Üj Szó, 2005. február (58. évfolyam, 25-48. szám)

2005-02-08 / 31. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2005. FEBRUÁR 8. RÖVIDEN Mégis előnyös a közösködés Pozsony. Csehország és Szlovákia a jövőben 7-9 milliárd koro- nányi összeget takaríthat meg azzal, hogy összeköti a két ország villamosenergia-hálózatát - nyilatkozta Pavol Rusko gazdasági miniszter a cseh kollégájával, Milan Urbannal folytatott tegnapi tárgyalásokat követően. A miniszter szerint még idén szeretnének megegyezni a végső változatban. Ennek elősegítésére a két ország szakemberekből álló vegyes bizottságot hozott létre, amely az el­következő hónapokban kidolgozza az energiahálózatok összekö­tésének műszaki részleteit. (TASR) NATO-ellenségnek már jók vagyunk Pozsony. A hadügyminisztérium javaslatára NATO-hadgyakor- laton vehet részt április 11. és 22. között a Légierő Parancsnoksága a légvédelmi rakétadandár S-300 PMU orosz rendszerével. A kor­mány holnap vitatja meg a javaslatot. A Németország és Franciaor­szág légterében megszervezett Trial Hammer elnevezésű szövetsé­gi gyakorlat célja, hogy felkészüljenek a légitámadás elleni védeke­zésre. A parancsnokság légtérellenőrző ezredének harminctagú csapata a szövetségi csapatok ellenfelét szimulálná, (t, s) Zászlóerdő várja Busht és Putyint Pozsony. A Bush-Putyin-találkozó alkalmából február 22-én 18 órától öltöztetetik zászlódíszbe a fővárost, s a lobogókat 26-án 8 óráig nem vonják le - közölte Oľga Plišňáková, a belügyminisztéri­um munkatársa. Felvonják Szlovákia, az Európai Unió, Oroszor­szág és az Egyesült Államok állami jelképét, illetve az elnökök ál­tal meglátogatott megyékben és városban az adott megye vagy helység lobogóját is. (TASR) Sorstársak: egy helyen volt Mojsejjel elvonókúrán A községháza helyett a valóságshow-t választotta ÚJ SZÓ-HÍR Čakajovce. A Markíza Televízió valóságshow-jában való szereplési lehetőség kedvéért lemondott Čakajovce (Csekej) polgármestere. Oskar Bíró, aki tizenegyedik évét töltötte a község élén, a múlt heti válogatáson bekerült a százas cso­portba, és a műsor fődíjaként két­millió koronát felajánló Mojsej há­zaspár kérdésére, hajlandó lenne-e lemondani a tisztségéről, igennel válaszolt. A kimondott szót tett követte, a képviselő-testület elé terjesztette lemondását, és a falu már az előre­hozott önkormányzati választások­ra készül. Oskar Bíró lapunknak el­mondta, belefáradt az állandó ha­Oskar Bíró (TASR-felvétel) dakozásba a hivatalokkal, és nem­rég gyógyult alkoholistaként úgy érzi, most önmagán kell dolgoznia. „A valóságshow-t kihívásnak ér­zem, remélem, önfegyelemre tanít majd, és új távlatokat nyit előttem” - mondja a távozó polgármester. Nem titkolja, a faluban vegyes fo­gadtatása volt döntésének. Arról, hogy a válogatáson milyen elkép­zelésekkel állt Mojsejék elé, nem nagyon akart beszélni, de annyit azért elárult, mindenkinek fel kel­lett vázolnia, mire költené a kétmil­lió koronát. „Én a szociális szférá­ban szeretném hasznosítani, alko­holisták gyermekeivel dolgoznék. Sajnos, e téren vannak tapasztala­taim, magam is ittam, fél éve va­gyok gyógyult alkoholista, de töb­bet nem mondhatok, mert valaki még lekoppintja az ötletemet!” A jelek szerint Mojsejék vevők voltak elképzelésére, talán mert a házas­pár férfi tagja szintén alkoholizált korábban. Čakajovcében azt beszé­lik, hogy volt polgármesterük a nyáron ismerkedett meg Mojsejjel egy kelet-szlovákiai elvonóban, és ezt a showműsor indulásakor töb­beknek is elmondta. Oskar Bíró azonban azt állítja, bár ugyanab­ban az intézetben voltak, soha nem találkoztak, és Braňo Mojsejt csak akkor fogja közelebbről megismer­ni, ha három hónapra beköltözik a házába, (-bee) Miután felesége meghalt a kórházban, öngyilkos lett Tragédia Bátorkeszin ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Bátorkeszi. Kettős tragédia tör­tént a komáromi járásbeli nagyköz­ségben: a 44 éves Zs. János, miután értesült neje, Zs. Katalin haláláról, tegnap reggel házuk padlásán fel­akasztotta magát. Az asszonyt a hétvégén szállította a mentő a ko­máromi kórházba - információink szerint dehidratált állapotban ahol vasárnap elhunyt. Sipos Jó­zsef polgármestertől megtudtuk, a házaspár gyakran poharazgatott, alkalmi munkákból, illetve jó szán­dékú emberek adományaiból éltek. Két gyermeküket évekkel ezelőtt állami gondozásba helyezték, a na­gyobb, mivel már betöltötte 18. életévét, hazakerült az intézetből. Azóta a szomszédok viselik a fiú gondját, aki Udvardon tanul. Egyébként ő talált rá apja holttesté­re. Úgy tudjuk, Zs. János búcsúle­velet is hagyott maga után. A köz­ségben az a szóbeszéd járja, hogy a férj bántalmazta feleségét, aki sé­rüléseibe halt bele. Mindkét holt­testet az érsekújvári kórházba szál­lították, ahol elvégzik a törvényszé­ki boncolást, és a nő halálának pon­tos okára is fény derülhet, (vkm) A vitatott 40 milliós tartozás helyett most 3 milliárd koronás vagyont követelnek Miklós: csalás a Transpetrol-ügy (Pavel Neubauer felvétele) Pozsony. Ignác Ilčišin csa­lással próbál hozzájutni a Barátság kőolajvezeték szlovákiai szakaszát üze­meltető Transpetrol 34 százalékos tulajdonrészé­hez - állítja Ivan Miklós pénzügyminiszter. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A miniszter szerint az államnak semmilyen tartozása nincs az Ilčišin által képviselt cégekkel szemben, és az úgynevezett Transpetrol-botrány kezdettől fogva csaláson alapul. „Mindezt írásos dokumentumokkal tudjuk bizonyítani” - állítja Miklós. Hogy valóban csalásról van-e szó, azt jelenleg a Zsolnai Kerületi Bíróság vizsgálja, mivel a korábban eljáró eperjesi bíróság összetétele ellen elfogultság miatt panaszt emel­tek. Ha a bíróság végül mégis Ilči- šinnek adna igazat, az az állam­nak csaknem 3 milliárd koronájá­ba kerülne, vagyis Szlovákia min­den egyes polgára - a csecsemők­től az aggastyánokig - közvetet­ten több mint 550 koronát fizetne Ilčišin cégének. A Transpetrol 34 százalékos állami részvénycso­magja ugyanis nagyjából 3 müli- árd koronát ér. A napokban újra­élesztett botrány 1995-ig vezethe­tő vissza, amikor az illetékes adó­hivatal Ilčišin szerint jogtalanul zárolta a tulajdonában lévő homonnai ILaS Kft. ingatlanát. Az ILaS számára Ružena Vaskóvá bí­rónő ezért 43 millió koronás kár­térítést ismert el, ami ellen azon­ban a pénzügyminisztérium akko­ri képviselői fellebbeztek. Ennek ellenére a végrehajtó, Milada Korimová - mivel a pénz­ügynél akkoriban nem talált meg­felelő vagyonrészt - a gazdasági tárca tulajdonában lévő Trans- petrol 34 százalékos tulajdonré­szét adta el a sértett cégnek. A jogi szakértők szerint, ha az ILaS köve­telése - amely időközben átszállt a varannói C.S.I.-CD társaságra - jo­gos is lett volna, a pénzügy által okozott kár miatt a gazdasági tárca tulajdonát akkor sem lehetett vol­na eladni. Ráadásul a Transpetrol akkoriban még törvény által védett stratégiai vállalat volt, azaz nem lehetett privatizálni, esetünkben Nemfizetünk a 34 százalékos részvénycsomag­ját végrehajtó útján más tulajdo­nosra írni. Ilčišin 1997-ben az ak­kor még a M.E.S.A. 10 gazdasági elemzéseket készítő nonprofit szervezetnél dolgozó Ivan Mikloš véleményét is kikérte az ügyről. Mikloš azt állítja, Ilčišinnek nem adott semmilyen tanácsot és az­óta sem találkoztak, (mi) Vélhetően kétmilliós bírsággal végződik az ellenőrzés Titok marad, mekkora a Carrefour vétke Betegeket ápoltak egy Banda Aceh-i kórházban Hazatértek Indonéziából a szlovákiai önkéntesek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kezdetét veszi a héten a Carrefour üzlethálózat elleni el­járás, amelyet az Évszázad kiárusí­tása elnevezésű viselő akció után kezdeményezett a Fogyasztóvédel­mi Felügyelet (SOI). Elkészült a ki­árusításról szóló teljes jelentés is - az eredmények alátámasztották a már korábban nyilvánosságra ho­zott szabálysértéseket. Az üzlet­lánccal kötött megegyezés alapján azonban a SOI nem hozza nyilvá­nosságra az eredményeket. Az eljá­rás eredménye minden bizonnyal kétmillió koronás bírság lesz. Mint kiderült: a leszállított ter­mékekből a legtöbb Kassán (124), Pozsonyban (75) és Zsol­nán (67) hiányzott. Az ellenőrök­nek a 667 reklámozott áruból csupán 292-t sikerült megtalálni­uk a boltokban, ami 43,8 százalé­kot jelent. A többi egyszerűen hi­ányzott az üzletlánc polcairól. Pavel Nechala, a Transparency International képviselőjének vé­leménye szerint a felmérés ered­ményeit nem kötelesek nyilvá­nosságra hozni. „A legfontosabb, hogy a kereskedelmi felügyelet tud a szabálysértésről” - tette hozzá Nechala, (dem, t) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Visszatértek a kataszt­rófa sújtott indonéziai küldetésük­ből a Vöröskereszt önkéntesei. Odakinn a sérülteket ápolták egy norvég kórházban, Banda Aceh vá­rosában. Elmondásuk szerint a kül­detésük sikeres volt. Miroslav Vi­cén, a csoport vezetője kijelentette: munkájukat leginkább a meleg, a moszkitók, a kialvatlanság és hatal­mas viharok nehezítették. „Naponta legfeljebb 4-5 órát aludtunk. Szörnyű volt látni az em­berek szenvedését. Pácienseim kö­zül kivétel nélkül mindenki elveszí­tett valakit. De azt is láthattam, hogy az emberek akaratereje határ­talan és a legnagyobb tragédia sem tehet tönkre minket” - nyilatkozta lapunknak közvetlenül visszatérése után Vicén. Az önkéntesek naponta átlagban 45 beteget tudtak ellátni. „Legtöbbször tüdőgyulladást és maláriát kellett kezelnünk” - pon­tosított Emília Pavleová önkéntes nővér. A négytagú csoportból, egészségi problémák miatt egy or­vosnak egy hét után haza kellett térnie. A Vöröskereszt először szer­vezett ilyen segítségnyújtást, a 16 napos küldetést a kormány félmil­lió koronával támogatta, (dem) A legnagyobb vita a jogi személyek felelősségre vonhatósága körül alakult ki Érdekes változások várhatók a büntetőjogban ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ma eldől, lesz-e, s ha igen, milyen lesz a büntetőjogi re­form. A parlamentnek délelőtt kel­lene szavaznia az új büntető tör­vénykönyvről és perrendtartásról. A tervezeteken éveken át dolgoz­tak, egy éve kerültek a törvényho­zásba, s még az utolsó pillanatban is folytak egyeztetések. így sem si­került minden kérdésben megálla­podni, a szavazás eredményét nem lehet megjósolni. Ma derül ki, 14 évre csökken-e a büntethetőség alsó korhatára; a holokauszt tagadása bűncselek­mény marad-e; a bírósági tárgya­lások az amerikai filmekből is­mert védőügyvéd-ügyész össze­csapásokhoz fognak-e hasonlíta­ni; lesz-e közügyvéd; lehet-e kor­látozni a tanúk személyi szabad­ságát; büntetőjogilag felelősségre lehet-e vonni a jogi személyeket. Ez a kérdés a koalíción belül is konfliktusokat okozott. Dániel Lipšic igazságügyi miniszter sze­rint vannak olyan esetek - kör­nyezetszennyezés, vasúti szeren­csétlenség -, amikor nem lehet konkrét természetes személyt fe­lelősségre vonni, s ilyenkor az adott jogi személy ellen kellene eljárást indítani. Ez már több or­szágban bevált. „Megvizsgáltam több állam jog­rendjét. Az Európai Unió csak azt írja elő, hogy lehetővé kell tenni a jogi személyek büntethetőségét, ám azt mindenki maga döntheti el, hogy ezt büntető- vagy állam- igazgatási eljárás keretében teszi­e. Nálunk ez utóbbit alkalmaztuk, s bevált” - mondta Darina Michal- ková, a Szlovákiai Ügyvédi Kama­ra alelnöke. Jozef Olej ügyvéd sem helyesli a jogi személyek büntetőjogi felelősségre vonható­ságát. „A természetes személyek esetében nemcsak a bűncselek­mények következményeit, hanem szubjektív indítékait is vizsgáljuk. A vállalatok esetében erre nem lenne lehetőség, csakis az objektív következmények miatt szabhat­nánk ki büntetést; erre viszont most is van lehetőség. Ha egy cég vegyi anyagot enged a Dunába, környezetszennyezés miatt most is megbüntethető” - magyarázta lapunknak Olej. A képviselők egy része ehhez hozzáteszi: a jogi sze­mélyek felelősségre vonhatósága boszorkányüldözést eredményez­het, politikai megrendelésre in­díthatnának eljárást cégek ellen. Pavol Rusko, az ANO elnöke, a Markíza volt vezérigazgatója ezt egyáltalán nem helyesli. Az ügyvédi kamara továbbá el­lenzi, hogy a vizsgálati fogság 5 év legyen, mert az nem helyettesíthe­ti a büntetést. A három év arra ösztönözné a nyomozókat és az ügyészt, hogy minél gyorsabban előkészítsék a bírósági tárgyalást. Michalková kifogásolta, hogy Lipšic a megelőzés és a tettesek át- nevelése helyett a büntetések szi­gorítására helyezi a hangsúlyt. Ab­szurdumnak tartja, hogy a fiatal­korúakat is életfogytiglani börtön- büntetésre lehessen ítélni. „Na­gyon szomorú, hogy egyes régiók­ban iskolákat zárnak be, miköz­ben új fegyházakat kell építeni, mert a rabok már nem férnek el, annyi az elítélt” - jegyezte meg. Az ügyvédi kamara ellenzi a tanúk személyi szabadságának korláto­zását is. „Miért kellene 3 napig fogva tartani a bírósági tanút? Ha már sikerült előállítani, miért nem lehet azonnal, esetleg 24 órán be­lül meghallgatni? S addig is miért kell a vádlottakkal összezárni? Németországban például szállo­dában őrzik a fontos tanúkat” - mondta Jozef Olej. (sza) Nem vonja vissza a tervezeteket Daniel Lipšic igazságügyi miniszter nem fontolgatja, hogy a vég­ső szavazás előtt esetleg visszavonja a két törvénytervezetet. Bár rengeteg a nyitott kérdés, nem tart attól, hogy teljesen elfogadha­tatlan formában módosítanák eredeti elképzelését. A Koalíciós Ta­nács legutóbbi ülésén ugyanis a politikusok megegyeztek: ha vala­miben nem tudnak megállapodni, nem húzzák az időt, a problé­más kérdések esetében megmarad a jelenlegi állapot. Vagyis ha a jogi személyekkel kapcsolatban nem születik kompromisszum, ak­kor az új büntető törvénykönyv szerint sem lehet majd büntetőjo­gilag felelősségre vonni őket. (sza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom