Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-01 / 25. szám, kedd

4 Régió - hirdetés ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 1. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Erőszakoskodtak a családtagjaikkal Rimaszombat/Beszterce- bánya. Családon belüli erő­szak miatt került előzetes le­tartóztatásba a 36 éves, vár- gedei (Hodejov) Rudolf S. Má­ria Faltániová besztercebányai kerületi rendőrségi szóvivő tá­jékoztatása szerint ugyanezen bűntett írható az 53 éves erdőbábonyi (Badín) Ján D. számlájára is, aki feleségének és 20 éves lányának különbö­ző enyhébb sérüléseket is oko­zott. A tettest engedély nélküli fegyverkezéssel is gyanúsítják, ugyanis otthonában házilag gyártott lőfegyvert találtak, (ú) Letartóztatott ragyolci betörők Losonc. Előzetes letartózta­tásba helyezték a 21 éves ra­gyolci (Radzovce) B. Zoltánt, aki öccsével, Lászlóval együtt január elején betört az M- Market helyi üzletébe. Az álta­luk okozott anyagi kár több mint 97 ezer korona - közölte Mária Faltániová besztercebá­nyai kerületi rendőrségi szóvi­vő. A fiatalabb fivér jelenleg szabadlábon védekezhet, (ú) Tizenéves rablók Poprád. Lopással gyanúsí­tanak két 17 és egy 16 éves fiút a késmárki járásbeli Szepesbéla (Spišská Belá) köz­ségben - közölte Igor Majoros, az eperjesi kerületi rendőrségi szóvivő helyettese. Rátörték az ajtót az egyik toporci (Toporec) családi ház 48 éves tulajdonosára és annak 26 éves lányára, majd megkötöz­ték a megrettent nőket. A tet­tesek magukkal vittek 3000 korona készpénzt, ékszereket és az udvaron parkoló Škoda 105-öst. A gépkocsi Maldur (Podhorany) közelében lesod­ródott az úttestről, így a rend­őröknek sikerült őrizetbe ven­niük a suhancokat. (ú) BEÍRATÄS Bély A helyi magyar alapiskolába a szülők a jövő tanévre február 4-ig írathatják be gyermekei­ket. Pénteken a tanintézmény­ben az iskolaköteles gyerme­keknek és szüleiknek ünnepsé­get is rendeznek, (leczo) A kezdeményezők nem értik, a város miért nem engedi ki a kezéből az ügyet Mikor lesz emlékműve a rozsnyói zsidóságnak? Rozsnyó. Másfél év eltelté­vel sem sikerült megvalósí­tani az elhurcolt rozsnyói zsidók emlékére tervezett emlékmű felállítását, pe­dig a város már 2003 szep­temberében közadakozás­ra szólította fel polgárait, és ugyanakkor versenypá­lyázatot is kiírt az alkotás elkészítésére. KOVÁCS ÁGNES Az akciót tavaly június végéig meghosszabbították, mivel nem gyűlt össze a szükséges pénzösz- szeg. Az ügyben érintett felek Kar­dos László helytörténész kezde­ményezésére a város polgármeste­rével való többszöri találkozás után memorandumot fogadtak el. A rozsnyói származású, Kanadá­ban élő Alexander Strausz, Jákov Meiri, Izraelben élő elszármazott és Ehrenfeld Tibor, a deportálás egyetlen élő túlélője írta alá az ira­tot, amelyben Strausz megköszön­te, hogy a város lehetővé teszi az emlékmű felállítását a helyi közte­metőben. Ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy a versenypá­lyázat győzteseként kikerült alko­tó terve nem jelképezi kellően a zsidó mártírok szenvedését, nem nyerte meg a megrendelő tetszé­sét, és nem felelt meg az elvárá­soknak sem. Ezért a kezdeménye­zők a versenypályázat második helyezettjét javasolták előnyben részesíteni. Az érintett felek hang­súlyozták, mindenképpen azon vannak, hogy az emlékmű minél előbb elkészüljön; azt saját forrás­ból képesek kivitelezni. Kardos László lapunknak el­mondta, nem érti, a város miért tartja kezében az ügyet, ha képte­len megoldani a helyzetet. Kardos Ferenc polgármester az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, el­sősorban a közadakozás kimene­telének sikertelensége vetette vissza a folyamatot. A találkozóról készült memo­randumban azonban lefektették, hogy - ismerve a város rossz anyagi helyzetét - a képviselő-tes­tülettől csak egy díjmentes helyet kérnek az új temetőben az emlék­mű számára. Kardos Ferenc meg­értéssel fogadta a sürgetést, s a memorandumban az ellen sem volt kifogása, hogy az emlékmű­vet saját anyagi forrásból állítsa fel a hazai zsidó hitközség a kül­földön élő elszármazottakkal együtt. A polgármester állítása szerint már körvonalazódik a megoldás, de a részeletekről nem kívánt bő­vebben nyilatkozni. Egyben kérte a kezdeményezőket, minél előbb terjesszék be a városi hivatalnak az emlékműre kerülő pontos szö­veget, hogy a képviselő-testületet tájékoztatni lehessen. A pénz nagy része már megvan Rozsnyó. Az emlékmű elkészítésére szánt összeg nagy része már összegyűlt, jórészt a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Szövetsége Köz­pontja és a külföldön élő rozsnyóiaknak köszönhetően. Eredetileg a meghosszabbított határidő után tavaly július 7-re tűzték ki az emlék­mű leleplezését, azonban a közadakozásból nem több mint hétezer korona gyűlt össze. Az említett tavalyi napon volt a hatvanadik évfor­dulója annak, hogy elindult a haláltáborok felé a rozsnyói és kör­nyékbeli zsidókat szállító transzport. A városból 1944-ben több mint 400 zsidót hurcoltak el, de a pontos létszámot ma sem sikerült meg­állapítani. A városban 1957-ig zsinagóga is állt, amelyet lebontásáig bútorraktárként használtak. A zsidó temetőt 1970-ben számolták fel, és később az akkor megmentett sírkövek is eltűntek, (kov) A kezdeményezéssel szervezeteknek és magánszemélyeknek is segítenek Ingyenes internet Királyhelmecen LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A helyi városhá­zán nyitandó irodában hamaro­san a polgároknak két éven ke­resztül, heti minimum 16 órában ingyenes internet-hozzáférési le­hetőséget biztosítanak A királyhelmeci e-Magyar Pont Irodát - melynek megnyitását a somorjai Fórum Intézet támogat­ta - a Pro Pátria Polgári Társulás működteti majd. Kalapos Árpád, a szervezet egyik munkatársa el­mondta, a közösségi internet­hozzáférési központ működteté­sével elsősorban azoknak a szoci­álisan hátrányos helyzetű fiata­loknak, civil szervezeteknek, pol­gári társulásoknak, szervezetek­nek és magánszemélyeknek sze­retnének segítséget nyújtani, me­lyeknek jelenleg nincs módjuk az internet nyújtotta lehetőségek ki­használására. Az internetszolgáltatás költsé­geit a magyarországi Puskás Tiva­dar Közalapítványtól elnyert támo­gatásból fedezik, ugyaninnen sike­rült egy személyi számítógépet, egy szkennert és egy nyomtatót is beszerezniük. A helyiségben a pol­gári társulás további három számí­tógépet és egy fénymásolót is elhe­lyez. Kalapos Árpád hangsúlyozta, nem egy újabb internetes kávézót akarnak nyitni a városban, hanem azt szeretnék, ha az irodában a polgárok elsősorban információ- szerzésre és művelődésre használ­nák a számítógépeket. A Pro Pátria 2004 áprilisában nyitotta meg királyhelmeci irodá­ját, amely a Fórum Információs Központ partneriroda-hálózatá- nak részeként működik. Az infor­mációs központban hetente két­szer elsősorban a bodrogközi és az Ung-vidéki civil szervezetek megalakításához és azok működ­tetéséhez nyújtanak hasznos in­formációkat. Péntekenként Ferencz Béla, a Kassai Kerületi Önkormányzat Hivatala régiófej­lesztési részlegének munkatársa is tart itt konzultációs órát. A polgári társulásnak eddig nem volt állandó alkalmazottja, ám most úgy tűnik, ezt a problé­mát is sikerül megoldaniuk. Ha terveik valóra válnak, mind az in­formációs központban, mind az e- Magyar Pont Irodában minden hétköznap fogadhatnák az érdek­lődőket. Rozsnyón, Rimaszom­batban, Párkányban, Somorján, Felsőszeliben és Komáromban ha­marosan a királyhelmecihez ha­sonló iroda nyílik - ezek működé­sét a pozsonyi Mécs László Társu­lás koordinálja majd. A harminckét alapszervezetet tömörítő Kassa-környéki Területi Választmány évzáró gyűlése Szepsiben Sokrétű tevékenységet fejtenek ki a csoportok SZASZÁK GYÖRGY Szepsi. Noha a Csemadok zavar­talan működésének anyagi alapjai mindmáig nincsennek megteremt­ve, Gál Sándor író, a Kassa-környé­ki Területi Választmány elnöke bi­zonyos értelemben mégis remény­kedve nyithatta meg a járás 32 Cse­madok alapszervezeti elnökének évértékelő hétvégi tanácskozását. Reménykedve, hiszen a régióban a néphagyományok ápolása terén, az ének- és tánckultúrában és az ama­tőr színjátszásban is figyelemre méltó eredmények születtek. Boda Ferenc titkár beszámoló­jából kitűnt, hogy a járás magyar falvaiban szinte mindenütt tevé­keny volt a Csemadok. A legna­gyobb eredményt kétségtelenül a péderi vegyes kórus és a szepsi asszonykórus érte el - a budapesti Kárpát-medencei Vass Lajos Nép­zenei Találkozóról a nagydíjat hozhatták haza. A Bódva-völ- gyében és a Kanyapta- medencében nagyon jó éneklő­csoportok működnek. A szesztaiak Szaniszló Irma vezeté­sével az utóbbi években például nemcsak idehaza, hanem külföld­ön is számos versenyt nyertek meg. Nagyon jól működik Weiszer Eszter vezetésével a zsarnói női éneklőcsoport, Debrődön Sárog Margit irányításával a Tűzikék, Tornaújfaluban pedig Koleszár Dezsőnek köszönhetően a férfi éneklőcsoport - hogy a teljesség igénye nélkül csak néhány csopor­tot említsünk. A néptáncban pe­dig patinás a nagyidai Ilosvai és az abaújszinai Rozmaring nép­táncegyüttes neve. A jövőre nézve is ígéretes, hogy Tornán a Kökör­csin gyermek tánccsoport fejt ki remek munkát, s tavaly pedig Buzitán is megalakították a Kele- pelők gyermektáncsoportot. A ré­gióban a Csemadok legtöbb nézőt vonzó rendezvényei: Szepsi Csombor Márton Napok, Csere­háti Népművészeti Fesztivál, Makranci Nyár, Farsangi Népmű­vészeti Találkozó és Bódva-völgyi Dalos Találkozó, továbbá a Járási Dal- és Táncünnepély, amelyet Szepsiben rendeztek meg. A választmány rangos megyei és országos versenyek megrendezésé­ben is jól vizsgázik (például a Já­szói Nyári Egyetem és az Egressy Béni Országos Színjátszó Feszti­vál). Mihályi Molnár László az idei célkitűzéseikről szólva hangsúlyoz­ta, a Csemadok a szülőföldön való megmaradás híve, tagjai szabad polgárként akarják érvényesítem a jogaikat. Cibula János kassai magyar kon­zul azzal biztatta a Csemadok helyi elnökeit, hogy a magyar kormány további anyagi támogatásokkal kí­vánja segíteni a szülőföldön való sokoldalú kibontakoztatást. A szabadságvesztésüket töltő alkotók műveiből nyílt kiállítás a besztercebányai Közép-szlovákiai Múzeumban (TASR-felvétel) A jobboldal másra költené a fejlesztési pénzeket Kassán parázs vita várható a büdzsé ügyében JUHÁSZ KATALIN Kassa. Ma rendkívüli képvise­lő-testületi ülésen vitatják meg a város idei költségvetését, amely miatt a baloldali főpolgármester ismét összetűzésbe került a jobb­oldali városatyákkal. A Zdenko Trebula által benyúj­tott tervezetet a többségben lévő jobboldal jelentősen módosította, az így létrejött változatot azonban a főpolgármester nem írta alá. A város - csakúgy, mint tavaly ilyen­kor - az előző évi költségvetés 1/12 részéből gazdálkodik, a vitá­zó felek pedig többszöri ülésezés után sem jutottak kompromisz- szumra. Ha ez ma sem sikerül, a helyzet továbbra is így marad. A jobboldali tervezet egyebek mellett a városi főépítész hivatalá­nak átszervezésével, valamint a magisztrátuson dolgozó hivatalno­kok létszámának csökkentésével is számol. „Röviden fogalmazva má­sok a prioritásaink, mint a város vezetésének, többet szeretnénk költeni a szerintünk elhanyagolt területekre, más helyen pedig pa­zarlásnak tartjuk a javasolt össze­geket” - mondta lapunknak Emil Kočiš kereszténydemokrata képvi­selő. Szerinte a büdzsé tervezeteiét többé-kevésbé titkos dokumentumként kezelte a veze­tés; alig egy héttel az ülés előtt kapták kézhez, bizonyos kiegészí­téseket pedig az ülés napján, azaz a szavazás előtt néhány órával osz­tottak szét a teremben. „Tették mindezt anélkül, hogy figyelembe vették volna a pénzügyi bizottság és a városi tanács módosító javas­latait. Emellett senki sem vállalja a felelősséget azért az 1,3 milliárd . koronás adósságért, amelyet még mindig magunk előtt görgetünk, s amely miatt a fejlesztés címszó alatt minimális összegekért kell marakodnunk. A Rudolf Schuster vezette város 1996-98 között esz­telenül költekezett, és a mögötte álló politikai pártnak a jelenlegi fő­polgármester is tagja volt” - jelen­tette ki Kočiš. Az SDKÚ helyi elnöke, Igor Laskovský szerint a vezetés szándé­kosan félreértelmezte a városi fő­építész hivatalával kapcsolatos jobboldali javaslatot. „Nem meg­szüntetni akarjuk ezt a hivatalt, ha­nem beolvasztani a városi hivatal­ba, azért hogy az építkezésekkel kapcsolatos döntések egységesek legyenek. A befektetők számára érthetetlen, hogy gyakran ugyanar­ra a tervre három helyről háromfé­le állásfoglalást kapnak. Ha a főpol­gármesteri hivatal építésügyi osz­tálya, a városi útkezelőség és a fő­építész hivatala egyeztetné állás­pontját, mindenkinek jobb lenne”- véli az SDKÚ helyi elnöke. Az UNION kártalanítja a cunami szlovák túlélőit A katasztrófát okozó cunami idején, Sri Lankán több mint 50 szlovák turista tartózkodott, akik az UNION biztosítónál voltak biztosítva. A kihasználatlan szolgáltatások (szállás, étkezés) ellentételezéseként az UNION biztosító egyszeri, rendkívüli kompenzációt fizet, fejenként 5000 Sk érték­ben, annak ellenére, hogy ezt a fajta kártérítést a biztosítási szerződés nem tartalmazta. Az UNION biztosító kéri a kártérítést A kölcsönös bizalom világa igénylő turistákat, hogy a kártérítés || |j mielőbbi kifizetésének érdekében, III Jllni^n jelentkezzenek a 02/555 66 400-as tele- 'Q/ POISŤOVŇA A.S. fonSZámon. Part of the Eureko Group BP-5-10431

Next

/
Oldalképek
Tartalom