Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-21 / 66. szám, hétfő

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 21. Randevú a művészettel Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete szervezésé­ben holnap 11 órakor a Carlton Szállóban Randevú a művészettel címmel vetítéssel egybekötött szakmai bemutatót tartanak a Művé­szetek Palotájáról. A bemutatót Koncz Ernő, a Művészetek Palotája kommunikációs és marketingigazgatója tartja, (ú) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Rusalka 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Dr. Salda üldözése és megkínzatása 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Kalandférgek (amerikai-német-kanadai) 18, 20 MLADOSŤ: Kerülőutak (amerikai) 15.15 Ray (amerikai) 17.30 MÚZEUM: Salo avagy Sodorna 120 napja (olasz) 19.30 AUPARK - PALACE: Robotok (amerikai) 11,11.30,12,13,13.30,14,15,15.30, 16.17.17.30.18.19.20 Átok - The Grudge (japán-amerikai-német) 10.30, 12.30,14.30,16.30,18.30, 20.30, 21.10 Lemony Snicket - A balszerencse áradása (amerikai) 12.40, 15.10 Közelebb! (amerikai) 17.20, 19.40 Double zéró (francia) 12.20, 14.50 Szeretők és gyilkosok (cseh) 21 5x2 (francia) 16.50, 18.50 Aviator (amerikai) 19.30 Vejedre ütök (amerikai) 14.20, 16.40, 19.20, 21.50 Snowboardozók (cseh) 15.40, 18.20, 20.40 A nemzet aranya (amerikai) 16.10, 18.40, 21.30 Kalandférgek (amerikai-német- kanadai) 14.10, 16.20, 18.10 Ray (amerikai) 20.10 Penge: Szentháromság (amerikai) 15.20, 17.40, 20.20 A hiheteden család (amerikai) 14.30 Végállomás (szlovák) 17.10, 19.10, 21.20 PÓLUS - METROPOLIS: Robotok (amerikai) 13.30, 14.30, 15.15, 15.45, 16.15, 17, 17.30, 18, 18.45, 20.30 Vejedre ütök (amerikai) 13.50, 16.10, 18.35, 21 Snowboardozók (cseh) 13.20,15.20, 17.20,19.20, 21.20 Közelebb! (amerikai) 16.50, 19, 21.05 Aviator (amerikai) 14, 17.15, 20.30 Szeretők és gyilkosok (cseh) 19.15, 21.25 Kalandférgek (amerikai-német-kanadai) 13.10, 15 Lemony Snicket - A balsze­rencse áradása (amerikai) 13.30 Double zéró (francia) 15.40, 20.15 KASSA DRUŽBA: Kaptár 2. - Apokalipszis (német-francia-angol) 19 CAPITOL: Robotok (amerikai) 16, 18.15, 20.30 TATRA: Double zéró (francia) 18, 20 ÚSMEV: Vejedre ütök (amerikai) 17 Ray (amerikai) 19.15 IMPULZ: Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (francia) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: Felejtés (amerikai) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Kínai Odüsszeia (kínai) 19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Aviator (amerikai) 16.30,19.30 GYŐR PLAZA: Átok-The Grudge (japán-amerikai-német) 13.45,18.30, 20.30 Aviator (amerikai) 15, 19.45 Bűjócska (amerikai) 18.15, 20.30 A bukás - Hitler utolsó napjai (német) 15.45 Csak lazán! (amerikai) 13.15,15.30,17.45,20 Csudafilm (magyar) 13,15 Le a fejjel! (magyar) 14.15,16,18, 20 Lemony Snicket - A balszerencse áradása (amerikai) 13, 15.15, 17.30 Micimackó és a Zelefánt (amerikai) 13.30 Millió dolláros bébi (amerikai) 14.30, 17.15, 20 Az operaház fantomja (amerikai) 14.15, 17.15, 20.15 Penge: Szentháromság (amerikai) 15, 17.15, 19.30 A randiguru (ame­rikai) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Vejedre ütök (amerikai) 13, 15.15, 17.30,19.45 Pozsony és Bécs a neolatin költészetben Pisonia vágya POLGÁR ANIKÓ Pozsony városa egy neolatin ai- tológiai mítosz szerint Pisonia nim­fa és Ister folyamisten szerelméből született. A szerelem nem volt köl­csönös: Pisonia vágyakozva nézte magát a folyó vizében, de onnan csak vetélytársnőjének, az isteni Viennának a képe nézett vissza rá. A nimfa bánatában várossá válto­zott: fejéből vár lett, végtagjaiból két pár torony, testéből a város tes­te, melyet a szeretett folyó vize nedvesít. Ezzel az Ovidius Átválto­zásaiból ismert Narkisszosz-mí- toszra utaló történettel kezdte né­met nyelvű pozsonyi előadását Elisabeth Klecker, a Bécsi Egyetem Klasszika-filológiai, Középkori és Neolatin Intézetének munkatársa, a neolatin irodalom kutatója. Az előadó a Szlovák Klasszika-fi­lológusok Társaságának és a Come- nius Egyetem Klasszika-filológiai Tanszékének meghívására érkezett Pozsonyba. A dokumentumok ki­vetítésével, illusztratív szövegek elemzésével workshop-jellegűvé alakított előadás fő célja a Pozsony és Bécs közötti „tükröződések” megragadása volt. A két városra vonatkozó neolatin költői megfo­galmazások általában politikai ta­nulságokat rejtenek: Pisonia, aki­nek neve a város latin elnevezését (Posonium, Pisonium) idézi, Vien- nára, Bécsre szeretne hasonlítani, s a mítosz költői megfogalmazása, az 1768-ban megjelent Metamorpho­sis Hungáriáé a politikai tartalmú, Habsburg-dicsőítő panegürikosz- költészet része. A témát a városdicsérő versek tá- gabb kontextusába helyező előadó a bécsi és pozsonyi neolatin kuta­tók közti szorosabb együttműködés lehetőségét is fölvetette. S hogy ez­úttal nem egy (Pisonia és Vienna mitikus viszonyát leképező) oszt­rák fölényű kapcsolatról lehet szó, azt Elisabeth Klecker nemcsak Po­zsony és Szlovákia iránti kitüntető figyelmével, hanem kiváló szlovák tudásával is bizonyította: a jelen lé­vő diákok és szakmabeliek ugyanis szlovák nyelven is intézhettek az előadóhoz kérdéseket. Új betanításban Antonín Dvorák népszerű operája, a Rusalka a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban A botrány elmaradt A Herceg (Ľudovít Ludha) és Rusalka (Eva Jenisová) (Fotó: SND) A Rusalka pénteki pozsonyi bemutatóját megelőző saj­tótájékoztatón szokatlan eset történt: az énekesek közül ketten is, Peter Mikuláš, a Vízimanó, és Miroslav Dvorský, a Herceg alakítója bevallották, hogy egyelőre nem sikerült azo­nosulniuk a szerepükkel, noha azt mindketten már több betanításban énekel­ték. Két nappal a premier előtt ez nem semmi. VOJTEK KATALIN És mivel Daniel Dvoŕák díszlet- tervező és Jiri Nekvasil rendező (az első a prágai Nemzeti Színház igaz­gatója, a másik operatársulatának művészeti vezetője) arról ismertek, hogy közösen színpadra állított produkcióik szinte mindig provo- kálóan hatnak, akadtak, akik bot­rányt szimatoltak. A botrány elmaradt, de a felka­varó nóvum is. Nem láttunk semmi olyat, ami az újdonság erejével ha­tott volna, a Nekvasil-Dvorák-duó Rusalkája nem lóg ki a mai aktuali­záló operarendezések sorából. Az a fajta aktualizálás az övék, amely abból a meggyőződésből táplálko­zik, hogy az opera csak így konku­rálhat más zsánerekkel. A páros a „hagyománnyal nem terhelt” ifjú­ságra hivatkozott, amely nem vá­gyik romantikus megoldásokra, és nyitott az újra. Hogy mire vágynak a fiatalok és a bemutatón megje­lent sok gyerek, nem tudom'. Tény, hogy példásan viselkedtek, fegyel­mezett csöndben ülték végig a hosszú előadást. Ez persze még nem jelent okvetlenül tetszést, le­het akár alapos dresszúra eredmé­nye is. A „hagyománnyal terheld’ érettebb korosztály néhány képvi­selője a szünetben nosztalgiával emlegette a 20-30-40 évvel ezelőtti Rusalka-előadásokat, bár lehet, hogy csak a mindent megszépítő emlékezet festette oly szépre a haj­dani színházi estéket. A sajtótájékoztatón Nekvasil és Dvorák enyhe iróniával beszélt a színházi gépek mozgatta hullá­mokról, mint a Rusalka divatja­múlt színrevitelének nélkülözhe­tetlen kellékeiről. Ők a vízfodrozó berendezést megspórolták: nincs tó, csak egy kékesszürke műanyag­szalagokkal jelzett pocsolya. A színpadkép zsúfolt, a táj lehangoló­an barátságtalan. A külvilágot és a tópartot egy átlátszó tüllfüggöny választja el egymástól, ezt felemel­ve lépnek a színre a herceg és a kí­séretét alkotó fiatalemberek. Mind­egyik hosszú maffiózó-bőrkabát­ban feszít (jelmeztervező: Lucie Loosová), de ez csak a szolid kez­det, a második felvonás báljelene­tében az élénk színű, hosszú kabá­tokhoz magas punkfrizura is járul. A herceg szenvedélyes fotós, foly­ton a fényképezőgépét kattogtatja, Rusalkát is két felvonáson át szün­telenül fényképezi, időnként be is állítja, mint egy profi fényképész a modelljét. Kíséretének tagjai ugyanezt teszik a nádasban, ami le­het a hatalmon lévőket mindig szolgaian utánozni kész emberek karikatúrája, de lehet pl. a mindent legázoló, kíméletlen turistáké is, vagy jelképezheti az elidegenedés­nek azt a fokát, amely önmagában képtelen élvezni a természetet, és már csak azt tudja igazán érzékel­ni, amit papíron lát. Törhetjük a fe­jünket, mi mit jelent, elvégre a ren­dező a mű sokrétű szimbolikájáról értekezett, az emberben mégis ott motoszkál a gyanú, hogy csupán arról van szó, hogy el kell foglalni valamivel az énekest, nehogy csak úgy egyszerűen, a partnernője sze­mébe nézve énekelje a gyönyörű áriát: „Pohádko má, pojd se mnou!” Az elárult, elhagyott Rusalka a tóhoz visszatérve már csak lepusz­tult tájat, szemétlerakatot talál. A Boszorkány egy autóroncsban vert tanyát, a tündérek hippiszerelés­ben mariskát szívnak, és egy hor­dozható rádió hangjaira vonagla- nak, egyikük ezt énekli: „Mám, mám, zlaté vlásky mám”, vagyis hogy aranyhaja van, miközben szénfekete a parókája. Persze, már a haj se a régi, minden rosszra vál­tozott, mióta kíméletlen emberi láb lépett az addig érintetlen, mesés tájra - magyarázhatnánk, de ismét másról van szó. A karmester úgy nyilatkozott, hogy számára Nekva- silék koncepciója elfogadható, mert nem partitúraellenes, vagyis nem mond ellent a zenének. Ellent­mond viszont a librettónak, a szö­vegnek. Igaz, hogy ez ma már nem számít hibának, hisz szinte minden operaaktualizálásnál így van. Egy neves nyugati rendező például szmokingba öltöztette Borisz Go- dunovot, miközben az arról énekel, hogy milyen fojtogatóan nehéz a díszes cári ruha. Mégis: a fekete tündér aranyha­járól szóló dal egyike volt az est ritka fénypontjainak. A gyönyörű hangú Adriana Kučeravá előadá­sában olyan volt, mint egy simo- gatás. És jó volt hallgatni tündér­társnőit is, Katarína Šilhavíkovát és Terézia Kružliakovát. Hangban, játékban üdítően bájos volt Jana Bernáthová, a kis Kukta szerepé­ben. A főszereplők közül a legki­egyensúlyozottabb teljesítményt a Herceget alakító Ľudovít Ludha nyújtotta. Nem nagy, de szép szí­nű hangjával nagyon kulturáltan bánik, utolsó felvonásbeli áriája megindító volt. A többi szereplőt mintha rossz varázslat tartotta volna fogva. Bizonyos fokig még Peter Mikulást is, pedig ha van ideális hang a Vízimanó szerepé­re, az övé az. Sajnos, a címszere­pet alakító Éva Jenisová vokális teljesítményén erősen érződött az indiszpozíció. A Boszorkányt ját­szó Marta Beňačková sem volt iga­zán formában, Jolana Fogašová (Idegen Hercegnő) még kevésbé. Az utolsó felvonás zárójelenete mégis megrendítő volt - elsősor­ban Dvorák csodálatos zenéjének köszönhetően, amelynek semmi­lyen rendezés nem tud ártani. A Jaroslav Kyzlink vezette, változé­kony színvonalú produkciót nyúj­tó zenekar a zárójelenetben magá­ra talált, és úgy játszott, ahogy egész este kellett volna. Pénteken furcsa körülmények között maradt el az Ármány és szerelem című előadás a Jókai Színházban A nézőkön csattant az ostor ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Pénteken este a Jó­kai Színházban elmaradt az Ár­mány és szerelem című előadás. A nézőtéren ülőkkel néhány perccel a kezdés tervezett időpontja után kö­zölte Tóth Tibor igazgató és Vere­bes István főrendező, hogy az egyik színész nem jelent meg, emiatt el­marad az előadás. Bár akkor és ott nem hangzott el, kiről is van szó, információink szerint Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész volt az, aki egy németországi vendég- szereplés miatt hiányzott. Értesülé­sünket Tóth Tibor megerősítette. „A színház vezetősége ezt az ügyet pénteken este ad acta tette, s úgy döntött, nem óhajt nyilatkozni - mondta az igazgató. - Ezt a hírzár­latot viszont később, nehogy a sajtó esetleg megpróbálja lejáratni az érintett művészt, feloldottuk. A kö­zös munka kezdetén Verebes Ist­vánnal megállapodtunk, hogy nem fogunk soha hazudni sem egymás­nak, sem a társulatnak, sem a kö­zönségnek, hiszen ez alapfeltétele annak, hogy mindig őszintén tud­junk egymás szemébe nézni. Úgy gondoltuk tehát, hogy színházunk Madách-bérletes közönségének is - amely előtt pénteken játszanunk kellett volna -, joga van megismer­ni az igazságot. Ezért nem lett vol­na helyes technikai okokra hivat­kozva mondani le az előadást.” Tóth Tibor elmondta továbbá, hogy a márciusi műsorterv már február közepén ismert volt. Dráfi Mátyás március elején jelezte, hogy a 18-ai előadás számára nem felel meg, s kérte, tegyék más időpontra. Kéré­sét az igazgató szavai szerint a szín­ház vezetése nem tudta akceptálni, hiszen már értesítették a bérletes közönséget. „Az utolsó percig bíz­tam benne, hogy Dráfi művész úr meggondolja magát. Ugyanis olyan szerződés köti az előadás­hoz, amelynek egyik kitétele, hogy a színházi előadás minden más, színházon kívüli elfoglaltsággal szemben prioritást élvez - mondta az igazgató. - Nem értem döntését, amire sem a színház vezetése, sem a kollégák, sem a közönség nem szolgált rá. Ennek ellenére meg­próbálok nagyvonalú lenni vele szemben, nem tervezek semmiféle szankciót.” Tudomásunk szerint Dráfi Mátyás egy magyarországi színészt biztosított maga helyett, aki beugrott volna a darabba. Ebbe a megoldásba azonban sem az igazgató, sem a főrendező, sem az előadás rendezője nem egyezett bele. Tóth Tibor hozzátette még: „Színházunknak szűkös a költség- vetése, minden fillérre szükség van. Ennek ellenére azt az anyagi kárt, amit az ügy okozott, nem kí­vánom az érintett művészre háríta­ni. A közönséget, amelytől ismétel­ten elnézést kérek, szervezési osz­tályunk értesíti az előadás új idő­pontjáról. Az erkölcsi veszteséget azonban nem tudjuk vállalni, ugyanis nem érezzük magunkat fe­lelősnek. Lehet, hogy kapcsola­tunkra ezzel árnyék vetődött, ám azon leszek, hogy továbbra is tud­junk egy fedél alatt élni, és egymás szemébe nézni. Szeretném tájékoz­tatni a közvéleményt arról, hogy utoljára nyilatkoztam erről az eset­ről, és a jövőben semmiféleképpen nem kívánok rá reagálni.” Dráfi Mátyás szerint egy kis jó­akarattal, segítőkészséggel meg le­hetett volna oldani az ügyet. „Há­rom héttel ezelőtt jeleztem az igaz­gató úrnak, hogy március 18-ára meghívást kaptam Németország­ból, az 1848-as forradalom évfor­dulója alkalmából rendezett ün­nepségekre - mondta. - Kértem őt, engedjen el az előadásról. Azt mondta, ha meg tudom oldani a szervezési osztályon az átüteme­zést, beleegyezik. Mivel nem jár­tam sikerrel, felajánlottam, hogy a saját költségemen szerzek egy be­ugró színészt. Az igazgató erre azt válaszolta: ha a rendező is rábólint a cserére, akkor mehetek. Görög László rendező azonban nem hagy­ta jóvá a cserét. Pedig Hegyi Árpád Jutocsa, a jelenleg próbastádium­ban lévő darab rendezője garanciát vállalt a miskolci kollégáért. A szín­ház menetéért viszont az igazgató felel, így szerintem neki jogában állt volna elfogadni ezt a megol­dást. A beugrót két nappal az elő­adás időpontja előtt tudtomon kí­vül visszamondta a színház vezeté­se, én viszont az utolsó pillanatban már nem mondhattam le a német- országi szereplést. Reménykedtem abban, hogy győz a kollegialitás és a nézők nem szenvednek hiányt. Viszont ha már így alakultak a dol­gok, előre kellett volna őket értesí­teni az előadás elmaradásáról, de legeslegkésőbb a színház előcsar­nokában.” (vkm)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom