Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)
2005-04-12 / 83. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 12. RÖVIDEN Garaj Éva hangversenye Komárom. Garaj Éva operaénekes ad koncertet holnap 18 órától a Tiszti Pavilon nagytermében. A fiatal művész előadásában Vivaldi-, Schubert-, Mahler-, Debussy-, Ravel-, Granados- és Nin-dalokat hallhat a közönség. Zongorán kíséri Marian Lapšanský. A hangversenybevételét a rendezők jótékonysági célokra ajánlják fel. (m) József Attila felvidéki centenáriuma Tisztelgés a költő előtt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. Tiszta szívvel - József Attila felvidéki centenáriuma címmel a dél-csallóközi város adott otthont tegnap annak a nagyszabású rendezvénysorozatnak, amelyet a Szlovákiai Magyar írók Társasága rendezett József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából. A megemlékezés a délutáni órákban könyvbemutatóval egybekötött szimpóziummal kezdődött a Tiszti Pavilonban. Bevezetőként Haraszti Mária és Csanaky Nóra Sebed a világ című verses összeállítását hallgathatták meg József Attila költészetének hívei. Az Én ámulok, hogy elmúlok című antológiát - amelyet szlovákiai magyar költők József Attila alakját és szellemi örökségét felidéző verseiből, a költő munkásságát méltató esszékből és tanulmányokból, illetve szlovákiai magyar képzőművészek József Attila ihlette alkotásaiból Hodossy Gyula állított össze - Tőzsér Árpád Kos- suth-díjas költő mutatta be. Ezután Duba Gyula József Attila-díjas író olvasta fel a centenárium alkalmából született - és az antológiába is besorolt - esszéjét. A Katedra folyóirat alap- és középiskolás diákok számára meghirdetett szépírói pályázatát Kulcsár Ferenc Madách Imre-díjas költő értékelte, a délutáni műsor záróakkordjaként pedig a komáromi Jókai Színház művészeinek tolmácsolásában ízelítőt kaptunk a díjnyertes művekből. A díjátadásra lapzártánk után került sor a rendezvénysorozat a Jókai Színházban, ahol az esti ünnepi gála előtt felvidéki magyar képzőművészek József Attila ihlette alkotásaiból nyílott kiállítás, (in) Százkilencven éve született Pozsonyban Römer Flóris Múzeumalapító régész SZABÓ VIKTOR Rómer Flóris bencés tanár, régész, művészettörténész, egyetemi tanár, akadémikus, a magyar régészettudomány és műemlékvédelem egyik megteremtője 1815. április 12-én született Pozsonyban. Középiskoláit szülővárosában, Tatán és Trencsénben végezte, majd Győrben bölcsészetet, Pannonhalmán pedig teológiát tanult. 1838- ban szentelték pappá, ezt követően Tihanyba került, ahol segédlelkészként szolgált. 1839-től a győri gimnáziumban tanított, előbb magyar és latin nyelvet, később a természetrajz tanára lett. 1842-től a győri bölcsészeti tanfolyamon a bencés növendékek természettudományos képzését vezette. 1845-től Pozsonyban, az akadémián természetrajzot és fizikát oktatott. Erősen szorgalmazta az állat- és növénytár létesítését. Pozsonyban szerzett magának ismertséget és népszerűséget helyi és bécsi lapokban publikált tudományos írásaival. Hogy mennyire széleskörű volt az érdeklődése és a tevékenysége, az is bizonyítja, hogy ő tervezte és szerelte fel a koronázó templom tornyára az első villámhárítót. 1848-ban Római Ferenc néven honvédnek állt. A szabadságharc után nyolc évi börtönre ítélték, de csak egy részét töltötte le, mert 1854-ben közkegyelemmel szabadult. Raboskodása alatt nyelveket tanult, kísérleteket végzett, és rajzzal is foglalkozott. Amikor 1857-ben visszakerült a győri rendházba, mindent elkövetett, hogy a természetrajzi gyűjteményt tovább gyarapítsa. Későbbi gyűjteményfejlesztési koncepciójában a történelmi emlékek gyűjtésének is rangos helyet adott. Bebarangolta Bakonyt és a Balaton-fel- vidék tájait, s úti feljegyzései alapján Győrben írta meg ismert Ba- kony-monográfiáját, amely Szünidei levelek címmel előbb a Győri Közlönyben jelent meg folytatásban, majd könyv alakban is napvilágot látott. 1860-ban a Magyar Tu- ' '»mányos Akadémia levelező, 1864-ben rendes tagja lett. (Képarchívum) Ahogy életrajzában olvasható, „a tudományos siker hatása alatt végleg a régészet tudományának szentelte életét. Archeológusi működése során felhasználta a természet- tudomány addigi eredményeit, s komplexitásra törekvő látásmódjával korát messze megelőző korszerű szemléletével megteremtette a magyar régészet diszciplináris alapjait.” Ott volt Győrben Magyarország első vidéki múzeuma születésénél - őt nevezték ki a múzeum őrének, majd később újabb vidéki múzeumot alapított Nagyváradon. Ráth Károllyal megindították Magyarország első történelmi szakfolyóiratát, a Győri Történelmi és Régészeti Füzeteket. Ugyanők voltak a Dunántúli Történetkedvelők Társaságának fő szervezői. Aztán Budapestre került, ahol előbb gimnáziumi igazgató lett, majd az MTA kézirattárának vezetője, aztán a pesti egyetem archeológiái tanára és a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatója. Az ő kezdeményezésére és irányításával indult meg Budapesten a régészképzés, de ugyancsak érdeme van benne, hogy 1868-ban megjelent az Archeológiái Értesítő. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Életrajzírói kiemelik, hogy „az 1867-es párizsi ősrégészeti és embertani kongresszuson tartott előadásával a magyar régészetet bekapcsolta a nemzetközi vérkeringésbe. Nagy szerepe volt abban, hogy 1876-ban Magyarországon rendezték meg az ősrégészek és antropológusok világkongresszusát.” Bereck József új könyvét mutatták be a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban Mese minden korosztálynak Csapiár Vilmos, Bereck József, Csanda Gábor és Barak László (Somogyi Tibor felvétele) Sokszor, sokan elmondták már, hogy egy-egy könyv terjedelme és irodalmi értéke között semmilyen összefüggés nem mutatható ki. Az esztétika mérlegére helyezve akár egy tekintélyes méretű kötet is könnyűnek találtathat, és egy egészen vékony könyvecske is lehet remekmű. HIZSNYAI ZOLTÁN Aki részt vett a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéház soros könyvbemutatóján és meghallgatta Csanda Gábornak, a kötet szerkesztőjének részletes, felolvasásokkal tarkított elemzését, arról győződhetett meg, hogy Bereck József „meseenciklop, avagy a foltozóvarga” című könyvecskéje minden bizonnyal súlyos érték. Aki aztán kézbe vette a Nap Kiadó gondozásában napvilágot látott gyönyörű könyvművet, azt is láthatta, a súlyos belbecs méltó külcsínt kapott. Köszönhető ez elsősorban a kötet illusztrátorának, Csanda Máténak, valamint Németh Ilonának, aki a borítóterv megalkotójaként és képszerkesztőként jegyzi az új Bereck-kö- tetet. És persze Barak László kiadóigazgatónak, aki a méltó kivitelezés feltételeit biztosította. Az illusztrációk egyébként egytől egyig afféle játékos iniciálék, és az egyes szócikkeket jelölik. Harmincnyolc található belőlük a kötetben (plusz egy Ottlik-idézet mottóként, a kötet elején). A meseenciklop ugyanis - amint azt a borító hátlapján olvasható szöveg is tudtunkra adja „az Ablak-Zsi- ráf-típusú, ábécérendbe szedett történetek tárháza”. Más szavakkal mondva: az ábécé minden betűjéhez tartozik egy „mese”. A könyvecske valahogy úgy működik tehát, mint egy szótárregény. Vagyis hogy valójában „szótármese”. Ami korántsem jelenti azt, hogy a lineáris olvasatnak ne lenne különösebb értelme. Bereck József tudniillik tudatosan komponál, az egyes címszavakhoz csatolt szövegei folyamatosan olvasva is erősen kötődnek egymáshoz, sőt néhány története szétaprózva, különböző szócikkek alatti folytatásokban olvasható. A meseenciklop ráadásul műfajilag is igencsak sokrétű könyv. Polifóniáját - műfaji sokszólamúsá- gát - Csanda Gábor is egyik legfontosabb erényének nevezte. Található benne klasszikusnak mondható mese (ezek egy része a gyermekekhez szól, más részük viszont inkább a felnőttek érdeklődésére tarthat számot), van benne lírai szöveg vagy akár példázatként is olvasható történet, tárcanovella, szerepelnek benne külön címszavakat alkotó vendégszövegek, a könyv közepe felé felüti a fejét egy találós kérdés, sőt a „zárszó” szócikknél - Forma és tartalom alcímmel - még az esszé műfaja is megjelenik. Mindez miniatűr kiszerelésben. És persze nagy-nagy műgonddal kivitelezve. A szerzőtől - aki nemrég ünnepelte hatvanadik születésnapját - aztán arról értesültünk, hogy a kötet írása és összeállítása során nem lebegett lelki szemei előtt az ideális olvasó szellemképe, nem kívánt megfelelni egyetlen konkrét, életkor és ízlés szerint többé- kevésbé behatárolható olvasói rétegnek sem. Műve kedvtelésből, saját játékos kedvét kielégítendő, mintegy születésnapi ajándékként született. Mit is mondhatnánk mást: soha szebb ajándékot. A rendezvény rangját emelte Csapiár Vilmosnak, a Szépírók Társasága elnökének a jelenléte is. Tudni kell ugyanis, hogy a jelenleg mintegy kétszáz taggal működő magyarországi írószervezet - ha létszámban nem is - jelentőségben jelenleg feltétlenül az első magyar írói csoportosulás, hiszen a kortárs magyar irodalom legjelentősebb alkotóinak zömét tömöríti. Csapiár - aki az est védnökeként volt jelen a Vámbéryben - a nagyszámú hallgatóság előtt egyebek mellett beszélt saját csallóközi gyökereiről is, valamint hangsúlyozta az anyaországi és a kisebbségben élő magyarok egymásrautaltságát, illetve a határon inneni és túli magyar szépírók együvé tartozásának és együttgondolkodásának jelentőségét. Kiállítás a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában az író születésének 105. évfordulója alkalmából Márai Sándor ékezetei (Szabó Réka felvétele) MISLAY EDIT Százöt évvel ezelőtt, 1900. április 11-én született Kassán Márai Sándor. Az író, aki nem csupán műveiben tett hitet a polgári értékrend mellett - ő maga is eszerint élt. Életének felét emigrációban töltötte, s ott is halt meg, mert nem volt hajlandó visszatérni hazájába, amíg ott nem a polgári demokrácia elvei érvényesülnek. Önkéntes száműzetésében, hontalanként élve talán csupán az anyanyelve volt az, ami igazán a hazát jelentette számára. A kiállítás, amely a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a pozsonyi Egyetemi Könyvtár együttműködésében az író születésének 105. évfordulója alkalmából nyílt a Brámer-kúriában, a Márai Sándor ékezetei címet kapta. Az író 1965-ben megjelent regénye, a San Gennaro vére, amely a nápolyi évek emlékeiből született, nagyon sok önéletrajzi elemet tartalmaz, s Márai egyik fájó, örök témáját, az otthontalanság, a hazátlanság témáját is feldolgozza, az anyanyelvhez való ragaszkodást mint menedéket. Ebben a regényben olvashatók azok a sorok, amelyek a kiállítás címét ihlették: „Ezek az emberek, akik mostanában a vasfüggöny mögül jönnek, mind ragaszkodnak az ékezethez... kiabálni kezdenek, hogy adják vissza nekik az ékezetet. Úgy látszik, ezekben az országokban az ékezet fontos. Mindenfélejel és ékezet van a nevükön, az irataikban, a magánhangzókon, sőt a mássalhangzókon is van ékezet... Úgy látszik, már nincs semmijük, s egy napon feleszmélnek, hogy ékezet nélkül nem egészen azok a világban, mint régebben, amikor még ékezetük volt. Ezért cipelik magukkal görcsösen, földrészeken át, a régi, rozoga írógépeiket, amelyeken vannak még ékezetes betűk.” A Brámer-kúriában május 10-éig látható Márai-kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum 2000-ben mutatta be először, forgatókönyvét a múzeum munkatársa, Mészáros Tibor készítette. Ratzky Rita, a múzeum főigazgatója a megnyitón elmondta: a vándorkiállítást azóta már több helyszínen bemutatták, Pozsony a tizennegyedik állomás. A kor- és pályaképet gazdag fotóanyaggal, Márai-kötetekkel bemutató kiállítással Magyarországon kívül Olaszországban, Hollandiában és Lengyelországban is megismerkedhetett a közönség. De amint azt Ratzky Rita főigazgató hozzátette: ez a kiállítás soha nem volt egyforma. Mert minden helyszínen, minden országban kiegészült Márai- nak az adott országhoz fűződő kapcsolatának irodalmával, az adott nyelvre lefordított műveinek kiadásaival. Nincs ez másképp Pozsonyban sem, itt is helyi vonatkozású dokumentumokkal egészült ki a kiállítás anyaga. Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója megnyitó beszédében is kiemelte: a válogatás célja az volt, hogy bemutassák a cseh és a szlovák, valamint a Szlovákiában magyar nyelven megjelent Márai-műveket is. De nem csupán Márai-kötetekkel bővítette a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma az anyagot. A kiállítás érdekessége ugyanis, hogy a fotók, dokumentumok, könyvek mellett hang- felvételekről magát az írót is hallhatják a látogatók: ezen hangfelvételek egyike, amely 1967-ből való, s amelyben az író kéziratainak sorsáról végrendelkezik (az Egyesült Államokban mondja „tape recorder- re”, azaz magnóra akaratát), a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma munkatársának köszönhetően került a kiállításra a Magyar Rádió Archívumából. Ezek a hangfelvételek még „tapinthatóbbá” teszik az írót - az embert. Megrendítő élmény hallgatni Márait, amint leghíresebbé vált versét, a Halotti beszédet olvassa fel... Ratzky Rita főigazgató is megjegyezte: fájdalmas dolog, hogy az írót csak néhány hónap választotta el attól, hogy megérje a Közép-Eu- rópában bekövetkezett változásokat. Amikor úgy érezhette volna: van hová hazajönnie. Biró Ágnes, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára így méltatta az írót: „Költő, író, filozófus, aki a pusztító háborús években megálmodta az új Európát, ahol már nem lesz útlevél, nem lesz határ, nem lesznek barikádok emberek és országok között. Az álmok valóra váltását már nem várta meg: 89 éves korában újra döntött. De önmagával újból és újból megküzdő emberként ment el.” Az államtitkár asszony szerint itt az ideje annak, hogy a magyar és a világirodalomban már méltó helyét elfoglalt író műveivel a szlovák olvasók is megismerkedhessenek.
