Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-16 / 87. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 16. ______________________________________________________________Szombati vendég 9 Miki Kren: „Mindig azt csináltam, amit éppen akkor csinálnom kellett. Amit elém tett az élet. Nem kellett azon töprengenem, hogy mi lesz holnap, mert mindig jött valami” Alkatával és tehetségével Kívülálló a legjobb harminColin Farrell con túli cseh színészek között. Kívülálló, mert csak fél lábbal áll köztük. De már főállása sincs. Amíg volt, egy prágai utazási iroda kereskedelmi igazgatójaként járta a világot. Spanyolország, Gibraltár, Kanári-szigetek. Éveken át ebben a háromszögben mozgott. S közben játszott. Különös, sokszor egészen bizarr figurákat. Ritkábban cseh filmben, gyakrabban külföldiben. SZABÓ G. LÁSZLÓ Mára változott a helyzet. Miki Kren (1972) feladta marketing- igazgatói állását, és maradt a filmnél. Játszik, ha hívják, de rendezőként többet vállal. Videoklipekeket és reklámfilmeket készít, így továbbra is kívülálló a cseh színészek között. Arcvonásait tekintve amúgy is kilóg a sorból. Nincs benne semmi szlávos, szőke is csak egyetlenegyszer volt - egy szerep kedvéért. Az Adolf Hitler életéről szóló The Origins of Evil című amerikai televíziós produkcióban egy fiatal nácit alakított, sötét haját akkor festették kanárisárgára. Egyébként tetőtől talpig mediterrán típus. Alkatát és vérmérsékletét tekintve inkább spanyolnak nézné őt az ember, mint cseh-szlovák keveréknek. Kamera előtt háromévesen állt először, mégsem lett gyerekszínész. Arcát nem koptatta, színészi tehetségét érett fejjel kezdte el edzeni. Huszonegy évesen Roger Vadim Nagy szerelem című filmjében játszott, ezt követte aztán a Joint Ventur, a Cold War, majd a Duna. Cseh színészként David Ondfícek Magánosok című kultuszfilmjében remekelt. Róbertét játssza, aki videokamerán keresztül követi figyelemmel anyja halálát, barátai szétválását, eldobott szerelmei zokogását. Élete mozgatórugói a nők, tartós kapcsolatra azonban egyáltalán nem alkalmas. Ezt ő is tudja. Ezért vesz magának kutyát. Tavaly az elsőfilmes Katarina Šulajová Két szótaggal lemaradva című rendezésében kapott jelentős szerepet. Most ez hozhat számára újabb színészi lehetőséget. Egy olyan színész, mint ön, akit ismer ugyan a szakma, de a cseh rendezők körében mégis csak csodabogárnak számít, hiszen „kétpályás játékos”, megengedheti magának azt a luxust, hogy nem vállal el egy szerepet? Egyszer megtettem. Több oka volt. Megjegyzem: annyi ajánlatot, mint mások, nem kapok, hiszen nem játszom színházban, így sokkal kevesebb rendező lát. A Dávid Ondrícekkel forgatott Magánosok óta mégis több felkérést kaptam, mint azelőtt, de inkább külföldi, s főként amerikai filmekben. A cseh rendezők, úgy veszem észre, bizonyos fokig tartanak tőlem. Számukra én egy érthetetlen fickó vagyok. Nem tudnak megfejteni. Ők szeretik aszerint kiosztani a szerepet, hogy a választott színész teljes mértékben fedje a figurát, akit meg kell formálnia. Vagyis pontosan olyan legyen, mint az. Nem szeretik a kaméleon típusokat. Én meg az vagyok. Ha például SS-tiszet játszom, akkor még a szemöldökömet is kiszőkíttetem. Függetlenül attól, hogy aztán még hetekkel a forgatás után is kerülöm a tükröt. Annyira zavaija, hogy nem a megszokott arcát látja? Amikor a Hitler-filmben játszottam, külsőleg valóban úgy megváltoztam, hogy az már nem is én voltam. Ha cinóbervörösre festették volna a hajamat, még azt is köny- nyebben viselem, mert az még mindig én vagyok, de annyira szőkén, mint árjaként a CBS sorozatában, az már nem! Az rettenetes látvány volt. Hazamentem a forgatásról, és felsikoltott a barátnőm, amikor meglátott. Azt mondta: „Ilyennek soha többé nem szeretnélek látni!” Meg hogy ezzel a'típussal szóba sem állna. Beszélgetni sem tudna vele, nem még szorosabb kapcsolatba kerülni. Sokkolta őt az arcom. Én eleinte viccesnek tartottam, mert tudtam, hogy csak pár hétig leszek ilyen, de egy idő után már engem is irtóra idegesített. David Ondŕíček alkotásában, amelyből gyorsan kultuszfilm lett, és a világ több országában bemutatták, külsőleg pontosan olyan lehetett, mint amilyen most is. Külsőleg. De belül meglehetősen durva fazon a srác. Durva, de egy idő után nagyot változik. A cseh rendezőket azonban ez már hidegen hagyta. Ők a nyers, fa- ragadan fazon címkéjét ragasztották rám, és még ma is meglepődnek, amikor egy beszélgetés során rájönnek, hogy én egészen más vagyok. Ezért örültem olyan nagyon Katarína Šulajová filmjének. A Két szótaggal lemaradva teljesen más feladatot jelentett számomra. Ott homlokegyenest más vagyok, mint a Magánosokban. Kornél a zen buddhizmus megszállottja, kínaiul tanul és aszkéta. Csak vissza kellett nyúlnom a múltba. Ezek a dolgok engem is érdekeltek. Ha nem is tanultam kínaiul, és a buddhista tanokat sem sajátítottam el, a keleti tudományok azonban intenzíven lekötöttek, és ma is foglalkoztatnak. Mivel a filmben kínaiul is beszélek, én azokat a mondatokat úgy bemagoltam, hogy már nem is fogom elfelejteni soha. Mivel nem állok naponta színpadon, egyáltalán nincs színészi öntudatom. Én nem hallom esténként a felzúgó tapsot, ezért egy pillanatra sem tudom elhitetni magammal, hogy én vagyok a legjobb. Engem csak az tud megnyugtatni, ha érzem, hogy a maximumot adtam magamból. Én nem tudom, illetve nem akarom eltartani magamtól a szerepet, próbálok teljes mértékben azonosulni a figurával. A kínai mondatokhoz kínai verseket, kínai bölcseleteket olvastam, és thai-chi gyakorlatokat tanultam. Ki ez a Kornel voltaképpen? Egy attraktív, fiatal színésznő anyagias barátja. Anyagias, mert neki sosincs annyi pénze, mint a kedvesének, aki mindent egyszerre akar, és élvezi az életet. Kornel ő a cseh aszkéta életmódot folytat. Pontosabban: igyekszik aszkétaként élni. Úgy gondolja, minden döntésével a legjobb megoldást választotta. Vegetáriánus, de a ropogós kacsasültről mégsem tud lemondani, amikor a barátnője vacsorázni hívja. Aszkétának tartja magát, és íme: nem erős az akarata. Nem kellett tehát hosszasan készülnöm a figura megformálására, hiszen ott van benne a fordítottja is annak, amit követ. Nem vágyik sikerre, mert lusta. Pénze meg azért nincs, mert tanul. Furcsa kettősség jellemzi önt is. Soha nem adja meg magát egyetlen hivatásnak. Bohém vagyok. Nem hagyom letörni magam. Biztosan azért, mert nem vagyok céltudatos, vagy ha úgy tetszik: bulldog természetű. Az ugyanis, ha megszerez valamit, nem engedi el. Én a kalandokat, az izgalmat, az újabb és újabb lehetőségeket keresem, és mindig a számomra legkedvezőbb megoldást választom. Természetesen nem a pénz kínálta lehetőségekre gondolok, hanem az érdekes kihívásokra, rendkívüli feladatokra. Miért vált meg az utazási irodától? Másfajta kihívásokra vágyott? Öt évig voltam kereskedelmi igazgató, nagyon sokat utaztam, és egy idő után beleuntam. Pedig sok pénzt kereshettem volna, jóval többet, mint a filmekkel. Nem érdekelt. Apám is azt kérdezte nemrég: „Nem lenne jobb, ha folytatnád?” Nem! Ingatlanokat árusítottunk külföldön. Manipulálnom kellett az embereket. Meg kellett győznöm őket, hogy üzletet kössenek velünk. Hogy nagyon megéri. Olyan ügyfeleink voltak, akik valóban megengedhették maguknak, hogy például Spanyolországban telket vásároljanak. Csak bámultam, micsoda birtoklási vágy hajtotta őket. Nekem az volt a feladatom, hogy ügyesen rábeszéljem őket a vételre. Ehhez is kellett egyfajtra színészi tehetség. Gyorsan aláíratni a papírokat, nehogy az illető meggondolja magát, aztán jöhet a pénz, és lesz, ami lesz. Aztán egy idő után egyre inkább untatott a dolog. Nem akartam füllenteni, sem, hogy „ezért is megéri, meg azért is jó...”. Csináltam, amíg bírtam, aztán elég volt. Nincs tovább. Az emberi jellemről mindenesetre sok mindent megtudtam, megéltem néhány izgalmas helyzetet, és tökéletesítettem a spanyol nyelvtudásomat. Ráadásul nagyon szép tájain jártam a világnak. Közben filmeztem. Olyan pozícióm volt, hogy megengedhettem magamnak a pár hettes „kiruccanásokat”. A kollégám helyettesített, ha kellett. Aztán döntöttem. Nem akartam, hogy egy másik pályán éppen ez fékezzen, az igazgatói állással járó utazás. Hosszú távon nem lehet ennyi mindent párhuzamosan vinni. Mit csinált azokban az években, amikor a barátai egyetemre jártak? Dolgoztam. A nyolcvankilences forradalom után nem jutottam be a jogi egyetemre, a bölcsészkar spanyol-angol szakán pedig azzal utasítottak el, hogy a nyelvtudásom átlagon felüli, de pontadanul rajzoltam be a vaktérképre Spanyolország folyóit. És azokat vették fel, akiknek ez jobban sikerült. Hogy a nyelvvel hadilábon álltak, az senkit sem zavart. Úgy gondolták, azt majd megtanulják az egyetemen. Szlovén filmekben is foglalkoztatják, nemcsak amerikaiakban. Az L like love című filmet egy szlovén rendezőnő forgatta, az operatőre viszont a Németországban élő Igor Luther volt, aki anyámmal járt egy évfolyamba a prágai FAMU-n. Nyolcvannyolcban, amikor Luther úr az első reklámfilmjét forgatta Csehországban, anyámat kérte meg, hogy szereplőket válogasson a filmbe. Akkoriban ugyanis még nem voltak színészügynökségek Prágában. így kapta ameg a szerepet JiiT Bartoška, és én lettem a fia a reklámban, mert sokak szerint hasonlítottam rá. Tizenhét éves voltam, hosszú hajú, gördeszkás fiú. A hajamat le kellett vágatnom, de megérte, mert kétezer márkát fizettek a németek, és az hatalmas összeg volt számomra. A forgatás után el is mentem Berlinbe hifitornyot venni, mert akkoriban ez volt minden álmom. Igor Lutherrel nemrég újra összekerültem egy filmbe, a szlovén rendezőnővel pedig most forgattuk a harmadik közös filmünket. Már a vizsgafilmjében is ott voltam ál-Elvisként. Cannes-ban évekkel ezelőtt díjat nyert a film. De játszottam már operatőrt is nála, sőt transzvesztitát is. Még az ismerőseim sem gondolták, hogy Cher jelmezében engem látnak. Az ilyen extrém figurák állítólag jól állnak nekem. Az SS-tiszt előtt például zsidó fiút játszottam, a transzvesztita előtt kábszerest. Élvezem az ilyen feladatokat. Tévé? Hívtak nemrég egy sorozatba. Nem mentem, pedig nagyon nagy sikere lett a nézők körében. Nem érdekel. Pedig az ügynököm is neheztelt rám, hogy visszautasítottam egy ilyen lehetőséget. Fatalista vagyok. Az a szerep, amely valóban nekem íródott, biztosan megtalál. Ha van pénzem, élvezem, ha nincs, nem halok bele. Huszonkilenc éves a barátnőm. Ö nem lehet fatalista. Neki máshogy kell gondolkoznia. Három éve vagyunk együtt, ő már babát szeretne. Ha családot alapítok, sok minden megváltozik az életemben. Most a haláltól sem félek, de ha apa leszek, sok mindent át kell értékelnem. Dolgoznom is folyamatosan kell majd, nem tarthatok szüneteket. Eddig szerencsém volt. Terveznem sem kellett. Mindig azt csináltam, amit éppen akkor csinálnom kellett. Amit elém tett az élet. Nem kellett azon töprengenem, hogy mi lesz holnap, mert mindig jött valami. Maguktól alakultak a dolgaim. Nekem csak készenléti állapotban kellett lennem. Amikor pedig már a feladatra koncentrálok, élvezem a felelősség súlyát. Akkor hogyan tovább? A felelősségtudat marad, sőt megduplázódik, csak a nagyobb „pihenőket” kell majd kiiktatnom az életemből. Tehát szorosabb kapcsolatban leszek a filmmel. Más, egyelőre, nem is érdekel.
