Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-24 / 69. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 24. Akár 10-30 liter meleg vizet is meg lehet spórolni Energiatakarékos csap 18 Téma: a fürdőszoba _______ ÚJ SZÓ-TIPP Egy jó csap több generációt is ki­szolgál, ezért nagyon fontos, hogy a vásárláskor jól válasszunk. Ellen­kező esetben rövid időn belül újra vásárlóként leszünk kénytelenek felkeresni az üzletet, vagy havonta, a magas víz- és energiaszámla kie­gyenlítésével fizetjük meg meggon­dolatlanságunk árát. Ma már az azonos célra szolgáló csapok eseté­ben is különböző műszaki megol­dások között válogathatunk, és az árak is nagy szóródást mutatnak. A fő probléma, az szokott lenni, hogy a vevők nagy része csak a megszo­kott, hagyományos csapokat isme­ri, és ezért automatikusan ezeket keresi, bár az adott célra, már kor­szerűbb, hosszabb élettartamú, komfortosabb és gazdaságosabban használható konstrukciók is ren­delkezésre állnak. A hagyományos, szelepes, kétgombos csaptelep nép­szerűségét elsősorban a kedvező árának köszönheti. De sokan csak ezt a csapfajtát ismerik, és nehéz­kes kezelhetősége és egyéb hátrá­nyai ellenére még ma is ezt vásárol­ják. A kétgombos keverőcsap beáll- tásához mindkét kezünkre szükség van. A kifolyó víz mennyiségének és hőmérsékletének beszabályozá­sa hosszú időt vesz igénybe, je­lentős víz- és energiaveszteséggel jár. További hátrány, hogy a víz el­zárásakor a szelepet a „biztos zá­rás” érdekében egy kicsit túl szok­ták húzni. Ez a szeleptányér defor- málódása következtében éppen el­lenkező eredményhez, végső soron az egész szelep-felsőrész tönkre­meneteléhez vezet. Az igazi minőségi ugrást az egy­karos csapok jelentik. A legszem­betűnőbb előnyük az, hogy a nyi­tás-zárás, valamint a kifolyó víz mennyiségének és a hőfokának vál­toztatása kényelmes, „egyujjas” műveletté egyszerűsödik. A gyors működés eredményeként ráadásul az egykaros csap beállítási ideje és a beszabályozás alatt elpocsékolt víz mennyisége is jelentősen csök­kenthető. A víz elzárásához csupán egy kis mozdulatra van szükség, és a kar ismételt felemelésekor a ko­rábban beállított hőmérsékletű víz­zel folytathatjuk a műveletet. Ezért a mosdás, zuhanyozás vagy fogmo­sás közben, ha éppen nem használ­juk a vizet, akkor a csapot egy könnyed mozdulattal elzárva, egy­két perc alatt akár 10-30 liter me­leg vizet is meg lehet spórolni, és az ismételt nyitást követően zavarta­lanul folytathatjuk a tisztálkodást. A tapasztalat azt mutatja, hogy az egykaros csapok karját kényelmi és esztétikai okokból általában kö­zépső, természetes helyzetében hagyják, és nyitáskor a könnyen já­ró kart ütközésig felemelik. E keze­lési mód súlyos anyagi következ­ményekkel jár, hiszen a középállás­ban, teljesen kinyitott csapból dől a drága melegvíz, és ezt meg is kell fizetni. Különösen nagy vesztesé­gekkel lehet számolni a mosdócsa­poknál, ahol a rövid ideig tartó műveletek általában sokkal keve­sebb vízzel is elvégezhetők lenné­nek, és a melegvíz-ellátó rendsze­rek fogyatékossága miatt ilyen rö­vid idő alatt a meleg víz meg sem érkezik a csaphoz. Tehát úgy lát­szik, hogy még az igen korszerűnek mondható egykaros mosdócsapo­kon is van mit javítani, (o, mi) Szórt fényt használjunk kevert fényű lámpákkal Biztonságos világítás ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kislakások fürdőszobái több­ségükben ablak nélkül készülnek, ezért sötétek, bennük a hiányzó fényt, ugyanúgy, mint az ablakkal rendelkező, de északi vagy déli tá­jolású helyiségeknél mesterséges megvilágítással kell pótolni, hogy a most divatos burkolóanyagok és berendezések, élénk, valóságos színeikben ragyogjanak. Az ilyen megvilágítás a bizton­ság betartásával történhet törpefe­szültségről, áram-átalakítással ha­logén vagy fénycsöves lámpates­tekkel. A borotválkozáshoz, smin­keléshez csak derített, szórt fényt használjunk kellő mennyiségben kevert hideg és meleg fényű lám­pákkal. Fürdőszobában mind az általános, mind a célzott megvilá­gítás nélkülözhetetlenek, de vigyá­zat, túlméretezésük káprázatot és balesetet okozhat. Kerüljük, a kap­csolók és a dugaszoló ajzatok nagyszámú felszerelését, ha lehet, ezeket a szerelvényeket a helyisé­gen kívül helyezzük el. A borotvál­kozáshoz vagy a mosógéphez elke­rülhetetlenül szükséges dugaszoló ajzatókat, viszont csak duplán föl­delt, fedéllel zárt, páramentes kivi­telűeket használjunk. Fürdőkádból, zuhanyzóból semmilyen elektromos szerel­vényt ne lehessen elérni vagy használni! A teljes elektromos há­lózat kiépítése a vizes helységek­ben legyen gyors megszakítóval áramütés ellen levédve! A für­dőszoba építése és berendezése olyan műszaki megoldások soka­ságát igényli, hogy megfelelő szakember bevonása nélkül sem­milyen esetben sem vállalkozunk megtervezésére és kivitelezésére! Talán nagyobb bosszúság el sem képzelhető, mint amikor egy sze­relvény meghibásodása miatt a kész fürdőszobát ismét szét kell bontani. A falba beépítésre kerülő anyagok, (csövek, idomok, veze­tékek) minden esetben a legjobb minőségűek legyenek, ilyen tanú­sítvánnyal rendelkezzenek, (mi) Nálunk is terjed az új, Amerikában már bevett szokás Fürdőszoba a hálóban ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A nagyobb, többszintes családi házakban lakók körében Szlovákiá­ban is terjed az a divat, hogy a fürdőszobát a háló mellé építik. Eleddig erre leginkább a tizenki­lencedik században játszódó kosz­tümös francia filmekben láthat­tunk példát. Általánosságban elmondható az, hogy nő a fürdőszobák száma. A többszintes házakban ez magá­tól értetődő. Senki nem kutyagol szívesen napjában többször le vagy föl. Csakhogy most már az, a leginkább Amerikában szokásos módi terjed, hogy hálószobán­ként egy-egy fürdőszoba dukál. Újdonság az is, hogy a fürdőszo­ba újabb szerepeket is kapott. Az egyik: nem csupán a tisztálkodás színtere, hanem mindinkább a pi­henés, felüdülés támaszpontja. Az olyan bonyolult műszaki fel­építésű készülékek, mint például a hidromasszázskád ezt a célt szolgálja, (o, mi) Egy fürdőszobát manapság már akár 50 ezer koronáért, vagy még ennél is kevesebből berendezhetünk Bárki hozzákezdhet a felújításhoz A szövetkezeti lakások megvételét követő lakásfe­lújítást a legtöbben a fürdőszobákkal kezdték. Az elmúlt hetek enyhe időjárását kihasználva idén is egyre több lakásban kezdik meg a fürdőszoba átépítését, korszerűsítését. Nekik szeretnénk segíteni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Otthonunkban a fürdőszoba hiá­nya lehet az, mely a komfortérze­tünket s így közérzetünket is nega­tív irányban befolyásolhatja. Bár­mely fürdőszoba tervezésénél és megépítésénél számolnunk kell azon kötöttségekkel, hogy a vizes helyiségbe kerülő használati tár­gyakat állandó helyükre építjük be, valamint a beépítésre kerülő tár­gyaknak, melyek méreteikben szi­gorúan az emberi arányokhoz iga­zodnak, kötelező helyigényük van. A gyakorlatban tehát tudomásul kell vennünk, hogy adott nagyságú területre csak adott mennyiségű és meghatározott méretű berendezés (kád, kabin, vécé, bidé, mosógép, szekrények) építhető be. Tudnunk kell tehát, hogy mekkora az a legki­sebb helyiség, melyet még rendel­tetésszerűen használni tudunk és abba hova, milyen közművek kiépí­tése szükséges (vízvezeték, szenny­vízcső, elektromos vezetékek, szellőzőnyílások). Ha ezeket a fel­tételeket nem vesszük figyelembe, elhibázott döntésünkkel fölöslege­sen terheljük meg pénztárcánkat és a megálmodott kényelem helyett, csak bosszúságot okozunk ma­gunknak és családtagjainknak. Mielőtt nekilátunk a bebútoro­záshoz vagy étépítéshez, először is fel kellene mérnünk az anyagi le­hetőségeinket. Manapság már rendkívül gazdag kínálatból válo­gathatunk, attól függően, mennyi pénz van a zsebünkben. Egy mosdó alatti kisszekrényhez például hoz­zájuthatunk már 1000-2000 koro­náért is, de ha nem sajnáljuk a pénzt, egy szekrényért mintegy 70 ezer koronát is fizethetünk. Hason­ló a helyzet a többi bútor esetében is. Egy fürdőszobát így berendez­hetünk akár már 50 ezer vagy keve­sebb koronáért is, ha luxusra vá­gyunk, akkor az ár feltornázhatja magát a félmillió koronáig is. A vásárlásnál fontos szempont­A fürdőszoba mára nem csupán a tisztálkodás színtere. Itt pihenhetünk, lazíthatunk. (Képarchívum) nak számít a beépítésre kerülő anyagok ellenállósága vízzel, gőzzel és kemikáliákkal (lúgok, sa­vak) szemben, de az is elvárható, hogy könnyen és gyorsan takarít­hatok legyenek. Legtöbbször a ter­mészetes anyagok-bármennyire is kívánatos lenne e célra történő fel- használásuk - alkalmatlanok, mert a különféle gombák és baktériu­mok, könnyen megtelepedhetnek rajtuk. Mára számos anyag áll ren- dékezésünkre, melyek korszerűek, tetszetősek, viszonylag elérhető áron beszerezhetők és könnyen ta­karíthatok. Falra: műanyagfestékek, mázas, égetett kerámialapok, márványok, műanyag vagy fóliás falburkoló elemek, tükör. Padlóra: műanyagpadló, linóle­um, lakkozott parafa, mázas, ége­tett kerámia lap, márvány, laminált padló (víztaszító). Bútoroknak: laminált víztaszító bútorlap, üvegszálas poliészter, edzett üveg, rozsdamentes acél, PVC, telített, felületkezelt fa, vízle­pergető textil. A bútor lehetőleg ne legyen lába­kon álló, hanem szereljük azokat mindig a falra, így alattuk akadály­talanul takaríthatunk. A polcok le­hetőleg üvegből készüljenek, mert így könnyebb a rajtuk tárolt sokfé­leségek áttekinthetősége. Nyitott polcokon tetszetős és gyakran használatos tárgyakat tároljunk. Az ajtókra és fiókokra szellőző rácsok vagy furatok kerüljenek, mert így a penészesedés elkerülhető. A mos­dó alatti holt részt építsük be, így a tárolásra szánt hely növelhető. Jó, ha a mosdó fölötti tükör egy tároló szekrénykére van felszerelve, mert az ilyen tárlóhely is rengeteg pipe­recikket képes elrejteni. Ruhaa­kasztókat a térkihasználás végett bátran szerelhetjük a fürdőszobaaj­tó belső síkjára - gyermekeknek 120-130 cm, felnőtteknek 180- . 190 cm magasságban. Ha a fürdőszobába mázas, ége­tett kerámia burkolólapokat ve­szünk, akkor a vásárlásnál több olyan apró részletre kell figyel­nünk, amelyek a későbbiekben sok bosszúságtól kímélhetnek meg bennünket. A burkolólapok na­gyobb része vizesen csúszik, még, ha kimondottan csúszásmentes la­pokat is vásárolunk e probléma ki­küszöbölésére. A fényes lapok jóval csúszósabbak, mint a matt felü- letűek, viszont a fényes felületű la­pok tágítják a teret, míg a fénytele­nek szűkítik. Ha padlólapra fényes, mázas lapot választunk, (baleset- veszélyes!) úgy minden esetben te­gyünk a kád vagy a zuhany elé műanyag szálból készült, csúszás- gátló kilépőszőnyeget. A lapméretet mindig a burkolan­dó felület nagysága határozza meg. Kis felületen lehetőleg kisebb mé­retű lapokat, nagyobb felületre vagy nagy belmagasság estén már bátran használhatjuk a 33x33-as vagy akár a 40x40-es lapokat is. Kis alapterületű nagy belmagasságú helyiségekben a falakat 200 cm-nél magasabban soha ne burkoljuk, mert így a csőhatást elkerülhetjük. Ha a padló vagy a falak szabályta­lanok, (derékszögből és a függőle­ges síkból kilógnak) akkor a lapo­kat a legcélszerűbb átlósan (diago­nál) alakzatban felragasztani. Nem mindegy az sem, milyen szín mellett döntünk. A világos szí­nek a teret tágítják, a sötétebbek összehúzzák. A sötét lapokon a fröccsenő víz is könnyen foltot hagy ezért az ilyen lappal burkolt fürdőszobákat, mellékhelyiségeket gyakrabban kell takarítani. A min­tás burkolólapok mértéktelen fel- használása a kisebb tereket zava­rossá teszi, túlzsúfolja, (mi, o) Mennyibe kerül a felszerelés? Fali csempe 264-2000 Sk/m2 Padlócsempe 327-6000 Sk/m2 Csaptelep mosdóhoz 800-15 000 Sk Csaptelep fürdőkádhoz 1000-84 000 Sk Mosdó 1390-28 000 Sk Fürdőkád 4800-200 000 Sk Kisszekrény mosdó alá 2000-70 000 Sk A fürdőszoba építése és berendezése olyan műszaki megoldások sokaságát igényli, hogy megfelelő szakember bevonása nélkül semmilyen esetben sem vállalkozunk megtervezésére és kivitele­zésére (Képarchívum) A zuhanyfülkében sem ajánljuk a sötét felületeket Az elmaradhatatlan tusolás ÚJ SZÓ-AJÁNLÓ Az elmúlt években egyre több fürdőszobába építenek be zuhany­kabint is. Helyigénye, ha 85x85cm- es zuhanytálcát veszünk figyelem­be, minimálisan 170x85 cm. A zu­hanyzó szükséges tartozéka a vízle- pergetős függöny vagy karbonüveg falú, nyitható kabin. Rácsos vagy a víz kifolyását biztosító szappantar­tó elhelyezése is szükséges, le­hetőleg olyan módon legyen felsze­relve, hogy abba minél kevesebb víz kerülhessen a zuhany használa­ta közben, de mégis elérhető le­gyen akár még csukott szemmel is. Az oldalfal felületek legalább 165-200 cm magasságig víztaszító burkolattal legyenek ellátva, míg a kimaradó falfelületeket, a mennye­zettel együtt fessük le, világos színű diszperziós műanyag bázisú Itt sem ajánljuk a sötét színű burkolást, mert a ráfröccsenő szappanos víz foltjainak eltávolítása időigényes és nehezen megoldható feladat. Csap­telep választékban itt is bőség van a piacon, a minőség azonban gyor­san megtérülő beruházás. A padlót hideg- vagy melegburkolattal lás­suk el, ez ízlésünktől függ, de az alatta lévő szigetelés itt még na­gyobb figyelmet igényel, mint a mosdónál. A padló összefolyó elhe­lyezése a zuhanyzós helyiségben, már nemcsak, hogy ajánlott, ha­nem kötelezően szükségszerű. Saj­nos, ez a lakótelepi fürdőszobák­ban nem minden esetben megold­ható feladat. Ennek következmé­nye viszont sok biztosítótársaság számára ismeretes. Szabály: zu­hanyzó kabinba, vagy annak falára elektromos berendezést felszerelni vagy ott üzemeltetni tilos. Előteré­be, mely a vizes résztől jól szeparál­ható, zárt rendszerű világítótestet és földelt dugaljakat beszerelhe­tünk. (sz, mi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom