról szóló verseket és meséket. Úgy próbálom megírni a gyermekverseimet, hogy csattanójuk legyen, legyenek viccesek, rímesek. Délután az udvardi könyvtárba jöttek az alsó tagozatosok. Szlama Edit és Vadkerti Éva könyvtárosok kiállítást rendeztek a gyerekek illusztrációiból, amelyeket Tornóczi Köles Ildikó verseihez készítettek. (Az író boldogan vitte magával a remekműveket.) Kecskés Ildikó lépett a gyermek olvasók elé. Bemutatkozott: - Könyvtáros vagyok, jártam én már itt, de nem egyedül érkeztem, elhoztam magammal Márta nénit, a kollégámat. Hamar Márta nem üres kézzel jött: „Hoztam annyi semmit, nem is tudod, mennyit. ígérem, ha kitalálod, akkor kinyitom a zsákot, a sok semmit mind kirakom, ha akarod, neked adom!” - idézte a Zümmögő egyik versét. Azután a gyerekek mondtak verset (szinte az egész könyvet fejből tudták), s mire a kérdések is elfogytak, kezdetét vette a buli. Család, óvoda, könyvtár- Nem is volt tudatos, hogy az óvodásokhoz fordultunk, de a könyvtárosnak, ha valamit szervez, mindig ott motoszkál a fejében az alapozás, hogy az olvasási készséget fejlessze, azt, hogy a gyerek egyáltalán a kezébe vegye a könyvet. A család - óvoda (iskola) - könyvtár hármasnak úgy kell működnie, hogy mi ott állunk az intézmény és a család között - vallja Kecskés Ildikó. - Tudunk segíteni a szülőnek, a pedagógusnak, s a visz- szajelzések azt mutatják, hogy ez mindkét félnek jólesik. Hozzásegítjük a gyerekeket a frisshez, az újhoz. Ráadásul, ha már léptünk feléje, nem idegenként jön a könyvtárba, ismerőshöz érkezik, a saját kis biztos talaján megismerkedett a könyvtárossal, és a jövőben bizalommal fordul hozzá. Az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtár városi és regionális könyvtár. Az újvárival együtt 64 község tartozik a vonzáskörünkbe, ahol szlovák és magyar ajkúak is élnek. Próbáljuk bontogatni a szárnyainkat, s ahol a könyvtáros kolléga vevő, oda közvetítjük a felkínált műsort. Tavaly decemberben az AB-ART jóvoltából érkezett hozzánk egy kiállítás, a kiadó a könyvillusztrációit - a Csicsay Alajos, Tornóczi Köles Ildikó és Jan Karafiat gyerekkönyveihez készült rajzokat - mutatta ■ft YB J*. &*. ^ ^ HBnVTVBH Tomóczi Köles Ildikó be, s a könyv, a betű születésével ismertette meg a gyerekeket. Beszéltünk róla az udvardi kolléganőknek, mondták, ők is szeretnék. Körbehívtam a könyvtárakat, iskolákat, mindenütt szívesen fogadták, így lett belőle vándorkiállítás. Nem feltétlenül könyvtárosfüggő az ilyen akció; együtt dolgozik a könyvtáros, az iskolaigazgató, a kultúrház és a szabadidőközpont vezetője... Megkapták a módszertani anyagot, amit Hamar Márta előkészített, zsákoltuk az illusztrációkat. Mint egy stafétát, úgy vették át: Für, Köbölkút, Muzsla, Párkány, Tardoskedd, Udvard. Nincs megszabott forgatókönyv. Az iskolák felvették a kapcsolatot Csicsay Alajossal, Köles Ildikóval, hívják őket író-olvasó találkozókra, mi pedig kísérjük őket, ahova kérik. Kecskés Ildikó igazgatóhelyettes tizenkilenc éve könyvtáros. Munkaköri kötelességén túl arra tett hitet, hogy megszerettesse az olvasást. Fontosnak tartja, hogy a gyerek kezébe fogja a könyvet, még mielőtt a betűt megismeri. - Nemcsak a városi gyerekeknek próbálunk találkozókat szervezni, hanem mindenütt, ahol fogadó van rá, legyen az a régió bármely szegletében. A családi könyvtár Felelőse Hamar Márta: - A családi könyvtár azt jelenti, hogy nemcsak a gyerekeket várjuk óvodáskortól; Jöhetnek a szüleikkel, nagy- szüleikkel. Együtt vagyunk. Együtt van a szépirodalmi osztály a felnőttek részére, a zenei részleg, valamint a gyermek- és ifjúsági iroda- -lom. A könyvtár -150 ezer kötet - nyitott polcos. A tájékozódást információs órák keretében adjuk át a gyerekeknek, hogy tudjanak kutatni a mese-, az ismeretterjesztő irodalomban. Bevezetjük őket a könyvek világába, megismerkednek a könyvtár működésével.- Amikor bemutatunk egy könyvet, természetesen előtte elolvassuk - veszi át a szót Kecskés Ildikó. - Néhány esetben olyan kifejezésekkel találkozunk, amelyekről feltételezhető, hogy a gyerek nem ismeri. Rájöttünk, hogy nem tudják használni a szótárt. Kiválogattunk szavakat, és a gyerekek Mártika felügyelete mellett kikeresték őket az Értelmező kéziszótárban. Ha elképzeli az ember, hogy egy gyerek valamikor majd egyedül érkezik a könyvtárba, mert a tanulmányai megkövetelik, félszegen lép be egy hatalmas térbe, ahol majdhogynem ráomolnak a könyvek, s ha történetesen nem a mosolygós Márta néni fogadja, hanem egy megfáradt kolléga, lehet, hogy először és utoljára járt a könyvtárban. Inkább a szülőjét küldi, vagy az internet lehetőségét keresi - figyelmeztet Kecskés Ildikó. - Az óvodák és az alapiskolák 1-4. osztályai rendszeres könyvtárlátogatók, de később már lanyhul az érdeklődésük. Csak a kötelező olvasmányért jönnek be. Mi kimegyünk a falvakba is, sőt a könyvtár a könyvtárból is kilép: járjuk az iskolai könyvtárakat, elbeszélgetünk a könyvről, arról, hogy mit olvastak... Kell a jó példa Ai újvári könyvtárosok az idősebbekkel is foglalkoznak. Hamar Márta gyakori vendég a nyugdíjasotthonban. - A lakók olyan helyesek voltak a múltkor, arról beszéltek, hogy nincs rossz könyv - csak rossz szem. Náluk meg ez a probléma... Úgy gondoltam, rövid részlettel, felolvasással színesítjük a találkozókat. Kecskés Ildikó a személyes példát említi: - Az én gyerekem látja, hogy a könyv az életem, mégsem biztos, hogy ő is szeretni fogja. A hitemet akkor sem adhatom fel. Egy találkozón mondtam a gyerekeknek, hogy addig, amíg fel nem teszed magadban a kérdést, hogy itt ez a könyv, s ebben én is benne vagyok, meg te is, míg egyszer ki nem próbálod, hogy elvonulsz egy nyugodt helyre, és átadod magad az olvasás örömének, addig nem jelentheted ki, hogy ez kellemes vagy nem. A szülő megadja a gyerekének azt a lehetőséget, hogy megtanuljon síelni, zeneórára járhasson, de a családok zömében az olvasás élménye valahogy eltűnt. Nem akarok nagyképű lenni, hogy a példa elöl jár, de mi ezen ügyködünk. És sikerrel. Hamar Márta meséli: - Tavaly eljött egy anyuka a fiával. A gyerek tíz-tizenkét éves lehetett. Azzal állított be, hogy büntetésből elhoztam a fiamat a könyvtárba. Nagyon kellemetlenül éreztem magamat, az anyukát leültettem, mondtam, engedje át a fiát nekem. A gyereket semmi nem érdekelte. Rákérdeztem, hogy az anyuka mit olvas otthon. Nem olvas. Természetesen így már a fia sem akart olvasni. Átkutattuk a könyvtárat, a vége az lett, hogy talált egy történelmi könyvet, ami érdekelte. Most már tizenöt éves, a mai napig jár hozzánk. „Hoztam annyi semmit... ”-az udvardi gyerekek Márta nénivel (A szerző felvételei) NAGYI, MESÉLJ, DE IGAZAT! Ibolyaszedés valaha - a legszebb csokrot édesanya kapta CSERNÁK KATALIN A napocska egyre melegebben sütött. A levegő és a föld megtelt élettel, és az emberek szívébe is beköltözött a tavasz. Ez az évszak a gyerekek számára sok-sok örömet tartogatott. Libalegeltetés közben készítettük a fűzfa sípokat, és zengtük a mondókát: „Szólj síp, szólj...”. Pitypangkoszorút fontunk, táncra perdültünk a zöldellő réten versenyt énekelve a tavaszi madarakkal. De a legkedvesebb tevékenységünk mégis az ibolyaszedés volt. Délelőtt az iskolában megbeszéltük a nagyobb lányokkal, hogy meg kéne nézni van-e már ibolya az agacsosban (az akácerdőt hívtuk így). Egy osztályba jártunk elsőstől ötödikesig, szóval voltak köztünk már nagylányok is. Ebéd után aztán szépen elkéretkeztünk, mert az ibolyázás egész délutánt betöltő tevékenység volt. A kötényzsebbe jó hosszú spárga került és már mentünk is a szőlőhegy felé. Persze, mondanom sem kell, hogy mire odaértünk, már jó pár fiú is hozzánk csapódott. No nem ibolyázni, mert az lányos szórakozás, de a mulatság kedvéért. A tavasz már bőven osztotta a melegét. A szőlőhegyen szétszórva fütyörésző férfiak ásták a szőlőt, itt-ott még asszonyok is segédkeztek a nehéz munkában. De mindenki békésen és örömmel dolgozott. A szőlők között a kaszálókon sok-sok gyümölcsfa: berkenye, naspolya, savanyúszeder és rengeteg szilvafa. Ősszel annyi szilva termett, hogy már becsülete sem volt. Mára itt is csak hírmondónak maradt egy-két szilvafa. Nos, ezeket a gyümölcsfákat először megmásztuk a fiúkkal versenyezve, aztán a frissen sarjadt fűben gurguláztunk le a dombról. Jól kihancúroztuk magunkat és csak ez után jutott eszünkbe, hogy miért is jöttünk. . A kis erdőcskében a lombtalan fákon vidáman röpködtek a madarak, kíváncsian figyelve, mit akar itt ez a sok gyerek. A tavalyi avar szárazon ropogott a lábunk alatt és mi beljebb és beljebb merészkedtünk a fák közé. Ekkorra már teljesen lecsöndesedve. Tanítottak is, vagy magunktól tudtuk, arra már nem emlékszem, de azóta is az erdőben egész halkan beszélek, hogy ne zavarjam méltóságteljes csendjét. Az erdőcske telis-tele volt ibolyával. Ez volt az első tavaszi illatos virág, amely elhozta az új életet, szépséget és színt. Ott a Zobor lankáin valahogy lilább és nagyobb volt az ibolya, mint máshol. Óvatosan lépkedtünk, nehogy összetapossuk az apró virágokat. Előkerült a spárga, erre kötöttük fel a sok kis csokrot, és füzért készítettünk belőle. Ilyen illatos ibolyafüzérrel a nyakunkban ballagtunk hazafelé, kipirult arccal, csillogó szemekkel, boldogan. Eszünkbe sem jutott rosszalkodni, verekedni. Persze, akkoriban is verekedtek a gyerekek, de nem ilyen meghitt pillanatokban. Boldogok voltunk, mert előre tudtuk, milyen örömet szerzünk a csokrainkkal. Minden gyerek vitt valakinek ibolyát: nagymamának, szomszéd- asszonynak, vagy egy ismerős öreg néninek, aki könnyes szemmel köszönte meg és örült, mert itt a tavasz és ő megélte, lám szagolhatja fentről az ibolyát, talán a Jóisten ad még egy évet. Édesanya kapta a legszebb csokrot, amit bőséges vacsorával hálált meg, mert mire az ibolyázás és csokorosztogatás véget ért, már este lett. A virág ott díszelgett az asztalon még egy pár napig, eszembe juttatva a gyönyörű délutánt, amilyenre megint egy teljes évet kellett várnom.
