Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-16 / 38. szám, szerda

2005. február 16., szerda MOZIMUSTRA 2. évfolyam 7. szám DVD-SAROK The Missing MISLAY EDIT A moziiparban ilyenkor, év elején nagy a nyüzsgés: jelenleg az 55. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zajlik Ahol a Medvék nem alszanak Pejó Róbert Dallas Pashamende című alkotása is szerepel a Berlinálén (Képarchívum) idején igencsak nagy teret adott a közép-kelet-európai filmesek al­kotásainak, most inkább nyugat felé kacsingat. Négy francia alko­tás is van a versenyben, több film­be pedig koprodukciós partner­ként invesztáltak a franciák. Ma­guk a németek három friss moz­góképüket is versenyeztetik - kí­váncsianvárjuk, ezek valamelyike rátesz-e a német film eddigi sike­reire. Ugyanis tavaly is német film aratott Berlinben. Mindenesetre magyar filmeket is láthat a Berlinale közönsége, s mint ahogy egy tegnapi MTI-hír is közölte: Koltai Lajos Sorstalanság című filmje az utolsó pillanatban bekerült a szemle versenyprog­ramjába, tehát húsz társával együtt versenybe szállhat a berlini „Medvék” valamelyikéért. Még egy magyar munka szerepel Ber­linben: Pejó Róbert Dallas Pasha­mende című filmjét a Panoráma szekció programjába válogatták be. E filmben, Oana szerepében nyújtott hiteles, egyben szenvedé­lyes alakításáért a 36. Magyar Filmszemle zsűrije Gryllus Dorká­nak ítélte oda a legjobb női alakí­tás díját. A magyar színésznőnek bizonyára Berlinben is sikere lesz, ugyanis őt hívták meg arra a fó­rumra, amelyet A holnap sztárjai címen rendeznek a berlini szem­lén, s amely azt szolgálja, hogy a tehetséges fiatal színészekre irá­nyítsa a figyelmet. Keletebbről is lesz „sztárrende­ző”, az orosz Alekszandr Szokurov, aki a „XX. századi zsarnokok” soro­zatának újabb darabjával van ver­senyben - Hitler (Moloch - 1999) és Lenin (Taurus - 2001) után most Nap című filmjével Hirohito csá­szárról mutat képet; feltehetően ez­úttal is a jellegzetes szokurovi „festménymozival”. Természetesen nemcsak fiatal színészek, hanem befutott sztárok is megjelennek Berlinben; keve­sebben élőben, ám annál többen a vásznon. Mint például a „rossz fiú”, vagyis Will Smith. A meghí­vottak listáján továbbá olyan ne­vek szerepelnek, mint Keanu Reeves, Kevin Spacey, Catherine Deneuve és Gérard Depardieu (a nagy francia kettőst André Té­chiné hozta össze legújabb filmjé­ben). S ha már Berlin, mi más is zár­hatná a fesztivált, mint egy részben hazai vonatkozású film, a nagy si­kerű Chicago rendezőjének, Bili Condonnak legújabb, amerikai és német koprodukcióban forgatott drámája, a Kinsey - mindenki más­ként csinálja, amelyet három kate­góriában is jelöltek Aranyglóbusz­ra, ám mindháromban lecsúszott a díjról. A filmet minden bizonnyal nagy érdeklődés kíséri majd, és nem csak Berlinben, mivelhogy Alfred Kinsey híres amerikai szexo­lógus életéről szól, akinek A férfiak szexuális viselkedése című könyvét (1948) nem kis botrány övezte. Kinseyt Liam Neeson kelti életre - őt igazán nem kell bemutatni, de emlékeztetőül, ő játszotta a Schindler listája címszerepét. A héten a világ filmesei még Ber­linre figyelnek. De az érdekeltek már gyűjtik az erejüket, és rágják a körmüket, hogy miként alakulnak majd a jövő hét végén a legna­gyobb filmes gála, az Oscar-díjki- osztó eredményei. Nem igazán rajongok a wes- ternfilmekért, ennek ellenére a DVD-lejátszóba tettem a The Missing (Ztracené - Elveszettek) című amerikai filmet. Elsősorban a főszereplők miatt: két Oscar-dí- jas színészt láthatunk benne, Cate Blanchett-et és Tommy Lee Jonest. Tudjuk, ez még semmire nem garancia, többször láthat­tunk Oscar-díjasokat az elsöprő siker reményében egy filmbe ösz- szeterelve, az eredmény mégis messze alulmúlta várakozásain­kat. De Cate Blanchett annyira remek színésznő - ahány szerep­ben láttam, szinte mindegyikben más arcát mutatta, és nemcsak karakterben; hihetetlen kaméle­on ez a nő! hogy úgy gondol­tam, megkockáztatom. A történet főszereplője Mag­gie, a fiatal füvesasszony egyedül neveli két lányát Új-Mexikó egyik elhagyott tanyáján. Egy nap idős férfi kéri a segítségét, hogy kezel­je sebét. Maggie a férfiban rég nem látott apját ismeri fel, akit azonban, miután meggyógyítot­ta, kiutasít a házából, mert apja annak idején magyarázat nélkül hagyta el őket. Amikor azonban nagyobbik lányát elrabolják, és Maggie senkitől nem remélhet segítséget, kénytelen az apját megkérni, hogy együtt indulja­nak az emberrablók nyomába. Az egyik oldalon egy javakorabe­li férfi, egy fiatal nő és egy kis­lány, aki nem akar otthon marad­ni, a másik oldalon mindenre el­szánt gonosztevők. A küzdelem elég egyenlőtlennek ígérkezik... A kockáztatás eredménye, ta­nulsága a következő: 1. A The Missing, úgy érzem, nem ártott, de nem is használt különösebben Cate Blanchett szí­nészi karrierjének. Ha nem vál­lalta volna el a főszerepet, akkor sem kellene éjszakánként telesír­nia a párnáját, hogy micsoda le­hetőséget hagyott ki. 2. Mindemellett tisztességesen elkészített film, amelyben van­nak „be nem fejezett családi ügyek”, tisztázásra váró viszo­nyok, drámai helyzetek, feszült­ség stb. Igaz, elég vontatottan in­dul, az embernek már-már az az érzése: itt aztán semmi nem fog történni, de aztán bátran izgul­hatunk. A végkifejlettel is csupán annyi a gond, hogy túlfokozott. Amikor azt hinnénk, hogy ez már a történet vége, még mindig tesz­nek rá egy „lapáttal”. így sikerült a filmet 128 percre nyújtani, pe­dig a kevesebb ezúttal is több lett volna. Bár aki szereti a „túlfoko­zott” filmeket (amikor a negatív szereplő/főgonosz fizikailag lát­szólag megsemmisül vagy jobb­létre szendéiül, ennek ellenére mindig összeszedi magát, és vagy kétszer-háromszor még visszatér), annak biztosan tetsze­ni fog. 3. Továbbá biztosak lehetünk abban, hogy a The Missing gyö­keresen megváltoztatja azt a ké­pet, amely Winnetou, a legsár- mosabb rézbőrű kalandjainak és hőstetteinek vászonra vitele óta él bennünk az apacsokról. Azt eddig is tudtuk, hogy az indiánok között azért vannak „nem telje­sen korrektek” (hogy egyik kollé­gám szavait idézzem), mint pél­dául az irokézek vagy a sioux-k. Az apacsok viszont a préri gáncs nélküli lovagjainak számítottak. Ennek most vége. Helyébe lép vi­szont a felismerés: egy brujo (fe­kete mágiát praktizáló gonosz varázsló) szemébe nézni nem tartozik a legkellemesebb élmé­nyek közé. Nem jól kezdődik az év. Azaz nem jól indult a ran­gos európai filmfesztivá­lok sorozata. Fiaskóval kezdődött ugyanis az 55. Berlinale. Ahogy helyszíni tudósítók hírül adták, a nyitófilmet a közönség 0 alig-alig tapsolta meg, mi több, füttyel fogadta. Ilyen is ritkán fordul elő. Remél­hetőleg ez nem jelzi azt, hogy a filmgyártást illető­en sikertelen évre kell szá­mítanunk. TALLÓSI BÉLA Jerry Bruckheimer filmjeiben van kaland, romantika, akció, óriási adag giccses amerikai hazafiság, valamint sok-sok naplemente és sztár Salamon király kincsének nyomában Nicolas Cage Régis Wargnier francia rendező filmjéről van szó, a Man to Manről. Azért is furcsa ez, mert Wargnier kitűnő rendező, igazi közönségfil- |H meket készít, romantikus történe­teket, drámai feszültséggel, izgal­mas fordulatokkal. Ilyen volt első ^ nagy sikere, az Indokína is, mely­ben Catherine Deneuve és Vincent Perez remekelt. Ugyancsak nagy szerepe van Deneuve-nek a Ke­let-Nyugat című filmben, amely egy francia asszony hányattatásait meséli el, akinek szinte elviselhe­tetlen börtön az élete a sztálini Szovjetunióban az egykori disszi- dens orosz férje oldalán. Wargnier ebben az új filmjében is - mint az előzőekben - visszamegy az idő­ben: a 19. század közepére, és ugyancsak - az előzőekhez hason- *? ■ lóan - egzotikus környezetben ját- a szódik a történet. Ahogy a beha- w rangozókból tudni lehet, Wargnier ezúttal Afrikában jár a filmjével, s ^ az ember és a majom közötti kap­csolatot kutatja. Sikeres színésze­ket választott a szerepekre, Kristin Scott Thomast és Joseph Fiennest - az előbbiről tudjuk, hogy Az an­gol beteg egyik női főszerepét ját­szotta. Ami a Berlinale programjából kiolvasható: idén kevesebb kasszasikernek ígérkező fényes hollywoodi opus jutott el Berlin­be. De ez a szemle, amely annak # KOSSÁR LAJOS A nemzet aranya, avagy a Temp­lomos Lovagok elveszett kincsének nyomában - így is be lehetne mu­tatni egy szuszra az amerikai és eu­rópai mozik nézettségi listáját veze­tő legújabb Bruckheimer-Turtel- taub alkotást. Természetesen ez túl­ságosan is egyszerű és talán egy ki­csit sértő is lenne az alkotókkal szemben. Bár az is igaz, hogy vala­kinek - pontosabban nagyon sok európai kritikusnak - ez is elég. 9 Mert többet nem nagyon akarnak £ tudni erről a filmről. Hogy miért? Jerry Bruckheimer minden idők egyik legsikeresebb és legelismer- W tebb producere. A filmmogul, aki idén hatvanéves, legújabb alkotása­ival fiatalos erővel döngeti nemcsak Amerika, hanem Európa mozijai­nak a kapuját is. Csak kevesen tud­ják, hogy a neve fémjelzi az elmúlt húsz évben forgatott legsikeresebb, pontosabban az annak mondott, il­letve kinevezett filmek egész sorát. Néhány filmcím a sok közül: 1983 - Flashdance, 1984 - Beverly Hills-i zsaru, 1986 - Top Gun, 1990 - Mint a villám, 1995 - Bad Boys, Veszé­lyes kölykök, 1996 - A szikla, 1997- Con Air - A fegyencjárat, 1998 - Armageddon, A közellenség, 2000- Tolvajtempó, 2001 - Sakáltanya, Pearl Harbor, Sólyom végveszély­ben, 2002 - Rossz társaság, 2003 - Bad Boys IT, A Karib-tenger kaló­zai, 2004 - Arthur király. Ezek tehát azok a filmet, ame­lyek miatt nem nagyon szeretik őt a klasszikus film kritikusai. Aki csak a felsorolt mozgóképek negyedét látta (nem úgy, mint én, aki mind­et), az rögtön felismeri Bruckhei­mer stílusát, amely az amerikai fil­mek mintapéldája is. Filmjeiben van kaland, romantika, akció, óriá­si adag giccses amerikai hazafiság, valamint sok-sok naplemente, mely narancssárga színbe öltözteti az azúrkék eget és persze a sztár­színészeket, mint pl. Sean Conne- ryt, Tom Cruise-t, Eddie Murphyt, Bruce Willist. No, persze nem utol­sósorban Nicolas Cage-t, akit nem­csak ebben az utóbbi filmjében, ha­nem a Tolvajtempóban, a Con Airben és A szildában is láthattunk. Bruckheimer filmjei közönségfil­mek. És ennek szellemében dol­goznak a producerrel a kiválasztott rendezők is, mint pl. Ridley Scott, Joel Schumacher vagy A nemzet aranya rendezője, Jon Turteltaub. Jon Turteltaub nem éppen akció- film-rendező. Két kimondottan ro­mantikus családi filmet is jegyez, igaz, a kettő közül sem a Fenomén John Travoltával, sem pedig a Kid Bruce Willisszel nem vert fel nagy port a mozikban, viszont tűrhető kritikát kaptak. Talán ezért is fele­másra sikeredett alkotás A nemzet aranya, melyen a rendező kicsit visszafogott vezetésén kívül érződik a producer stílusa is. A történet klasszikusan ameri­kai: végy egy kis izgalmas, titokza­tos történelmi eseményt, ebben az esetben a Salamon király kincséről szóló legendát, keverd össze né­hány bizonyított ténnyel, mint pél­dául, hogy az amerikai államalapí­tók nagy része szabadkőműves, de nem Templomos Lovag volt, tegyél hozzá egy Indiana Jones-típusú kincskeresőt (Nicolas Cage), no meg egy nem nagyon butácska szép nőt (Diane Kruger - a Trójában Helénaként ismerhettük meg), fű­szerezd meg egy ellenféllel (Sean Bean) meg egy-két csetlő-botló mellékszereplővel (Jón Voight, Harvey Keitel, Justin Bartha), és in­dulhat a mozi. A nemzet aranya talán azért is si­keres film a mozikban, mert igény­telen. Nem nagyon kell rejtélyeken gondolkodni, csak élvezni a törté­AranyszínbenfürdenekA nemzet aranya képei (Képarchívum) netet. Valamint a cselekménnyel együtt a világhírű Hans Zimmer­man fülbemászó zenéjét. A film azért is sikeres, mert mos­tanában divat a történelminek mondott thriller vagy krimi. Vász­non és könyv alakban egyaránt: említsük csak Dan Brown világsi­kerű regényét, A Da Vinci-kódot. Csak az a gond, hogy a valós törté­nelemhez ezeknek vajmi kevés kö­zük van, minden a fantázia szüle­ménye. Érvényes ez például a meg­bukott Arthur király című filmre is. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az említett Dán Brown-regény filmadaptációja, melyen Tom Hanks dolgozik a párizsi Louvre- ban. Talán jobb, mint A nemzet aranya. Remélem.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom