Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-11 / 34. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 11. II. János Pál tíz napot töltött a római Gemelli klinikán - az orvosok szerint egészségi állapota jelentősen javult Elbocsátották a pápát a klinikáról II. János Pál a Gemelli klinika ablakában (Reuters-felvétel) Róma/Vatikánváros. A tizedik napja kórházban fekvő II. János Pál pápa tegnap koraeste elhagy­hatta a római Gemelli kli­nikát, s visszatérhetett a Vatikánba. A hírt Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő közölte. ÖSSZEFOGLALÓ A vatikáni sajtószóvivő szerint a gégegörcsökkel és influenzával kórházba szállított pápa általá­nos állapota jelentősen javult, gégefőgyulladása meggyógyult, leletei kizárnak minden más kór­képet, így orvosai döntése nyo­mán visszatérhet az egyházi ál­lamban lévő apostoli palotájába. További programjait azonban or­vosai tanácsának függvényében alakítja majd. Sajtóforrások szerint a pápa dönti el, hogy vasárnap megjele­nik-e dolgozószobája ablakában, ahol január végén a hideg huzat­ban megfázott. Szerdai szokásos általános audienciája a jelek sze­rint elmarad, vagyis kímélő mun­karendre rendezkedik be az elkö­vetkező napokban az előrehala­dott Parkinson-kórban szenvedő egyházfő. II. János Pál pápán január 30-án jelentkeztek influenzás tünetek, felment a láza, majd heveny gége- és légcsőhuruttal, illetve -görcsök­kel, erős köhögéssel február else­jén beszállították az Agostino Ge­melli klinikára. A kezelésnek kö­szönhetően már egy héttel ezelőtt csillapodott a láza, köhö­gése, gégegörcsei, s már csak az influenza kötötte ágyhoz. A le­mondásával kapcsolatos találga­tások és nyilatkozatok eközben egyre inkább elárasztották a vi­lágsajtót, mi több a katolikus egyház szócsöveit is. A vatikáni szóvivő igyekezett enyhíteni a világsajtó nyugtalan­ságát a mozgásképtelensége után immár csaknem némaságra ítélt pápa képe kapcsán. Navar- ro-Valls azt hangoztatta, hogy immár teljesen normális az egy­házfő hangja. A katolikus egyház feje külön levélben köszöni meg a gyógyítását segítő orvosok és ápolói személyzet munkáját, az egészségéért és gyógyulásáért imádkozok odaadását. Karol Wojtyla pápaságának 27 esztendeje alatt nyolcadszor ke­rült be a Gemelli klinikára, ahol összességében csaknem másfél­száz napot töltött; mostani influ­enzájának gyógykezelése tíz na­pot vett igénybe. Habár Angelo Sodano bíboros (gyakorlatilag a Vatikán minisz­terelnöke) szerint még egy be­szédre képtelen pápa is képes a katolikus egyház irányítására, a kúria berkeiben is nyilvánvalóan zsugorodik a II. János Pál egész­ségébe vetett bizalom. „Imádko­zunk érte!” - felelik rutin­szerűen a Vatikán bizalmi embe­rei az egyházfő állapotát firtató kérdésekre. Imádságtól hango­sak Róma templomai éppúgy, mint az ottani mecsetek. A múlt vasárnapi angelus alkal­mával az egyházfő olyan magate­hetetlennek látszott a kórházi szo­ba ablakában, hogy rögtön szárnyra kapott a pletyka, misze­rint a mikrofonba suttogott egyet­len mondatát is előre fölvették magnetofonra. A Vatikán nyom­ban cáfolt. Ezzel együtt vasárnap ország-világ számára nyilvánva­lóvá vált, hogy II. János Pál halá­losan legyengült. Hogy meddig marad kórházban, azt senki sem tudja megmondani. „A (pápa) eddigi kortörténete egyetlen hosszú keresztút volt - mondta megrendültén egy orvos a Gemelli klinikán. - Ennek im­már vége. A pápa odafönt van: maga függ a kereszten.” (mti) A római egyház mára ugyanolyan szenilis lett, mint a pápa - állítja Hans Küng tübingeni teológiaprofesszor II. János Pál lemondását sürgeti egy teológus MTI-HÍR Köln. Hans Küng tübingeni teo­lógiaprofesszor lemondásra szólí­totta fel a római katolikus egyház fejét. A német közszolgálati televí­zió, az ARD hírmagazinjában nyi­latkozó teológus emlékeztetett ar­ra, hogy az egyház bizonyos körül­mények között felkínálja a lemon­dás lehetőségét. „Egy pápa le­mondhat tisztségéről, amennyi­ben az egyház szempontjából az hasznos és szükséges. Meglátá­som szerint ez az eset most fenn­áll. (II. János Pálnak) A katolikus egyház érdekében vissza kellene vonulnia... Ez így nem mehet to­vább” - jelentette ki a tübingeni teológus, akinek viszonya a Vati­kánnal évtizedek óta feszült. A né­met teológus szerint bonyolult fo­lyamat lesz a jelenlegi egyházfő utódának megtalálása. A problé­mát szerinte az jelenti, hogy „olyan utódot kell találni, aki kive­zet bennünket ebből a nyomorú­ságos válságból, amelybe a csillo­gó színfalak mögött uralkodó je­lenlegi pápa vezetett minket.” A római egyház mára „ugyanolyan szenilis lett, mint maga a pápa” - tette hozzá. A svájci születésű Küng a 70-es években éles vitába keveredett a Szentszékkel, a többi között ami­att, mert bírálni merte a pápa csa- latkozhatatlanságát. Emiatt II. Já­nos Pál 1979-ben megvonta tőle a hitoktatási engedélyt. Fókuszban: lemond a pápa? 3 A pápa miatt tanácstalanság honol a Vatikánban Ki lehet az utód? MTI-HÁTTÉR Eveken át csak titokban merték szóba hozni a kényes témát, ma már viszont nyíltan fölmerül a kér­dés: hogyan néz ki a pápa és a pá­paság jövője? Lemond-e vagy sem II. János Pál? Elfogadható-e egy olyan egyházfő, aki már képtelen érthetően beszélni? Hogy mennyi­re feszült a helyzet, azt akaratla­nul is elárulta Giovanni Battista Ré kúriai bíboros, amikor csak­nem mérgesen szólt arról, hogy „a pápa lemondásáról beszélni rossz ízlésre vall”. Humorosabban fogta fel a dolgot Jean-Marie Lustiger párizsi bíboros, amikor úgy vélte, a pápának nem kell Schwarzeneg- gernek lennie... Olasz lapok szerint két felfogás hívei viaskodnak a háttérben. Az egyik szószólói ragaszkodnak az életre szóló pápai hivatal intézmé­nyéhez, erről még vitázni sem haj­landók. A másik irányzatot Angelo Sodano bíboros érzékeltette, mondván: a dilemmát a pápára kell bízni, mert „ő tudja, mi a teendő”. Hasonlóan foglalt állást Jorge Meija argentin érsek. Ha a pápa már képtelen ellátni hivatalát, ak­kor „saját lelkiismeretére hallgatva kell döntenie”. Laikusok számára ez teljesen kézenfekvő - az egyház részéről viszont forradalmi újdon­ság. Még ennél is forradalmibbnak tűnnek a kúria tervei, amelyekről a Vatikánt jól ismerő Orazio Petro- sillo számolt be. Eszerint az egyház vezető köreiben új utódlási szabá­lyokról folyik a vita. Fölmerült az is, hogy a jövendő pápák már hiva­tali idejük kezdetén bizottságot ne­veznének ki, amely később, az egy­házfő szellemi és fizikai képessége­inek hanyatlásakor, megvitatná a szükséges lépéseket. Ilyen vakmerő elképzelések láttán még a közked­velt „pápa-lottó”, vagyis az utód személyéről való találgatás is némi­leg háttérbe szorul. Feltűnő, hogy az utóbbi napokban megszólaló összes bíboros maga is „pápaké­pes”, azaz elvileg Szent Péter tró­nusára léphetne. A legtöbb esélyt Sodanónak és Battista Rének ad­ják. Szembeszökő módon a háttér­be húzódik viszont egy további „papabile”: Josef Ratzinger, a hitta- ni kongregáció vezetője. A német bíboros a pápa mögött a legna­gyobb hatalmú egyházi személyi­ségnek és II. János Pál legközelebbi bizalmasának számít. A Time ma­gazin szerint megválasztása esetén a 77 éves Ratzinger hajlandó volna arra, hogy néhány év múltán meg­váljon a pápai tiarától. Ha ez igaz, úgy úttörő jelentőségű volna. Angelo Sodano (olasz), Giovanni Battista Ré (olasz), Claudio Hüm­mes (brazil), Dionigi Tettamanzi (olasz) (ČTK/AP- és Reuters-félv.) Jorge Mario Bergoglio (argentin), Francis Arinze (nigériai), Joseph Ratzinger (német), Dario CastríLlo-Hoyos (kolumbiai) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: ERŐSEN FELHŐS ÉGBOLT; -4 - +sl FOK ELŐREJELZÉS 0RV0SMETE0R0L0GIA A Nap kel 07.07-kor - nyugszik 17.061kor A Hold kel 08.32-kor - nyugszik 20.32-kor A Duna vízállása - Pozsony: 280, változatlan; Medve: 150, árad; Komárom: 145, árad; Párkány: 55, apad. Általában erő­sen felhős égbolt lesz jellemző. Sok helyütt számítha­tunk havazásra, nyugaton az alacsonyabban fekvő területeken havas eső várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet - 4-1 fok között alakul, délnyugaton elérheti a 3 fokot is. Nyugati, észak- nyugati irányú lesz a légmozgás, keleten gyenge szél fúj. Éjszaka -2 és -7 fok lesz. Holnap felhős, borult égbolt és gyakori havazás, havas eső várható. 1 és 5 fok körüli hőmérsékletet mérhetünk. A mai időjárás felerősítheti a fan­tomfájdalmakat, a korábbi sebek, valamint a reuma­tikus és mozgásszervi panaszokkal küszködök fájdalmait. A ked­vezőtlen hatások következtében szellemileg és fizikailag fáradtabb­nak érezhetjük magunkat, ingerül­tebbek lehetünk, a kiegyensúlyo­zatlan idegrendszerűeket akár dep­ressziós roham is érheti. A szív- és érrendszeri betegek, valamint egyes légúti betegségek kedvezőt­len tünetei is felerősödhetnek. Előfizetőink már holnap megtalálják az Új Szóban Valentin- napi ajándékunkat: az egyik tetoválást az ötféle közül! t

Next

/
Oldalképek
Tartalom