Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-09 / 32. szám, szerda
2005. február 9., szerda MOZIMUSTRA 2. évfolyam 6. szám Koltai Lajos versenyen kívül vetített Sorstalanságával tegnap véget ért az idei filmszemle - a versenyben bemutatott alkotásokban kevés az eredetiség A (magára maradt) porcelánbaba éve Időnként jön valaki, s belenéz a lelkűnkbe: Lone Scherfig dán rendezőnő Wilbur öngyilkos akar lenni című felkavaró lélektani filmjéért megéri beülni a moziba Miért akar Wilbur dermesztő télben életmentés után fagyit enni? lebilincselő epizódja van a filmnek, mégpedig az, amelyben anya és lánya (Takács Kati és Verebes Linda) beszélget egy kórházi szobában. A többit gyorsan törli az agy. Nem akar emlékezni rá. Az idei szemle mezőnyéből egyetlenegy film emelkedik ki igazán; Gárdos Péter újszerűén megfogalmazott és Máthé Tibor által remekül fényképezett alkotása, A porcelánbaba. Az Uramisten, a Szamárköhögés és A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire komoly tehetségű rendezője ezúttal Lázár Ervin novelláiból válogatott, amelyeket Borges mágikus realizmusával átitatott írásához hasonlít. Élet és halál szoros mezsgyéjén sétál a filmmel, ott, ahol a gyűlölet, az irigység, a hiúság, a szégyen és a hazugság is súlyosan jelen van. Egy isten háta mögötti tanyán, hatalmas gabonaföldek ölelésében a második világháború felé járunk, amikor a magyar hadsereg arra vetődő lovas katonáit olyannyira elkápráztatja egy kamasz fiú fizikai rátermettsége, hogy a katonák vezető tisztje sértettségében és dühében pisztollyal oltja ki a fiú életét. Ám a varázsos asszonykezek mégis visszahozzák őt a halálból, hogy ő is végignézze a szomszéd (német származású magyarok által lakott) tanya szeretni való, idős házaspárjának a fájdalmas megalázását. Két figura kivételével (a katonák vezetője: Bertók Lajos, az ifjú párttitkár: Csányi Sándor) mindenki amatőr szenem sietteti a mesét. Ráérősen hömpölyögteti a csodákkal gazdagon feldíszített filmet, így a végére már sem a szépen fényképezett krakkói utcák, sem az őszi avarban pompázó zsidótemető, de még csak a két - egymás iránt természetesen szerelemre lobbanó - fiatal érzelmi élete sem köti le igazán a nézőt. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy bár a mindig remek Jerzy Trelával az élen több jeles lengyel színész játszik a filmben, a gdanski fesztiválon mégsem tudott átütő sikert aratni a Csoda Krakkóban. Lengyel részről ez idáig nem is talált forgalmazóra a film, így az alkotók már csak abban reménykedhetnek: a jeru- zsálemi fesztiválon olyannyira más fénybe kerül az alkotás, hogy Izrael földjén nem marad visszhang nélkül. „Mindenesetre azzal is számolunk - jegyezte meg a sajtótájékoztató után Groó Diána -, hogy csak az idősebb korosztály rokonszenvét tudjuk megnyerni, hiszen az izraeli fiatalok egészen másképp gondolkodnak ez ügyben, mint a közép-kelet-európai- ak. Ezt saját tapasztalatomból mondom.” Nem igazán érinti meg a nézőt dr. Horváth Putyi rendezése, a Hajnóczy Péternek, a tragikusan elhunyt, nagy tehetségű írónak emléket állító, A halál kilovagolt Perzsiából sem. Ez a kilencven- perces „alkohol óda” már az első negyedóra után elmond és megmutat mindent, amit az adott té-~ mában felszolgálhat. Onnantól fogva már csak egyetlen igazán Gárdos Péter A porcelánbaba című filmjéből a katonák vezetője: Bertók Lajos (Képarchívum) replő a filmben. De olyan arcok, olyan emberek, akik sugárzó jóságukkal, naivságukkal végig lekötik a nézőt, hiszen a legapróbb rezzenésük is hiteles. Szívszorongató, humánus alkotás A porcelánbaba; olyan film amely emberségével, komoly értékeivel fényt és lelket adott az idei filmszemlének. Találóan jegyezte meg a 36. Magyar Filmszemle egyik vissza-visszajáró vendége, a szigorú tollú angol kritikus: nem az a baj, hogy gyenge az idei termés, ez másutt is megeshet, hanem hogy kevés az ötlet, sekély a mondanivaló, alig van eredetiség a huszonegy, versenyben levő produkcióban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nem kivétel ez alól a rövidebb lélegzetű alkotásaival (Kazinczy utca, Córesz, Tarka képzelet - Renoir álmai) több külföldi fesztiválon, köztük Trencsénteplicben is számos díjat nyert Groó Diána első egész estét betöltő munkája, a Csoda Krakkóban sem. A magyar-lengyel koprodukcióban készült játékfilm, amelyben a bonyodalmakat az Ezüst korona című könyv okozza. Ez a könyv ugyanis a zsidó legenda szerint képes feltámasztani a holtakat. Eszter, a pesti diáklány viszi magával Krakkóba, ahol egy rabbi sírkövét restaurálja. De nem sokkal a megérkezése után Pjotr, a Budapestről elszármazott lengyel fiú egyszerűen ellopja tőle, és nem is szándékozik visszaadni neki, hiszen ezzel tudja megidézni halott nagymamáját, akihez a magyarországi évei kötik. Bár az alapmotívum nem kóser, hiszen Malamudnál akadt rá a rendező, a történet ettől még remekül pereghetne. Groó Diána azonban A porcelánbabában a tiszt sértettségében és dühében pisztoly- lyal oltja ki a fiú életét (Képarchívum) TALLÓSI BÉLA A Wilbur öngyilkos akar lenni olyan igazi jó mozi, amilyet jó nézni. Na, nem olyan könnyed szórakoztató. Hanem olyan dános bo- rongós. Kemény. Meglehetősen lepusztult szociális környezet (olyan igazi valódi környezet, nem steril műtermi!), vérfolttal a kórterem '*r kikopott kövén, még öngyilkosság- ^ hoz sem alkalmas, lepusztult gáz- sparhelttel, meg sok-sok négy szürke fallal, vagyis bezártsággal, ma- 9 gánnyal, rengeteg fájdalommal, kevés örömmel, eltévedt szerelmekkel és áldatlan sorsokkal. Na, meg olyan igazi jó emberekkel, akik után jel se marad, mert nem akarnak sírkövet, hiszen annak a rendben tartásával csak gond van. így aztán a temetőben nyugodtan lehet olyan lejtős nyughelyei választani a városka felett, ahonnan rálátni a családi antikváriumra. Mert van a harmincas éveiben járó két fivér: Wilbur és Harbour, akik szüleik halála után továbbviszik a családi vállalkozást, vagyis az an- j|§i tikváriumot, így aztán érezhetik, hogy elődeik még holtukban is raj- tűk tartják a szemüket. Mivel eb- • ben a dán borongósban van azért jó adag abszurd vagy fekete humor, így a száztíz perces tömény tönkre- menés lelkileg nem olyan nyomasztó, hogy a moziból kijövet azonnal be kellene dobni egy-két antidepresszánst. Stílusos lenne pedig, hiszen a filmben marokszám eszik a nyugtatókat-altató- kat: az öcs, Wilbur ugyanis megrögzött öngyilkosság-kísérletező: próbálkozik akasztással, érfelvá- gással, gyógyszerrel, földgázzal, de valahogy sosem sikerül neki átjutni a nemlétbe, Harbour mindig időben érkezik. Be is ültetik őt egy csoportterápiára, meg ki is tiltják onnan egyhamar, mert nem hajlandó együttműködni a lélekbúvárokkal: arrogáns, elutasító, kötekedő. Csak Harbourhoz ragaszkodik, és a gyerekekhez, mivel óvodásokra felügyel, akik imádják őt és ragadnak rá: mondják is neki, ma már ilyen emberek nincsenek is, mint te. Aki úgy szeret. Élik öngyilkossági kísérletekben gazdag mindennapjaikat - Wilbur már-már unalomból önmészárol. Aztán megjelenik agglegényéletükben a nő, Alice, aki takarítónőként dolgozott a kórházban, s az elhunytak hátramaradt könyveit hordta be az antikváriumba, innen csur- rant-cseppent egy kis mellékkereset, és innen az ismeretség a fivérekkel - előbb Harbourral, majd, amikor Wüburt a telefonzsinórról kell levágnia, vele is. Végzetes is lesz számára a férfi megmentése. Elveszíti állását: mint már annyiszor, ismét elkésik a kórházból, s ezt a főnöke nem tűri tovább. Elbocsátásának valódi oka, hogy felettese szerint Alice alkalmatlan a takarításra, a dolgok tisztántartására (is) - ezért a vérfoltos kőpadló, a foltos poharak, a foltos pulóver. A sok folt arról beszél, hogy sok minden lehet körülötte tisztátalan, de a lelke végtelenül tiszta. Feleségül megy Harbourhoz, és kislányával, Maryvel beköltözik a két férfihoz - pontosabban a két férfi életébe. Szeretetével teljesen megváltoztatja a ház mindennapjait. Még Wilburra is pozitívan hat: a férfinak kezd visszatérni az életkedve. Olyannyira, hogy Alice közelségében szerelemre lobban. El is csattan köztük az első csók, és megtörténik, aminek nem lenne szabad. Az eszükkel tudják mindketten, hogy kapcsolatukat nem folytathatják. Wilbur, hogy távolabb kerüljön Alice-től, keres magának egy pótszeretőt, egykori lélekbúvárát. S bár először visszautasítja a nőt, aki érzékien megnyalja a fülét, mondván, fülnyaláshoz inkább kutyát veszek, a végén úgy belejönnek a fülezésbe, hogy na! A nő pedig boldogan meséli el némi toalett-igazítás közben mert a filmekben mindig minden intim titok a női mosdóban derül ki -, hogy Wilbur úgy tolat az ágyban, mint egy orrszarvú. Ám az ész az ész, a szív meg a szív, ezért Wilbur és Alice ismét összeborulnak. Amikor a kuszaságokat kellene valahogy megoldani, Lone Scherfig egy melodra- matikus csavarral bonyolítja a viszonyokat. Wilbur ugyanis boldog párja Alice-nek, de Harbour erről nem tud. Harbour boldog férje Alice-nek. Alice boldog felesége Harbournek, és még boldogabb párja Wilburnak. Akkor mi legyen? Az élet (vagy a halál?) mindent megold. Mert itt jön a csavar: kiderül, hogy Harbour rákos beteg, s nem sok ideje van már hátra. Bevonul a kórházba, s azért könyörög az öccsének, hogy mindenben legyen Alice és Mary mellett. Innentől kezdve keményen igénybe veszi a nézőt a film. Bár a rendezőnő ide is spékel még egy tragikomikus elemet: Wilbur megmenti a folyóban fuldokló egykori terápiás társát, s miután kimásznak a vízből a farkasordító hidegben, azt mondja a lánynak: szedd a lábad, mert megfagyunk, de előtte még meghívlak egy fagyira. Ám ettől a poéntól még nem lesz happy endes a vég, sőt! Nagyon érdekes megoldással záija a történetet Lone Scherfig, de ezért tessék bemenni a moziba. Megéri. Legyen elég annyi: a vég szívbe- markoló, és ahogy az egész film, a kifejlet is elgondolkodtató. Nem enged egykönnyen, mert nagy film a Wilbur öngyilkos akar lenni. Jó, hogy időnként jön valaki - most Lone Scherfig -, s belenéz a lelkűnkbe. Talán nőnek kell ahhoz születni, hogy ilyen megrázó lélektani filmet tudjon forgatni a férfilélekről. Meg a nőiről is. Sablonok nélkülit. Életből vettet. A legmélyebbről hozottat. S az élet mellett szólót. Élményt nyújtó színészi alakításokkal. Wilburt mindenki szereti, Mary is - Wilbur: Jamie Sives, Mary: Lisa McKinlay (Képarchívum)
