Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-14 / 36. szám, hétfő

ÚJ SZŐ 2005. FEBRUÁR 14. 22 Sportvilág - régiófoci A gútaiak újdonsült szakvezetőjüktől, Labay Istvántól várják a játékosok eredményességének javulását Létszámnövelési manőverek A gútaiaknál (sötét mezben) mielőbb javítani kell a csapat eredményessségén (Somogyi Tibor felvétele) Gúta. A tabella 13. lép­csőfokáról, új szakve­zetővel, az érsekújvári La­bay Istvánnal várják a pont- vadászat tavaszi folytatását a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában fut­ballozó Vág-partiak. ÁGH ISTVÁN „A kudarcízű őszi idény befeje­zése után eltökéltük, a jobb szerep­lés érdekében változtatnunk kell. Milan Srňanský helyébe, aki egyébként az elmúlt években kéz ízben is bajnoki címhez vezette együttesünket, a rutinos, éppen szabadlistán lévő szakvezetőt, La­bay Istvánt szerződtettük. Arra számítva, hogy irányításával a folytatásban kilábalunk a hullám­völgyből. Az egykori gólerős csa­tártól azt várjuk, sikerül majd szót értenie a zömmel fiatalok alkotta kollektíva tagjaival. Ugyancsak szükség lesz gazdag tapasztalatai­ra a támadások eredményes befe­jezésének begyakorlásánál, hiszen csapatunk az ősszel gólínségben szenvedett. A fiúk 15 bajnoki meccsükön mindössze 14-szer vol­tak eredményesek. Elszomorító, hogy öt párharcukon gólképtelen­nek bizonyultak, idegenben pedig mindvégig nyeretlenek maradtak” - elevenítette fel a gútaiak klubel­nöke, Máté Tibor a vezetőedző posztján bekövetkezett változta­tást kiváltó okokat. Az új szakve­zető már az idényzárót követő le­vezető gyakorlásokon igyekezett minél jobban feltérképezni újdon­sült tanítványait, akikkel részt vett a komáromi területi futballszövet- ség téli teremtornáján is. „Az új idényre való felkészülést hazai környezetben kezdtük el január 4- én. Az első napokban lazább iram­ban zajlottak a gyakorlások, a foly­tatásban azonban növeltem az edzésadagot. Jelenleg éppen a téli tortúra kicsúcsosodásánál tartunk. Hetente négy alkalommal edzünk, szombaton és vasárnap edzőmeccs szerepel a menetrendben. Edzőtá­borozásra nem készülünk. Nem is lenne értelme, hiszen a játékoske­ret tagjai zömmel külföldön dol­goznak, nem tudnának vélünk tar­tani. Ezzel a tudattal a tavaszi időszakban is együtt kell tudni él­ni, hiszen ezen a szinten képtelen a futballból hasznot húzni. Alak azonban eljárnak a gyakorlásokra, azok zokszó nélkül végzik el a kitűzött feladatokat” - értékelte a téli felkészülés heteiben szerzett ta­pasztalatait a tréner. Megtudtuk, a tavaszi párharcokon már nem áll a csapat rendelkezésére Záhoran Ro­man, aki egy alacsonyabb osztály­ban játszó osztrák együttes mezé­ben folytatja pályafutását. Labay István a hazai ificsapat legjobbjai­nak is lehetőséget kínál a bizonyí­tásra a téli holtidényben. „Velünk edz Németh Péter, Benkó Marek és Vontszemű Tibor. Ugyancsak kip­róbálunk két érsekújvári fiatalt, Ulickýt és Czuczor Tamást. Mivel a tavalyi esztendő végén Kantár Szi­lárd is odébbállt, sürgősen egy ka­pusra is szükségünk lesz. Egy gó­lerős támadóra is igényt tartok. Re­mélem sikerül feltöltenünk, me­gerősítenünk szűk játékoskeretün­ket” - fogalmazta meg elvárásait, elképzeléseit Labay István. A gútai­ak napjainkig négy előkészületi ta­lálkozót játszottak. Az érsekújvári­aktól 7:0-ás, a vágsellyeiektől 9:0- ás vereséget szenvedtek. Nádsze­gen 2:0 arányban győztek, szom­baton a nyitrai műfüves pályán 4:4-es döntetlen értek el a tardos- keddiek elleni találkozójukon. ,A folytatásban a tótmegyeriek, tar- doskeddiek, kisfaludiak és a nasz- vadiak következnek majd a sor­ban, ám szeretnénk III. ligás ellen­féllel is megmérkőzni. Azon dol­gozunk, hogy már tavaszelőn fel­jebb kapaszkodjunk a tabellán. Szeretnénk idegeskedés, kapko­dás nélkül biztosítani kitűzött cé­lunkat - a bentmaradást” - fejezte be esélylatolgatását a Vág-partiak karmestere. A felnőttek edzéseit hét-nyolc játékos látogatja, ők is az otthonról magukkal hozott felszerelésben gyakorolnak Léván pánikhangulat uralkodik ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Léva. Ismét aggasztó híreket kaptunk a III. liga nyugat-szlová­kiai csoportjában a tabella utolsó előtti helyén tanyázó lévaiak szakvezetőitől. Annak ellenére, hogy még a tavalyi év végén új ve­zetőséggel és új névvel igyekeztek változást kicsikarni a helyi fut- ballhívek, igyekezetüket napjain­kig nem koronázta siker. Mi több, most már a kezdetben derűlátó tisztségviselők is egy közelgő ka­tasztrófáról beszélnek. A helyzet jelenlegi állása szerint pénzszűké­ben képtelen lesz a vezetés bizto­sítani az FK Slovan Levice 9 ser­dülő, 2 ifjúsági, illetve egy felnőtt csapatának bajnoki szereplését a közelgő tavaszi idényben. A leg­rosszabb helyzetben alighanem Belanszky Attila, a felnőttek új­donsült vezetőedzője van. Ő ugyan elkezdte védenceivel a téli felkészülést, ám a gyakorlásokat az utóbbi napokban mindössze hét-nyolc labdarúgó látogatja. Ilyen foghíjas kerettel jobb híján csupán teremfocitornákon vehet­ne részt... „A tavaszi folytatásra való felkészülést január 10-én kezdtük el. Naponta edzünk, a já­tékosok hozzáállásával a mostoha körülmények ellenére elégedett vagyok. Egyébként jobbára az ifiből kiöregedett tehetségek al­kotta csikócsapatom átlagéletko­ra 20 év körül mozog. Ezen a szin­ten már aligha mondhatják el a futballisták, hogy az otthonról magukkal hozott felszerelésben gyakorolnak. A városvezetés tag­jai egymásra hárítják a felelőssé­get a kialakult helyzetért” - keser­gett a fiatal szakvezető. Furcsá­nak tartjuk, hogy a futballklub haláltusájának időszakában váro­si önkormányzat költségvetéséből 1,3 milliárd koronát különített el a negyedik pálya füvesítésére. A játékosok, vezetők és focihívek egybehangzó véleménye szerint, a városatyák ezt a támogatást in­kább gyorssegély formájában a te­vékenység támogatására áldoz­hatták volna. Minek ide a minden igényt kielégítő újabb futballpá- lya, ha már a csapatok puszta léte a tét - hallani lépten-nyomon az egykor honi futballerődítmény- ként számon tartott dél-szlovákiai városban. A zöld-sárga színek jövőjét féltő drukkerek azt is sé­relmezik, hogy Štefan Misák pol­gármester, aki annak idején állást ígért néhány hazai futballistának, nem állta szavát. Furcsa módon a ČFK Nitra együtteséhez igazolt Peter Ťuťurisnak az ottani szpon­zor éppen Léván biztosított mun­kahelyet. Az FK Slovan vezetősé­gének számítása szerint 1,2 millió koronára lenne szüksége a csapa­tok versenyeztetésére. „A kollektí­vák utaztatása, a játékvezetők, edzők és labdarúgók jutalmazása havi 200 ezer koronát igényelne. Ha február 25-ig nem teremtünk elő 300 ezret, akkor a lévai fut- ballnak befellegzett” - vázolta fel a katasztrófával is fenyegető for­gatókönyvet Juhász József, az FK Slovan Levice klubelnöke, (áb) A lévaiknál (világos mezben) ugyan zajlik a téli felkészülés, azt viszont még senki sem tudja, lesz-e tavaszi folytatás (Roman Uhnák felvétele) Balonyiak és a DAC-ifik kirívó sportszerűtlensége Veretlen nyárasdiak ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyárasd. A felnőttek rendezvé­nye után az ifjúsági korosztályú csapatok párharcaira került sor feb­ruár első és második hetének végén a nyárasdi sportcsarnokban. A Du- naszerdahelyi Területi Futballszö- vetség elnökének serlegéért har­madízben lebonyolított téli terem- focitomáján a területi bajnokság­ban szereplő együttesek mérték össze a tudásukat. Az első játékna­pon a csoportmérkőzésekre, a foly­tatásban pedig a helyosztókra ke­rült sor. A tomagyőzelmet teljesen megérdemelten a jó formában fut­ballozó nyárasdiak szerezték meg. A vendéglátók sikerének értékét nagyban növeli a tény, hogy veret­lenül vették az akadályokat, öt ta­lálkozójukon csupán egyszer rez- dült a hálójuk. A sikeres tornának sajnos árnyoldalai is voltak. A DAC ificsapatának vezetői a helyosztóra már nem a járási bajnokságban sze­replő csapatukat, hanem a kerületi szintű pontvadászatban játszó B együttesüket küldték el. Tettük nem maradt következmény nélkül, a helyosztókon elért eredményei­ket a szervezők törölték. Ugyan­csak nagy árat fizettek fegyelme­zetlenségükért, kirívó sport­szerűtlenségükért a döntőben ér­dekelt balonyiak. A csilizköziek durváskodó kollektíváját kizárták a versenyből, eredményeiket úgy­szintén törölték a szervezők. A ha­gyományoknak megfelelően ezút­tal is kiértékelték, megjutalmazták az egyes posztok legjobbjait, illetve a torna gólkirályát. A rendezvény végén Takács Tibor, a területi szö­vetség sporttechnikai bizottságá­nak elnöke és a testület tagja, Né­meth András adta át a díjakat a csa­patok kapitányainak, a legjobb já­tékosoknak. A járási döntő eredményei: • A-csoport: Dolný Štál-DAC Du­najská Streda 1904 C 1:0, Trhová Hradská-Topoľníky 0:1, DAC 1904 C-Topolníky 1:1, Dolný Štál-Trho- vá Hradská 0:1, Trhová Hradská -DAC 1904 C 0:4, Topoľníky- Dolný Štál 6:0. 1. Topolníky 3 2 1 0 8:1 7 2. DAC 1904 C 3 1 1 1 5:2 4 3. Trh. Hradská 3 1 0 2 1:5 3 4. Dolný Štál 3 1 0 2 1:7 3 B-csoport: Ňárad-Okoč-Sokolec 1:2, Ohrady-Povoda 3:1, Okoč-So- kolec-Povoda 5:5, Ňárad-Ohrady 0:0, Ohrady-Okoč-Sokolec 2:2, Povoda-Ňárad 1:0. 1. Ohrady 3 1 2 0 5: 3 5 2. Okoč-Sokolec 3 1 2 0 9:1 8 5 3.Povoda 3 1 1 1 7:1 3 4 4. Ňárad 3 0 1 2 1:! 3 1 C-csoport: Malé Dvomíky­Šamorín B 1:0, Štvrtok na Ostro- ve-Baloň 4:1, Šamorín B-Baloň 0:3, M. Dvomíky-Štvrtok n/0.3:4, Štvrtok n/O.-Šamorín B 1:1, Ba- loň-M. Dvomíky 5:3. 1. Štvrtok n/0. 3 2 1 0 9:5 7 2. Baloň 3 2 0 1 9:7 6 3.M. Dvomíky 3 1 0 2 7:9 3 4. Šamorín B 3 0 1 2 1:5 1 Helyosztók-mérkőzések a 8-11. helyért: Dolný Štál-Trhová Hrad­ská 1:1, g.: Balogh L, ill. Kovács A.; Ňárad-Šamorín B 1:3, g.: Nagy L., ill. Mózsi J., Csölle P., Bogyai Á.; Trhová Hradská-Šamorín B 2:1, g.: Takács A., Kovács A., ill. Kovács J.; Dolný Štál-Ňárad 3:1, g.: Kovács B., Kovács L., Fogas Zs.; ill. Nagy L.; Ňárad-Trhová Hradská 0:4, g.: Ta­kács A. 2, Kovács A., Takács D.; Šamorín B-Dolný Štál 0:0. 8. Trhová Hr. 3 2 1 0 7:2 7 9. Dolný Štál 3 1 2 0 4:2 5 10. Šamorín B 3 1 1 1 4:3 4 11. Ňárad 3 0 0 3 2:10 0 Mérkőzések a 4.-7. helyért: Povo- da-DAC 1904 C 1:3, g.: Csóka S., ill. Jávorka V, Varga R., Szabó T.; Malé Dvomíky-Okoč-Sokolec 4:2, g.: Kiss K. 2, Domonkos P., Hordósi G., ill. Orosz L., Farkas P.; DAC 1904 C-Okoč-Sokolec 1:3, g.: Var­ga R., ill. Orosz L. 2, Farkas P., Po- voda-Malé Dvomíky 0:0; Malé Dvorníky-DAC 1904 C 0:0; Okoč- Sokolec-Povoda 3:6, g: Orosz L. 2, Halasi S., ill. Pavlik Márió 4, Zsíros L, Pavlik Marián. A DAC 1904 C csapatának valamennyi mérkőzé­sét játékosai jogosulatlan szereplé­se miatt törölték. 4.Povoda 3 2 1 0 9:3 7 5. Malé Dvomíky 3 2 1 0 7:2 7 6. Okoč-Sokolec 3 1 0 2 8:10 3 7. DAC 1904 C 3 0 0 3 0:9 0 A torna döntőjének (1.-3. he­lyért) eredményei: Topoľníky-Baloň 2:0, g.: Erős Z., Frühvald G.; Ohrady-Štvrtok na Ostrove 3:0, g.: Bartal G. 2, Harsá- nyi D.; A Baloň-Štvrtok na Ostrove találkozó 0:3-as (g.: Puss M. 2, Va- lacsay R.) állásnál a balonyiak sportszerűden viselkedése miatt félbeszakadt; GL: Topoľníky-Oh- rady 2:0, g.: Frühvald G., Teplický T.; Štvrtok na Ostrove-Topoľníky 0:3, g.: Gulázsi F. 2, TeplickýT. l.Topolníky 2 2 0 0 2. Ohrady 2 10 1 3. Štvrtok n/0. 2 0 0 2 A szervezők a sportszerűden ba­lonyiak összes eredményét töröl­ték, fegyelmezetlen együttest he­lyezés nélkül kizárták a tornáról. A nyárasdi torna legjobbjai Kapus: Csánó László (Oh­rady) Mezőnyjátékos: Kovács Péter (Topoľníky) Góllövő: 7-Farkas Péter (Okoč-Sokolec) További sorrend: 5 - Hro­mada László (Štvrtok n/O.), Orosz László (Okoč-Sokolec), 4-Frühvald Gábor (Topoľ­níky), Halasi Sándor (Okoč- Sokolec), Pavlik Márió (Povo- da). (bj) A felnőtteket az ifik váltották fel a nyárasdi sportcsarnokban (Fogas Ferenc felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom