Új Szó, 2005. április (58. évfolyam, 74-99. szám)

2005-04-05 / 77. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2005. ÁPRILIS 5. vi Otthonunk Már báró Jósika Miklós is természetes anyagokból, padosból, nádfedéllel építtette Kállósemlyénben sokak által megcsodált nagy udvarházát Hagyományok újjáélesztése az építészetben A múlt században megje­lent számos építőanyag közül egyesek beváltak, másokról azt mondhatjuk, hogy nem volt elég, ha a laboratóriumban történt „faggatásukkor“ megfelel­tek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ „Vizsgáztatásukhoz“ több évti­zedre lett volna szükség, hogy „bizonyítványt“ kaphassanak (ld. pl. a kohósalak építőanyagként még most is befejezetlen történetét!)Mindig korszerű igé­nyeket jelentettek azok a követel­mények, amelyeket egyre na­gyobb mértékben vagyunk kény­telenek kielégíteni: a gazdasá­gosság, a környezetvédelem - ezeken belül az újrahasznosítha­tóság-, az élettani hatások figye­lembe vétele, és még lehetne folytatni a sort_ A helyi értékek megóvása nem életbevágó dolog ugyan, de velük mi leszünk és szűkebb vagy tágabb környeze­tünk lesz gazdagabb. A környe­zetbarát építőanyagok és techno­lógiák ezeket teszik lehetővé - vagy megfordítva a kötődést: a fenti igények kielégítéséhez kör­nyezetbarát építőanyagokra és technológiákra van szükség. Mondhatjuk, hogy a fa- és föld­falu építkezés egyidős hazánk történetével. Egy-egy honfogla­láskori településen belül fellelhe­tő mindkét építési mód maradvá­nya - tehát elődeink mindkettő­ben járatosak voltak. A távoli múltban a favázas és részben a boronafalas házak vol­tak többségben. Ezek mai érte­lemben vett alapozás nélküliek voltak. A magyar települések ter­mészeti adottságainak mestersé­ges megváltoztatása (pl. erdő­irtások, lecsapolások stb.) veze­tett oda elsősorban, hogy a XIX sz.-ra a legelterjedtebbekké a földfalú házak lettek. E mellett ezt a folyamatot „intézményesen“ is befolyásolták. Többek között említhetjük a Debreceni Helytar­tótanács 1769. évi utasítását, vagy az 1772-ben kiadott uralko­dói rendeletet is, melyek a „föld­ből verettetést“ szorgalmazzák, ill. korlátozzák a jobbágyok szá­mára az épületfa felhasználását - kevés fa „kivántatása“ miatt - „ha nem engedi a gazda értéke vagy tehetsége, hogy téglából épít­sen.“ Ez utóbbi gondolat kapcsán nem csak nincstelenekre kell gondolnunk, hiszen nem egy ura­dalmi épület, udvarház, sőt vár­rom tanúskodik arról, hogy egy­kori kis- és középbirtokosaink kö­zül többen, és néhány városunk elődje védelmi építkezéseinél is használta ezt a helyben kínálkozó anyagot. Ebben az időben és a sokkal ké­sőbbiekben készült földfalú há­zaknál sajnos átvették a faházak alapozás nélküli gyakorlatát, ami még a múlt század második har­madában is megszokott volt. A nedvesség elleni szigetelés lehe­tőségéről a népi építkezésben a legutolsó időkig szinte nem is tudtak. Ha ehhez még az is hoz­zájárult, hogy az épületet az egyetlen ellensége: a víz is vala­milyen formában megközelíthet­te, érinthette az épületet,- akkor igaznak bizonyult az a vélemény, amely szerint a földház nedves, egészségtelen, a szegénység, el- esettség szimbóluma. Ezen a véleményen kis mérték­ben enyhítettek olyan tények, hogy a megfelelő helyen, a XVIII. sz.-tól egyre több esetben alap­pal, netán mesterséges dombon ( pl. Kalocsán ), vagy természete­sen kiemelkedő helyen állnak olyan házak, amelyek még ma is egyesítik magukban a földfalak jó tulajdonságait:- jó hőszigetelők, nagy a hőtá­roló képességük (hőtehetetlen­ségük), mellyel kellemes hűvöset biztosítanak nyáron, télen köny- nyen felfűthetőek a belőlük ké­szült házak, tehát az átlagnál ol­csóbban „üzemeltethetőek“- a helyiségek páratartalmát nagymértékben és kedvezően ké­pesek befolyásolni. Mondhatjuk, hogy kezdetleges légkondicioná­lókként működnek, energiafel­használás nélkül.- jó teherbírásúak, a sok évti­zeddel ezelőtt készült házak is szárazak még ma is. Emeletes há­zak is készülhetnek földfalakból, pl.Weilburgban ma is áll a mere­vítő szerkezet nélküli, vert falú, ötszintes lakóépület, de Európán kívül is van példa hasonló épüle­tekre.- akusztikailag jó tulajdonsá- gúak, felvehetik a versenyt egy modern hangszigeteléssel ellá­tott falszerkezettel. Ha már lebontásra ítélt állapot­ba kerül egy épület, anyaga a ter­mészetbe visszaforgatható, nem támadja, szennyezi azt. Az építőanyag gyártása és az épület kivitelezés is hozzájárul­hat egy-egy térség foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez, ugyan­akkor a gyártási folyamat sem jár környezetszennyezéssel. A leírt előnyök érvényesítésé­hez szükséges, hogy a múlt kivi­telezési és a tervezési (vagy a ter­vezés hiányából adódó) hibákból okuljunk, tanuljon a tervező, ki­vitelező. E mellett a mai életvitel­nek, igényeknek megfelelő, kör­nyezeti adottságokra nagyon odafigyelő legyen a tervezés. Ezeket az előnyöket ismerhette fel báró Jósika Miklós, amikor „nagy udvar ház“- át Kálló­semlyénben paticsból ( karó­vessző vázra csapott föld ), nád­fedéllel építette. Nem elég öröm­mel nyugtáznunk, hogy Hollókő- Ófalut (vályogházak) 1983.-ban az UNESCO a világörökség részé­vé nyilvánította. Folytathatnánk a sort térben és időben cikázva a nagyvilágban, megemlítve Ma­rokkót, Limát, Mezopotámiát, Mexikót főleg lakóházakat fi­gyelve; tornyokra, minaretekre gondolva Malit, Afganisztánt, Nigériát; az algériai csodálatos kupolákról mesélve. Középületek terén Európában talán a Német Államvasutak „viszik a pálmát“ a II. világháborút követő épülete­ikkel; Új-Marokkó és Franciaor­szág földből is készült kastélyait csak csodálni lehet; napjainkat alig mégelőző időszakban a „BAUHAUS“ atyja: LE Corbusier is foglalkozott ezzel az építő­anyaggal. A teljes felsorolás na­gyon hosszú lenne. Ki kell olvas­ni e tényekből az üzenetet: ez az érték a kezünkben van, rajtunk most a sor, hogy a mai Magyaror­szágon ne muzeális kincsről be­széljünk, hanem adaptálva, a mai igényeknek megfelelően élő hagyománnyá válhasson a föld­építkezés. Elérhető áron minél több család - lehetőleg generáci­ókon keresztül - egészséges, ter­mészetes környezetet biztosító épületben lakhasson, élhesse le az életét.- *"7 mm ■ 7 * mi A XVIII. sz.-ban beindult visz- szafejlődés, -fejlesztés a múlt szá­zadban Magyarországon a faépít­kezés szinte teljes kihalásához is eljutott. A világpolitikai határo­zatok következményeként elcsa­tolt területeken jelentős erdősé­gek vannak még ma is. Ezeken a részeken töretlen a faépítkezés hagyománya napjainkban is. Is­mert okok miatt ebben a témában is megszűnt ezen területek hatá­sa, befolyása a mai Magyarország területén folyó építkezésekre. A kis számban forgalmazott cseh­szlovák faházak inkább csak hét­végi házak voltak. így sajnos nem megalapozatlan, ha valaki azt mondja: „ a fából való építkezés­nek Magyarországon nincs ha­gyománya.“ Az utóbbi időben történtek próbálkozások nem csak a dom­bos-hegyes vidékeken és üdülő övezetekben, hogy „rehabilitál­ják“ a fából való építkezést, de a lakóház-programba nem igazán sikerült helyet szorítani neki. Át­törést jelentett a finn típusú lakó­házak megjelenése, melyek ugyan a mi stílusunktól eltérően, de tetszetősen, jó minőségben adják mindazt az előnyt, amit a fából való építkezés adhat:- egészséges környezetet, a he­lyiségek páratartalmának szabá­lyozásával.- jó hőszigetelést (tömör tégla­falhoz viszonyítva a fának hatszor jobb a hőszigetelő képessége ), ezáltal gazdaságos üzemeltetést.- az építőanyag előállítása nem szennyezi a levegőt (sőt, amíg nő (Képarchívum) a fa, tisztítja azt!), a feldolgozása kevés energiafelhasználást, az építés folyamata még kevesebb energiafogyasztást igényel.- a fentiek miatt olcsón felépít­hető, a terek mérete-változatos- sága és a formák kialakíthatósága szinte határtalan. A finn faházak elterjedésének fő akadálya főleg az ára, mely a téglaházakénál inkább magasab­ban van. Néhány éve a szeré­nyebb gazdasági háttérrel ren­delkező, építkezni szándékozók­nak sem kellett lemondaniuk a faházról, mert közelebb, pl. a Kárpátokban nőtt fenyőfából is lehet építtetni, sokkal alacso­nyabb árért, elfogadható minő­ségben. Az energiával folyamatosan és egyre mélyebbre süllyedőén vál­ságban vagyunk. A környezetéért aggódó embernek kötelessége a megoldásokat keresni-kutatni, a természetszennyezés csökkené­sét célozva. A természetes anya­gokon alapuló népi építészet ér­tékes örökségünk nekünk, ma­gyaroknak is. Az építész-tervező feladata itt kettős: az építtetők- ben tudatosítani a fentieket, és a megrendelés után nem öncélú­an, hanem ésszerűen ötvözni a kor igényeit kielégítő házban a helyi hagyományokat anyagban, formában, tömegben! Eseten­ként funkcióban is! A passzívház fűtési energiája 80%-ra lecsökkenthető a hagyományoshoz képest, ezért ezek az épületek az energiatudatos építkezés területén az élenjárnak A legújabb trend Németországban: a passzívház ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A passzívház fogalma egy olyan épületet jelent, melynek belső klímája télen nyáron kelle­mes érzést biztosít hagyományos fűtési rendszer nélkül. A passzívház fűtési energiája 80%-ra lecsökkenthető a hagyo­mányoshoz képest, ezért ezek az épületek az energiatudatos épít­kezés területén élen járnak. Az épületnek optimális összhang­ban kell lennie a fal, a padló, a tető és az ablakok hőszigetelő ké­pességének, az épületek tájolásá­nak az alkalmazandó anyagok minőségének, a belső higiénikus klímát előállító állandó friss le­vegőről gondoskodó hőszivaty- tyús fűtési eljárásnak, valamint a természetből nyerhető egyéb energiaforrások kihasználásának (pl. napenergia, szélenergia). Az elmúlt év végéig csak Né­metországban kerek 1000 pasz- szívház épült meg. Ezért mára már egy többszörösen kipróbált és egyre inkább gazdaságos épí­tési módról beszélhetünk, me­lyek kivitelezésére Magyarorszá­gon is adottak a lehetőségek. A Halle melletti Saale-ben dolgozó építész, Johann-Christian From­me nemrég tervezett és valósított meg ilyen „energiatakarékos épületcsodát“ a Kiesel család megbízásából, akik Halle perem­városában kívánták álmaik ott­honát megvalósítani. A családi ház 135 m2-es, és egy négyfős háztartás ellátására tervezték. A tervezés és a kivitelezés során sok műszakilag problémás kér­dését oldották meg a REHAU se­gítségével. A speciálisan a pasz- szívházakhoz kifejlesztett termé­kek mellett a REHAU általános termékei is beépítésre kerültek. Bioszolár építészet Nyáron a napsütéses órák szá­mának növekedésével javul a hangulatunk, az egészségi álla­potunk, nemi, szellemi, fizikai aktivitásunk, mert a szerveze­tünk biológiailag fényfüggően működik. Betegségeink, esetleg depressziónk forrása is lehet, hogy életünk 80-90%-át nap­fénytől elzárva éljük, ezért kü­lönleges helyet foglal el az építé­szet területén a bioszolár építé­szet, mely a nap sugarainak bio­lógiai hatását érvényesíti az épü­letekben. Az emberi szemen át belépő fény nagyobb hányadát szerveze­tünk a hormontermelés szabá­lyozására fordítja, és csak kisebb részét használja a látóidegek mű­ködtetéséhez. Minél nagyobb a mesterséges úton előállított fény hullámhosszak szerinti, azaz spektrális megoszlásának eltéré­se a természetes fénytől, annál jobban megzavart a hormonter­melésünk. Ezért a lakó és mun­kahelyiségekben a külső fényvi­szonyokat megközelítő szintű természetes megvilágítást kell megteremteni a szervezetünk egészséges működésének érde­kében. Az a helyiség, amelyben nappal a rendeltetés szerinti funkcióhoz mesterséges megvilá­gításra is szükség van az építé­szetileg hibás, biológiailag ártal­mas. Az intenzív napsugárzás hatá­sára létfontosságú hormonok és vitaminok keletkeznek szerveze­tünkben. Erősen fényfüggő hor­monok az adrenalin és a kortison, továbbá erősen fény­függő a D-vitamin. A kortison és az adrenalin aktivitást, mégpe­dig szellemi, fizikai és nemi akti­vitást serkentő hormon. Magun­kon is tapasztalhatjuk, hogy jobb kedvűek vagyunk a derűs hóna­pokban és levertebb a fénysze­gény évszakokban. A magyar nyelv évszázados megfigyelése jól kifejezi az időjáráshoz kötődő pszichológiai állapotunkat, ami­kor derűs és borús hangulatot emleget. A D-vitamin napi adag­ja létfontosságú, amely a csont­képződés nélkülözhetetlen ele­me. Hiányában csontlágyulás kö­vetkezik be. A bioszolár építészet célja:- természetes biológiai igény- energiatakarékosság- egészséges belső környezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom