Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-02 / 75. szám, szombat
é 32 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 2. KÉPVERSENY A szapi Jankó Viktória 2003. december 2-án született Domonkos Dominika 2004. július 19-én látta meg a napvilágot Klinec Henrik 2004. március 7-én született A szülésnek nagy a kockázata az anya és a gyermek számára is, de nem kerülhető el Távolodás a paradicsomból Vigyázzunk arra, hogy mindenki a családon belül is önmaga lehessen, legyen saját titka, helye, ahol egyedül lehet. DR. HADAS KATALIN Ez életbe vágóan fontos, hogy legyen lehetősége visszamenni a regresszióba. Viszont ne engedjük eltorzulni, vagyis ne úgy legyen, hogy délutántól másnap reggelig ne legyen semmi dolga. így az ember nem regenerálódik. A regresszió csak egy átmeneti állapot, nem felejtkezhet benne az ember. Ebből ki kell szülemi, mert megrohad a magzatvíz (környezet). Nagy szüksége van az embernek arra, hogy legyen alkalma a regresszióra, ha újjá akar születni. Vegyük észre, ha valakinek ez hiányzik. Minden olyan helyzetben, amikor valaki nem lép*tovább, nem mozdul, működésbe kell hozni a köldökzsinórt, amivel a külvilághoz kapcsolódik, hogy összeszedhesse magát. A normálisan működő, harmonikusan élő embernél természetes dolog, hogy ilyen regressziós állapotba jusson. Bajnak vagy betegségnek nevezzük, ha ez nem történik meg. A megpróbáltatások csak esélyek az újjászületésre, de azt már mindenki maga dönti el, hogy kihasználja-e a lehetőséget. Például a depressziósnál nincs meg a köldökzsinór, nem kapja meg a tápláló, erőt adó táplálékot. Vagy éldául az öngyilkos bekerült a magzati állapotba, újjá kellene születnie, de a halálba születik át - elvágja az élet köldökzsinóiját. A feltáró pszichoterápia gazdag ismeretanyagot szolgáltat erről a legelső életszakaszról. A fel nem dolgozott életválságok ugyanis számtalan tünetegyüttes alapját alkotják. Minden életválság az őt megelőző életszakasz mérlege. Biológiailag a méhen belüli fejlődés után van a születés, amely dinamikus folyamat, erőfeszítés, egy nagy ellenállás leküzdése. A méhen belüli állapot már nem tartható tovább, bele lehet pusztulni, de a születésnek meg kell történnie. Nagy a kockázat az anya és a gyermek számára is, de nem kerülhető meg. A gyermek az anya testében a középhez és így az egységhez még nagyon közel van. A köldökzsinór a lehető legszorosabban összeköti őt az anyával, az ellátás állandóan biztosítva van. Állandó növekedése folytán a gyermek lépésről lépésre visszavonhatatlanul eltávolodik ettől a paradicsomi állapottól, és minden fejlődési szakasszal egyre mélyebben belekerül a polaritás világába. Hamarosan szűk lesz neki a fészke. Akár tetszik neki, akár nem, az anyja fájdalmak között, erőteljes préseléssel fogja kinyomni onnan. A születés egy átmeneti állapot. Nem szabad sokáig itt maradni, mert ha a gyerek beszorul a szűlőutakba - megfullad. Rendkívüli módon megkönnyíti a szülést, ha a testszövetek a maguk természetes idejében készülhetnek föl az eseményre, mert így lágyabbak lesznek és sokkal rugalmasabbak. Vannak anyák, akik magukat és gyermeküket is olyan jól felkészítik az eseményre, hogy a szülést nem is kell levezetni, elég hagyni, hogy a történés a maga természetes módján lefusson, és a kismama a szükséges saját erejét beleadhassa. Az alapprobléma, mely válsággá teszi a szülést, két forrásból ered. Az egyik a hiányos önbizalom, a másik pedig az elégtélen toló erő. Ha a méhen belüli időszak alatt kevésbé vagy egyáltalán nem alakul ki az önbizalom, akkor a gyermek nem tudja elengedni ezt a helyzetet, amely még nem adta meg azt, amivel tartozik neki. A másik oldalon pedig a kitolás erejének elégtelenségében nem annyira a döntési képtelenség jelenik meg, hanem a tudattalan viszály az agresszióval. A szülésnél az agresszió mint alaperő nélkülözhetetlen. Nemcsak az anyának van szüksége rá, hogy tolófájásokat idézzen elő, hanem a gyereknek is, hogy merjen bátran fejest ugrani az életbe. Az idő előtti magzatburok repedésnél az anya idő előtt kiteszi a gyerek szűrét, miután az élet vizét elvonja tőle. Mivel a magzat szárazon jön a világra, számára minden kedélyességnek vége, és ennek a határozott jelzésnek engedve indul a víz után. A helyzet általában nem annyira fenyegető, a gyermek többnyire eléggé érett arra, hogy az életbe vezető utat megtegye. Az idő előtti születés egyaránt utalhat a gyerek menekülési tendenciáira, valamint az anya kísérletét is elárulhatja arra, hogy mihamarabb megszabaduljon tőle, illetve az önállóságba küldje őt. Gyakran mindkét motívum ugyanabban az időben jelen van, ami gyors szüléshez vezet. Ebben az esetben mindketten alig váiják, hogy elválhassanak egymástól. A koraszülések arra engednek következtemi, hogy az érintettek később is hajlanak arra, hogy túl korai és meggondolatlan döntéseket hozzanak, és környezetükkel szemben türelmetlenek legyenek. A szélsőségesen korai indulások életveszélyesek is, mert bizonyos szervek még nem elég érettek az élethez és a gyerekek korán indulnak. Ezt a mintát magukkal viszik az életbe, és így a túlhordott gyerekek ellenpólusát képezik. Miképpen az utóbbiak arra hajlanak, hogy túl későn érkezzenek, a koraszülöttek mindig előbb akarnak ott lenni mindenhol. A türelmetleneknek és elalvóknak van egy közös hibájuk: a helyes időpont megválasztásának elté- vesztése. A születés jelképes értelme: az újba való belépés. Döntéshelyzet, mert nem maradhat az előző állapot. Minden döntés problematikus. Az emberek döntéseik alapján két típusba sorolhatók: a.) akik igénylik az újat, b.) akik félnek az újtól. Ide tartozik a küszöbátlépés is. Át kell lépni egy kapun. Míg az épített kapunál az ember dönti el, hogy kilép vagy belép, addig a születésnél a benne működő erők. Eddig behatárolt volt, most túllép a határokon. Ha a születés a gyerek számára egy jó élmény, ez mintaként működik, hogy örömnek, kiteljesedésnek élje meg az élet más alkalmaiban is az újba való átlépést. A születés jelképes értelme: az újba való belépés. Döntéshelyzet... A dunaszerdahelyi Anyák Polgári Társulásának áprilisi programja Szülésre felkészítő előadás-sorozat AJÁNLÓ „Az anyának ösztöne van. A teremtés végtelen és kiszámíthatatlan akarata él benne, az vezérli tetteit.“ (Victor Hugo) Szeretettel meghívjuk szülésre felkészítő előadás-sorozatunkra, amely 2005. április 13-án, 17 00 órakor az Anyák Polgári Társulásának és a Dunaszerdahelyi VMK közös szervezésében indul a VMK Totyogók klubjának 2. emeleti termében. Kérjük, az előadásokra és a foglalkozásokra előre jelentkezzen be. Program Április 13.: Áldott állapotban - testi-lelki változások a várandósság idején. Előadó: Dr. Németh Margit pszichológus és dr. Feldmár Tibor szülész és nőgyógyász. Április 20.: Szűrővizsgálatok a terhesség alatt - mit, mikor, miért? A szülés. Előadó: Dr. Brányik Károly szü- lész-nőgyógyász-onkológus. Április 27.: A helyes táplálkozás szerepe a magzat fejlődésében és az anya egészségének megőrzésében. Előadó: Dr. Kosár Kinga gyermekorvos. Május 4.: A szülőszoba titkai - szülőszobai előkészületek. Szülőszoba-látogatás. Előadó: Lapos Éva szülésznő. Május - 11.: Őssejtek a köl- dökzsinórvérben. A CEPTRA Kft. (Centrum pupočníkových transplantátov) szlovák nyelvű előadása. Május 18.: Édesanyám édes teje... A szoptatás szerepe az anya és gyermeke életében. Előadó: Dr. Kosár Kinga gyermekorvos. Május 25.: Beszélgetés a szülésznőkkel. Június 1.: Az újszülött szülés utáni ellátása. Szűrővizsgálatok az újszülöttnél. Ápolási, gondozási feladatok az első hetekben. Előadó: Dr. Vrezgo Erzsébet gyermekorvos, Morvay Iveta gyermeknővér. Június 8.: „Mert mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes fiút”. A szülőszerepre, az anyaságra való felkészülés a várandósság ideje alatt. Előadó: Dr. Németh Margit pszichológus. Június 15.: így éltük meg mi... Szülésélmények. Jelentkezni és bővebb tájékoztatást kérni az alábbi telefonszámon lehet: 0905 150 600, 031/ 552 63 15, e-mail: anyak@ pobox.sk Buday Edit KISMAMÁK FÓRUMA Boldog vagyok a kislányommal Sajnos a kislányomat egyedül nevelem. Még áldott állapotban voltam, amikor a párom elhagyott. Nagyon elkeseredett és szomorú voltam, de csodák csodájára a kislányom születése után új erőre kaptam. Igaz, sokat köszönhetek a szüleimnek, akiknek ezúton is szeretnék megköszönni mindent, amit értünk tettek. KÖSZÖNÖM! A kislányom, Diana, kétéves. Ő az én életem értelme. Szeret sétálni, játszani, fürdeni, aludni és enni. Nem kell őt erőltetni, hogy egyen, még betegen is jó étvágya van. Szívesen ismerkedik a gyermekekkel, de nem szereti, ha irányítani próbálják. Életereje nekem is erőt ad. Nagyon boldogok vagyunk. Fel a fejjel kismamák, ha nekem sikerült talpra állnom, akkor másnak is sikerül. írjanak, írjatok, akár szépet, akár jót, amiből más is tanulhat. Köszönöm, hogy közreadhattam I valamit az életemből. Diana i € € < í i ( ( i ] Szerkeszti: Kovács Ilona Levélcím: Egészségünkre, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 461, fax: 02/59 233 469