Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-24 / 69. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ A szerbiai és vajdasági közjogi méltóságokhoz és intézményekhez, valamint európai fórumokhoz fordult az újvidéki magyar televízió és rádió szerkesztősége tiltakozva a beharangozott leépítések ellen. Az aláírók azt követelik, hogy a rádió és televízió magyar szerkesztőségeire ne vonatkozzon a beharangozott leépítés, a nyugdíjba vonulók vagy önként távozók munkahelyét ne szüntessék meg, mert ez automatikusan a műsorok minőségi és mennyiségi romlását vonná maga után. Követelik továbbá, hogy hagyjanak fel „a rögtönzött és romboló hatású intézkedésekkel”. Csupán rajtunk múlik, hogy magyar iskolában indulnak-e el az elsősök a megismerés és tudás ösvényén Többre menni kevés gyerekkel is Az idei iskolai beíratások eredményei előrevetítik, mire is számíthatnak iskoláink szeptember elsejétől: növekszik vagy csökken a magyar tanulók száma. SZIGETI LÁSZLÓ Az Új Szó múlt heti Szülőföldünk mellékletében megjelent figyelemre méltó és hiánypótló tájékoztatója fontos információkat közöl. Természetesen akkor lenne komoly következtetések levonására alkalmas a megjelentetett anyag, ha az egyes régiók településein az összes (szlovák és magyar nemzetiségű) első osztályba beíratott gyermekek statisztikáját tudnánk elemezni. Tudom, ez nem egyszerű feladat, mert ilyen jellegű információk gyűjtése időigényes, és lehet, hogy az adatvédelmi törvénnyel is összeütközésbe kerülnénk. Most is, mint annyiszor az utóbbi évek során, elsírjuk magunkat, hogy kevés a gyerek, mi lesz a magyar iskolákkal. Vigasztalhatna bennünket, hogy országos viszonylatban is csökken a beíratott tanulók száma, hisz 10 év alatt több mint 100 ezerrel csökkent Szlovákiában az alapiskolások száma. Egyszóval: demográfiai hullámban vagyunk, s ez kihat ránk, magyarokra is. Az abszolút számok terén, figyelembe véve a nyár folyamán még beíratható tanulók számát, a helyzet az előző évekhez viszonyítva nem is annyira aggasztó. Riasztó viszont az egyes régiók behatási számadatai közti jelzésértékű különbség. Lévától keletre - egy-egy települést kivéve - inkább csökken a beíratott tanulók száma, míg tőle nyugatra stagnál, helyenként emelkedő behatási adatokat tapasztalhatunk. Alapigazság, hogy gyermekek, tanulók nélkül nincs iskola; iskola és iskolás gyermek nélkül nincs jövője a nemzetnek. Ha nem történik szemléletváltás, s marad a jelenleg, sajnos, nagyon elterjedt 1-2 gyermekes család modellje, jelentős javulásra nem lehet számítani. Arra kell törekednünk, hogy erősödjön és elterjedjen a legalább két gyermeket vállaló házaspár modellje. A jól bevált, immáron közhelynek számító gondolatot nem lehet elégszer elmondani: magyar gyerek magyar iskolába való. Sajnos, ezen a téren veszítünk a legtöbbet. Noha az utóbbi 4-5 év elemzései pozitív változásokat jeleznek, s relatív mutatókban jelentősen csökken azon magyar szülők aránya, akik gyermeküket szlovák iskolába íratták, még mindig érvényes, hogy minden ötödik magyar nemzetiségű gyerek szlovák iskolába kerül. Vajon miért? Erre kellene megtalálni a választ. Elfogadható nyilván nincs, de megérne egy alapos felmérést. Nagy a lemorzsolódás a vegyes házasságból származó gyerekek behatásánál. A tapasztalat és a számadatok nem a mi malmunkra hajtják a vizet. Minden közösség valamennyi tagjának - nem csupán a pedagógusnak, iskolavezetőnek, polgármesternek, iskolatanácstagnak - aktívan be kellene kapcsolódnia a behatás folyamatába. Meggyőzni, bátorítani, segíteni az ingadozókat, érvelni a magyariskola-vá- lasztás mellett. Természetesen iskoláinkat vonzóvá, attraktívvá kell tenni, tájékoztatni a benne folyó minőségi oktatás eredményeiről, s többet kell nyújtani, mint az utca túlsó oldalán lévő „konkurens” iskola. Ha csak egy ingadozó szülőt tudok meggyőzni és jó útra téríteni, már akkor is óriási értelme volt. Természetesen az idő és kor hozta változásokra reagálnunk kell. Sokszor elhangzik a siránkozás: miért nincs minden településen, ahol magyarok élnek, magyar iskola? Eddig sem volt és ezután sem lesz, noha érzelmi megközelítés alapján talán mindnyájan ezt szeretnénk. Azonban az értelemre hallgatva belátjuk, nem lehet mindenhol magyar iskola. Közeledik az idő, amikor fel kell tenni a kérdést: életképes, megtartható? És ha igen, akkor milyen áron az az alig valamivel több mint 300 magyar tanítási nyelvű alapiskola, amely az intézmények hálózatában szerepel. A kérdésre a helyi közösségeknek kell megadniuk a választ. Valószínű, hogy az alsó tagozatos iskolák esetében a 20- as, a teljes felépítésűekében pedig a 110-es létszám alá kerülő intézmények helyzete lehet majd kritikus. Sajnos, elég sok van ezekből, s ha nem sikerül a tanulói létszámot emelni, ezek sorsa megpecsételődhet. Rövid, közép- és hosszú távú stratégiát kell kidolgozni közösségeinknek iskoláink megtartása érdekében. A települések közti együttműködés keretében regionális oktatáspolitikai stratégiát kell készítenünk, így biztosítva magyar iskoláink megmaradását. Ésszerűsítő intézkedéseket kell szorgalmaznia az átmeneti tanulóhiány miatt felmerülő gondok kezelésére szülőnek, pedagógusnak, fenntartónak egyaránt. Iskolabuszprogramokat kell szervezni, hogy gyermekeink eljuthassanak a régió magyar iskolájába. Bölcs döntéseket kell hozni az „erős” behatási években a következő, „gyengébb” évek javára. Érvekkel hatni nagyvárosaink közelében található településeink közössége felé a hazai táj, a szülőföld szeretetére és megtartó erejére hivatkozva - a nagyváros csábító erejével szemben. Ne feledjük, ha személyes példával járunk elöl, ha magatartásunkkal igazoljuk a szavak és tettek harmóniáját, ez előbb-utóbb követendő lesz. Sajnos, a magyar iskolába íratható gyermekek számát külső befolyással nem tudjuk emelni, de oda tudunk hatni, hogy közülük minél többen a megismerés és tudás ösvényén magyar iskolában induljanak el. Tegyünk meg mindent azért, hogy ez így legyen! A szerző az oktatási minisztérium államtitkára Elsírjuk magunkat, hogy kevés a gyerek:., mi lesz az iskolákkal. Nyilvánvalóvá vált, hogy a munkahely betöltetlen, s Dunkovát roma volta miatt utasították el Csehországban Kártérítés hátrányos megkülönböztetés miatt KOKES JÁNOS Nyilvános bocsánatkérésre és pénzbeli kártérítés megfizetésére köteleztek Prágában egy cseh céget, mert hátrányos megkülönböztetést alkalmazott egy roma asszonnyal szemben. A Legfelsőbb Bíróság egy több mint kétéves ügy végére tett pontot, s a határozat már megfellebbezhetetlen. A 36 éves Viera Dunková 2003 tavaszán megpályázott egy eladói munkahelyet Prága központjában. Az üzletvezető azonban azzal utasította el, hogy a munkahely már be van töltve. Dunkovának ez gyanús volt, s azonnal szólt annak az emberi jogi ügyekkel foglalkozó szervezetnek, amellyel már évek óta rendszeresen együttműködött. Alig néhány percnyi különbséggel ezután egy „fehér” nő érdeklődött a munkahely iránt, akivel az üzletvezető azonnal le is ült beszélgetni. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a munkahely betöltetlen, s Dunkovát roma volta miatt utasították el. A Prágai Kerületi Bíróság tavaly Dunkovának adott igazat, de a döntést a cég megfellebbezte. A fellebbviteli bíróság viszont megerősítette az alsóbb testület döntését, s a céget nyilvános bocsánatkérésre és mintegy 1000 dollár anyagi kártérítés megfizetésére kötelezte. Ugyancsak a cégnek kell állnia a perköltségeket, valamint Dunková ügyvédjének költségeit és tiszteletdíját. A múlt évben egy nemzetközi kozmetikai üzletláncot köteleztek Csehországban bocsánatkérésre és kártérítés kifizetésére, mert nem volt hajlandó alkalmazni egy roma asszonyt. Nem gyakoriak az ilyen perek és döntések Prága. Az ilyen jellegű perek és döntések nem gyakoriak Csehországban. Bár a 2001-es népszámlálás eredményei szerint Csehországban csak valamivel több mint tízezer roma él, nem hivatalosan legalább százezerre becsülik lélekszámúkat. A munkanélküliség aránya körükben a csehországi átlag többszöröse. Ugyanakkor a roma szervezetek gyakran panaszkodnak arra, hogy a munkáltatók, a cégek hátrányosan megkülönböztetik őket. (kés) KOMMENTÁR Olykor-olykor kiborul POLÁK LÁSZLÓ A böjt idején és húsvét előtt szépecskén elfoglaltuk magunkat az ügynökügyekkel. Mit tegyünk, a nemzet kissé lyukacsos és hézagos emlékezete most jött működésbe. Természetesen újfent feltehetjük a kérdést, hogy ez az intézményesített emlékezet miért pont most jött működésbe. S hogy ez mennyire volt összehangolt, legalábbis a V4-ek országaiban. Mert ügynöközés nem csak a Tátra és a Duna közt folyt. Persze, mondhatjuk, rendszerváltásra, tehát a kommunista rendszer leváltására soha sincs késő. Feltehető a kérdés: miért nem tisztítottuk meg a közéletet másfél évtizede? Emlékszünk az akkori forradalmárok dilemmájára. Amikor Prágából, Havel környezetéből jöttek a szép üzenetek: a szeretet győzedelmeskedjen a gyűlölet felett. Csak gyengéden, csak bársonyosan, mert ennek tapsol a világ, amely inkább az ilyen rendszerváltásokat kedveli. S végbe is ment a mi, talán túl gyengédre sikerült forradalmunk, amely annyira bársonyosra sikerült, hogy még ma is azt nyögjük. A múltkoriban láttam a volt kommunista rezsim egyik kulcsfiguráját, a szovjetek 1968-as behívóját, Vasil Bilakot. Öregecske már, megroggyant az évek és események súlya alatt. Vejére és botjára támaszkodva tötyögött a Csalogányvölgy sétányán. És mosolyogva fogadta az emberek köszönését nem létező bajsza alatt. Mert nyilván az öregecske pártvezér figyeli, mi minden történik az országban. És azért azt is látja és érzékeli, ha még működik némi logikai készsége, hogy a sorkatonákat meghurcolják, de azokat, akik szovjet tankok segítségével egy rezsimnek próbáltak valamiféle legitimitást teremteni, azoknak a haja szála sem görbül. A kisstílű spiclikkel meg újfent a lapok első oldalain foglalkozunk, mintha minden bajunk belőlük származna. Pedig minden bajunk abból származik, hogy kommunizmus egyáltalán volt. A mostani „listázásnak” sok értelme, eredménye nem lesz. Miután semmiféle törvényes szankció nem létezik, azokra nézve, akik a most közzétett listán bármely kategóriában szerepelnek. Ők lehetnek képviselők, miniszterek, bármik. Szankció nélkül ugyanis annyit ér az egész ügynöközés, mint a halottnak a csók. Emlékezzenek csak, amikor Horn Gyuláról kiderült pufajkás múltja, s központi téma lett a sajtóban. Horn még annyit se mondott, hogy „na és”, s lett az ország miniszterelnöke. Szóval, ezért hiszem én, hogy ez a most zajló vihar csupán vihar a biliben. Persze, azért vigyázzunk, mert a bili olykor-olykor ki szokott borulni. JEGYZET Elszáradó olajág SZÁSZI ZOLTÁN Rajtam a köntös, mire majd sorsot vetnek. A szamár békésen ballag, csikója unottan követi. Keserű zöld fűszerek illatára támaszkodik az éledő szél, a viskók, az otthonnak nevezett tákolmányok felől kergeti felém ezt a szagot. A nép lakik ott, a megváltásra várók népe. Virágot, olaj ágat kapnak fel jöttömre, énekelnek, hozsan- náznak, pedig ez az út, ez a befelé vezető út igen keserves sorsé. Emberi félelem árnyéka a homlokomon, ott, ahol a bőr már sejti a tövisek ölelését. Látni már azt az utcát, amelyet majd a szenvedésről neveznek el. Az öt kenyér morzsáit is megették már, s kérdeznek, ki vagyok én. Kik jönnek itt felém? Apró gyermekek. A fügefa nem adott gyümölcsöt. A templomot le kell rombolnom, hogy harmadnapra újjáépíthessem. Hát kinek hisztek ti engem? Érzéssel vagy értelemmel szerettek-e? Tudjátok-e, miért jöttem? Kérdések ezre, ezek az én keresztjeim. Még vár az utolsó vacsora, a tanítvány áruló csókja, amely nélkül nem lehetne meg a felsőbb akarat. Harminc ezüstért lehet majd temetőnek helyet venni ebben a városban, ahová a jött- menteket lehet elkaparni. Bizonyosság. Igen, csak ez kell a népnek. Bizonyosság, hogy teli a has, hogy vackukon asszonyt ölelhetnek, ha éppen kedvük tartja, hogy cirkuszt bámuljanak, bortól részegen fetrengje- nek mocskos bordélyokban, hogy kockázhassanak és áruba bocsátott lányok testét tapogassák a rabszolgapiacon. Ez, íme, a világ! Olajágat lengetnek felém, felkavarva a port, s ahogy integetnek véle, koszos szütyőj ükből kikandikálnak a fényes tőrök. Oda kell még áll- nom a főpap elé, a tanácstagok majd kigúnyolnak, vádolnak, s el kell viselni. Ilyen az írás hatalma! Megtagad majd Péter, háromszor is, míg megszólal a kakas, de rá, a kősziklára építem mégis a házamat, hová majd megtérhet a nép. A római megmossa majd a kezét, mert nem talál bennem semmi bűnt. Megkínoznak, sorsot vetnek köntösömre, röhögő katonák piszkálnak majd végig az úton, fel a Koponyák Hegyére. Tódul majd a nép, az a nép, amely ma még olaj ágat lenget, látni egy kis kivégzést. Velem lesznek első tanúim, a mellettem lévő lator, a százados, akinek megvilágosodik a pillanat. Szomorúnak tűnnék? Még ember vagyok, még remeg a test temploma a nagy csoda előtt, még csak a meleget, a keserű fűszerek illatát, a szelet érzem, még csak a béke olaj ágát lengető kezek hullámzását látom, még kék az ég a város felett.- Harmadnapig oly sok minden történik még. Alkonyat után test már nem maradhat a fán. Szigorú az írás. Anyámnak új fiat ad a rendelés, testvéremnek új anyát. S majd elgördül a nagy kő a sírbolt elől, látni lehet, üres az! Jön majd a hitetlenkedő, belenyúl a sebembe, mert hinni akar. Kezdődik-e egy új világ építése?
