Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-19 / 41. szám, szombat

Előzzük meg a csontok törését 27. oldal egészségünkre Fájdalom ellen polarizált fényt 31. oldal 2005. február 19., szombat 3. évfolyam, 7. szám Szlovákiában 500-800 ezer embernek magas a koleszterinszintje, de csak 10-16 százalékukat kezelik Remény a betegnek és a családnak Egyre kevesebben vannak azok, akiknek családjá­ban, ismeretségi körében nincs senki, aki Alzheimer-kórban szen­ved, vagy magas a kolesz­terinszintje. Jogos a kér­dés: mi köze egymáshoz a két betegségnek? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ne váljon senki valamiféle tudo­mányosan megalapozott magyará­zatot. Az ok egyszerű: néhány hét­tel ezelőtt a Krka gyógyszertársa­ság mindkét betegség kezelésére új termékkel jelent meg a szlovákiai piacon, reményt adva azoknak, akik „testközelből” ismerik a két kórt. A gyógyszertársaság erről tá­jékoztatta az újságírókat. Gyógyíthatatlan, de kezelni kell Az Alzheimer-kór okait még nem sikerült kideríteni, így nem tudjuk, mi idézi elő a változásokat az agy­ban, aminek következtében az agy­sejtek fokozatosan elhalnak. A neuronok számának csökkenése el- butuláshoz, szellemi leépüléshez vezet. Ez a betegség nemcsak az érintetteket, hanem hozzátartozói­kat is sújtja. A szakemberek szerint sok a fel nem derített betegség, a ke- zeleden beteg. Az Alzheimer- kórban szenvedők száma egyre nő, elsősorban a lakosság öregedésé­nek következtében. Ezzel párhuza­mosan nő a betegség kutatásával kapcsolatos programok, felmérések száma. A szakemberek még mindig nem tudják, miért van az, hogy az egyik embernél kialakul a betegség, a másiknál pedig nem. Az szív- és érrendszeri betegsé­gek a halálesetek 30 százalékát okozzák (Képarchívum)- A legfontosabb kockázati ténye­ző a kor. A kór általában a 60 év fe­lettieket sújtja, 50 év előtt csak rit­kán fordul elő. A 65 évnél idősebb emberek 5-10 százaléka szenved tő­le, a kor előre haladásával pedig nö­vekszik az esetek száma. A 80-90 éveseknek már a 15 százaléka szen­ved Alzheimer-kórban. Nem elha­nyagolható tényező az öröklött haj­lam sem. Csaknem biztosan megbe­tegszik az, akinek egyenes ági le­származottja Alzheimer-kórban szenvedett. Ennek ellenére nehéz megmondani, ki miért kapja meg és miért nem a betegséget, mivel sok más körülmény is közrejátszik - hangsúlyozta dr. Mátéffy Izabella pszichiáter. A megfelelő kezelés lényegesen javítja a beteg életminőségét és las­sítja a tünetek kialakulását. Mivel gyógyszerekkel javítható a beteg gondolkodása és emlékezőtehetsé­ge, a mindennapi teendőket köny- nyebben el tudja végezni. Nem utol­só szempont az sem, hogy mindez tehermentesíti a hozzátartozókát. A betegség ugyan gyógyíthatatlan, de a gyógyszerek, például a donepezil segítségével eny- híthetők a szimptómák, megkönnyítve mind a be­teg, mind a család életét. Egy felmérés azt vizsgálta, hogyan hat a donepezil a betegség kezdeti stádiumá­ban. Kiderült: jelentősen javítja a szellemi állapotot. A Krka donepezil terméke Szlovákiában az első generikus szer, amely minősé­gével és elfogadható árával lénye­gesen megkönnyíti a demenciában szenvedő emberek életét. Az 1 %-os csökkenés is nagy eredmény A fejlett világ óriási egészségi és anyagi problémája a szív- és érrend­szeri betegség. A legfrissebb adatok szerint a halálesetek 30 százalékát ez okozza. Szlovákiában az arány 55 százalék, ami kétszer annyi, mint az Európai Unióban. Az ada­tok 2002-ből származnak. Arról már többször írtunk, hogy a szív- és érrendszeri betegségek ki­alakulásában az első számú kocká­zati tényező a vér magas koleszte­rinszintje. A kutatások azt mutat­ják, hogy a koleszterinszint csök­kentése lényegesen lassítja e beteg­ségek kialakulását. Nyolc ország adatainak tanulmányozásából kitű­nik, hogy a vérzsír csökkentése több mint 40 százalékkal javítja a túlélés esélyét. A kutatások azt mutatják, hogy a koleszterinszint 1 százalékos csökkentése 2,5 százalékkal csök­kend az infarktus kialakulásának valószínűségét. Kisebb az agyvérzés és az alsó végtagok érelzáródásá­nak kockázata is. Az Egyesült Államokban az el­múlt években nagy hangsúlyt he­lyeztek a megelőzésre, s a hatás mindenkit meglepett: a halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek száma az elmúlt 25 évben 54 száza­lékkal csökkent, vagyis az élet lé­nyegesen meghosszabbodott. Ma már nagyon hatékony gyógy­szerek állnak a betegek rendelkezé­sére, amelyek sikeresen csökkentik a koleszterinszintet. Ilyenek a sztatinok. Hatékonyságuk növek­szik, ha az ember egészséges élet­módot folytat. Dr. Katarína Rašlová néhány adattal illusztrálta az euró­pai és a szlovákiai helyzetet: „Az Európai Unióban 1000 páciens kö­zül 75-nek írnak fel sztatint. Szlová­kiában tavaly 90 ezer beteget kezel­tek így, ami a 18 évnél idősebb bete­gek 2,1 százaléka. A kutatások azt mutatják, hogy Szlovákiában 500- 800 ezer embernek magas a kolesz­terinszintje, de csak a betegek 10-16 százalékát kezelik.” Az atorvasztatin, amely januárban je­lent meg a szlovákiai piacon, Szlo­vákiában az egyedüli sztatin, ame­lyért a páciens nem fizet, (ki) Szlovákiában 500-800 ezer embernek magas a koleszterinszintje... GS Condro FORTE: A legtöbb az ízületei számára! A porcok védelméhez hozzátartozik az olyan, orvosok által is javasolt, készítmények használata, amelyek SYSADOA néven emlegetett, az osteoarthrosis esetén folyamato­san beépülő anyagokat tartalmaz­nak. A sok kutatás eredményeként kifejlesztett GS Condro FORTE a maga nemében az egyik legis­mertebb, valamint a legkeresettebb készítmény. Ez nem véletlen. Orvo­si szempontból bizonyítható, hogy a GS Condro FORTE valóban a lehe­tő legtöbb olyan hatóanyagot tartal­mazza a fájós porcokra, amelyet az ilyen kategóriájú szerek csak kínál­hatnak fogyasztóik számára. 1. Maximális hatékonyság. Hatékony­sága a klinikailag eredménnyel tesztelt, a SYSADOA csoportba - ún. új generá­ciós anyagok közé - tartozó anyagnak köszönhető. Olyan anyag ez, amelyet csaknem 20 év alatt több mint 300 vizs­gálatnak vetettek alá. A 2003 augusz­tusában végzett metaanalitikus vizsgálat bizonyította, hogy az említett csoport minden anyaga közül ez a leghatásosabb és legbiztonságosabb. Gyakorlatilag nincs mellékhatása, már 2-6 hét szedés után csökkenti a fájdalmat, és az egyetlen - elsősorban rendszeres szedés esetén - a csoport anyagai közül, amely megállítja az osteoarthtrosist, ami ennél a fokozato­san súlyosbodó betegségnél nagyon fon­tos. A GS Condro FORTE az egyet­len szer a piacon, amely ilyen anya­got tartalmaz, eredeti Clini-Q® minőségben, mégpedig mindig a megfelelő egyenlő mértékben, ami a lehető legnagyobb hatékony­ság biztosítéka. 2. Maximálisan kényelmes a szedé­se. Az osteoarthrosis krónikus degenera­te és fokozatosan súlyosbodó betegség, amelyet nem lehet gyorsan gyógyítani. Ezért kell minden SYSADOA-készítményt, tehát a GS Condro FORTE-t is, előírás szerint, hosszú ideig, súlyosabb tünetek esetén állandóan szedni. Hogy maximális hatást érjünk el, rendszeres használatára van szükség. Az egyedülálló ETS® tech­nológia lehetővé teszi a GS Condro FORTE klinikailag tesztelt adagját jelentő, 1600 mg Clini-Q* glükozamin-szulfát két, könnyen lenyelhető tablettába való sűrí- tését - ez kényelmessé teszi a szedését. 3. Összetéveszthetetlen. Annak elle­nére, hogy a GS Condro FORTE-nak nagy a konkurenciája, a Clini-Q® minőség a szer használóinak egyharmadával magasabb glükozamin-szulfáttartalmat biztosít, azaz hatékonyabb. Ez teszi a GS Condro FORTE-t utánozhatat- lanul eredetivé. 4. Hozzáférhető. A Green-Swan Phar­maceuticals társaság ügyfeleinek biztosít­ja, hogy termékei teljes mértékben hozzá­férhetőek legyenek. Nagyon előnyös a szert kéthavi használatra elegendő, a 120 darabos csomagolásban megvásá­rolni. Kizárólag gyógyszertárakban kapható. A fogmosás nem lehet csupán egy tessék-lássék dörzsölés és utána néhány öblögetés, főleg a dohányosok számára. A komoly fogmosás legalább 3 percig tartó, kitartó munka. Különösen az esti tisztítás­nak kell alaposnak lennie, s még így sincs garancia arra, hogy a ké­pen látható sárga fogak vakítóan fehérekké válnak. Ebben az eset­ben még egy lehetőség van: abbahagyni a dohányzást. ’ (Képarchívum) AJÁNLÓ Évente csaknem 1900 új mellrákos beteg Nem tudni, hogy félelmükben, vagy az évek óta tartó felvilágosítás hatására fordulnak a nők időben orvoshoz. Tény: egyre többen keresik fel a szakembert a mellrák korai, általában még orvosolható stádiumá­ban - örvendeznek a hazai onkológusok. Nem tagadják viszont, ennek ellenére Szlovákiban évente közel 1900 új mellrákos beteget vesznek nyilvántartásba, és kezelnek egyénre szabott korszerű módszerekkel. A mumpsz és szövődményei A serdülő fiúk és a felnőtt férfiak esetében a mumpsz leggyakoribb szövődménye a here- vagy mellékhere-gyulladás. A heregyulladás gyakran vezet a termékenység csökkenéséhez vagy teljes terméketlen­séghez. A nők esetében a nemi mirigyek ritkábban érintettek, de kiala­kulhat petefészek- vagy tejmirigygyulladás. GYÓGYTURMIX Jót tesz a szívnek a narancslé Míg 1993-ban Szlová­kiában az átlagos na­rancsléfogyasztás 2,88 li­ter volt, 1999-ben már 12,54 liter. Egy kanadai tanulmány is megerősí­tette, hogy egészséges az ilyen gyümölcslé. Ugyan­is napi három pohár na­rancslé 21 százalékkal növeli az ún. jó koleszte­rin mennyiségét. A szak­emberek ezt a narancs­ban lévő flavonoidoknak tulajdonítják. Az oxitocin és a magas kor A szakemberek szerint az emberek viselkedését stresszhelyzetek­ben nagyban befolyásolja az oxitocin hormon. A férfi hormonok azonban gyengítik hatását, ugyanakkor megemelik a vérnyomást, és szívdobogást okoznak. Mivel a női nemi hormon, az ösztrogén felerősíti az oxitocin nyugtató hatását, a tudósok nem zárják ki e hormon hatását a magas életkorra és az egészségre. A dohány csökkenti a potenciát A dohányzás az impo­tencia egyik oka lehet. Az orvosok szerint ennek az információnak nem szabadna hiányoznia egy doboz cigarettáról sem. A pszichológusok ugyanis úgy vélik, hogy a férfiakat a cigitől a mere­vedési zavartól való féle­lem jobban elriasztja, mint az egészségi állapot romlása és a daganatos megbetegedés esetleges kialakulásától való féle­lem. ORVOSMETEOROLÓGIA Szerda lesz a jó nap ZLATA ČABAJOVÁ A hétvégén, de főleg vasár­nap, az időjárás egészségre gya­korolt hatása felerősödik, ennek következében nagyobb lesz a szív- és érrendszer, a légző­rendszer, esetleg az emésztő­rendszer terhelése. A frontérzékenyek fejfájásra számíthatnak, a régi sérülések is sajoghatnak. Fokozódik az in­gerlékenység, idegesség, fáradt­ság és depresszió. Kisebb lesz a testi és szellemi teljesítmény, romlik az összpontosító kész­ség, aminek következtében több lehet a baleset, főleg a közleke­désben. Ezért elsősorban a köz­utakon lesz szükség nagyobb elővigyázatosságra. A később fokozatosan háttér­be szorulnak az időjárás kedve­zőtlen hatásai, s a legkedvezőbb helyzetre szerdán számítha­tunk. Ekkor minden bizonnyal jobban tűrjük majd a testi és szellemi terhelést, javul az össz­pontosító készség, háttérbe szo­rulnak az időjárás okozta egész­ségi panaszok. A hétvégén feltételezhetően ismét romlik a helyzet, felerő­södnek az időjárás negatív hatá­sai. Nehezebben viseljük majd a különböző fájdalmakat. BP-5-10554

Next

/
Oldalképek
Tartalom