Új Szó, 2005. március (58. évfolyam, 49-73. szám)
2005-03-05 / 53. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2005. MÁRCIUS 5. Családi kör 13 Parádés találkozóra jöttek össze a parádés kocsis unokái, dédunokái és egyetlen még élő gyermeke Hagyományőrző családi találkozó Érdekes dolog a szerteágazó családfán az ősökhöz vezető utakat tanulmányozni (Szőcs Hajnalka felvételei) Tulajdonképpen családi akció, mégis érdekes és különleges rendezvény zajlott nemrégiben a mátyusföldi faluban, Tallóson - egy unokatestvér-találkozó. Lényege, hogy az ősökről való megemlékezésre, meg egy jó beszélgetésre, mulatozásra hívták össze mindazokat - testvéreket, unokatestvéreket, unokákat, dédunokákat -, akik a néhai Kohút házaspár, a helyi temetőben nyugvó Kohút Lajos és Kis Apollónia leszármazottai. GAÁL LÁSZLÓ A rendezvény a temetőben kezdődött, ahol a találkozó szervezője, Kohút Lajos unokája, Karácsony László és neje égő mécseseket nyújtottak át az oda érkező rokonoknak, hogy közösen helyezzék el az ősök sírjain. A temetői megemlékezést szentmise követte, abban a temp: lomban, amelyben 1904. szeptember 10-én Kohót Lajos és Kis Apollónia egybekeltek. A misét celebráló I Bence Attila plébános is példaértékűnek nevezte a 101 évvel ezelőtt házasodott Kohúték családi össze1 tartó erejét, a leszármazottakba plántált szeretetet. Leszármazottaik, a közveden utódok házastársát is beleszámítva, 119 tagú rokonságot tartanak számon. Kohút Lajosnak és feleségének összesen hét gyermekük született, három fiú és négy lány, közülük két fiú gyermekkorban elhunyt, a többi öt testvér után 16 unoka és 33 dédunoka él ma is. Mivel Kohútéknak egyetlen fiuk maradt életben, a családi név csak egy ágon öröklődött, a többi I I rokonság Karácsony, Bihercz, Tánczos, Ürge névvel élteti tovább a családi hagyományokat. Mindezt jól szemléltette az a nagyméretű festett családfa, amelyet a családtagokat ábrázoló korabeli fényképekkel együtt a szentmisét követő díszvacsora színhelyén tekinthettek meg a vendégek. A vacsora és a hajnalig tartó mulatozás, amelyre nyolcvan rokon jött össze, a templom melletti Esterházy-kastély dísztermében zajlott, aminek szimbolikus jelentése is volt, az ősök ugyanis ebben a kastélyban dolgoztak. Kohút Lajos az itteni Esterházy grófnak volt a parádés kocsisa, ami nem akármilyen tisztség volt annak idején. Felesége, Ápol néni a grófi házvezetésben dolgozott, egyik lányuk pedig - Karácsony László édesanyja - szobalánya és társalkodónője volt a grófnénak. Még olaszországi útjukra is magukkal vitték, háromnegyed évet töltött a grófékkal Velencében. „Én mindezeket már csak elbeszélésből ismerem, de mondták, hogy nagyon jó soruk volt itt a gró- féknál, lisztet, húst, zsírt, tüzelőt, mindent bebiztosítottak a számukra - mondta Karácsony László. Azt is elárulta, hogyan született az unokatestvér-találkozó ötléte: - A feleségem szüveszterkor kinn volt a temetőben, és ott találkozott az egyik unokatestvéremmel. Beszélgetés közben született az ötlet, müyen jó volna a többi rokonnal is találkozni. Mert leginkább csak temetéseken szoktunk összejönni, és olyankor látjuk, hogy vannak, akiket nem is ismerünk. Ezt szeretnénk megelőzni, és találkozni, összejönni amíg élünk.” Karácsony Lászlóné hozzátette, nem véleden, hogy éppen a kastélyban szervezték az ünnepséget, hiszen ezzel is emlékeznek az egykor itt dolgozó nagyszülőkre: „Ha most látnak minket onnan felülről, akkor biztosan örülnek, hogy mi ünnepelni jöttünk arra a helyre, ahol ők valamikor dolgoztak.” A találkozó legidősebb résztvevője a kilencvenkét éves Ágnes néni, a Kohút házaspár egyeden még élő gyermeke volt. A félje után Ürge Ágnesnek hívják, 1936-ban ment férjhez Zsigárdra, azóta is ott él, és most a fiával, és a menyével jött vissza a szülőfaluba. A grófi birtokon töltött évekre már nem nagyon emlékszik, még kisgyerek volt, amikor a nagyapja meghalt, és a szülei a grófi birtokról a faluban levő szülői házba költöztek, hogy a családi gazdaságot lássák el. Ágnes néni egyetlen fia, Ürge József még jól emlékszik azokra a gyerekkori búcsúkra, amikor az egész család, az összes unokatestvér összejött. Ő a szüleivel Zsigárdról járt Tallósra, ami ma már nem nagy távolság, de annak idején két óráig tartott az út, merthogy még az ötvenes években is lovas kocsival tették meg. Persze, később autóval jártak, és a hetvenes évek közepéig tartott a szokás, hogy búcsúkor összejött a szélesebb rokonság. Azóta csak 1986- ban, Ágnes néniék aranylakodalmán találkoztak annyian. Úgy látszik, hogy a parádés kocsisnak a lovakhoz való vonzalma az utódokba is átöröklődött. Ürge József elmondta, hogy az egyik fia, aki Gödöllőn végezte el az agrártudományi egyetemet, most Székesfehérváron él, és egy közeli tanyán két saját lova van. Beszélgetésünkbe egy csinos fiatalasszony, a Kohút házaspár dédunokája, Morvái Andrea is bekapcsolódott. Elárulta, neki három lova van. Itt Tallóson, a nagyszülői házban laknak. Gyerekkori álma volt, hogy egyszer saját lova legyen, és sokan őrültnek nézték, amikor néhány évvel ezelőtt lovat vásárolt. A húgával szoktak lovagolni, de olyan tervei is vannak, hogy létrehoz egy birtokot, mely afféle idegenforgalmi, agroturisztikai látványosság lenne. Arról már nem beszéltünk, csak utólag jutott eszembe, milyen stílusos volna, ha egy hintót is beszereznének, és ha a tallósi vízimalomhoz sűrűn látogató turisták a birtokon is megállva egy kocsikázásra, a hintó bakján a néhai grófi parádés kocsis dédunokáját találnák. A nyolcvan rokon között biztosan többen is akadtak, akikkel hasonló érdekes beszélgetéseket lehetett volna folytatni, de azok megírásához egy riport nem lenne elegendő. Mindenesetre másoknak is jó példaként szolgálhatnak a Kohút- leszármazottak, hogy a mai rohanásban is akadnak, akiknek van idejük arra, hogy még az unokatestvéreikkel is elbeszélgessenek. SZ0 MI SZ0 A mámor joga TÓTH FERENC Hogy miért ne adjunk pénzt hajléktalannak? Mert elissza! Esetleg elkábszerezi, elcigarettázza. Sose csinálná vele azt, amit más rendes ember. Például, nem gyűjt lakásra. Nem kuporgat autóra. Anűlyen egy megátalkodott egy ilyen hajléktalan, még szőrmebundára sem rakosgat össze szorgalmasan filléreket, amiben nem fázna télen, a hülyéje. Meg meg is néznék. De ő nem! Neki ez nem kell. Csak a mámor, a részeg boldogság. Az igen. Mert a jövőre gondolni, az feltételez egyfajta jövőképet is. Legalábbis egy kis minimális optimista krédót, tudniillik hogy VAN jövő. Hogy jön mára holnap, s a holnapra holnapután. Ami esetleg megint egy élére állított garassal többet jelent a családi kasszában. (Mármint, ha van kassza. Meg család.) Csakhogy egy hajléktalan - már ameny- nyire ezt egy hajlékkal, ha mégoly szerénnyel is rendelkező egyén képes felfogni - már nem igazán hisz a holnapok és holnaputánok szigorú egymásutániságában. Számára a biztos holnapok és holnaputánok valami ködös messzeségben létezhetnek csak, nagyjából ugyanott, ahol a saját lakás/autó/szőrmebunda. Holnap? Ugyan. MA van. Holnapután? Dehogyis. Csak MA. A holnap meg'a holnapután bizonytalan, tehát ott jól sem érezheted magad. MA viszont igen, most, rögtön, azonnal. Itallal, szerrel, cigarettával. Arról nem beszélve, hogy a kuporgatóknak se igen van autójuk, legföljebb rozsdás Skodájuk, amit naponta bütykölnek. Meg nekik sincs villájuk nyírott pázsittal, legföljebb huzatos és beázó panellakásuk. És ha innen kilépnek, nem szőrmebundát öltenek magukra, hanem elmennek a kínaiba, egynyári rongyokért. (Hogy ennek ellenére mégis van valakiknek villájuk, nyírott gyeppel, bohöm nagy kutyával? Terepjárójuk, arany nyakláncuk? Nyusztprémes bundácskájuk cobolyprémes kal- paggal? Meg ne kérdezd már, hogy honnan a jó fenéből!)- Kenyeret, azt adok neki - nyilatkozik magabiztosan egy adakozó, jó keresztény. - Még kiflit is, a múltkor is, hármat. És nem kellett neki, képzeld! Pénzt, azt meg tőlem nem kap, mert úgyis csak elissza - teszi még hozzá a kedves ember, a közeli - meg a távolabbi - kocsmák rendszeres vendége. Megmondom, felebarátaim, én se igen tudnék mit kezdeni naponta negyvenhárom kiflivel, néhány vekni kenyérrel. Kicsit talán uncsi volna. Igaz, az üyen idegesítően magabiztos reagálás még a jobbik eset. Szolibarna, vastag láncos, elegáns úriemberre (na jó, az „úri” csak afféle általános jelző, miként az „ember” is) köszön rá egy vékony- dongájú, taknyos, mocskos és acetonszagú kis gettóbeli roma gyerek: - JÓ napot, bácsi! - S hozzá még vigyorog is. Tán viccnek szánja, ki érti ezeket. A vastag láncos szó szerint meglilul, miként az egyik makói hagymafajta. Nyakán kidagadnak az erek, s a következő pillanatban már ordít, miként a halálra sebzett vadkan. Ki gondolná, mennyiféle állat lakozik az emberben. - Majd adok én neked bácsit, tee... - Ezt egy jelző követte, amire pontosan már nem emlékszem, de valami apró, mocskos és nagyon idegesítő kis élőlény szerepelt benne. Aztán még hozzáteszi („félre”, miként a színész a színpadon): - Csak el kéne égetni mindegyiket. - Nem vitás, meg is tenné. Locsolna benzint, élvezettel, kattintana öngyújtót. Merthogy akkor végre „rend” volna, őszerinte. S nem szólíthatnák meg őkegyelmességét ilyen tetves, mocskos, büdös kis... izék. Most próbáljuk meg elképzelni, hogy hazamegy egy ilyen tetves, mocskos, büdös kis hajléktalan - haza, jó vicc, nevessetek, hahaha! - azok után, hogy kapott máma összesen negyvenhárom kiflit. És azok után, hogy egy nagy darab, dúsan aranyozott lila állat hasábfa gyanánt el óhajtotta tüzelni. Most őszintén, tud örülni a negyvenhárom kiflijének? Vajon megköszöni tiszta szívből adakozóinak az ő nagylelkű kifliajándékaikat? A világért sem akarok eltántorítani senkit a kifliadományozás nemes hagyományától. Csak azt mondom, ne akarjon megvédeni a mámortól senki, főleg akinek ez magának is oly kedves - akár a csaknem mindenki által elfogadott cigaretta formájában. És hogy ne akarjon egyfolytában kiflit meg kenyeret adni a szerencsétleneknek a jótékony adományozó, olykor, mondjuk, adhatna egy konzervet is. Tisztán csak a változatosság kedvéért. I ) ) I ÖTLET-TÁR Tavaszt várva otthonunkat színesítve LAKÁSKULTÚRA Bár idén korán eljön a húsvét, a rügyfakadás, a tavaszi virágok ka- valkádja, a szemet-lelket üdítő színáradat nem ennek függvénye. Amíg odakint nem barátságos a környezet, a szürke latyak lehangoló látványát odabent színes lakáskiegészítők elő-, be- és elkészítésével oldhatjuk, sürgetve-hí- vogatva otthonunkba a tavaszt. Porcelán helyett •, g, a majolika J is egyre több porcelángyár *' í' kínálatában megta- I * lálható. A —aL többszörösen mártott és égetett cserépedények, a kézzel festett bögrék, tálak, sütőedények üde színüknek, vidám mintáiknak és nem utolsósorban elfogadható áruknak köszönhetik népszerűségüket. Legegyszerűbb rögzítés v3 Mindössze néhány kampó szükséges ennek a praktikus függönynek a rögzítéséhez. A rajz szerint megvarrt anyag szélére fülecskéket erősítünk, s ezek segítségével lehet felakasztani a függönyt. Függöny maradékokból Különböző mintájú anyagokból dolgozták össze a képen látható függönyt. A textíliák válogatása során mindössze arra kell ügyelni, hogy hasonló tulajdonságú, esésű, már beavatott anyagokat párosítsunk egymással. Nagyon dekoratív, ha az illesztéseket pélHa ablakunkból előnytelen a kilátás, a legjobb eltakarni: ♦ az üvegre speciális üvegfestékkel a legváltozatosabb motívumok festhetők ♦ ólomüveget is csináltathatunk szakemberrel ♦ jó ötlet az ablakpárkányra állítható, összehajtogatható spanyolfal. Képpróba Mielőtt egy-egy új kép felakasztását megelőzően összevissza szögel- nénk a falat, érdemes néhány napig a véglegesnek szánt helye közelében szokni egy kicsit az új látványt, hogy kiderüljön, hogyan is tudunk majd együtt élni vele. Különösen akkor jó így eljárnunk, ha egyszerre több kép kerül be a lakásba, hiszen így mindegyiknek valóban a legjobb helyét tudjuk megtalálni. Ahol mindig van hely Sokan panaszkodnak, hogy nincs elég rakodóhelyük a lakásban, ahol kedvenc tárgyaikat mindig szem előtt tarthatnák. Pedig a lakások zömében vannak többnyire kihasználatlan helyek erre a célra: az ablakpárkányok. Különösen az üvegek mutatnak itt jól, de más szép tárgyaink is fénybe kerülhetnek ezen a helyen. A legbecsesebb vendég a 92 éves Ágnes néni, az öt Kohút testvé közül az egyetlen, aki még életben van
