Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)

2005-03-07 / 54. szám, hétfő

6 Kultúra ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 7. FELHÍVÁS Gömöri antológia Ez az előadás még nem bizonyíték, csak ígéret. Az ember néha prózamondó versenyen érzi magát Dobos László után szabadon A Fundament Polgári Társulás 2000-ben adta ki a Gömöri anto­lógiát. Az antológia olyan kortárs írók műveit tartalmazta, akik va­lamilyen módon kötődnek Gö- mörhöz, vagy műveikben megje­lenítik, műveik tárgyává teszik a történelmi Gömört. A Fundament Polgári Társulás a Gortva Polgári Társulással együttműködve 2005- ben ismét megjelenteti a Gömöri antológiát. Ezért felhívással for­dul mindazon írókhoz, költőkhöz, akik műveikkel szeretnének társ­szerzői lenni e kötetnek, hogy je­lentkezzenek az alábbi címen: ko- vacstibor@stonline.sk , tiborko- vacs@post.sk , jdj@freemail.hu . A 2000-ben kiadott Gömöri antoló­gia szövegei és korábban publi­kált művek nem szerepelhetnek a készülő antológiában. MOZI POZSONY HVIEZDA: Két szótaggal lemaradva (szí.) 18 Kiskakukk (or.) 20 MLADOSŤ: Ibrahim és a Korán virágai (fr.) 15.30 A belső tenger (sp.) 20 AUPARK - PALACE: Vejedre ütök (am.) 14, 15, 16.30, 17.30, 19, 20, 21.30 A hihetetlen család (am.) 15.30 Végállomás (szí.) 18, 20.10 Snowboardozók (cseh) 14.10, 16.20, 18.30, 20.40 Közelebb! (am.) 15.10,17.20,19.30, 21.40 Két szótaggal lemarad­va (szí.) 13.40 Ray (am.) 18.10 Ibrahim és a Korán virágai (ff.) 15.50, 21.10 A nemzet aranya (am.) 16.10, 18.40, 21.20 Aviator (am.) 17.10, 20.30 Penge: Szentháromság (am.) 14.50, 17.20, 19.40.21.50 Lemony Snicket - A balszerencse áradása (am.) 14.30, 16.50 Az operaház fantomja (am.) 19.20 Kalandférgek (am.-ném.- kan.) 16.10, 18.20, 20.20 Wimbledon - Szerva itt, szerelem ott (am.) 14.20 Az utolsó gyémántrablás (am.) 16.40,18.50 Hosszú je­gyesség (fr.-am.) 21 PÓLUS - METROPOLIS: Vejedre ütök (am.) 14.20, 15.30, 16.45, 17.55, 19.10, 20.20, 21.40 Közelebb! (am.) 17.10, 19.15, 21.35 Snowboardozók (cseh) 14.05, 16.30, 18.55, 21.20 Aviator (am. 14,17.15, 20.30 Kalandférgek (am.-ném.-kan.) 17.55, 19.45, 21.45 A nemzet aranya (am.) 18.15, 20.50 Lemony Snicket - A balszerencse áradása (am.) 16.25,18.30 Az utolsó gyé­mántrablás (am.) 16.15 Az operaház fantomja (am.) 13.30 Ray (am.) 20.40 Nagy Sándor, a hódító (am.-ang.) 13.55 Kerülőutak (am.) 13.15 A hihetetlen család (am.) 15.25 KASSA DRUŽBA: Közelebb! (am.) 19 CAPITOL: Vejedre ütök (am.) 16, 18.15, 20.30 TATRA: Snowboardozók (cseh) 17, 19.30 ÚSMEV: Végállomás (szí.) 16,20 IMPULZ: Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (fr.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁK1A SZENC - MIER: Kaptár 2. - Apokalipszis (ném.-fr.-ang.) 18 ÉR­SEKÚJVÁR - MIER: Szép napok (magy.) 17,19.30 GYŐR PLAZA: Aviator (am.) 16.15, 19.30 Bújócska (am.) 18, 20.15 Csudafilm (magy.) 15.45, 17.45, 19.45 Hölgyválasz (am.) 15.15, 17.30,19.45 Kaptár 2. - Apokalipszis (ném.-fr.-ang.) 16 Közelebb! (am.) 14,18.30, 20.30 Le a fejjel! (magy.) 16,18,20 Micimackó és a Zelefánt (am.) 14.30, 16.15, 18.15 A nemzet aranya (am.) 20 Ocean’s Twelve - Eggyel nő a tét (am.) 15.30 Penge: Szenthárom­ság (am.) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Sorstalanság (magy.) 14.30, 17.15, 20 Vejedre ütök (am.) 13.30,15.45,18, 20.15 Jan Hrebejk filmje kapta a Cseh Oroszlán fődíjat Tarolt a Horem pádem MTI-TUDÓSÍTÁS Prága. Az Oscar-díjra jelölt és nagy sikert aratott Horem pádem (Lélekszakadva) című filmet minősítette a cseh film- és televízi­ós akadémia a tavalyi év legjobb cseh filmalkotásának. A népszerű Cseh Oroszlán díjak ünnepélyes ki­osztására szombaton este került sor Prágában. A fődíjat Roger Moore brit színész - James Bond világ­szerte népszerű alakítója, a magyar tévénézők által a hatvanas években megismert Angyal kalandjai film­sorozat főszereplője - adta át Hre- bejknek. A Horem pádem című filmet, amely egy rendszerváltás utáni prágai baráti társaság kalandozá­sainak vidám s egyben szomorú története, Jan Hrebejk rendezte. A nemrégiben bemutatott ötrészes televíziós változata szintén magas nézettségnek örvendett. A fődíjon kívül a Horem pádem még további három kisebb Cseh Oroszlánt mondhat magáénak. Egyet Hrebejk kapott a legjobb ren­dezésért, a másikat Petr Jirchovsky kapta a forgatókönyvért, míg a har­madikat a Csehországban igen nép­szerű szlovák színésznő, Magda Va- sáryová a legjobb női alakításért. „Nagyon örülök. Majdnem annyira, mintha lemondott volna a kormányfő” - jegyezte meg Hre­bejk a díj átvételekor a cseh kor­mányválságra célozva. Szintén négy Cseh Oroszlánt ka­pott a Král zlodeju (Tolvajok kirá­lya) című, Ivan Fíla rendezte alko­tás. Ennél a filmalkotásnál a leg­jobb kamerát, a zenét és a legjobb férfialakítást díjazták az akadémi­kusok. Három Cseh Oroszlánnal kellett megelégednie a Mistri (Mesterek) című, Marek Najbrt rendezte alko­tásnak. A díjakat a legjobb vágá­sért, illetve a két legjobb melléksze­repért kapta. A tavalyi év legnagyobb közön­ségsikerének a Snowboardáci (Hó- deszkázók) című, fiatalokról szóló filmalkotást minősítette az akadé­mia. A film, amelyet Karel Janák rendezett, valódi kasszasiker, s nemsokára a mozikba kerül a foly­tatása is. Kisebbfajta botrány, hogy ez a második rész az interneten egy ideig még a premier előtt látható volt. Életműdíjat Stella Zázvorková prágai színésznő kapott. Varga Lívia és Petrik Szilárd Miért kell ezt felhánytor- gatni 2005-ben, kérdezte egy fiatalember kifelé me­net. Mintha csak a gondo­lataimba látott volna. Én is előre szeretek nézni, nem a múlton rágódni, persze ez az én magánügyem, a Thália új bemutatója pedig közügy. JUHÁSZ KATALIN Kezdjük ott, hogy a Földönfu­tók című előadásnak két szerzője van. A regényíró Dobos László mellett Beke Sándor rendező is rendesen kivette részét a szöveg­alkotó munkából, hiszen három­száz oldalt kellett alig három órá­ba préselnie. Mivel az elmúlt években sürgősebb olvasnivaló­im voltak, csak mostanában sike­rült átrágnom magam a regé­nyen, az élmény tehát friss, ropo­gós, bennem csengenek a monda­tok, és az eklektikus cselek­ményből megmaradt néhány na­gyon erős kép, melyeket hiányol­tam az előadásból. Néhány jele­netnek csak a csírája van benne a regényben, a zsidókérdést példá­ul jobban kidomborította Beke Sándor, a megkeresztelkedni kénytelen rabbi tragédiája a da­rab egyik legerősebb jelenete. Gyakran két-három melléksze­replőből gyúrtak egy kerekebb karaktert, mások (például a tisz­taság jelképeként oly gyakran emlegetett Béréi Erzsi) hangsúly­talanabbak lettek. A regényt korántsem tartom tökéletesnek, ám annyi bizonyos, hogy Dobos 1968-ban elsőként ábrázolta művészi eszközökkel nemzeti kisebbségünk sorstragé­diáját, vállalva az ezzel járó eset­leges kellemetlenségeket. A szín­padi adaptációról nem tudom, mennyi vizet zavar majd, mint ahogy azt sem, mekkora színházi élményt nyújt a húsz éven aluli­aknak. A modernség érdekében lehetőség szerint mindent elkö­vettek: filmbejátszások, doku- mentumfilm-részletek fokozzák a látványt. Üröm az örömben, hogy az óriás vetítővászonként szolgá­ló függöny az egész előadás alatt eltakarja a színpadot, mögötte játszanak a színészek, csupán né­hány jelenetben merészkednek a függöny elé. Olyan érzésem volt, mint mikor bepárásodik a szem­üvegem, és hiába törölgetem. Boráros Imre filmen vendég­szerepei a Tháliában, a mesélőt, azaz magát az írót alakítja, he­lyenként irritáló pátosszal. Más­kor jelentőségteljesen bámul a kamerába, vagy mélázva sétálgat az utcán. A dokumentumfilm­kockák alatt felolvas a regényből, szintén egy kissé túlspilázva. Ez a patetikusság egyébként a színpa­don játszók egy részére is jel­lemző, olyannyira, hogy az em­ber néha prózamondó versenyen érzi magát. Dialógusokból kevés van a regényben, és sajnos a szín­padon is. Egy példa. Feleség: „Tu­lajdonképpen miért nincs nekünk gyerekünk?” Férj: „Az arcod egy pillanatra hasonlított a helmeci templom kőszentjeinek ábrázatá­hoz.” A darab alcíme „lírai játék”, ezért el lehetne fogadni indoklás­ként, hogy a dialógusok nem mentesek a lirizálástól, ám a drá­mai energia sok esetben hiányzik belőlük. Minden szereplő úgy fűzi a mondatokat, mintha estén­ként írogatna odahaza. Úgy is mondhatnám, hogy megannyi Dobos László beszél hozzánk a színpadról. („Az éjszakák testvé­rek.”, „Minden ember egy-egy vércsepp”, „A nagy pillanatokat kell felismerni” stb.) A jelenetek filmszerűen pereg­nek egymás után, ide-oda ugrá­lunk a két szereplő történetében. A magyar fiú (Manases István) muszájból lesz csempész, a hatá­ron át lopakodást szerelmi szál hivatott enyhítem, amelyben a szlovák főszereplő (Petrik Szi­lárd) érdekelt. Nelli, az imádott nő szerepében Varga Lívia mutat­kozott be a Tháliában, a (szö­veg) körülményekhez képest meggyőzően. Néhány színésznek csupán annyi ideje van, hogy egy- egy típust (a katona fiát váró anya, a részeg lázadó, az erősza­kos határőr) felvázoljon, a két főszereplőn sem igazán látszik, hogy körülöttük forog a történet. Belesüppednek a csoportos re­ménytelenségbe, kétségbeesésbe. A záró jelenet, a kitelepítés a da­rab legemlékezetesebb tíz perce, itt szépen találkozik a film és a színpad, és itt sajnáltam legin­kább, hogy a függönyön keresztül nem látni a szereplők arcjátékát. Ez az előadás még nem bizo­nyíték, csupán ígéret. ígéret arra, hogy nemzetünk történelmével lehet valamit kezdeni a deszká­kon. Feltéve, hogy van kedvünk szembenézni lidércnyomásos „kollektív múltunkkal”. Szabadi Emőke, Gyurkovics Mihály, Bocsárszky Attila és Manases István (Képarchívum) A színházat megölni nem kell félnetek jó lesz ha mind beleegyeznek én nem ellenzem... Tollvonás egy premierről SZÁSZI ZOLTÁN Premieren Kassán néhány év után. (2005. március 4. péntek, Thália Színház, Dobos László - Be­ke Sándor: Földönfutók; Lírai já­ték) Aznap délben még Pozsony­ban. Izgatott út, az intercity késik, jegy a portán, premierszag a szín­házban, osonás karzatra fel. Iro­dalmi alapanyag egyenlő a (cseh) szlovákiai magyar irodalom egyik legjobb regényével. Színpadi tér hosszú fátylakkal kibővítve a hangosító kabinig. Gondolom, az­zal a szándékkal, hogy részesévé avasson a történéseknek. Bizakod­va fogadom. Aztán kezdek erre a fátyolrendszerre dühös lenni, mert azon kívül, hogy a videoprojekto- ros vetítést szolgálja, semmi egyéb kézzelfogható, vagy értelmezhető funkcióját nem látom. Természet- ellenes, kacskaringós mozgásra kényszeríti a színészeket. Ugyane­zen fátyol miatt nem látom a szín­padon lévők arcát. Minden ideg­szálammal a színészekre próbálok figyelni. A szövegre, a szerepre, a jellemre, a helyzetre. A szöveg iro­dalmi. A csempészé, a szerelmes férfié és nőé, az egyszerű öregem­beré, a katonáé, szóval mindenkié. Tényleg így beszélünk? Az irodal­mi szöveg mondása azonban iro­dalmi szöveg mondása. Nem sze­rep. Időutazás élménye, mintha a hetvenes évek elején, közepén len­nék éppen. Próbálok egy másik módszert. Mintha színházba ér­keztem volna, valahonnan ide­genből. Simán csak azért, mert szeretnék egy felvidéki előadást látni. Ez se működik. Ebből a pozí­cióból nem tudom, ki kicsoda a színpadon és mit akar. Honnan jön, hová megy? Ha onnan, akkor miért, ha meg oda, akkor miért oda. Mindenhonnan jön és min­denhová megy a szereplő. Csak irányt nem érzek. A jövés-menés ellenére statikusak a képek. A szí­nészek vergődnek. Nem az ő hibá­juk. Állnak, mondják a betanult szöveget. Élni a szerepben nincs esély, mert nincs szerep. Csak szö­veg van. Keressünk hát helyzetet. Abból kiindulva, hogy teljesen ide­genként, az irodalmi művet most nem érintve próbálok meg színhá­zat nézni. Helyzet van, de az idő, a tér, a cselekmény hármas egységé­nek keresése sem jó módszer. Az­tán végre valami villanás: a női test mezítelensége. Ez akár a kiszolgál­tatottságot is kifejezhetné. A pucér test látványa unalmassá válik. így és ennyiszer! Végre az ember fel­hagy mindennel és hagyja magát nyitottan. De nem érkezik igazán felkavaró pillanat. Egy két villa­nás, hang csupán, ami megmarad. Szofer Lébi alakja, Róza néni em­beri tragédiája. A film pereg takar­va a színházat. Jó képek is, olykor. Mint filmetűdök. Becsukott szem­mel próbálkozom. Hangjáték? így se megy. Mi a hiba? Akkor most csatoljunk megint vissza. Irodalmi műből készült lírai játék. Nem drá­ma, pedig a könyv, az drámai, méghozzá a javából. A leglényege­sebb része, amikor a csempészek bandájából megszökik a szerző al- teregójaként megírt főszereplő, itt hangsúlytalan. Elnagyolt. Ezen a színpadon, ebben a feldolgozás­ban nem születtek szerepek. A szí­nészeket tehát nincs miért bánta­ni. Tették a dolgukat, mert nem volt más választásuk. Az írót sem kell bántani. Ő már bizonyított egyszer a regénnyel. Bántani sen­kit sem kell. A közönséget se. Ő színházat szeretett volna látni. Má­sok nyilván színházat szerettek volna csinálni. Ez most nem sike­rült. Talán az előadás utolsó per­cei. Amikor a videovetítés is értel­met nyer. Vége. Halvány taps. Egy tabló. Premieren! Mit tehetsz néző? Jöttél jó szándékkal. Tiszta szívvel. Élményre éhesen. Marad a tollvonás végére egy mondat: A színházat megölni nem kell félne­tek jó lesz ha mind beleegyeznek én nem ellenzem! A vesszőket ked­ve szerint rakhatja ki mindenki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom