Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-21 / 66. szám, hétfő
10 Téma: az ereklyék ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 21. EREKLYE, RELIKVIA A latin „reliquiae”, maradványok szóból - szorosabb értelemben a szentek teste, testrészei, csontjai: tágabb értelemben mindazok a tárgyak, amelyek a szenttel érintkezésben voltak (ruháik, kínzóeszközök stb.). A keresztény ereklyetisztelet alapja az a hit, hogy a szentek Isten kegyeltjei, akik a hozzájuk folyamodókért Istennél közbenjárhatnak, rajtuk segíthetnek. A szentek ereklyéi már a kereszténység első századaiban vallásos kultusz tárgyát képezték, ezt bizonyítják a katakombák síremlékei, a vértanúk holttestei fölé emelt oltárok. Míg a keleti egyházban már a 4. században külön ereklyetartókba tették a szentek egyes levágott tagjait, csontjait, a nyugati egyház szigorúan tiltotta ezt a gyakorlatot, csak a templomok folyton növekvő száma miatt kényszerült a 6. századtól ugyanezt tenni, mert oltárt csak vértanúk (az 5. századtól nemcsak vértanúk, hanem szentek is lehettek) maradványai fölé emeltek. Ma is élő egyházi szabály, hogy minden oltárban legalább két szentnek (közülük az egyik vértanú) az ereklyéi legyenek elfielyezve. A relikviákat eleinte csak az oltárban vagy alatta őrizték, később pompás ládákban vagy gazdagon díszített foglalatban. Azt a napot, amelyen az ereklye az adott templomba került, minden évben megünnepelték. A templomok eleinte annak a szentnek a nevét viselték, akinek az ereklyéje a birtokukban volt, a képek vagy szobrok is ennek a szent patrónúsnak az életéből vett jeleneteket ábrázoltak. így pl. a római Szent Péter-bazilika kupolapilléreit díszítő szobrok még a barokkban is a templomban őrzött ereklyékhez kapcsolódtak: a Szent kereszt szüánkjához, Veronika kendőjéhez, Szent Longinus lándzsájának darabjához és Szent András apostol fejereklyéjéhez. A templomok búcsút eszközöltek ki a pápánál ereklyéik számára: azok a hívők, akik az ereklye előtt imát mondtak, részleges vagy teljes búcsút, azaz bűnbocsánatot nyertek, (vk) Virágzó üzletággá vált a hamisítás Egyik füle Párizsban... ÖSSZEFOGLALÓ Az ereklyék iránti óriási kereslet virágzó üzletággá tette hamisításukat. Jeruzsálemben és Nápolyban évszázadokon át apáról fiúra szállt az ereklyehamisítás „mestersége”, de létezett másutt is, ha nem is olyan nagyban. Ezért gyakran hallható, hogy Krisztus keresztjének ereklyeként őrzött szüánkjaiból egy egész erdő telne ki. Coliin de Plancy 1821-22-ben kiadott kritikus ereklye-enciklopédiájában olvasható pl. Keresztelő Szent János ereklyéiről a következő: „Egyik füle Párizsban, a másik Saint Flour-ban, a 3. Prágában található.” Az egyház a visszaélések megakadályozására különböző óvintézkedéseket tett. 1215-ben a lateráni zsinat kimondta, hogy a pápa engedélye nélkül ereklyék nyüvános tisztelet tárgyaivá nem tehetők. A trienti zsinat az egyes egyházmegyékben a megyés püspök engedélyéhez kötötte az ereklyék nyüvános tiszteletét. 1689-ben Rómában külön kongregáció alakult az ereklyék hitelességének megállapítására. A pápa kiközösítés terhe alatt megtiltotta bármifajta, akár a legcsekélyebb ereklyék engedély nélküli elvitelét a római katakombákból, (vk) ADOMÁNYOZÁSOK NAPJAINKBAN Az ereklyék tisztelete ma is tart, ahogy ajándékozásuk szokása is. A velencei pátriárka 1999-ben Remete Szent Pál egy-egy csontdarabkáját ajándékozta a budapesti pálos kolostornak és a lengyelországi pálos atyáknak. Ugyancsak a velencei pátriárka ajándékozta az idén a temesvári székesegyháznak Szent Gellért aranyozott keresztbe zárt ereklyéjét. Miután Hedviget 1997-ben a pápa szentté avatta Lengyelországban, a krakkói bíboros érsek az egri Minorita templomnak ajándékozta a lengyelek szent királynőjének, Nagy Lajos lányának gyűrűsujj-ereklyéjét. A pozsonyi dómban őrzött Alamizsnás Szent János-relikviák egy darabját Ján Sokol érsek 1991-ben János szülővárosa, a ciprusi Limasszol templomának ajándékozta, (v) Alamizsnás Szent János rácsos ezüstkoporsója (az oltár felett, fönt) a pozsonyi dóm Georg Raphael Donner tervezte barokk kápolnájában (Képarchívum) Remény van arra, hogy a klarisszák restaurálása során megtalálják Szent Margit maradványait Ereklyék kalandos sorsa A ma embere számára már nehezen érthető, hogy a szentek ereklyéiért valaha egész vagyonokat áldoztak, királyok bocsátkoztak bonyolult diplomáciai alkudozásokba, sőt véres csatákat vívtak. Ez alól nem voltak kivételek a magyar uralkodók sem. VOJTEK KATALIN (Somogyi Tibor felvételei) nyainak sorsa jól példázza, hogy a szentek relikviáit nemcsak a törökök pusztították: 1565-ben a nagyváradi reformátusok feltörték a sírját, a csontjait pedig szétszórták. Pozsony legismertebb ereklyéje kétszeresen is a törökökhöz kapcsolódik. A ciprusi születésű, alexandriai pátriárkává lett Alamizsnás Szent János a szegények iránti könyörületességéről kapta nevét. 619-ben Alexandriában halt meg, maradványait később Konstantiná- polyba vitték. A törökök 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyi, és ugyanaz a II. Mehmed szultán, akire Hunyadi János Nándorfehérvárnál súlyos vereséget mért, a fiának, Hunyadi Mátyásnak ajándékba elküldte a ciprusi szent maradványait. Ezeket Budáról a török megszállás után Pozsonyba menekítették, és a dómban helyezték el. Pázmány Péter esztergomi érsek 1632-ben ezüst koporsót készíttetett számukra. Esterházy Imre esztergomi érsek is nagy tisztelője volt a könyörületes szentnek, ő 1729 és 1732 között Georg Raphael Donnerral, az osztrák barokk jeles képviselőjével pompás kápolnát építtetett, annak oltára fölé helyeztette a Páz- mány-féle ezüst koporsót, ma is ott látható. A másik ismert pozsonyi ereklyét, Szent Reparatus maradványait a ferencesek templomában őrzik. A németesen Ruppertnak is nevezett szent a 4. században élt, a Nápoly melletti Nola diakónusaként hirdette az evangéliumot, és istá- polta a szegényeket. 353-ban mártírhalált halt, tetemét később Rómába vitték, és 1769-ben a ferencesek provinciálisa, Kosa Jenő kérésére Pozsonyba hozták. A barokk korban -'főleg Itáliában - elterjedt szokás szerint a szent csontvázát felöltöztetve díszes üvegkoporsóban helyezték el, így látható ma is. Lehetséges, hogy a pozsonyi klarisszák temploma (képünkön) vagy kolostora rejti Szent Margit török elől menekített maradványait? II. András királyunk egyáltalán nem titkolta, hogy az ötödik keresztes hadjáratban elsősorban néhány fontos ereklye megszerzése céljából vesz részt, de nem kíván hosszabb időt tölteni a Szentföldön. A magyar sereg katonai akciói nem is jártak különösebb sikerrel, a király viszont számos ereklyével tért haza, amelyeket nagyvonalúan elosztogatott. Közülük csupán egyről tudni, hogy hová került: Antio- chiai Szent Margit fejereklyéje a szepesi prépostsági templomé lett, ma is ott őrzik. Kardcsörgés kísérte Remete Szent Pál maradványainak megszerzését is. Nagy Lajos király a velenceiek ellen folytatott háború végén a békekötés egyik feltételeként kikötötte, hogy engedjék Budára vinni a szent Velencében őrzött mumifikálódott testét, mivel azt az egyetlen magyar alapítású rendnek, a pálosoknak akarta ajándékozni. Ez 1381-ben meg is történt, ám a velenceiek - bár néhány csontot meghagyhattak maguknak - sokáig azt állították, hogy nem Remete Szent Pál maradványait kapták meg a magyarok. A vitát 1422-ben V. Márton pápa zárta le, aki a buda- szentlőrinci pálosoknak adott igazat. Remete Szent Pálnak csak a teste került a pálosokhoz, a fejét Szent Reparatus üvegkoporsója a pozsonyi ferences templomban már korábban megszerezte IV. Károly cseh király, német-római császár, aki kora egyik legügyesebben politizáló uralkodója volt, többet nyert diplomáciával, mint mások háborúval, és szenvedélyesen gyűjtötte az ereklyéket. II. Lajosnak, aki cseh király is volt, 1523- ban sikerült kialkudnia, hogy a szent koponyáját, amelyet addig Karlstein várában őriztek, Buda- szentlőrincre vitethesse. Az alsó-thébai pusztából Kons- tantinápolyba, onnan Velencébe, majd Budára került Remete Szent Pál holta utáni hányattatásai ezzel még nem értek véget. Relikviáit a török veszély idején a pálosok a Nyitra megyei elefánti kolostorba menekítették, 1527-ben pedig Trencsén várába, de a török oda is eljutott, és a féltett ereklye a vár ostroma során keletkezett tűzben elégett. A török megszállás idején megkezdődött a relikviák menekítése, közülük több Pozsonyba került. így például Árpádházi Szent (akkor még csak boldog) Margit maradványai hosszas vándorlás után a pozsonyi klarisszáknál állapodtak meg, ott nyugodtak több mint két és fél évszázadig. II. Józsefnek a kolostorokat sújtó intézkedései között szerepelt a relikviák megsemmisítése is, ezért az apácák a kripta vagy a kolostor falába rejtették Margit ereklyéit. Egyes vélemények szerint még ma is ott vannak befalazva, de a rejtekhelyét senki sem ismeri. Most, hogy a klarisszák templomát restaurálják, remény van arra, hogy megtalálják őket. Hasonló sors érte Szent István koponyaereklyéjének egy darabját is, amely a 18. században a pozsonyi kapucinusokhoz került, de további sorsa ismeretlen. Szerencsésen alakult viszont a Szent László koponyáját tartalmazó herma sorsa. Azt is Pozsonyba hozták, végül Győrbe került, ma is ott látható a székesegyház Szent László-kápol- nájában. Lovagkirályunk maradváCÍMEREKEN, ZÁSZLÓKON ____________■ EREKLYETARTÓK A k özépkorban általános szokás volt címereken, pénzeken, zászlókon feltüntetni, ha neves ereklye volt a címer tulajdonosának birtokában. így pl. az András-keresz- tet, amelynek egy darabja a burgundi hercegek tulajdonába került (Brüsszel, Palotakápolna), Burgundia címerébe is felvették. Ugyancsak Szent András 4. században megszerzett ereklyéje alapján került Skócia nagy címerébe és zászlójára az András-ke- reszt, a brit zászló átlós vörös-fehér sávjai mindmáig erre utalnak. Egyes magyar történészek szerint a magyar címer kettős keresztje is ereklyére utal, Jézus keresztjének részecskéjére, a középkorban ugyanis az apró keresztereklyét mindig kettős kereszt alakú tartókba tett kapszulákban őrizték. A keresztereklyét a görög császár küldte Konstantinápolyból Szent Istvánnak, ennek tudható be, hogy először első királyunk egyik obulusán jelenik meg a kettős kereszt. Utána csak III. Béla pénzein bukkan fel, majd unokájának, IV. Bélának a címerében jelenik meg újra, és állandósul, mint a magyar hatalmi jelvény tartozéka. IV. Béla idejéből három Magyarországra került keresztereklyéről is tudósítanak a források, az egyikért az uralkodó egy birtokot adományozott. (v) Eleinte maga a szent testét befogadó koporsó volt az ereklyetartó (relikviárium). A 3. századtól ismertek a külön ereklyetartók, ún. enkolpiák: aranyból, ezüstből, ü- vegből készült négyszög vagy tojás alakú kis szelencék, amelyeket viselőjük arany vagy ezüstláncon hordott a nyakába akasztva. A szelence a vértanú ruhájának foszlányát, csontjának darabkáját rejtette, esetleg kis darab szövetet, amelyet a szent sírjához vagy maradványaihoz érintettek. Léteztek gyűrűbe rejtett enkolpiák is. Jézus keresztjének darabkáját bizánci módra gyakran ún. sztaurotékában (sztaurosz görögül keresztet jelent) őrizték: ez tábla alakú, nyitható tartó volt, amelyben láthatóan helyezték el a kereszt darabkáját, és körülötte több szent ereklyéjét. Gyönyörű ötvösművészeti remekek voltak ezek, Szent Margit legendájából tudjuk, hogy IV. Béla lánya is birtokolt ilyet. A leggyakoribbak a ládika alakú ereklyetartók voltak, ezeket annak a szentnek az életéből vett jelenetek díszítették, akinek az ereklyéit tartalmazták. Az idők folyamán a drága anyagok (arany, ezüst, drágakövek, gyöngyök) felhasználásával készült ereklyetartók egyre díszesebbek lettek, formájuk gyakran utalt az ereklye milyenségére: fej (koponyaereklye számára, pl. Szent László hermája), kéz, láb, kereszt, (v)
