Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-23 / 93. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 23. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 HÉTVÉG(R)E Tegyünk úgy, mintha... TALLÓZÓ JEDIÓT AHRONÓT Georg Ratzinger, XVI. Benedek pápa bátyja szerint családjukban sátáni mozgalomnak tekintették a nácizmust. Ratzinger atya a nagy példányszámú izraeli lap tegnapi számában megjelent interjúban elmondta, apjuk kezdettől fogva esküdt ellensége volt a nácizmusnak. „Körülöttünk voltak olyanok, akik azonosultak a nácizmussal, de apánk sátáni mozgalomnak tekintette, és ez nagy hatással volt ránk. Nem láttunk életmodellt a nácizmusban, hanem olyasmit, amely mögött rossz szándék van” - mondta. Emlékeztetett, a nácik nemcsak a zsidókat, hanem a katolikus egyházat is üldözték. Georg Ratzinger megerősítette, a Hitlerjugend- be való belépésének nem volt jelentősége: „Kényszerítettek, nem szabad akaratunkból tettük. Én egy osztállyal feljebb jártam az öcsémnél, és nem tudom, hogy ő is benne volt-e. Én egy nap parancsot kaptam, hogy egy megadott helyen, megadott időben jelentkezzem és megtettem.” Az izraeli lap egyúttal nagy terjedelemben idéz abból a személyes levélből, amelyet XVI. Benedek küldött a római főrabbinak, Riccardo Segninek, és amelyben biztosítja őt: eltökélt szándéka erősíteni az együttműködést a zsidó néppel. „Meglepetéssel és örömmel fogadtam azt a figyelmet, amelyet az új pápa nekem és a zsidó népnek szentelt” - mondta a főrabbi, aki reményét fejezte ki, hogy XVI. Benedek előmozdítja a zsidó-keresztény párbeszédet. THE DAILYTELEGRAPH A brit lap továbbra is foglalkozik a pápával, s azt próbálja feltárni, milyen szavazati aránnyal választották meg Joseph Ratzinger bíborost. Erről nincsenek hivatalos adatok, a bíborosokat ugyanis eskü kötelezi arra, hogy nem árulhatnak el részleteket a pápaválasztó konklávéról. A The Daily Telegraph azonban tudni véli, hogy Ratzingert a 115 bíboros közül legalább 90 támogatta (az olasz La Repubblica szerint több mint 100). Ivan Gašparovič államfő utoljára azzal vétette magát észre, hogy egy számmal nagyobb öltönyben futkosott George Bush körül, mert nem tudta, hova kell állnia, szóval egyik lábáról a másikra állt. Igaz, pár hétig ebből is meg lehet élni, de most már ideje volt produkálni valami új és nagyszerű dolgot. HOLOP ZSOLT Tehát, hogy bölcs államfőként mindenkinek a kedvében járjon (meg mert most se tudta, melyik oldalra álljon), azt javasolta az oktatási miniszternek, hogy legyen is ismétlés, meg ne is. Csináljunk úgy, mintha megismételnénk az érettségit, és mindenki elégedett lesz. Jellemző politikusi gondolkodásmód, jellemző az egész országra. Mert hiszen az a megoldás, amiről azt állítjuk, és el is fogadjuk megoldásnak. Tehát hogy vizsgázzanak újra a diákok, de aki véletlenül rosszabbul oldaná meg a példákat, mint amikor a helyes eredményt is közölték vele, annak bizony az előző vizsga jegyét számítsák be, és aztán mindenki mehet boldogan egyetemre, ha felveszik. A felvételin már biztosan nem adják oda a megfejtéseket. A diákoknak ebben az esetben egy betűt se kellett volna leírniuk, egy x-es tagot se kiemelniük, hiszen ha rosszabbul teljesítenek, érvénybe lép az előző, jobb jegy. Martin Frone a bölcs tanáccsal ugyanolyan tanácstalanul távozott az elnöki palotából, mint ahogy érkezett. Azt mondta, nem tudott rögtön határozott véleményt mondani Gašparovičnak a javaslatról - ami teljes mértékben érthető. Aztán kinyögte, beszélnie kell még erről néhány jogásszal, ami már nem annyira érthető, mert aligha jogi esetről van szó. Bár Gašparovič is jogász, ugyebár, és ez részben magyarázat is, mert például matematikus nem tanácsolt volna ilyesmit. A végzősök felháborodása teljes mértékben érthető, anyázásuk is, hiszen nem ők hibáztak. Viszont az is tény, hogy még nem érettségiztek, nem adtak, mert nem adhattak számot tudásukról az írásbeli matematikáérettségin. És ugyebár a legjobb matikusokról van szó, akik nyilván ilyen pályára készülnek, ha egyszer az emelt szintű, nehezebb vizsgát választották. Meg fogják oldani. Addig is egy kicsit lehet tüntetni, mert jó buli, elmarad a tanítás, és jó érzés okkal szidni a politikusokat. Ok nélkül is jó, mert ebben az esetben a szakmai előkészítés során hibázott valaki vagy valakik. Persze, erre azt lehet válaszolni, és jogosan, hogy miért nem készítette elő jobban a szaktárca az ellenőrzést, de azt nem, hogy az egész új érettségirendszer elbaltá- zott elképzelés. Az érettségizők részéről viszont elismerésre méltó diákcsíny lesz, hogy nem öltönyben, hanem „tyeplákiban”, sőt „monterká- ban” mennek a keddi ismétlésre. Sokszor nincs más választás, mint sportosan venni az öltönyösök hülyeségét. Elmarad a tanítás, és jó érzés okkal szidni a politikusokat. HETI GAZDA(G)SÁG Ki fogja elégetni a belügyminiszter fényképét? TUBA LAJOS Frone miniszter fényképe jó tüzelőnek bizonyult. Legalább olyan jól égett, mint az amerikai elnöké Bagdadban, ennél közelebb ritkán folyamodnak az önkifejezés ilyen formájához. A dühös diákok a fejét követelik, mert egy emberi hiba miatt újra kell írniuk a matematikatesztet. Ennél sokkal szomorúbb, hogy az oktatásügyi vihar során csak egyetlenegyszer hangzott el a legfontosabb érv, amiért a miniszter mindenképpen megérett a leváltásra. Az, hogy a hivatali idejében semmi sem történt az oktatás színvonalával, éppen olyan csapnivaló, mint korábban. Márpedig ez lenne az igazi ok, amiért repülnie kellene, nem a matematikaérettségi megismétlése. Ezt az államtitkára jelentette ki, amiért azután ő repült. Igaz, nem messze, hiszen kulturális miniszter lesz belőle, bizonyítva a tételt, hogy a politikában egy átlagos tapasztalatú ember is bármilyen miniszterségig viheti. Az oktatással a héten Pavol Rusko is foglalkozott, és kivételesen még igazat is kell adnunk neki. De csak akkor, ha túltettük magunkat a nyilatkozata első felén, amely szerint az ország már kilábalt a bajból, és nincs elég munkás az új gyárakba. Erről nyilván sokaknak megvan a véleményük. Abban viszont igazat adunk a miniszternek, hogy szakiskolák nálunk továbbra sem az életnek, hanem a munkahivatalnak képzik az embereket. Pedig a megoldás kidolgozásához nincs szükség kutatóintézetekre, elég lenne csak megnézni, miként folyik ez a Lajtától nyugatra. De hát Rusko is inkább csak beszél, javaslatot már kevesebbet tesz le az asztalra. Kár, hogy a szakmunkásképzéssel nem lehet gyorsan képernyőn is jól mutató eredményeket produkálni, akkor biztosan jobban igyekezne. Nem tudni, elsőként ki fogja nyilvánosan elégetni a belügyminiszter fényképét, de mivel a divatok nálunk is gyorsan terjednek, erre könnyen sor kerülhet. A nyomozók ugyanis hároméves megfeszített munka után néhány napja váratlannak igazán nem nevezhető bejelentést tettek, Közölték, hogy a Horizont-birodalom irányítói annak idején csalást követtek el, mert a hatalmas hozamokat az új betétesek pénzéből fizették ki. Ezt pedig a miniszter is teljes komolysággal jelentette be a sajtóértekezletén. Most tehát már hivatalosan is tudjuk, amivel mindenki három éve tisztában van. Ennél az érintett 170 ezer ember számára sokkal fontosabb lenne egy olyan információ, hogy vajon a pénzük hány százalékának visszatérülésére számíthatnak. A sajtónak azonban egyelőre csak annyi marad, hogy az archívumok mélyéről vadássza a Horizont egykori embereinek a nyilatkozatait. Ezek alapján ugyanis nemcsak a betétesek lehettek volna óvatosak, hanem minden rendű és rangú állami szervnek is tálcán kínálták a közbelépésekre okot adó információkat. Ez azonban a múlt, és nálunk bizony csak a* tyúktolvajok kerülnek börtönbe, a súlyos hibákat vétő államigazgatási vezetők esetében elegendő büntetésnek számít a leváltás. A cári Oroszországban legalább Szibériába száműzték őket a börtön helyett, nálunk a pártjuk általában más fontos beosztásba helyezi őket. Az egésznek csak egy jó oldala van: a piramisjátékoknak végleg leáldozott, bár egyszer azért érdemes lenne áttanulmányozni, hogy Amerikában annak idején a csalók ezután milyen módszerekkel próbálkoztak. VENDÉGKOMMENTÁR Félmilliós pasas KÖVESDI KÁROLY Miközben az ország lakosságának nagy része lázban égett, önkívületben szurkolt és az ujja lebénulásáig pötyögtette a mobiltelefonon az sms-eket, ki legyen a nemzet csalogánya, Koščová vagy Šindlerová, a csacai kórházba bevittek egy félholt pasast, akit az utcán szedtek fel. Ha hihetünk a híreknek, olyan volt, mint a magyar népmesében a medve és a szegény ember vitájának tárgya: már nem ember, de még ember. Az orvosok szerint élet és halál között lebegett. Hajléktalan volt, fiatal és férgek tanyája: fejéből, ágyékából, lábából jöttek elő a tetvek és egyéb egyedei a rovarvilágnak. Lábbelije például összenőtt a lábával. Az élve rohadó embert megmentették, de még sok gond lesz vele, mondta a doki, s kezelése legalább félmillió koronába fog kerülni. Azon túl, hogy rejtély, vajon ki állja a cechet, hiszen a hajléktalanok nem fizetnek egészségbiztosítót, s hogy ilyen esetekre van-e használható modellje az egészségügyi tárcának, senki meg nem kérdezte a szerencsétlent, hogyan jutott idáig. Az ilyenen két sms-írás közben át lehet lépni büntetlenül. A két példából világosan kiderül, a tájainkon kialakult szép új világ korlátlan lehetőségeket nyújt mindenkinek: elég jelentkezni valamelyik válogatón, és csak idegek, kitartás, némileg pofika kérdése, hány hét alatt csinálnak az emberből szupersztárt. Szerződést kap, luxusautót tolnak a feneke alá, rajongók tapossák egymást a kegyeiért, s mindezt anélkül, hogy lenne a fejében valami. Táncost, énekest fabrikálnak belőle, vagy csak túlélőt egy pökhendi milliomos ízléstelen házában. Mert az élet vetélkedő, amelyben az nyer, akinek tehetsége, kitartása, és némi szerencséje van. Utóbbi azonban nem ilyen egyszerű. Nem mindenkinek van szerencséje. Például annak a pasasnak nem sok jutott belőle, aki - szintén a napokban - a pozsonyi Egyetemi Kórház bejárata előtt mondott búcsút nyomorult életének. Annak dacára, hogy a járókelők és a ki-bejáró orvosok figyelmeztették a rendőröket: valaki ott oxidál a kapuban. Valószínűleg a csacai- hoz hasonló esetet szerették volna elkerülni Pozsonyban. Mert lehet, hogy megmentenek egy szerencsétlen roncsot, akiből úgysem lesz ember, de lehet, hogy százezreket kell belefeccölni. Ez pedig nem jó befektetés, hiszen semmi sem térül meg belőle. A ráncfelvarrás, a zsírelszívás, a plasztikai műtét és a szilikonbetelepítés más tészta. Mindenesetre egy ország minőségét, egy társadalom erejét, hitelét, sőt kulturális szintjét nem a hirtelen kialakult milliárdosok vékony rétege adja, hanem - akár a láncban a leggyengébb láncszem a teherbírást - a legalul levők. Az emberség, sőt kultúra fokmérője nem az üres pompa és a lelketlen ragyogás, hanem az átlag, és ami alatta van: az elesettek emberi méltósága. Ha ugyan van ilyen kategória. JEGYZET Upozor bácsi és a hülyeség LOVÁSZ ATTILA „Jogom van olyan hülyének lenni, amilyennek csak akarok” - kiáltott fel Upozor bácsi (született Molnár Péter) a pozsonyi nagyállomáson, amikor a titkosok bevitték, mert Heinrich Heine Lorelei című versét náci propagandának hihető hangon adta elő. Upozor bácsi, aki egyébként a német nyelv szépségeit ecsetelte, aznap kapta csodálatos nevét. Ő, a pesti flasztervagány a cseh vonaton az „Upozornénf” feliratot Upozor néninek gondolta, hát szerinte a férfi kalauz csak Upozor bácsi lehetett. De félre a tréfával, Upozor bácsi nagy igazságot mondott, s bár a pozsonyi rendőrök a végén elengedték és közölték vele, hülyeségeit gyakorolja otthon, mindvégig hű maradt a hülyeséghez való jog gyakorlásához. Egyszer aztán elmagyarázta, hogy hülyének lenni ugyan alapvető jog, de aki él ezzel a jogával, szegény marad. Az akkortájt éppen slágerlistákat vezető Betli Duó, majd Lagzi Lajcsi kapcsán világosan látta a jövőt: az igénytelen gagyi térnyerését és népbutító hatását, amelynek „eredménye” (ugye, a hülyeséghez való jog?) a manipulálható, félrevezethető tömeg. Ha Upozor bácsi ma élne, bizonyára azt mondaná: „Ne sífiatok, felebarátaim, szabad valóságsókat nézni, szabad Mojsejékkel együtt izgulni, szabad jelentéktelen sztárocs- kákat ajnározni és lemezeiket vásárolni, szabad munkában megfáradt agyunkat sörbe mártani. Csak akkor ne sífiatok, ha szegények, elesettek lesznek utódaitok, mert a hülyeség gyámoltalanságot okoz, mint ahogyan a dohányzás rákot.” Upozor bácsi bizonyára elmondta volna a Horizont betéteseinek, hogy csak elemi szabadságjogukkal éltek, s ráment egy élet spórolása, de kicsire nem adunk. A választóknak meg megbocsátaná, ha például Ficót és Saktort szeretik, mert olyan jó hallani, hogy mindent és minden helyzetben megoldanak helyettünk. Ha pedig hiszünk nekik, és jön a pofára esés, akkor sincs baj, csak a hülyeséghez való alapvető jogunkkal éltünk. Upozor bácsi szociológiában is jeleskedett. „Édes fiam, ha a kormány bejelentené, hogy tíz forinttal leviszi a benzin árát, de ezért be kell zárni a színházakat, holnaptól tömegtüntetések lennének az ingyenélő művészkék ellen és színházak bezárásáért.” Upozor bácsi szegényen halt meg a kilencvenes évek derekán, de ahogyan ő mondta: „Fiúk, hülyeségből egyetemi magántanár vagyok, de én legalább élvezem.” Az elmúlt hét néhány politikától (is) hangos eseménye kapcsán azért érdekelne: mindenki úgy élvezte, mint Upozor bácsi?
