Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-20 / 90. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 20. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA Fontos fejlemény, talán áttörés, hogy a budapesti csángókonferencián a római katolikus egyház magas rangú képviselői is részt vettek, írta a kolozsvári lap a Teleki László Alapítvány konferenciájáról. A Teleki Intézet igazgatója, Diószegi László áttörésként értékelte, hogy a római katolikus egyház magas rangú képviselői a korábbinál lényegesen megértőbb módon viszonyultak a magyar nyelvű misézés moldvai igényéhez. A konferencia hallgatói közül sokan a könnyeikkel küszködtek, amikor a Bákó (Bacau) megyei származású Anton Cosa chisinaui római katolikus püspök nagypataki csángómagyar nyelvjárásban mondott el egy édesanyjától tanult imádságot. A püspök megvallotta: egy ideig ő maga is fenntartásokat táplált a magyar nyelvű misézés igényével szemben, ma azonban már megérti, átérzi azt. Fontosnak tartotta a múlt ismeretét, és azt is, hogy mindenki legyen büszke az eredetére. LE FIGARO Brüsszel és európai fővárosok szakértői tíz napja titokban dolgoznak az úgynevezett B terven arra az esetre, ha Franciaország a május 29-i népszavazáson elutasítaná az európai alkotmányt - írta tegnap a párizsi lap. Bár hivatalosan „politikai katasztrófáról” és „beláthatatlan következményekről” beszéltek az EU-kül- ügyminiszterek szombati luxemburgi találkozójukon, az európai alkotmány esetleges francia elutasítására utalva, valójában a kulisszák mögött jogászok, diplomaták és kutatók segítségével a politikai válság elkerülésére úgynevezett „technikai forgatókönyv” megalkotása folyik Brüsszelben. A lap szerint Párizs és Berlin már kidolgozott egy titkos tervet arra az esetre, ha Nagy-Britan- nia elutasítaná az európai alkotmányt. Ezt a forgatókönyvet gondolják most tovább Brüsszelben. A lap szerint jogilag megoldás lenne az alkotmány újratárgyalása, de ez politikailag kivitelezhetetlen. Három lépést ajánl a B terv arra az esetre, ha a franciák elutasítják az alkotmányt. A végső fázisban újra kellene tárgyalni az alkotmány sorsát. Ha több ország is nemmel szavaz, „az alkotmány politikailag meghalt, de részleteiben újraéleszthető”. De „ez egy többsebességű Európa megerősítése lenne, amelyben Franciaország és Németország már nem játszhatná a motor szerepét”. FTP A német sajtóban gyér visszhangot keltett Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter felmentése. A Financial Times Deutschland megállapítja, az elmúlt években a budapesti kormányok az összes deficitcélt eltévesztették. A Draskovics által az előző héten beterjesztett adóreform-javaslatok nem nyerték el a miniszterelnök tetszését. A beruházók attól tartanak, hogy az új pénzügyminiszternek sem sikerül majd csökkentenie az állam- háztartási deficitet”. Nálunk átlagon felüliek a kisebbségek jogai. Például az átlagosnál jóval hosszabb ideig kell várniuk a Beneš-dekrétumok megszüntetésére. (Peter Gossányi rajza) Egy nemzet lelki önarcképének is nevezhető az efféle népi társasjáték eredménye Ki a legnagyobb cseh? Eredmény májusban lesz. Addig szavazhat a csehek apraja-nagyja: kit tartanak a legnagyobb embernek. A múltban és a jelenben. Egyelőre találgat a sajtó, de a szavazás tényét és a lehetséges nevek elemzését sem lehet kikerülni. E. FEHÉR PÁL Az ilyen össznépi társasjátékot, persze, nem szabad összekeverni a tudományos igényű felmérésekkel. Meg aztán a kérdés ugyancsak nehezen értelmezhető, hiszen kiválasztható-e a legnagyobb bármely nemzet fiai és leányai közül? Annak idején Kossuth Lajos Széchenyi Istvánt a nyilvánosság előtt tüntette ki a „legnagyobb magyar” címmel - kettejük ugyancsak éles politikai párviadala idején. Talán arra számíthatott, hogy Széchenyi viszonozza a gesztust? Az utókor azonban hol Széchenyit, hol Kossuthot választja, máskor pedig Deák Ferencet, aki - másik két társával ellentétben - végképp nem tartott igényt ilyen címekre. A választás egyáltalán nem független politikái és egyéb divatoktól. Amikor ilyesmiről szavaznak - rendszerint saját nézeteikről, saját ideáljaikról voksolnak a vállalkozó szelleműek. Éppen ezért lehet érdekes a szavazás. Nem a történelmet kell módosítanunk (nem is lehet), felesleges felháborodni az eredményen, bármi legyen, hanem tudomásul kell vennünk, hogy az adott pillanatban ilyen a társadalom lelkiállapota. Kizárólag ilyen szempontból érdekes a csehek mostani társasjátéka. Természetesen a hokisták, a tévésztárok, a popénekesek, egyes politikusok is nyilván összeszednek szavazatokat, holott talán még ők sem hiszik, hogy egy nép óriásai között lennének számontartandók. Az ízlés kibicsaklása, ha a volt államfő egyik közeli munkatársa visszatekintve a cseh múlt ezer esztendejére, éppen Václav Ha- velt tartja a legkiemelkedőbb személyiségnek. Hiszen Havel érdemei között akár az is szerepelhet, hogy ismerte a nemzeti értékrendet, és arra már szót sem érdemes vesztegetni, hogy túlságosan közelinek tűnhetnek még azok az idők, amikor élő embert kiáltottak ki a legnagyobbnak. Húsz János és Švejk A Lidové noviny felmérése szerint azonban nem az extremitás a jellemző, a résztvevők jelentős hányada komolyan vette a kérdést. A feltételezett eredmény pedig összhangban van azzal a csehekről alkotott hazai és külhoni képpel (tehát voltaképpen egy nemzet lelki önarcképének is tekinthető), amely szerint Húsz János mester és Tomáš Garrigue Masaryk az a két személyiség, akik leginkább meghatározták a nemz.et tudatát, történelme menetét és a mai eszményeket. Tudjuk, hogy vagy száz éve Masaryk emelte a huszita hagyományt a nemzeti tudat középpontjába. Ilyen szempontból tehát egy töretlen fejlődést figyelhetünk meg, hiszen Masaryk - akár a cseh história erőteljes idealizálásával - a figyelem középpontjába a tudás, és nem a harc értékeit állította. Bármily profánul hangzik: Húsz akár Švejkre is hathatott, aki aztán végleg nem ment volna máglyára, de nézeteit makacsul és agyafúrtan, az erőszak eszközeit kikapcsolva védelmezte. Mit tett Húsz a zsinaton? Nézeteit ismételte, és nem tágított azoktól. Mit tett Švejk az osztrák-cseh katonatisztekkel? Ismétli, bele nem fáradva, hogy a vérontás hülyeség. Hogyan lett államalapító Masaryk? Nem úgy, hogy fegyvereit használta, mert ezekből roppant kevés állt rendelkezésére, hanem filozófiáját terjesztette, no meg Húszra hivatkozott. „Jézus, és nem Cézár” - hangzott ugyancsak rokonszenvesen az első világháborúba alaposan belerokkant világ számára Masaryk ismert jelmondata. Történelmi sztereotípiák Egyetlen pillanatra sem állítanám, hogy ma a csehek naponta böngésznék Húsz prédikációit, netán Masaryk bölcseleti munkáit. (Persze, mielőtt elbízhatnánk magunkat, megjegyzendő, hogy Széchenyi, Kossuth vagy Deák műveinek olvasmánnyá válása sem bizonyítható...) Viszont lehetetlen nem látni összefüggést ama tény között, hogy Húsz annak idején úgy rendítette meg az egyházba, az egyházakba vetett hitet, ami hat a mai cseh társadalom döntő többségében, amely - európai kivételként - teljesen közömbös a tételes egyházak tanításai iránt, és a leginkább ateistának vallja magát. Masaryk hívő ember volt, de az ő hite sem csatolható bármely egyházhoz, a legkevésbé a Vatikánhoz. Az is a cseh tudat része, hogy - ellentétben a közép-európai nemzetek nagyobbik részével - helyzetüket egész Európában érzékelik és akár még a tudományosságban sem nagyon hajlandók a közép- vagy inkább a közép-kelet-európai állapot tudomásulvételére. Elemzendő lenne természetesen, hogy ez a lelki önarckép mennyiben fedi a történeti valóságot. Ennek kifejtése azonban egy egészen más írás témája lehetne. Azok azonban, akik szavaznak arra, hogy ki a legnagyobb cseh - a történelmi sztereotípiák alapján döntenek. Azért ez is jellemző. Valamikor az ötvenes évek végén Németh László - a cseh szellemiség egyik jeles ismerőjeként - esszéjében azt fogalmazta meg: a csehek inkább a professzorok népének szeretik tudni magukat, és ő őszintén irigyelte ezt a meggyőződést. És valóban el kellene gondolkozni Németh László ötletén. Például: el tudnánk képzelni olyan magyar össznépi társasjátékot, amelyben például, Apácai Csere Jánost nevezné meg a legnagyobb magyarként akár egyetlen résztvevő, konkrétan pedig azért, mert az ő Magyar Encyk- lopaediája jó félévszázaddal megelőzte a francia felvilágosodást és Diderot-t, aki aztán a világtörténelemben is erős nyomot hagyott? És ha már a fantázia világába tévedtem: azt sem lenne érdektelen megtudni, hogy kit szavaznának meg a legnagyobb szlováknak, ha ez a kérdés egyáltalán elhangzana... KOMMENTÁR Benne lesz a tévében KOCUR LÁSZLÓ Tegnap az MVK közvélemény-kutató ügynökség közzétette szokásos, havi felmérését a politikusok megbízhatóságáról. A csúcson ebben a hónapban is a Smer elnöke, Robert Fico tanyázik, a lakosság közel negyedének szimpátiáját bírja. Vélhetően ezen bátorodott fel a magyarellenes megnyilvánulásokat az utóbbi időben alvezérére bízó pártelnök, rögvest fel is szólította Mikuláš Dzurinda kormányfőt: szedje a sátorfáját, mert belebukott az or- száglásba. Fico a pártelnökség szombati ülésén javasolni fogja, hogy a Smer parlamenti frakciója kezdeményezzen bizalmatlan- sági indítványt. Szóval ha felhatalmazzák, akkor a parlament következő ülésén - erre május 10-én, egy nap híján három hét múlva kerül sor - előállhatnak az indítvánnyal. Az egész hír elég bizonytalan lábakon áll, tulajdonképpen nem is hír. Kvázihír, olyan, amilyenekkel a politikusok naponta bombáznak bennünket. A politikai marketing része. Fico nem buta ember. Tudta, hogy a nyilatkozat után valóságos nyilatkozatháború fog kezdődni, mely - ha másra nem is lesz jó - legalább körvonalazza az erőviszonyokat a politikai palettán. A kommunisták azonnal jelezték, nekik nem gond támogatni az indítványt, bár az szerintük sikertelen lesz. A HZDS óvatosságra intett, mondván, nem lehet itt csak úgy kormányt meneszteni, tudni kell, mi lesz utána. Egyben azonnal jelezték is, pártjukban akadnának megfelelő emberek a kormányzásra. Egynéhány független honatya is odanyilatkozott, ki-ki vérmérséklete és/vagy egykori pártállása szerint. S lehetőséget kapott a villantásra a nagy valószínűség szerint jelenlegi pártjával utolsó parlamenti időszakát töltő Zuzana Martináková is, aki szintén arra figyelmeztetett, amire a HZDS: nem lehet forgatókönyv nélkül kormányt buktatni. A kormány- szóvivő pedig - védve a mundér becsületét - elmondta, mindezt már megszokhattuk Ficótól, kampányízű megmozdulásról van szó. Röviden így foglalhatnánk össze a nyilatkozatözönt. Nem ez az első kormánybuktatási kísérlet ebben a ciklusban. Robert Fico az újabb attakra készülve valahogy megfeledkezni látszik arról, hogy eddig egyik sem volt sikeres, a független honatyák - ki tudja, miért - eddig megtartották Mikuláš Dzurinda kormányát. S bár a koalíción belül most komoly gondok vannak, valószínűsíthetjük, hogy ezt a kis időt már kibírják. De Fico megint benne lesz a tévében meg az újságokban, amint szemöldökét összevonva, kezét ökölbe szorítva kikiáltja: Dzurinda „monnyon” le! És a közvélemény-kutatások szerint ez bejön. JEGYZET Emberek a hegyen SZÁSZI ZOLTÁN Dél-Gömör, tavaszelő, a vadszilvák fehér, apró virágaiból pártát tettek a hegyek sokat látott homlokára. Másfél ezer lélek éli mindennapjait egy nagyközségben, itt, a történelmi hadi és kereskedelmi utak keskeny völgybe szorulásánál. Egykor dicső múlt, mára hamvukba hullott remények csupán? Tucatnyi ember sürgölődik a domb tövében, a temető alatt. Csákánnyal, lapáttal faragják a sárga agyagot. Szinte rugózik, visszaüt a csákány vasa, olyan makacs itt a föld. Parkolót építenek. Nem munkaviszony ez, csak úgy, ebben az új foglalkoztatási programban tesznek-vesznek, ha már nincs más, legalább ez tartsa meg bennük az emberi méltóságot. Mert anélkül nem megy. Meg reménység nélkül sem. Nem szomorúak, inkább fásultak kissé. Évek óta kilátástalan helyzet fojtogatja őket, jó negyvenes, inkább ötvenes korosztálybeliek. Nekik ugyancsak nehéz már váltani, újat találni, egyáltalán elhelyezkedni. A gyerekeik szétszéledtek, ahogy mesélik, hol a szomszéd országban, hol távolabb keresnek munkát, szebb jövőt, sokuk haza sem jön már. Ami megmaradt a falunak, az az egykor híres múltja, a település feletti dombon méltóságteljesen elnyúló várfalak maradványai. Itt kellene keresni valamit. No nem kincset, mert azt hiába is keresnék, hanem talán a kitörési pontot, hogy hogyan tovább. El is kezdték, mert volt egy-két ember, akinek végre fontos kezdett lenni a reménytelenjelenben az egykori gazdagabb múlt. Láss csodát, a kitartó munka első gyümölcseit később meghozó rügyek máris kipattantak. A régi várdombon a sok dolgos kéz kitisztította a terepet, a terep hajlásaiban ott sejlenek az őrtornyok, bástyák, paloták falai. Mit lehetne kezdeni ezzel? Várat építeni már nem érdemes, de talán az a sokat ragozott idegenforgalom, ha végre beindulna, abból csurranna-cseppenne valami. Falunak is, közösségnek is. Az emberek lelkesen teszik a dolgukat a dombon. Gyermeki tisztaságú viccelődéssel, jó hangulatban, mert ha már úgyis olyan hosszú az Úristen, rövid a szalonna, legalább a jobbik kedve uralkodjon az emberen. A morgás joga is az övék, mert az is van sűrűn. Politikát, gazdasági mutatókat, javuló életszínvonalat itt, nekik, nem igazán érdemes emlegetni. „Csak jönne már ide hozzánk valaki onnan fentről, megadnánk mi neki a szájízt! Nézzen körül, a sok bitang mit csinált itt a vidékkel. Aztán máig sincs semmijobbra változás. Nekem már ne jöjjenek reménykedéssel, meg ígéretekkel, uram, én már mindjárt hatvan éves vagyok, mit hazudnak nekem a szemembe?!” - zúdul ki a panasz. Aztán az első gőz leeresztése után mégis valami biztató. Hogy itt ez a várhegy, hogy milyen jó, hogy végre meg lehet majd mutatni, itt is volt valami egykor. Volt. A van kérdéses. Lesz-e lesz?
