Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-26 / 70. szám, szombat

Vélemény és háttér 7 ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 26. TALLÓZÓ THE TIMES A Nyugat és Oroszország kö­zötti konfliktus éleződésének, valamint az iszlám szélsőség előretörésének kockázatát la­tolgatják brit lapok a kirgizisz- táni fordulatról közölt elemzé­seikben. A konzervatív The Ti­mes szerint az elsődleges ve­szély az, hogy az iszlám szélső­ségesek, akik már berendezke­dtek Közép-Ázsia legnagyobb részén, a'hatalmi űrt kihasz­nálva a vidéki szegény tömeg védelmezőjeként fognak fel­lépni. Az elűzött Akajev elnök éppen azzal tudta hosszú időre megnyerni mind Moszkva, mind a Nyugat támogatását, hogy felhívta a figyelmet a ténylegesen létező terrorista alvilágra, amely megpróbált beszivárogni Kirgizisztánba a rendszer megdöntése végett - áll az elemzésben. A lap szerint jelentős veszély az is, hogy a kirgizisztáni felfordulás az ál­lamhatalom általános össze­omlásának előjele lehet Közép- Ázsiában, egy olyan térségben, ahol még nem fordult elő sike­res demokratikus hatalmi vál­tás. A szegénység, a szegények és a gazdagok közötti egyre nö­vekvő vagyoni különbségek és a nemzetiségi vetélkedések va­lószínűleg csak növelik a zűr­zavart. THE GUARDIAN A brit baloldali lap arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy az Akajev-féle rezsim elűzését a Fehér Ház a második Bush-kor- mányzat fő küldetésének, a „zsarnokság végvárai” ledönté­sének újabb diadalaként fogja ünnepelni. Amit azonban a Fe­hér Ház nyereségként könyvel el, azt a Kremlben nyilván veszteségként fogják leírni. Jóllehet Moszkva nem követte el ugyanazokat a baklövéseket, és nem szenvedte el ugyanazt a megszégyenülést, mint Ukraj­nában, a biskeki fordulat mégis megmutatta Vlagyimir Putyin gyengeségét, az orosz elnök ugyanis nem bizonyult „a posztszovjet térségben tenyé­sző gusztustalan rézsűnek” ha­tékony védelmezőjének. Kirgi- zisztánban sem csupán demok­raták és despoták ütköztek meg egymással; a konfliktus részben klánok és a bűnszerve­zetek közt zajlik. HÁÁREC Téüenséggel vádolja Izrael a Palesztin Hatóságot a paleszti­noknak átadott városokban a szélsőségesekkel szemben ta­núsított fellépést illetően - írta az Háárec izraeli napilap. Az izraeli hadsereg úgy véli, a pa­lesztinok „az ujjúkat sem moz­dították” annak érdekében, hogy a közelmúltban biztonsá­gi ellenőrzésük alá vont Jerikó­ban és Túl-Karmban felkutas­sák a szélsőségeseket, és be- gyűjtsék azok fegyvereit. Mahmúd Abbász palesztin mi­niszterelnök és Ariel Sáron iz­raeli kormányfő február elején Sarm-es-Sejkben megállapo­dott, hogy öt ciszjordániai tele­pülésben a biztonsági ellenőr­zést a palesztin szervek fogják ellátni. A Háárec úgy tudja, az izraeli védelmi miniszter utasí­totta a hadsereget, hogy Kalkilíját ne adják át, amíg Je­rikóban és Túl-Karmban nem végeznek érdemi tevékenysé­get a palesztin szervek. HÉTVÉG(R)E Felállítottuk a listánkat Teljesen mindegy, hogy mi történt ezen a héten, mert még mindig mindenkit az foglalkoztat, ami a múlt héten történt. Megőrjítette az országot az ügynöklis­ta, pedig állítólag ez még csak a kezdet, jönnek a prágai dossziék, az elhárí­tok, az arizátorok stb., lesz itt nemulass! MOLNÁR NORBERT Addig is - űrtöltőként - közöljük a mi kis speciális listánkat, amit az elmúlt néhány hónap történései­nek rekonstruálása után állítottunk össze: A 48 302-es bejegyzés alatt ta­láljuk Ivan Gašparovičot, beosztá­sa (p)rezident, magyarul megha­talmazott vagy ügyvivő. Aktái alapján tiszta, nem csinált eddig még semmit. Ott van a listán Ján Čarnogurský volt miniszterelnök. Megfigyelte az ŠtB, de azt is mondhatnánk, mos­tanára sikerült őt beszervezni mint body-guardot. Mikuláš Dzurindát konspirációs lakás tulajdonosaként vezetik. Sza­badság téri irodáját és az ahhoz tar­tozó több száz négyzetmétert gya­nús célokra engedi át. 007-es bejegyzéssel ügynökként tartják számon Vlagyimir Putyint, aki egy bizonyos Kelet Berlin nevű alakra volt ráálh'tva, de neve mel­lett a Pozsony, Jukosz és a KGB megjegyzés is díszeleg. A 008-as bejegyzés alatt bizo­nyos James Bond szerepel. Róla egyelőre semmit nem tudunk, de már követik az embereink. Ján Langoš az 1-es számú infor­mátor, tőle mindent meg lehet tudni. Jó munkaerő, áll a jellem­zésében. A 13-as számú akta Ján Slotáé, neve mellett az agent, provokátor bejegyzés szerepel. 56-as aktája van Bugár Bélának, akit beszervezendő személy minő­ségben tartanak számon. A jellem­zések szerint szerfelett aktív, bár sokszor önfejű, s nem lehet jobb be­látásra bírni. Pavol Ruskót megfigyelték, majd teljesen komolytalannak nyilvánít­va félretették, aktájára smile-kat rajzoltak. Vladimír Mečiart doktorként ve­zetik. Ez új kategória. Robert Fico tartótiszt. Önmagát nagyon komolynak tartó. Megpró­bál mindent az ellenőrzése alatt tartani, de a rendszer ellenáll. Fe­lettesei megjegyzése: tehetséges, de veszélyes. Listánkat fokozatosan bővítjük;) senki sincs biztonságban! HETI GAZDA(G)SAG Csinálj butaságot, kend az unióra! TUBA LAJOS Soha nem tudod, merről rúg be­léd a bürokrácia - más nem juthat az eszükbe annak hallatán, hogy a hivatalos szervek önfeláldozó munkájának eredményeként ezen­túl az új gépkocsit is külön ellenőr­zésre kell vinni. Ahol megnézik raj­ta azt, amit előtte már a rendőrök is megnéztek. Az Európai Unió kíván­ja így, zengte az illetékes szóvivő a mindenre megfelelő receptet. Las­san ezt a jól fizetett propagandisták olyan rutinnal használják, mint egykoron a szocialista internacio­nalizmust. Az ilyen szóvivőknek azt üzenjük, hogy az unióban a ke­reskedők már az interneten intézik a gépkocsikkal kapcsolatos hivata­los ügyeket, s nem újabb és újabb hivatalokba kergetik a szerencsét­len polgárt. Azt a szóvivőt, aki az Európai Unió nevét hiábavalóan a szájára veszi, azonnali hatállyal el kellene bocsátani. A parlamenti képviselőknek és más hatalmasko- dóknak pedig azt üzenjük, hogy a fizetésüket a polgárok terhelésének csökkentéséért kapják, nem pedig a szívatásukért. Mert ugye a kato­naságon is eljött az idő, amikor a fi­atal bakából öreg lett, és legtöbbjük számára ez a szívatás visszaadásá­nak ideje lett. Márpedig nálunk is közeledik ez az idő, visszakaphat­ják ezt a politikusok a polgároktól. A pártközpontok már tervezik a kü­szöbön álló kampányokat, amikor is a politikusok újra kirajzanak a nép közé. Könnyen kellemeden kérdésekkel szembesülhetnek és meglehet, hogy ehhez a rezzenés­telen ábrázat (magyarul fapofa) sem lesz elegendő. Nálunk a nép - a környező országok politikusainak nagy irigységére - szó nélkül tűrte az elmúlt éveket, kár most ilyen ba­darságokkal ingerelni, mint ez a gépkocsizás. Az illetékesek tavaly ilyenkor még nagy dilemmában voltak, hogy mennyit rakhatnak még a nép nyakába. Olyan érzé­sünk van, sajnos hamar felejtenek. Talán még idejében szólunk, hogy a pozsonyi fogadások közönségén kívül lakik még vagy ötmillió em­ber ebben az országban, akikre az intézkedéseik kiagyalása során gondolni illene. Egyetlen szeren­csénk, hogy a hatalmi gépezetük továbbra is csikorog. így ha esetleg elfeledkezünk a többlet-regisztráci­óról, a rendőrök nem büntetnek meg bennünket. A politikusok ugyanis elfelejtkeztek az erre szol­gáló jogszabályok megalkotásáról. Az Európai Unió közben külön­féle bukfencekkel kezeli problémá­it. A makrogazdasági mutatókat si­keresen leküzdötték, most a szol­gáltatásokkal kínlódnak. Hiába, az unió népe nem annyira béketűrő, mint mi, így csak nagy vargabetűk­kel lehet reformálni. Ivan Miklós a napokban az egyik legolvasottabb gazdasági lapban ösztökélte őket nagyobb tempóra. Ebben tökélete­sen igaza van, hiszen mi a jólét ér­dekében léptünk be hozzájuk, nem pedig valamiféle leszálló ág miatt. Egyben reméljük, legalább Miklós becsüli a hazai polgárok béketűrés­ét és odamondogat a fejüket újra felütő bürokratáknak. Szintén a napokban kezdődött egy per, amely érdekes kísérleti lég­gömb lehet. Mit engedhet meg ma­gának egy külföldi óriáskonszern a hazai munkásokkal szemben? E so­rok írója nem nagyon szereti a szakszervezeteket és felfigyelt arra is, hogy a hazai vörös csúcsmene­dzserek épp a napokban tüntettek európai társaikkal közösen Brüsz- szelben a szolgáltatóipar liberalizá­lása ellen. A rózsahegyi munkások viszont követeléseikkel a munkakö­rülmények javítását igyekeztek el­érni, amire a nagyhatalmú külföldi cég 20 millió koronás pert varrt a nyakukba. Ez a hazai munkásjöve­delmek ismeretében teljesen értel­metlen. A szakszervezeti bosszok- nak ott kellene küzdeniük a bariká­dokon, nem pedig Brüsszelben a hazai kisvállalkozók ellen. Még szerencse, hogy külföldön valódi szakszervezetek működnek, így Németországból már érkezett se­gítség a számukra. VENDÉGKOMMENTÁR Teraszháború KÖVESDI KÁROLY Érdeklődéssel figyelem a pozsonyi kávéházak sztrájkját. Az óvárosi vendéglősök ugyanis mostanában délidőben néhány órára bezárják a boltot, így tiltakoznak a városatyák döntése ellen, akik háromszáz százalékos adóemelést varrtak a nya­kukba. Az első városkerületi magisztrátus úgy gondolta, a ven­déglősöknek túl nagy a bevételük a nyári hónapokban, ezért a teraszok bérleti díját négyzetméterenként napi 30 koronára emelte. Ami gyors fejszámolást végezve annyit jelent, hogy ha egy vendéglős valamelyik sétálóutcán egy szobányi területet bérel a várostól, akkor májustól szeptemberig legalább 120- 150 ezer koronát kell leperkálnia a közös kasszába. A hírek szerint 70 vendéglős sztrájkol, de valószínűleg többet érint az új rendelet. Az óváros pluszbevétele néhány tucat millió lehet az idén a vendéglők, presszók, kávéházak tulajdonosainak megpumpolásával. Akiket persze nem kell nagyon félteni, hi­szen megtalálják a módját, hogy a kiesett bevételt pótolják. Ennek módja végtelenül egyszerű: a pluszköltséget beforgat­ják az árakba. Vagyis a városatyák nem a vendéglősök zsebébe nyúlnak, hanem a pozsonyi polgárokéba és elsősorban a kül­földi turistákéba, akik szép számmal fordulnak meg nyáron a fővárosban. A dolognak csak az a szépséghibája, hogy a közeli Bécsben pél­dául a hasonló teraszok bérleti díja 4 korona, ami testvérek kö­zött is a pozsonyinak az egyhetede. Ez a szám azért megdöb­bentő, mert Szlovákiában a turizmus és az idegenforgalom egy­előre gyerekcipőben jár, és korántsem felel meg az ország ter­mészeti adottságainak. A külföldiek zöme, más országokkal el­lentétben, egy-két napot tölt nálunk, aztán megy tovább isten hírével. Az állam sírdogál, hogy alacsony a bevétele a turizmus­ból, ugyanakkor nagyságrendekkel kevesebbet költ reklámra, mint a környező országok. A pozsonyi bérleti díjak ugyanakkor messze meghaladják a prágai vagy budapesti szintet. A magisztrátus mindenesetre rendíthetetlen, a csatabárdot ki­ásó vendéglősök pedig azt latolgatják, akár egész napos bezá­rással tiltakoznak. Hogy mi lesz a nóta vége? Könnyen megjó­solható: drágább lesz a sör, a kávé, a sütemény Pozsony belvá­rosában. Hogy aztán a bevételből mennyit fordít a főváros rek­lámra? Jó hazai szokás szerint valószínűleg semennyit. Hogy a turista ezután kap-e a kávé mellé szalvétát, vagy a pincér szalvéta alatt letakarva hozza-e a számlát, szintén kérdéses. Ez már a tradí­ció és a kultúra kategóriájába tartozik. JEGYZET Románc a parton TALLÓSIBÉLA Mindig is rossz volt az arcme­móriám, és emiatt már több kellemetlen helyzetből kellett pironkodva kimagyarázni ma­gamat. A múltkor is jöttem az egyik ligetfalui nagyáruház­ból, tömött nejlonszatyrokkal, hogy majd leszakadt a karom. A kanálisparti sétálóúton ban­dukoltam, ábrándozva a ta­vaszról. Érzékeltem, hogy jön velem szembe valaki. Belenéz­tem hirtelen az arcába. Egy­kor a közeli kisboltban dolgo­zott elárusítóként, mindig volt hozzám pár kedves szava. Az­tán egy nap eltűnt a pult mö­gül. Köszöntem is rögtön, s tömör, tőmondatos válasz reményé­ben hogylétéről érdeklődtem, csak úgy illemből, hiszen egy távoli régi ismerősnek, aki mindig kedvesen kiszolgált, ennyi jár. Ó, mondta, rosszul, nagyon rosszul van, napokig kínlódott a fogával, elment or­voshoz, az kihúzta, pár nap minden rendben is volt, de az­tán komplikációk léptek fel. Begyulladt az ínye, mert ma­radt benne egy gyökérszi­lánk... - és csak mesélt, és me­sélt. Én viszont már az első szó után rádöbbentem - mert a hangmemóriám nagyon jó hogy ez a hölgy nem az az el­árusítóhölgy, akinek hittem. „Nem csináltam semmit - folytatta -, mégis úgy kiva­gyok, mintha felmostam volna nyolc órán át, mert egy szem- hunyásnyit nem aludtam egész éjjel, csak járkáltam a lakásban. Hiába vettem be két erős csillapítót, nem enyhült a fájdalom. Soha ne kerüljön ilyen helyzetbe, mert borzasz­tó hosszú tud lenni az éjszaka. Azt hittem, hajnal nem lesz soha...” Csak bámultam, hogy akkor most mi van? Hiszen nem is­merjük egymást, soha nem ta­lálkoztunk, s csak állok vele szemben zavartan, és hallga­tom. Mert folytatta: nem elég, hogy a foga kínozta, front is volt, és ő erősen időjárás-érzé­keny, s úgy szaggatott a válla, hogy majd le szakadt. Az ideg­től meg elkezdett viszketni a talpa... Akkorra én már kántáltam, hogy viszlát, viszlát, és már megtettem az első oldalazó lé­pést is, aztán hátat fordítot­tam, de még utánam szólt, hogy: „Holnap megyek kont­rolra”. Pár nappal később már ő állí­tott meg mint régi ismerőst, hiába próbáltam láthatatlanná lenni. „Alig mertem kijönni az utcára - mentegetőzött -, úgy lerongyolódtam. A fogam mi­att nem tudtam enni, csak te­jet ittam, az meg úgy meghaj­tott, hogy a széntabletta sem segített.” Sajnálom őt, biztos egyedül él. S boldog, hogy végre az én rossz arcmemóriámnak kö­szönhetően ráakadt valakire, akinek elmondhatja a bajait. Lehet, hogy húsvéthétfőn ott sétafikái a kanálisparton, vár­ja, hogy jövök és meglocsolom. Veszek is egy üveg kölnivizet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom