Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-09 / 32. szám, szerda

SZÜLŐFÖLDÜNK 2005. február 9., szerda 2. évfolyam 6. szám A Marián Michálek vezette mérnökcsoport három tervezetet mutatott be a komáromi városvezetésnek; nyilvánosság előtti prezentálás idén áprilisban várható Egy lépéssel ismét közelebb az új Duna-hídhoz Komárom. A Marian Michálek által vezetett mér­nökcsoportjanuár végén mutatta be a város vezeté­sének az új Duna-híd tervét. V. KRASZNICA MELITTA A stúdium kidolgozását Phare pályázaton nyert pénzből finan­szírozta a város. Három változa­tot vonultattak fel, amelyek közül az első a már meglévő vasúti híd kibővítésével számol. A második és harmadik variáns szerint az új átkelő a vasúti hídtól Pozsony irá­nyába mintegy 250 m-re épülne meg; a két változat közti különb­ség, hogy az egyik egypilléres, a másik kétpilléres hidat feltételez. „A hatástanulmányok értékelése, a gazdasági szempontok figye­lembevétele és a mérnökcsoport ajánlása alapján a legmegfele­lőbbnek az egypilléres új híd mu­tatkozik” - nyilatkozta Bastrnák Tibor polgármester. A vasúti híd kibővítését azért vetették el, mivel a szlovák és a magyar vasúttársa­sággal is meg kellene egyezni an­nak részleges kivonásáról a forga­lomból. Az érintett társaságok vi­szont nemigen hajlanak erre a megoldásra. „Az új híd megépülése azért is fontos Komárom számára, mivel az Erzsébet híd már most is igen le­terhelt, annak ellenére, hogy a ka­mionforgalmat kitiltották róla - mondta a polgármester. - Az új át­kelőt regionális hídnak minősítet­ték a tervezők, amelyen azonban már teljes forgalom bonyolódna, részben mentesítve ezzel a medvei határátkelőt. És természetesen az Erzsébet hidat is, amelyen lénye­gében csak a két Komárom közti forgalom zajlana. Ökológiai és biz­tonsági szempontból ez sokat je­lentene mindkét belváros számá­ra, hiszen most teljes mértékben azokon halad át a forgalom.” Az új híd Magyarországon a most épülő, Dél-Komáromot délről elkerülő autópályára kötődne, míg nálunk Révkomárom északi elkerülő útjá­hoz kapcsolódna. Ennek az elkerü­lő szakasznak a megépítéséről már folynak a tárgyalások a város és a közlekedésügyi minisztérium, va­lamint a Szlovák Útkezelő Vállalat között. A mérnökcsoport a híd részletes tervét a hatástanulmá­nyokkal együtt áprilisban mutatja be a szélesebb nyilvánosságnak. „Az, hogy végül is megvalósul-e ez a nagyszerű, a két Komárom által indított kezdeményezés, most már elsősorban a két állam vezetőinek politikai akaratától függ” - tette hozzá Bastrnák Tibor. Az első variáns a meglévő vasúti híd kibővítésével számol Az új híd egy- és kétpilléres változata (Vas Gyula felvételei) Sándor Anna nyelvész, egyetemi oktató régióbeli kutatásai is egyértelműen azt bizonyítják, az ember érvényesüléséhez az anyanyelvi oktatás a legjobb alap Nagykéren minden magyar tanuló ünnepi fogadtatásban részesül SZÁZ ILDIKÓ Nagykér. A helyi közös igazgatá­sú alapiskola magyar tagozata feb­ruár 3-án jeles előadók közremű­ködésével, egész délutánt betöltő színvonalas műsorral fogadta a tanköteles gyermekeket, azok szü­leit és nagyszüleit a művelődési házban. A Szlovákiai Magyar Szülők Szö­vetségének (SZMSZSZ) helyi szer­vezete tavaly szép hagyományt te­remtett, amikor úgy döntött, a tele­pülés minden magyar ajkú gyer­mekét köszönteni fogják a család számára is jelentős eseménynek számító beiratkozás idején. „Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,/ És áhítattal ejtsétek a szót,/ A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündér­vár és katakomba,/ Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!” A közön­séget elgondolkodtatták Reményik Sándor Az Ige című versének sorai Bálint Orsolya, a nagykéri alapis­kola magyar tagozatos tanulója tolmácsolásában. Nagy sikert arat­tak a dunaszerdahelyi Kicsi Hang duó megzenésített versei. Az est vendégei - Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Paulisz Boldi­zsár, az Alsóbodoki Vállalkozói Magán-Szakközépiskola alapítója - nagy tapssal jutalmazták az alap­iskolások, valamint az Apáti utcai és kiskéri óvoda gyermekeinek műsorát. Az SZMSZSZ nagykéri alapszervezete nevében Krizsan Andrea üdvözölte a két vendég mellett Farkas Tibort, Nyitra me­gye önkormányzati képviselőjét, Kottlik Lászlót, Nagykér polgár- mesterét és Lýdia Dojčanovát, az iskola igazgatónőjét. Sándor Annát, a nyitrai Kons­tantin Filozófus Egyetem magyar tanszékének vezetőjét egykori és jelenlegi tanítványai, ismerősei is üdvözölték Nagykéren; ő előadá­sában az anyanyelvű oktatás fon­tosságáról szólt. „Számos ország­ban végeznek felméréseket azzal kapcsolatban, melyik iskolában érvényesülnek jobban a kisebbsé­gi, a kétnyelvű gyermekek. Érvé­nyesülés alatt azt értjük, hogy mi­lyen fokú iskolai végzettséget sze­reznek” - mondta Sándor Anna. Utalt a saját kutatási tapasztala­taira is. Kolonban több mint hat­száz magyar szülő gyermekének sorsát követte nyomon aszerint, melyik iskolából indultak, s mi­lyen végzettséget szereztek. Az eredmények igazolták az anya­nyelv fontosságát. Halzl József tájékoztatta a szü­lőket arról, hogy nagykéri látoga­tása előtt az érsekújvári magyar gimnáziumban és a Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középisko­lában járt. „Mindkét intézmény­ben a lelkes diákok egy-egy cso­portja megalakította a Rákóczi Szövetség helyi szervezetét. A ha­tárokon átívelő nemzeti újra­egyesítést konkrét tettekben sze­retnénk megvalósítani” - jegyez­te meg Halzl. A Rákóczi Szövet­ség elnöke utalt arra, hogy a be­iratkozási program hagyománya­it folytatni szeretnék, nem hagy­ják egyedül azokat a szülőket, akik iskolaválasztáskor gyerme­kük jövőjéről komoly felelősség­gel döntenek. A település hagyományőrző tánccsoportja, a Katica mátyusföldi táncokat mutatott be. A nagyobbak tánccsoportja, a Mórinca az István, a király rockoperából adott elő egy részletet. Tamási Gabriella versével köszöntötte a nagyszámú közönsé­get. Halzl József és titkára, Nagy Zoltán a Rákóczi Szövetség nevé­ben értékes könyvcsomagokkal ajándékozta meg az ősztől tanköte­les gyermekeket. Ősztől tíz gyermek a magyar tagozaton? Kanyicska Ilona nagykéri szülőtől, a rendezvény egyik szervezőjé­től megtudtuk, ősztől tíz gyermeket várnak az iskola magyar tago­zatára, ebből egyet a szomszédos településről Berencsről, kettőt pedig a kiskéri szlovák óvodából. Az utóbbi intézmény igazgatónő­jének, Pospígel Emerenciának a tanítványai - Csepedi Noémi Vik­tória és Grezsó Krisztián - leendő elsősök farsangi műsorral léptek színpadra. Az alapiskola magyar tagozatának jelenlegi első és har­madik összevont osztályát 13 elsős és két harmadikos tanuló láto­gatja, osztályfőnökük Kecskeméti'Margit vezetésével operett rész­leteket mutattak be. (száz) Az Apáti utcai óvoda gyermekei (Csuport István felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom