Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-07 / 79. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 7. Régió 5 Egy éven belül huszonegy lakasegyseget adnak at Alapkőletétel SZÁZ ILDIKÓ Szímő. A Vág menti településen tegnap három lakótömb - két hat­lakásos és egy kilenclakásos bérház - ünnepélyes alapkőletételét tartot­ták. A rendezvényen jelen volt Lukáč Zsolt, a régiófejlesztési tárca állam­titkára, Kása Zoltán, az Állami La­kásfejlesztési Alap (ÁLA) igazgató­ja, továbbá Farkas Iván és Juhász György MKP-s parlamenti képvise­lő, valamint Farkas István, a Nyitrai Kerületi Hivatal elöljárója. Bób János polgármestertől meg­tudtuk, a szímőiek régi álma való­sulhat meg hamarosan. „Már eb­ben a pillanatban huszonöt érdek­lődőnk van a huszonegy lakásegy­Szímőn ség iránt. Reményeink szerint egy éven belül a lakók elfoglalhatják új otthonaikat” - jegyezte meg Bób János. Szímőn azzal a céllal építenek bérlakásokat az ÁLA és építésügyi és régiófejelsztési minisztérium tá­mogatásával, hogy a fiatal családo­kat az Érsekújvártól 12 kilométerre lévő településen marasztalják. .Je­lentős sikerként könyveljük el, hogy az elmúlt másfél év alatt 29- ről 12 százalékra sikerült csökken- tenünk a munkanélküliséget. Az­zal, hogy lakóink kereseti lehető­séghez jutnak, nagyobb esélyük lesz arra, hogy jobb körülmények közepette éljenek, és fizetni tudják a bérleti díjat” - tette hozzá a pol­gármester. Bővítik a szennyvízcsatorna-hálózatot Ógyallán Negyvenmilliós beruházás V. KRASZNICA MELITTA Ógyalla. Miklós László környe­zetvédelmi miniszter jelenlétében negyvenmillió korona értékű be­ruházás jelképes alapkövét rakták le tegnap a városban. A szennyvízcsatorna-hálózat bővítését célzó beruházás 75 szá­zalékát vissza nem térítendő EU-s támogatásból, 20 százalékát az ál­lami költségvetésből, az 5 százalé­kot jelentő 1,9 millió koronát pe­dig saját forrásból fedezi a város. A munkálatok április elsején kezdődtek, és várhatóan 2007 jú­niusában fejeződnek be. Baster- nák László polgármestertől meg­tudtuk, a nyolcezer lakosú Ógyal­lán jelenleg a háztartások 38 szá­zaléka csatlakoztatott a csatorna- hálózatra. A mostani beruházás­nak köszönhetően ez az arány 50 százalékra növekszik. „A bővítés mindenekelőtt a fő vonalakat fog­lalja magában. A további háló­zatbővítésre keressük az újabb pá­lyázati lehetőségeket, de saját for­rásból is próbálunk pénzt elkülö­níteni erre a célja” - tette hozzá a polgármester. Miklós László re­ményét fejezte ki: ez az infrast­rukturális beruházás - amelyet egyébként az európai uniós tagsá­gunk is megkövetel - elősegíti a város további fejlődését. Az alapkövet Miklós László környezetvédelmi miniszter (balról) is megkocogtatta. Mellette Basternák László polgármester - ugyancsak kalapáccsal a kezében. (Vas Gyula felvétele) CORVUS CSILLAGÁSZATI NAPOK Április 8-9. (péntek és szombat) Dunaszerdahely - Corvus Csillagászati Napok a helyi művelődési központban. A program pénteken 13 órától 20-ig, szombaton 10-től 17-ig tart. Az előadások és kiállítás mellett ízelítőt kínálnak majd a Marson tevékenykedő robotjárművek irányításából is. A program (a pénteki időpontokkal): 13.00: Megnyitó és a Corvus Csillagászati Egyesület tevékenységének bemutatása. Multimédiás előadás a szervezet életéről és tevékenységéről (előadó: Lukács Fe­renc); 13.45: A Szaturnusz-misszió és a Cassini-projekt, multimédiás előadás a Titánra való leszállás érdekességeiről (előadó: Jávorka Ágoston); 14.30: Columbia, az első űrrepülőgép -video-összeállítás az első útról (előadó: Lukács Ferenc); 15.00: NASA - az Amerikai Űr­kutatási Hivatal (Lukács Ferenc multimédiás előadása a NASA törté­netéről, sikereiről és tragédiáiról); 15.30: MIR- az első nemzetközi­vé lett űrállomás, video-összeállítás a MIR történetéről (előadó: Lu­kács Ferenc); 16.00: A CCCP űrprogramja, az ESA és a többi űrkuta­tási intézmény, multimédiás előadás az elért eredményekről és ter­vekről (előadó: Jávorka Ágoston); 16.30: APOLLO 11 - ember lép a Holdra, video-összeállítás (előadó: Lukács Ferenc); 17.00: Az Apol- ló-program és a holdra szállás, multimédiás előadás az emberiség nagy kalandjáról (előadó: Nagy Sándor); 17.30: Space Odyssey - Utazás a Naprendszerben, video-összeállítás egy képzeletbeli utazás­ról (előadó: Lukács Ferenc); 18.00: A Voyager és a Pioneer űrszon­dák jelentősége, multimédiás előadás a végtelen útról (előadó: Ve­ress Tamás); 18.30: HST - az első űrtávcső, zenés video-összeállítás (előadó: Lukács Ferenc); 19.00: Űrtávcsövek és kapcsolattartás az űreszközökkel, multimédiás előadás érdekes lehetőségekről és té­nyekről (előadó: Csomós Gábor), (jóm) A két fegyveres, álarcos tettes fényes nappal vitt el több mint százezer koronát Bankrablás Nádszegen Nádszeg. Két álarcos rabló kedden több mint százezer koronát zsákmányolt a Szlovák Takarékpénztár (Slovenská sporiteľňa) he­lyi fiókjából. GAÁL LÁSZLÓ A nagyszombati kerületi rend­őrségi szóvivő, Martina Kredatu- sová tájékoztatása szerint a táma­dás idején, délután háromnegyed egykor a pénzintézet kirendeltsé­gén csak a két alkalmazott tartóz­kodott, akiket a támadók fegyver­rel fenyegettek meg, majd több mint százezer koronával távoz­tak. Személyi sérülés nem történt. Viktor Plézel, a kerületi rend­őrségi szóvivő helyettese tegnap lapunknak elmondta: a helyszí­nen nincs biztonsági kamera, így a támadókról nem rendelkeznek SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Még e hónapban megegyezés születik a városi tö­megközlekedés kérdésében az ér­sekújvári Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) és az önkormány­zat között. Az első negyedévben a város költségvetéséből fedezték azt a bevételkiesést, amit a kedvezmé­nyes jegyek árusítása okozott az SAD-nak. Gejza Pischinger pol­gármester a képviselő-testület hétfői ülésén arról tájékoztatott, havonta százezer koronát fordí­tottak e célra. „A tömegközleke­dés további támogatásával kap­csolatos tárgyalások eredményeit felvételekkel. Biztonsági őrt nem alkalmaztak. A nyomozásra hi­vatkozva egyéb információkat nem árult el. Annak ellenére, hogy a bankfi­ók a falu központjában, két bolt és egy kocsma szomszédságában van, az esetnek nem voltak szem­tanúi - tudta meg az Új Szó Ju­hos Ferenc polgármestertől. A szomszédos bolt és a cuk­rászda ebédszünet miatt zárva tartott. A kocsma nyitva volt, annak azon­ban a másik oldalra néz a bejárati ajtaja, valószínű­leg ezért nem látta senki a történteket. A polgármester elmondta, az utóbbi hetekben a faluban és a szomszédos Királyrévben is elsza­porodtak a betöréses lopások. Előfordult, hogy egy épülő házból ellopták a kandallót, majd az is­meretlen tettesek még egyszer visszamentek ugyanoda, és a ra­szerződésbe foglaltuk. František Melten, az SAD vezérigazgatója azonban még a megye beleegye­zésére vár” - jegyezte meg a város vezetője. A járási székhelyen az SAD hat autóbusza biztosítja a tömegköz­lekedést, és a helyi bevásárlóköz­pontok három ingyenes járatot is üzemeltetnek. A városi hivatal évi 3,6 millió koronában határozta meg a tömegközlekedés támoga­tását, az SAD pedig évi 500 ezer koronáért bérli a várostól a busz­állomást. A testületi ülésen szó volt a vá­ros tavalyi gazdasági eredményei­ről is. Elhangzott, a Novocentrum Rt. által üzemeltetett Érsekújvári diátorokat is elvitték. Egy másik, nádszegi lopásnak a tetteseit le is leplezték a helybeliek. „Vannak bizonyos információink, megtud­tuk, kik voltak a tettesek - árulta el Juhos. - Behívattam őket és el­beszélgettünk, de sajnos, semmi mást nem tehettem, mert nem va­gyok végrehajtó szerv.” Nádszeg első embere ezzel kapcsolatban nagyon szomorúnak tartja, hogy a feljelentés ellenére egyelőre semmi sem történt, a huszonéves tolvajok továbbra is mosolyogva járnak a faluban. Juhos Ferenc szerint az sem zárható ki, hogy van összefüggés az utóbbi időben elszaporodott lopások és a bank­rablás között. Városi Televízió az elmúlt eszten­dőkben több mint 2,7 millió koro­na adósságot halmozott fel. „Ta­valy a városi költségvetés bevétele 413 millió 840 ezer korona volt, a kiadások összege 395 millió 456 ezer korona. A hatékony gazdál­kodásnak köszönhetően 20 millió 997 ezer koronát utalhatunk át a költségvetés idei évi tartalékalap­jába” - tájékoztatta a képviselőket Peter Velecký, a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője. A tartalékalapban jelenleg az emlí­tett összeggel együtt 23 millió 300 ezer korona van, melynek fel- használásáról a képviselők a so­ron következő testületi ülésen döntenek. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kifosztott utazási iroda Nyitra. Hatszázezer koro­nát vitt el két álarcos férfi a Hechter utazási iroda helyi kirendeltségéről hétfőn dél­előtt. A rablók fegyverrel kényszerítették az iroda al­kalmazottait a pénztárban ta­lálható pénz átadására, és amint megkapták, azonnal távoztak. Miloš Fábry, a Nyit­rai Kerületi Rendőr-főkapi­tányság szóvivője elmondta, az egész kerületben körözik a két tettest (egy 20-25 és egy 30-35 év körüli férfit), akik letartóztatásuk esetén fegy­veres rablótámadásért öttől tizenkét évig terjedő szabad­ságvesztésre számíthatnak. Az utazási iroda tulajdonosa nem volt hajlandó a történ­tekkel kapcsolatban nyilat­kozni, azt mondta, a turiszti­kai idény kezdetén csak árt­hat nekik, ha túlságosan nagy sajtóvisszhangot kap az ügy. Arról azonban biztosí­tott: az iroda fizetőképessége nem került veszélybe az elra­bolt pénz miatt, és kliensei­ket semmilyen hátrány nem éri. (vm) Bombariadó az üzemben Szenic. Bombariadó volt az egyik helyi cégnél kedden este. Az ismeretlen tettes az­zal fenyegetődzött, hogy más­fél óra múlva három bomba robban az üzemben. Azonnal kimenekítették az épületben tartózkodó 350 dolgozót, és riasztották a tűzszerészeket. A szakemberek átvizsgálták az épületet, de nem találtak semmit. A bombariadó miatt két órán keresztül állt a mun­ka. Az ismeretlen elkövetőt legfeljebb ötéves börtönbün­tetéssel sújthatják. (TASR) Még e hónapban szerződést köt a város és az SAD a helyi tömegközlekedésről Érsekújvár sikeresen gazdálkodott A pénzintézet kirendelt­ségénéi biztonsági őrt nem alkalmaznak. Állítja, Lužianky mellett technológiai park létesül Belica titokzatos befektetője ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. A nyitrai megyefőnök to­vábbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy ázsiai befektetőkkel tárgyalt, akik technológiai parkot kívántak létesíteni a kerületi szék­helytől tíz kilométerre fekvő Lužianky község határában. Milan Belica ezt a hírt március 30-i sajtótájékoztatóján közölte, de április 4-én Pavol Rusko cáfolta. A gazdasági miniszternek nincs tudo­mása a Nyitrai kerületbe készülő ázsiai befektetőkről, és kizártnak tartja, hogy bármelyik külföldi ér­deklődő a tárca megkerülésével folytatna tárgyalásokat. „Előkészí­tünk egy befektetést a Nyitrai kerü­letben, de nem azt, amelyet Belica bejelentett. Telefonon felhívtam, és azt mondta nekem, beszélnek róla, ezért az újságíróknak is elmondta” - nyilatkozta a homályos üggyel kapcsolatban Rusko. A megyei elnök ezzel szemben továbbra is azt állítja, az ázsiai be­fektető képviselői jártak nála, és feltett szándékuk, hogy Lužianky mellett egy kétszáz hektáros terüle­ten 6500 munkahelyet biztosító, biotechnológiával foglalkozó ipari parkot hoznak létre. A választás ál­lítólag épp azért esett Nyitrára, mert az ottani Szlovák Mezőgazda- sági Egyetem megfelelő szakembe­reket képez, ráadásul épp Lužiankyban működik az állattenyésztési kutatóintézet. Belica két héttel ezelőtt még azt mondta, a befektetőkkel már ápri­lisban memorandumot írnak alá. Most azonban úgy véli, a miniszter kijelentése miatt veszélybe került a megegyezés. „Meglepett Pavol Rusko nyilatkozata, hiszen nem ez az első, de nem is az utolsó eset, hogy külföldi befektetők közvetle­nül az önkormányzatok képviselőit keresik fel. Most is kapcsolatban ál­lok azokkal, akik tartják a kapcso­latot e konkrét befektetővel, de az igazat megvallva, meglepődnék, ha ezek után még visszajönnének” - mondta a megyei önkormányzat vezetője. Továbbra sem hajlandó elárulni, melyik országból érkezett a titokzatos befektető. Csupán any- nyit mondott, Kína környékéről. Lužianky polgármestere, Milan Cabánek viszont egyértelműen thaiföldi üzletemberekről beszélt: „Két hete jártak itt, megnézték a te­rületet, de én nem tárgyaltam ve­lük konkrétumokról, és nem is ír­tam alá semmit. Azt mondták, ha mellettünk döntenek, még e hó­napban aláírhatjuk a szándéknyi­latkozatot, ám azóta nem jelentkeztek.” Ferdinand Vitek, Nyitra polgármestere komolytalan­nak tartja az ügyet. Őt is gyakran keresik fel külföldi vállalatok képvi­selői, de csak akkor hozza nyilvá­nosságra a dolgot, amikor már kész tényről beszélhet. Ekkora befekte­tést nem tud elképzelni a miniszté­rium megkerülésével, (vm) AJÁNLÓ Április 7. (csütörtök) Érsekújvár - 17.00: a Művé­szeti Galériában (Björnson utca) megnyitják Klára Bočkayová Anamorfózisok című kiállítását. A megyei önkormányzattal kö­zösen szervezett tárlat május 21- ig látogatható, (száz) Érsekújvár - 17.00: az Érsek­újvári Regionális Művelődési Központban (Sznf u. 32) Felvi­déki népviseletek címmel nyílik április 20-ig megtekinthető kiál­lítás. (száz) Április 8. (péntek) Fél -19.00: Felföldi levelek cí­mű, legújabb műsorát mutatja be először az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes a szenei járásbeli település művelődési házában. Hégli Dusán, az együttes művé­szeti vezetője, koreográfus-ren­dező ezúttal magyar, szlovák, ci­gány és zsidó táncokból állította össze az egész estét betöltő prog­ramot. A közönség Komárom- Esztergom, Nyitra, Liptó, Zó­lyom, Gömör és Kishont; vala­mint Szepes, Abaúj és Zemplén vármegye legszebb táncaiból lát­hat válogatást. (ú) Dunaszerdahely - 18.00: képzőművészeti, AMFO- és dia- fotótárlat, fényképkiállítás nyílik a Csallóközi Múzeumban. Az al­kotásokat a Csallóközi Népmű­velési Központ szervezte kerületi verseny legjobb munkáiból válo­gatták ki. Megtekinthető május 1-jéig. (jóm) Nagymegyer - 17.00: a mű­vészen alapiskola és a balatonfü­redi Ferencsik János Zeneiskola tanárainak hangversenye a mű­vészeti alapiskola koncerttermé­ben, a XII. Nagymegyeri Zenei Napok keretében, (jóm) Léva -19.00: Moliere Mizant­róp című vígjátékát játssza a Bár­ka Színpad a Lévai Színházi Na­pokon, a Družba kultúrház szín­háztermében, a művelődési köz­pont szervezésében, (fm) Érsekújvár - 19.30: az Érsek­újvári Zenei Tavasz 2005 nyitó­rendezvénye - a pozsonyi Ca- pella Istropolitana kamarazene- kar előadása - a katolikus plébá­niatemplomban. (száz) Április 9. (szombat) Zsigárd - 14.00: a Zsigárdi Kulturális, Közösségi és Tájékoz­tató Központban Olajfestmény címmel nyitják meg Takács Gi­zella amatőr festő április 19-ig látható kiállítását, (gl) Április 10. (vasárnap) Ógyalla - 19.00: Dinnyés Jó­zsef előadói estje a kultúrház kis­termében a Csemadok-alapszer- vezet és a Feszty Árpád Művelő­dési Klub szervezésében, (vkm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom