Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-04 / 28. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 4. Sport - hirdetés 23 Tizennégy bevethető labdarúgó Tőketerebesen Biztató jelek, szűk keret ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Tőketerebes. Az újonc tőkete- rebesi Slavoj ugyan kieső (15.) helyről várja a tavaszi folytatást a II, labdarúgóligában, ám a felké­szülés alatt eddig játszott eredmé­nyek azt sugallják, a kelet-szlováki­aiak nem adják majd olcsón a bőrü­ket a bennmaradásért folyó küzde­lemben. Az őszi idény után Karol Kisel vette át a csapat irányítását, és úgy tűnik, jót tett az edzőcsere. Tá­vozott ugyan a legjobb góllövő, Martin Čižmár (a tehetséges tám­adót a nyitraiak szemelték ki), a fel­készülés alatt mégis jó eredménye­ket értek el. „Számomra nem az eredmény, hanem a pályán nyújtott teljesítmény a legfontosabb, és az, hogy mennyire tudják a játékosok megvalósítani az elképzeléseimet. Nagy gondot okoz, hogy egyelőre mindössze tizennégy tagú keret áll a rendelkezésemre, ilyen kevés já­tékosból nehéz csapatot építeni. A fiúk hozzáállásával nincs baj, de nem biztos, hogy mindegyikük megüti a II. ligás szintet” - fedte fel a valóságot Karol Kisel. „Egyelőre csak alacsonyabb osz­tályokból és az utánpótlás csapat­ból erősítettünk (Sabo, Guza), de tárgyalásokat folytatunk több élvo­nalbeli együttessel néhány első li­gát megjárt labdarúgó kölcsönjáté- káról. A tátrai edzőtáborozást sérü­lés- és betegséghullám miatt sajnos le kellett mondanunk, helyette Ma­gyarországon szeretnénk néhány napot eltölteni, és mérkőzéseket játszani. A napokban még biztosan bővül a kereť’ - mondta Ján On- dovčík klubmenedzser, (sk) Leigazolják Kostkát, Lopút, Suskót és Hómért Brünniekkel erősít a DAC ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Briinn/Dunaszerdahely. A DAC II. ligás labdarúgócsapata a cseh élvonalbeli Brno otthonában rendezett előkészületi meccsen a 88. percben kapott góllal l:0-ás vereséget szenvedett. Fieber Péter edző többjátékost tesztelt, szóhoz jutott két brünni hátvéd, Máša és Houšť is. Mindkettőjük teljesítmé­nyével elégedettek voltak a csalló­köziek, s várhatóan leigazolják őket, csakúgy, mint a ligeti Kost­kát, a lamacsi Suskót, az exbacsfai Lopút, a cseh Slovácko csapatából érkezett Jurčákot és Hornért, va­lamint a récsei Miroslav Nagyot. A DAC a következő összeállítás­ban kezdett: Kobr-Máša, Homér, Houšť, Susko-Lopú, Kostka, Zá- halka (legutóbb Prachatice), Be­lák (Dubnica)-M. Nagy, Jurčák. Szünet után Sánta, Olejník, Loj, Nagy J., Buka, Kundra és Belko- vics is pályára lépett. Holnap a po­zsonyi Rapid otthonában szere­pelnek a sárga-kékek. (sz. z.) UEFA: határozat a hazai játékosok érdekében Tiltakoznak az élklubok MTI-JELENTÉS Nyon. A jövő évtől a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában sze­replő csapatok 25 fős keretében legalább négy hazai játékosnak kell lennie - jelentette be a klubokra nézve kötelező döntését az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Az UEFA ezzel szeretné elősegíteni az utánpótlásképzést, hiszen a ha­tározatban benne van, hogy ebből a négy játékosból legalább kettő­nek saját nevelésűnek kell lennie. Az UEFA 2007-ben már hat, 2008- ban pedig nyolc hazai fiatal foglal­koztatását írná elő. A 2008-ra tervezett nyolc há­zon belüli tehetség közül a klu­boknak négyet a saját akadémiá­jukon kellene kinevelniük, a má­sik négy pedig az országos szövet­ség bármely utánpótlás-nevelő bázisáról érkezhetne. Az úgyne­vezett saját nevelésű játékosok nemzetiségére vonatkozóan nincs megkötés, viszont feltétel, hogy 15 és 21 éves kora között legalább három szezont töltsön el az adott egyesületnél. A jelenlegi BL-idényben ver­senyző 32 csapat közül öt - Arse­nal, Chelsea, Celtic, Rangers, Ajax - nem felelt volna meg az UEFA 2006-ra tervezett előírásának. Az UEFA 52 tagszövetsége a szervezet áprilisi, tallinni kong­resszusán szavaz arról, hogy köte­lezővé kell-e tenni a fenti szabályt a hazai bajnokságokban is. Az an­gol Premier League és az olasz Se­rie A képviselői máris hevesen til­takoznak a döntés ellen. Ezzel szemben Joseph Blatter, a nem­zetközi szövetség (FIFA) elnöke korábban emberkereskedelemnek nevezte azt, ami jelenleg a játé­kospiacon történik. Tovább gyűrűzik a német bundabotrány Hoyzer négy meccsen csalt MTI-JELENTÉS Berlin. Legalább négy mérkő­zést „fújt el” szándékosan Robert Hoyzer játékvezető - állapította meg a Német Labdarúgó-szövet­ség (DFB). Az elcsalt meccsek kö­zött van az első ligás Hamburg ve­resége a Német Kupa első forduló­jában (4:2 az SC Paderborn el­len) . A bíró további két találkozón manipulálta az eseményeket. A mindössze 25 esztendős Hoyzer ellen nem csupán a DFB, hanem a berlini ügységség is nyo­moz, miután igazolást nyert az alapos gyanú, hogy mérkőzéseket csalt el. A DFB azután tette meg a fenti bejelentést, hogy konzultált a nyomozókkal. Nem említették azonban azt az első osztályú baj­nokit, amelynek ügyében szintén vizsgálódnak a hatóságok, A fővárosi rendőrök és ügyészek szerint összesen tíz meccs esetében vetődik fel a csalás alapos gyanúja. SPORT A KÉPERNYŐN GALAXIE SPORT - 12.25: sinki, finn bajnoki hokimeccs Blackburn-Chelsea, angol bajno- (ism.) ki futballmeccs (ism.) ČT2, EUROSPORT - 11.45, 14.25: Hámeenlinna-IFK Hel- 15.30: Alpesisí-vb, Bornio (élő) (Reuters-felvétel) Az osztrák Raich biztosan nyerte a kombinációt Alpesisí-vb: Miller kiesett, Aamodtot kizárták, Babušiak huszonhatodik lett Benjamin Raich diadala Bormio. Ahogyan azt várni lehetett, az osztrák Benjamin Raich nyerte az olaszországi Bormióban zajló alpesisí-világbajnok- ság kombináció számát. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az összetett Világkupában má­sodik helyen álló osztrák klasszis­nak egy biztonsági harmadik fu­tam is elég volt a győzelemhez. Pedig a lesiklást követően közel másfél másodperces hátránnyal csak az ötödik volt. A dobogó má­sik két fokára a norvég Aksel Lund Matthäus kerete Korsós György meghívója Budapest. Lothar Matthäus, a magyar fűtballválogatott kapitánya kijelölte keretét a jövő szerdai, Wa­les elleni barátságos meccsre. Az egyetlen meglepetést Korsós György meghívása jelenti. A keret: Király (C. Palace), Szűcs (FTC), Ra- bóczki (Köbenhavn)-Bodnár (Ro­da), Korsós (Rapid Wien), Drago­ner (Guimaraes), Stark (Győr), Ju­hász (MTK), Gyepes (FTC), Vanc- zák (Újpest)-Husztí, Rósa D., Lip­csei, Leandro (FTC), Pető T. (Bre­da), Vincze O. (Győr), Hajnal (St. Truiden), Gera (W. Bromwich)- Kenesei (Győr), Torghelle (C. Pala­ce), Kovács P. (Stavanger), (mti) Svindal és az olasz Giorgo Rocca állhatott fel. Eredetileg ugyan a szám olimpi­ai bajnoka, a szintén norvég Kjetil Andre Aamodt lett a második Raich mögött, a veterán ver­senyzőt azonban utólag kizárták, mert szabálytalanul vett egy ka­put. A szlovák Jaroslav Babušiak huszonhatodikként ért célba. Az első szám után Raích honfi­társa, Michael Walchhofer vezetett. A lesikló Világkupa élén álló Wal- chhofer nagyszerűen szerepelt a gyorsszámban, s a második helye­zett olasz Peter Fill-lel szemben is több mint egy másodperces előny­re tett szert. Azonban a műlesiklás­ÖSSZEÁLLÍTÁS Tunisz. Kétgólos győzelmet aratott a cseh válogatott Görögor­szág ellen a Tunéziában zajló férfi kézilabda-világbajnokság közép­döntő I. csoportjának utolsó for­dulójában. Ezzel biztossá vált, hogy a görögök nem jutnak be az elődöntőbe. Tunézia legyőzte Oroszországot, ezzel csoport győztesként jutott a legjobb négy közé. A másik csoportban a német vá­logatott öttel verte az egykor szebb napokat látott svédeket. Horvátország első helyezettként került az elődöntőbe. I. CSOPORT: Csehország-Gö­ban, ami nem tartozik az erősségei közé visszaesett a negyedik helyre. Meglepetésre már a lesiklásban ki­esett a legnagyobb esélyesként szá­mon tartott, címvédő Bode Miller, aki a pálya felső szakaszán elvesz­tette egyik sílécét. Férfi kombináció: 1. Benjamin Raich (osztrák) 3:19,10; 2. Axel Lund Svindal (norvég) +0,91; 3. Giorgio Rocca (olasz) +0,98; 4. Michael Walchhofer (osztrák) + 1,45; 5. Silvan Zurbriggen (svájci) +1, 88; 6. Lasse Kjus (norvég) +2,24, ... 26. Jaroslav Babušiak (szlovák) + 14,24 Ma női kombinációra kerül sor Bormióban. (ú, sita) rögország 31:29, Tunézia-Orosz- ország 35:24. 1. Tunézia 5 2 3.0 150:128 7 2. Frandaország 4 2 1 1 101:94 5 3. Görögország 5 2 1 2 134:138 5 4. Oroszország 5 2 0 3 126:137 4 5. Csehország 5 2 0 3 131:147 4 6. Szlovénia 4 112 116:114 3 II. CSOPORT: Németország­Svédország 27:22, Horvátor- szág-Szerbia-Montenegró 24:23. 1. Horvátország 5 4 0 1 139:135 8 2. Szerbia és Mont. 5 2 2 1 127:125 6 3. Spanyolország 4 2 1 1 124:115 5 4. Norvégia 4 111 113:108 5 5. Németország 5 1 1 3 132:135 3 6. Svédország 5 0 1 4 132:148 1 A csoportok első két helyezett­jei jutnak az elődöntőbe, (ú) Kézilabda-vb: Tunézia és Horvátország továbbjutott Véget ért a görög álom NIKÉ B SPORTHÍRADÓ Péntek, február 4. Jégkorong ST Extraliga: 971. L. Mikuláš-Zvolen 2,6-3,6-1,95-1,5- 1,35; 972. Skalica-Nitra 2,75-3,8­1,85-1,6-1,25; 973. Trenčín-Žilina 1,4- 4,0-4,5-1,1-2,2; 974. Pop­rad-Košice 2,35- 3,6-2,15-1,45­1,4; 975. Slovan-Dubnica 1,05-6,5-9,5-1,0-4,4. Cseh hoküiga: Znojmo-Kladno 1,8-4,2-2,85-1,3-1,7; 980. Pardubi- ce-Plzeň 1,54,5-3,9-1,2-2,1; 981. Sparta Praha-Litvínov 1,44,54,8- 1,15-2,3. ♦ Fennakadt a doppingvizsgálaton a francia Vincent Vittoz, a férfi sífu­tók összetett Világkupájának jelen­legi második helyezettje. Vittoz ja­nuár 15-én, a csehországi Nové Méstóban rendezett verseny után adott pozitív mintát. ♦ Milánói férfi tenisztorna, nyol- caddöntő: Ljubicic-Heuberger 6:1, 6:2; Štepánek-Karlovic 7:6, 4:6, 7:6; Schüttler-Schalken 6:3, 6:4. ♦ Spanyol labdarúgó Király-kupa, negyeddöntő, visszavágók: Osasu- na-Sevilla 3:1, j: Osasuna, 4:3-as összesítéssel; Real Betis-Gramenet (III. ligás) 4:3, tj.: Beds, 6:5-ös összesítéssel. ♦ Női kosárlabda Euroliga, 13. forduló: Euroleasing-Sopron-Va- lenciennes 65:76. ♦ A legújabb labdarúgó klubvilág­ranglista: 1. Boca Juniors 270 pont; 2. Manchester United 269 3. Mo­naco 253; 4. Valencia, FC Santos 250-250, ...70. FTC 133. ♦ KENŐ tegnapi nyerőszámai a kö­vetkezők: 1, 6,8,14,22,26, 29,35, 36, 37, 46, 53, 54, 55, 64, 68, 70, 75,78, 79. CKM s^ns Student. tyautA. <utd *7eeic6er Service* Vysoká 32, 814 45 Bratislava http://ww.ckm.sk , e-nail ckmsyts0ckm.sk wm* A. IS IC IT IC «----------------- ---------------- INTERNATIONAL ST OP! Partner nélkül egy lépést se! Van Euro<26 vagy GO<26 kártyád, esetleg ISIC igazolványod? Akkor nevess vagy ordíts örö­mödben! Van rá okod! A CKM 2000 Travel ismét vonzó Bálint-napi repülő-, autóbusz- jegy- és nyelvtanfolyam-kínálatot és CKM-csomagokat állított össze. Válassz egyet a Bálint-napi meglepetések közül, és gazdagodj sok új élménnyel az útjaidon! Már 2005. II. 14-től kaphatók. A Bálint-napi ajánlat csak a CKM 2000 Travel utazási irodákban ér­vényes az Euro<26 és GO<26 ifjúságikártya-, az ISIC diákiga- zolvány-talajdonosok számára. Repülőjegyek ^ Amsterdam, Barcelona, Velence, London, Párizs, Róma 980 Sk-tól ^ Dublin 4310 Sk-tól Málta 5890 Sk-tól ^ Kairó 6810 Sk-tól ^ New York, Boston, Washington 8590 Sk-tól Chicago, Miami 8940 Sk-tól **■ Dubai 10 740 Sk-tól ^ Peking, Delhi ^ Tokió, Oszaka, 16 630 Sk-tól* Sanghaj 18 700 Sk-tól* ^ Kuala Lumpur 18 290 Sk-tól* Katmandu 27 990 Sk-tól* Ön még nem tudja hová utazzon? A teljes ajánlatunkat, több mint 80 helyet, a www.ckm.sk web- oldalon találja. A menettérti re­pülőjegyek árát 1 személy részé­re, repülőtéri illeték nélkül tün­tettük fel. Indulás Pozsonyból, Szliácsról, Kassáról, Bécsbó'l és Prágából. A csillaggal megjelölt helyekre bármikor elutazhatsz egész évben, tehát az árak még a szezon közepén is érvényesek, így akár 12 ezer koronát is megta- karíthaszt! Autóbuszjegyek ^ London, Brüssel, Koppenhága, Stockholm, Oslo 890 Sk-tól Berlin, Genf, Bern, Zürich, Hamburg, München 990 Sk Rotterdam, Párizs, Strasbourg 1990 Sk-tól • Firenze,Bázel, Róma 2490 Sk A feltüntetett ár menettérti autó- buszjegyek esetén érvényes. Né­melyik városba egyirányú jegy is kapható csaknem féláron. Nyelvtanfolyamok • Nagybritannia, London: 2170 koronától / hét ** Írország, Dublin: 2410 koronától / hét • Franciaország, Párizs: 2410 koronától / hét Spanyolország, Barcelona: 2990 Sk-tól /hét • Németország, Berlin: 4050 koronától / hét ^ Málta: 4660 koronától / hét szállással, reggelivel A kedvező árú nyelvtanfolyamok időpontja a www.ckm.sk webol- dalon található. CMK Packages ^ Párizs 5902 koronától » London 5499 koronától A Packages árában: szállítás (re­pülőtéri illetékkel együtt!), 2 napi szállás és városnézés. Bővebb tájékoztatás a CKM 2000 Travel pozsonyi, besztercebányai, kassai, nyitrai, zsolnai kirendelt­ségén vagy a CKM Telesales tele­fonszámán-0850111 111. www.ckm.sk és www.isic.sk KlSÉRJE figyelemmel MINDEN PÉNTEKEN AZ AKTUÁLIS TÁJÉKOZTATÓT BP-5-10192

Next

/
Oldalképek
Tartalom