Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-16 / 38. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 16. AGYSZUNET - NYELVLECKE 17 Az első lépésben csak átfutjuk a szöveget, illetve alaposan elolvassuk a fülszöveget, a tartalomjegyzéket Tanácsok egyetemistáknak Mindenekelőtt áttekintést kell nyerned a teljes szövegről (Pavol Funtál felvétele) Biztosan már te is feltetted magadnak a kérdést, hogy miért tanulunk nyelveket. Az egyik lehetséges válasz az, hogy a nyelvtanulás egy szükséges és jó dolog: segítségével tudunk érintkezni más országokban élő, más-más anyanyelvet beszélő embertársainkkal. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Ám emellett van még egy páratlan előnye is, amelyet nemrégiben fedeztek fel a tudósok. A nyelvtanulás ugyanis növeli az agy térfogatát. Ahogy arról már lapunk Iskola Utca elnevezésű, oktatásügygyei foglalkozó mellékletünkben beszámoltunk, nemrégiben brit és olasz kutatók összehasonlították az idegen nyelvet beszélő és az egynyelvű emberek agyszerkezetét. Azt tapasztalták, hogy a nyelvtanulás hatására a szürkeállomány megnő, vagyis az agyunk „izmosodik”. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a nyelvtanulás hatására változik, fejlődik az agy szerkezete. Vagyis ha eddig még lettek volna kétségeid afelől, hogy tanulj-e idegen nyelvet, vagy sem, akkor most reméljük, sikerült eloszlatnunk ezeket. Hasznos technika Ha rászánod magad a tanulásra, először redukálnod kell a könyvekből, jegyzetekből a számodra fontos tananyagot. Ennek technikája sokrétű: ♦ a legfontosabb gondolatok aláhúzása, ♦ a leglényegesebb fogalmak kijegyzetelése, ♦ gyorsolvasás, ♦ szelektív olvasás, ♦ a lényegtelen részek áthúzása, ♦ a szövegnek bizonyos kérdésfeltevések alapján való feldolgozása, ♦ új címsorok (címek, alcímek) fogalmazása, ♦ saját szavainkkal történő összefoglalás, ♦ áttekintések készítése. Ötlépcsős módszer 1. Mindenekelőtt áttekintést kell nyerned a teljes szövegről. Ennek alapján eldöntheted, a téged érdeklő kérdések szempontjából a szöveg egyáltalán fontos-e, s ha igen, a szövegrész ezen belül mely problémákat érinti. Az első lépésben tehát csak átfutjuk a szöveget, illetve alaposan elolvassuk a fülszöveget, a tartalomjegyzéket stb. 2. Meg kell fogalmaznod azokat a kérdéseket, amelyekre a szöveg elolvasásával választ szeretnél kapni. Nincs itt egyébről szó, mint arról, hogy nagyon világosan meg kell határoznod, mi a célod a tanulással. Ez nem zárja ki, hogy másoktól eltérően, a magad sajátos módján fogalmazd meg ezeket a célokat. 3. Olvasd át a szöveget célzatosan, a fentebb megfogalmazott kérdésekre való tekintettel. Ez a módszer feltehetően lehetővé teszi mind a válogatást, mind pedig azt, hogy a szöveg tartalmát különféle összefüggésekbe rendezd. 4. Az olvasottak átismétlése, mégpedig úgy, hogy emlékezetből, a szövegbe való betekintés nélkül válaszolsz a kérdésekre (akár írásban is). Ezzel a módszerrel elősegíted a szövegtartalom készségszintű, aktív és pontos feldolgozását, az elért eredmények pedig ellenőrizhetővé válnak. 5. Visszatekintés és ellenőrzés. Most már akár a szöveg alapján ellenőrizheted, hogy a kérdéseid megfogalmazása, illetve az adott válaszok helyesek, megfelelőek voltak-e. Lehetőséged van a hibák kiigazítására. (s, tmt, he) DIÁKSZEMMEL N. Éva Kassáról: „A vizsgaidőszak előtt már nagyon a körmömre égett a sok tanulniváló, ezért elhatároztam, hogy le kell ülnöm tanulni, mert ha nem teszem, kirepülök a vizsgáról. Be kell vallanom, nehezen szántam rá magam. Amikor már az anyag fölött ültem, és felfedeztem, sokkal több mindent be kellene bifláznom, mint hittem, nem tudtam, mihez kezdjek. Ekkor kezembe került egy tanulás-módszertani könyv, amelynek alapján szépen lassan, de biztosan megtanultam az anyagot. A lényeg tényleg a fokozatosságban és a szisztematikusságban van. És persze az ismétlésről sem szabad elfeledkeznünk, mert nem biztos, hogy a vizsga napján mindenre emlékezni fogunk, amit egy héttel azelőtt tanultunk.” PÁLYÁZÓ Az új évezred esélye AJÁNLÓ Az Európai Unió pályázatot hirdet Az új évezred esélye címmel az egyetemek és a főiskolák hallgatói számára az alábbi témakörökben. 1. Az európai uniós tagság következményei a magyar gazdaság egy szektorában; 2. Az EU-tagság hatása a magyar külpolitikára; 3. Egy közösségi jogterület összehasonlítása a vonatkozó magyar jogszabályokkal, az uniós jogszabályok alkalmazása a gyakorlatban; 4. Különböző intézmények szerepe az európai integrációban. Magyarország uniós tagállamként való működésének kérdései; 5. Az Európai Unió Alkotmánya A pályázaton a felsőoktatási intézmények nappali és 30 évnél fiatalabb levelező tagozatos hallgatói vehetnek részt. A pályázaton PhD-hallgatók nem vehetnek részt. Az előző évek pályaműveit nem lehet újból benyújtani. Pályázni maximum 30 gépelt oldal. A pályázatot - egy példányban - az alábbi címre kérik küldeni: Országgyűlés Főtitkára, 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. A pályázat beküldésének határideje: 2005. március 18. (ú) suIdoIku © Puzstni 5> Pipc-ten#' www.sudoku.com G0ND0LK0D0 Hétfői feladványunk megfejtése: 9 1 5 7 6 8 2 3 4 8 3 6 9 2 4 1 7 5 4 7 2 3 1 5 6 8 9 1 4 8 6 3 2 5 9 7 7 6 3 8 5 9 4 2 1 2 5 9 1 4 7 3 6 8 5 9 1 2 8 3 7 4 6 3 8 4 5 7 6 9 1 2 6 2 7 4 9 1 8 5 3 gondolkodo@ujszo.com Fraaccmzlíiaa packen [pakn] csomagolni die Kleidung [dí klajdung] ruházat der Pass [der pász] útlevél die Auslandswährung die Kreditkarte [dí auszlandszvérung] [di kreditkarte] külföldi pénznem hitelkártya, bankkártya das Wörterbuch [dasz vörterbúh] szótár das Buch [dasz búh] könyv ■luim mmkt der Strandschuch [der strandsú] strandpapucs