Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-23 / 68. szám, szerda
Megőrizni mindent, ami fontos Millió dolláros bébi Akárcsak a Mephistóban, a Szembesítésben vagy a Találkozás Vénusszal című filmjében, legújabb rendezésében, a Csodálatos Júli- ) ában is a színház világába csalogatja nézőit Szabó István. Egyszerűen azért, p mert őt magát is érdekli, inspirálja, szórakoztatja ez a világ. SZABÓ G. LÁSZLÓ London, 1938. Julia Lambert, a negyvenes évei elején járó, ünnepelt angol színésznő döbbenettel veszi tudomásul: az idő őt sem kíméli. Félelmében és hogy önmagának is bizonyítsa, még nincs veszve semmi, jóképű, gendeman külsejű férje mellett kitartva, de nem is na- 9 gyón titkolva, ágyba viszi ifjú ra- ^ jongóját. A szerelem mindkettőjük életét felkavarja. De nem tart sokáig. A fiatalember ugyanis belehaba- 9 rodik egy másik színésznőbe is, aki sokkal ropogósabb, mint az érett nőiességében pompázó Julia Lambert. Valós énje azonban akkor mutatkozik meg teljes egészében, amikor az ünnepelt dívát az ágyban kéri meg: teremtsen lehetőséget új szerelme bemutatkozásához. Stílusosan fogalmazva: a függöny itt gördül le kettőjük között. Júlia visszanyeri józanságát, és végérvényesen kiábrándul a számító ficsúrból. Tizenkét éves fia komoly észrevételeit is figyelembe vé- $ ve leveti civil maszkját, és addigi életét átértékelve felvállalja saját arcát, valós énjét, amelyet évek óta szinte senki sem látott. £ W. Somerset Maugham Színház című regényét Csodálatos vagy, Júlia! címmel 1962-ben vitték először filmre, a főszerepben Lili Palmerrel. Szabó István kanadai producerétől, Robert Lantostól kapta a forgatókönyvet, s mint Robert Lantos, Annette Bening, Szabó István és Koltai Lajos operatőr (Oláh Csaba felvételei) mondja: nagy örömmel tett eleget a felkérésnek, hogy filmre vigye a történetet, hiszen - bár vidámabb hangnemben - ez is ugyanarról szól, mint korábbi filmjei. Arról a harcról, amelyet a biztonságérzetünkért, a jó közérzetünkért folytatunk mindennap. Mert egyedül ez az oka annak, hogy az idő múlását leplezve és a környezetünk kihívásaival szemben olykor bizony maszkót öltünk, amely- ha nem vigyázunk -, az arcunkra szárad. Julia Lambert belefárad abba a játékba, amelyet magánemberként kényszerít magára, s mivel a nagy csalódás, a végső kiábrándulás egyfajta vészcsengőt szólaltat meg benne, úgy dönt: véget vet ennek a kínos, sőt sokszor nevetséges játéknak, és újra a saját életét fogja élni. Szabó István úgy érzi: ez a film elég határozottan szól arról a fajta közép-európai létről is, amelyben mi élünk. Mert Maugham regénye ugyan angol mű, a történet mélyén azonban sok olyan emberi mozzanat lapul, amely itt és most minket is érint. Julia Lambert keményen Ezúttal könnyedebb hangvételű filmet forgatott megharcol azért, hogy ne kelljen minduntalan szerepei mögé rejtőznie. Szembenézni önmagunkkal pedig nem mindig könnyű. Londontól Torontón át New Yorkig a világ számos városában vetítik már a filmet. Bemutatták az idei budapesti filmszemlén is, de versenyen kívül. „Nem láttam volna értelmét versenyben indulni egy olyan filmmel, amelyet már ismer a magyar közönség - vélekedett az Oscar-díjas magyar rendező. - Amúgy sincs semmilyen versenyzési ambícióm. Őszintén szólva nem is szeretem a versenyeket. Hogyan is lehetne összehasonlítani az almát a körtével, a szilvát egy fürt szőlővel? Sehogy! Én annak örülök, ha a bemutatott filmet szeretik a nézők. A Csodálatos Júliát, bár kanadai produkció, négy (Londonban és Jersey szigetén ledolgozott) nap kivételével Magyarországon, egészen pontosan Budapesten és Kecskeméten forgattuk, kilencven százalékban magyar stábbal. Tehát ha komolyan vesszük az Európai Unió pontozási arányát, akkor ez nagyon- nagyon magyar film. Az a két probléma pedig, ami e mögött a könnyű film mögött húzódik, hogy az ember mindenképpen helyt akar állni, Julia Lambert esetében ez a színpad, és szeretné megkapni a következő főszerepet is, hogy versenyben maradhasson, ez az én problémám is.” Bovaryné én vagyok, írta Flaubert. „Mögöttem egy hosszú sor áll, a sorban pedig csupa fiatal magyar filmrendező, akik között nagyon sok a tehetséges ember. Én is boldogan támogatom őket, hogy megkapják a szükséges pénzt a filmjükhöz, de úgy, hogy közben én magam is elkészíthessem a következő filmemet. Tehát ilyen szempontból én is Julia Lambert vagyok. Nem beszélve arról, hogy ha meg akarjuk találni, később pedig meg szeretnénk őrizni a helyünket a világban, akkor meg kell felelnünk bizonyos társadalmi kihívásoknak, s ezért elkezdünk szerepet játszani, és néha vagy sokszor bizony elveszítjük magunkat ebben a szerepben. Egyszer csak úgy érezzük: már nem azok vagyunk, akik voltunk. Ez egy valós, létező közép-európai probléma. Én, aki 1938-ban születtem, és már egy csomó rendszer- váltást megéltem, látom, hogy mennyit fordítanak a kabátjukon az emberek.” Juha Lambert a harmincas évek Londonjában szabadon éli az életét. A Mephisto hőse, Hendrik Höfgen, aki szintén színész, a hitleri Németországban valóságos élethalálharcot vív. Az ő esetében a mindennapi kérdések súlyos következményeket rejtenek. Robert Lantos szavai szerint nehéz tematikájú filmjei után Szabó István rászolgált némi könnyedségre, azért is ajánlotta fel neki Maugham regényét. „Többször is megkérdezték már tőlem, miképpen lehet, hogy most ilyen vidám fűmet forgattam a politikailag mélyen elkötelezett Mephisto után. Végiggondolva a kérdést, rájöttem, hogy a Mephisto 1936-ban, a Csodálatos Júlia pedig 1938-ban játszódik, tehát a cselekményüket tekintve csupán két év a különbség köztük. Höfgen és Julia Lambert problémája azonban ugyanaz: mindketten a tehetségük kiélésével találják meg a biztonságot, és ez jelenti számukra a pozíció megőrzését is. Egyetlen különbség azonban mégis van közöttük: az a szerencsétlen Höfgen Németországban született. Ha a Szovjetunióban született volna, akkor a sztálini hatalommal kerül szembe, ha Itáliában, akkor Mussolinivel, ha Spanyolországban, akkor Francóval. Juha Lambert azonban Londonban él, és ez nagy különbség. Ő ott és akkor nem kényszerül olyan megalkuvásokra, mint az említett rezsimek hősei. Egyébként azt is megkérdezték már tőlem: miért van benne a filmben az a pici politikai jelenet, amelyet a regényben hiába keresne a néző. Hogy egy utcai komédiás elmondja: Chamberlain aláírt egy paktumot Németországgal, mielőtt az elfoglalta volna Csehszlovákiát. Tehát, hogy miért tettem bele ezt a jelenetet a filmbe. Azért, mert mindenképpen jelezni akartam, hogy ez az ország a csatorna túlsó felén valami egészen mást él meg, mint mi, a magunk országában. Kelet-Európát az elmúlt száz-százötven évben sajnos a politika, a sok ideológiai változás befolyásolta. Itt különböző nyelvű, val- lású és kulturális indíttatású kis népek élnek egymás mellett. Hitevesz- tett, megfáradt, nehéz harcot vívott emberek - jó esetben toleranciával. Ha a templomaink különbözőek is, a kávéházunk vagy a kocsmánk közös kell, hogy legyen.” ERDÉLYI EDIT Hosszú évtizedekkel ezelőtt Sergio Leone, a híres olasz spagetti- westem-rendező az Egy maréknyi dollárért című filmjének főszereplőjéről, Clint Eastwoodról állítólag kijelentette, hogy a fejét csupán arra használja, legyen hová tennie a kalapját... Csakis viccnek szánhatta a mester, hiszen Clint Eastwood tömérdek kitűnő alakításával és tökéletesen megrendezett munkáival már nemegyszer bizonyította, hogy igenis ott a helye a legjobb hollywoodi színészek és rendezők között. Új filmjével, a Millió dolláros bébivel, amely mellesleg a huszonötödik rendezése, ismételten ezt tette. Az Amerikai Filmakadémia pedig nemrégiben négy Oscar-díj- jal jutalmazta alkotását. Az apró Hit Pit nevű Los Angeles- i edzőterem főnöke, Frankie Dunn (Clint Eastwood) számtalan bok- szolót edzett a pályafutása során. Amióta azonban Eddie (Morgan Freeman), a legjobb barátja egy bokszmérkőzés során megvakult a fél szemére, az idős edző többé nem mer kockáztatni. Tanítványainak a legfőképpen azt hangsúlyozza, hogy mindig védjék magukat. Védencei - miután a bokszolás minden csínját-bínját elsajátítják a mestertől - odébbállnak, hiszen ők mindenáron bajnokok akarnak lenni, így a babérokat már más menedzser aratja le Frankie-ék helyett. Egy napon a harmincegy éves Maggie Fitzgerald (Hilary Swank) besétál a kis edzőterembe, és arra kéri Frankie-t, hogy vállalja el az edzését. Az idős bokszoló visszautasítja, mondván, nőket soha nem edz, és azt sem felejti el megjegyezni, hogy Maggie túl öreg a profi bokszhoz. A lány azonban jól tudja, mit akar, és azt mindenáron el is akarja érni. Elege van a pincérkedésből, a nélkülözésből, az egész eddigi életéből. Nem adja fel, mindennap bejár edzeni. Egyedül Eddie hisz benne, bátorítja, tanácsokkal látja el a lányt. Az idős mester vonakodva bár, végül mégis elvállalja a tanítását. Maggie keményen dolgozik, és hamarosan sorra nyeri a mérkőzéseit. Frankie és a lány az edzések során fokozatosan rádöbbennek, mennyire közös bennük a küzdőszellem, sőt ráébrednek, hogy a fájdalmaik is közösek. A megkeseredett idős mester, aki ré- ges-régen elvesztette a kapcsolatát az egyetlen lányával, Maggie-ben találja meg a családi kötődést, a lánynak pedig elhunyt édesapját pótolja... Amikor azonban úgy gondoljuk, hogy minden jóra fordult, egy nehéz bokszmérkőzés során Maggie-t baleset éri. Teljesen lebénul, lélegezni is csak gép segítségével tud. így aztán Maggie-nek és az idős edzőnek is egy újabb kemény harccal kell szembesülnie, amely sokkal, de sokkal fájdalmasabb, mint az eddigiek. FX. Toole novelláit Paul Haggis dolgozta át forgatókönyvvé. A furcsa név alatt Jerry Boyd bokszmenedzser rejtőzik, aki a meccseken éveken át kötözőemberként is dolgozott. Tökéletesen ismerte hát a boksz vüágát, az edzőtermek és a mérkőzések légkörét. Ám a történet nem elsősorban a bokszról szól, hanem sokkal inkább egy megkeseredett emberről, életre szóló barátságról, bizalomról, szívszorító apalánya kapcsolatról és súlyos, sorsdöntő kérdésekről. Határozottan pozitívumnak tartom, hogy East- wood filmjének utolsó félórájában (amikor Maggie-nek és Frankie- nek élete legnehezebb harcát kell megvívnia) nem elmélkedik, és nem moralizál az eutanázia kérdéseiről, hanem lehetőséget ad rá, hogy a nézők saját maguk foglaljanak állást. Meglehet, sokan más véleményen lesznek, mint a rendező. Ezekben a képsorokban azonban (de tulajdonképpen az egész filmben) benne rejlik a 75 éves East- wood minden élettapasztalata. Clint Eastwood formai különlegességek nélkül készítette el a munkáját. A Millió dolláros bébi tökéletesen kiegyensúlyozott történet, és ilyen a rendezés is. East- wood egészen mesteri módon találta meg a helyes arányt az emóciók és a gesztusok adagolásában. A színészek, Hilary Swank, Morgan Freeman és maga Clint Eastwood nem játsszák túl a szerepüket, a rendező alaposan odafigyel, nehogy könnyfakasztó melodrámává vagy valamelyik főszereplő exhibí- ciójává váljék a film. Döbbenetesen jó alakításokat láthatunk. Hilary Swank és Morgan Freeman is megkapta érte a legnevesebb díjat, az Oscart. A harmadik szobrocska a legjobb filmért, a negyedik pedig a legjobb rendezésért járt neki. Clint Eastwood gyönyörű, fájdalmas és őszinte munkáját önök se hagyják ki. Clint Eastwood és Hilary Swank (Képarchívum) MOZIMUSTRA 2005. március 23., szerda 2. évfolyam 12. szám Szabó István legújabb filmje W. Somerset Maugham Színház című regénye alapján készült Clint Eastwood alkotását négy Oscar-díjjal jutalmazták
