Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-21 / 16. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 21. Téma: A pozsonyi bálok 17 A legfényesebb mindig a királyi bál volt, ezt már csak a koronázást követő táncünnepség múlta felül Farsangi mulatozások Pozsonyban A bécsi keringőt lendületes fordulatai és merész átkarolásai miatt sokan eleinte az „ördög találmányának“ tartották, „amorális cselekedetnek, amely betegséget és halált, de legalábbis házasságon kívüli gyermekszületéseket hoz magával. “ (Képarchívum) Pozsony évszázadokon át híres volt farsangi táncmulatságairól és általában báljairól. A város lakói nagyon szerettek táncolni, és minden alkalmat megragadtak, hogy kielégíthessék ezt a szenvedélyüket. VOJTEK KATALIN A középkorból fennmaradt feljegyzések főleg a köznép táncmulatságairól számoltak be, leggyakrabban a céhekbe tömörült iparosok összejöveteleiről, az inasok táncáról a városatyák előtt, a céhek ünnepén. Az inasok táncáról egy 1516-ban hozott rendelet is megemlékezett, de egészen más vonatkozásban: „Az a cipészinas, aki tisztességes nők jelenlétében lakodalmon, vagy bárhol másutt tréfából vagy komolyan hajadonnal táncol, fertály bort fizet a céhnek és a városi bíróságnak.” A XV. századi krónikákból tudjuk, hogy a németek lakta területeken szokásos ún. Sunabentfewer-t, amely Szent János ünnepére, a napéjegyenlőség napjára esett, Pozsonyban is minden évben megtartották. Olyankor a polgárság a főtérre vonult, ott mulatott késő éjszakáig. Az ünnepség csúcspontja a tűzátugrással egybekötött közös tánc volt: tulajdonképpen rontásűző varázstánc, amelyet nemcsak a halál és a betegségek ellen, hanem a termékenységért, a szerelmi élet sikeréért is roptak az összefogódzkodó táncosok. A középkori Pozsonyban a zsidó közösségnek is volt egy táncháza, Tanzhaus néven említik a krónikák: itt tartották azokat az ünnepségeket (Purim stb.), amelyek tánccal voltak egybekötve. Még a pestis alatt is Akadtak, akiknek még a pestis- járvány alatt sem ment el a kedvük a tánctól. Egy 1713-as feljegyzés szerint 16 forintra büntették a lakodalmát tartó Kastner halászmestert és násznépét, mert vidáman táncra perdültek. Az a védekezés sem segített rajtuk, hogy a járvány ellenére a plébános engedélyezte az esküvőt. Az esküvőt igen, de a táncot nem - mondták ki a szentenciát a városatyák, és nem volt mit tenni, fizetniük kellett, hisz a pestist Isten büntetésének tartották, amikor táncnak, mulatozásnak nincs helye, annál inkább a bűnbánatnak és a vezek- lésnek. Királyi bálok A legfényesebb mulatság mindig a királyi bál volt, ezt már csak a koronázást követő táncünnepség múlta felül. A korábbi évszázadokban a királya bálokon csupán egy pár táncolhatott, a többiek pedig nézték. Az első tánc mindig a királyi párt illette. A királyi bálon az ország területén élő nemzetiségek táncai is bemutatásra kerültek. Ezeket azonban nem az alsó rendbeliek táncolták, hanem a nemesek, akik az adott régióban éltek, és a napi érintkezés során alkalmuk nyílt alaposan megismerni a birtokaikon élő más nyelvű közösségek szokásait, táncait. Az a virtuóz pásztortánc, amelyet a fiatal Balassi Bálint mutatott be nagy sikerrel 1572-ben a várban, a Rudolf pozsonyi koronázását követő bálon, valószínűleg a szlovák odzemok elemeire épült. Balassi zólyomi volt, jól ismerte az ottani táncokat. IV. Fer- dinánd koronázási bálján, 1647- ben Esterházy Rebekának Esterházy Pállal, a későbbi palatínussal eljárt oláh tánca aratott nagy tetszést. Fennmaradt Mária Terézia 1764- ben Pozsonyban adott báljának táncrendje, amelyen a következők szerepeltek: lengyel tánc, cickatánc, párolás tánc, körtánc, cipésztánc, lapáttánc, cigánytánc, magyar kontratánc, jaj, jaj, jaj énekelt tánc, gyertyás tánc, tót tánc, régi magyar tánc, táncos mars. Egy résztvevő feljegyezte: „A cigánytáncot egy Jankovich nevezetű szlavóniai követ táncolta. Nagy igyekezetében majdnem elvágódott, ami a királynő kegyes mosolyát váltotta ki.” 1825-ben, a Karola Auguszta pozsonyi koronázása alkalmából szeptember 29-én rendezett bálon különös pár siklott a táncparketten: Széchenyi István gróf Zsófia főhercegnővel táncolt. Ki tudja, felkérte volna-e őt, ha a jövőbe lát, és tudta volna, hogy partnernője Ferenc József anyja lesz? Fényűzés szalmapapucsban A legfényesebb bálok Mária Terézia nevéhez fűződtek - nemcsak azok, amelyeket ő adott, hanem azok is, amelyeket a királynő tiszteletére a magyar főurak rendeztek, egymással versengve, ki tud paza- rabb, szórakoztató ötletekben gazdagabb mulatságot rendezni. Akkoriban nagy divat volt a kínai tánc, akárcsak a kínai pavilonok építése és a kínai porcelántárgyak gyűjtése. A Pálfíy-palotában rendezett bálon, amelyen Mária Terézia is jelen volt, az ifjú arisztokraták kínai öltözetben, kínai módra táncoltak, szalmapapucsban tipegve. Mária Terézia nagyon szerette összeboronálni a fiatalokat, és az ismerkedésre kiváló alkalmat adtak a táncmulatságok. A bálokat politikai eszközként is használta, ezzel igyekezett megnyerni a magyar nemességet. Leveleiben lányának, Mária Krisztinának - aki a pozsonyi várban székelő helytartó, Albert szász-tescheni herceg felesége volt - is azt tanácsolta, adjon bálokat, és tanuljon meg magyarul, hogy szót tudjon váltani a magyar urakkal. Mária Krisztinát nem kellett unszolni, fényes bálokat rendezett, és férjével együtt szorgalmasan látogatta a főúri tánc- mulatságokat. Grassalkovich herceg egyik bálján virágáruslánynak öltözve, virágokat kínálgatva jelent meg. A- (mai elnöki) palota bálterme piacnak volt berendezve, a meghívott előkelőségek a falusi emberek öltözetét utánzó ruhákban érkeztek, mint gazdák, tejesasszonyok, pásztorok és pásztorlányok. Ezt a pásztoridillt Mária Krisztina nővére, Marie Antoinette hozta divatba Párizsban. Több mint egy évszázaddal később, 1897-ben a Primáši palota tükörtermében rendeztek hasonló bált, richmondi vásár néven. Az ötletet Flotow Márta című népszerű operája adta, amelyben egy előkelő hölgy a komornájával falusi lánynak öltözve elmegy a richmondi vásárra, és ott elszegődik egy vidéki gazdához. A maszkabálokon a Primáši palota pompás karzatáról konfettit és szerpentint dobáltak a lent táncolókra. A régi redut karzata is alkalmas volt a „konfetticsa- tákra”. ÉRDEKESSÉGEK Zenés verekedés 1794-ben a Három királyhoz címzett kocsmában a jurátusok a katonapékekkel verekedésbe keveredtek amiatt, hogy magyar verbunkost vagy német ländlert játsszon-e a banda. 1798-ban a forró fejű joghallgatók hasonló okból a molnárlegényekkel akaszkodtak össze a Braun-féle sorházban. A heves szóváltás valóságos tömeg- verekedéssé fajult, végül már vagy 200-an püfölték egymást, és a katonaságot kellett kirendelni, hogy véget vessen a zenebonának. Táncmester Dániából Pozsonyban a dán eredetű Dimmer famíliából kerültek ki négy nemzedéken át a táncmesterek, a 18. századtól az 1850-es évek elejéig apáról fiúra szállt a mesterség. Ebbe a családba nősült be Kiforry János, aki a reformkor népszerű magyar táncait kreálta. 1847-ben mutatta be nádorkor elnevezésű táncát, amely hasonló volt Szöllősy Szabó Lajos 1842-ben kreált híres körmagyarjához. A pozsonyi diéták alkalmával rendezett bálokon lelkesen táncolta az ifjúság Kiforry és Szöllősy táncait. Kültelki kocsmák, pompás paloták Az előkelőségek magánpalotáikban rendeztek bálokat, az alsóbb rétegek a kültelki kocsmákban táncoltak, a polgárok az ún. Zöldszoba házban tartották a lakodalmakat, keresztelőket. Az épület hátsó traktusát a 18. század közepe táján színielőadások céljára átépítették, és a színházteremben gyakran rendeztek bálokat. Ezek Kari Turbilio cukrász jövedelmét gyarapították, ő volt ugyanis az első a történelmi Magyarországon, aki koncessziót nyert nyilvános bálok rendezésére, és ehhez épp a Zöldszoba házat bérelte ki. A18. század kilencvenes éveitől azonban jóval tágasabb és pompásabb bálterem nyílt a Csáky Gyula gróf által 1776-ban létesített városi színházhoz hozzáépített Redutban. Itt tartották Pozsony első operabáljait, a Redut termét ugyanis össze lehetett kötni a színház nézőterével és színpadával, hogy a több száz vendég kényelmesen elférjen. Ezt a vigadót a színházzal együtt 1884-ben lebontották. A régi színház a Reduttal „Polgári magyar szabó” A19. században jóval a far-sang előtt újsághirdetésekben hívták fel a figyelmet szolgáltatásaikra és áruikra a szabók, fodrászok, cipészek, legyezőkészítők, pipereszerárusok. 1831-ben egy bizonyos Jóna János „polgári magyar szabó” a német nyelvű Pressburger Zeitungban magyarul hirdette, hogy nála kaphatók „érdemes hazánk fiai számára akár egyszerű fekete, akár pedig a leggazdagabb, fényes magyar nemzeti öltözetek hozzátartozótokkal”. Akkoriban már nagyban hódítottak a magyar táncok: az 1790-es években szalonképes lett a verbunkos, Jóna hirdetésének idején a körmagyar dívott, amelynek az 1840-es években tetőzött a divatja, hogy aztán eltűnjön, és átadja helyét a csárdásnak. Úgy dukált, hogy ezeket a táncokat magyaros ruhában járják a táncosok, (vk) ÁLARCOSBÁLOK Indiai mór és tiltott denevér A18. században rendkívül népszerűek voltak az álarcosbálok. Úgy látszik, az anonimitást biztosító maskarák védelmében egyesek olyasmire vetemedtek, ami sértette a közrendet, mert a hatóságok jónak látták megtiltani az utcákon az álarc viselését. De még ez sem volt elég. 1787-ban a Prešpurské Nowiny közölte, hogy „a császári rendőrség legfelsőbb parancsra megtiltja a farsangi bálokon a harlekínok cukorsüveghez hasonló, magas, hegyes fejfedőinek viselését, a törpe, óriás, denevér és más hasonló maskarákat, a férfiaknak papi és női ruha viselését...” 1774-ben a Lőrinc-kapu utcában, a ma már nem létező régi országház épületében rendezett főúri bálon egy leírás ilyen maszkokat említ: indiai mór, éjszaka és nappal, félig magyar, félig német egy személyben, harlekín, hajdú, verbuváló huszár, jósnő, mesterember, mészáros, borbély, szabó. A félig magyar, félig német esetében a ruhát elöl magyar, hátul német divat szerint szabták, de lehet, hogy jobb és baloldala volt különböző. Hasonló lehetett a nappal és éjszaka is: az egyik rész világos, a másik sötét, fényes csillagokkal díszítve. Ugyanott, egy két évvel később zajlott álarcosbálon Esterházy Imre gróf és barátai utcai árusnak öltöztek. Nekik nem volt akkora sikerük, mint annak a néhány előkelő hölgynek, aki szabónőként, papirosruhában jelent meg, alatta csupán neglizsében. A tánc és az izzadság megviselte a szokatlan öltözékeket, és a gavallérok legnagyobb örömére némi betekintés nyílt olyan tájakra, amelyek a nyilvánosság előtt máskülönben rejtve maradtak, (vk) A báli muzsikálásra még a 18. században is a toronyzenészeknek volt előjoguk Haydn és a két Strauss húzta a talpalávalót Haydnt zenészeivel együtt Esterházy hercegtől kölcsönözte ki a pompás bálokat adó Grassalkovich herceg HÁTTÉR A zenekedvelő Pozsonyban, amely annyi zenei kiválóságot látott vendégül, a tánczenét sem akárkik szolgáltatták. A régebbi időkben, de még a 18. században is a báli muzsikálásra a toronyzenészeknek volt előjoguk, és ha más zenekar játszott, kárpótlást kellett nekik fizetnie az elmaradt bevételért. Franz Tost volt az utolsó pozsonyi toronyzenész, aki operák, egyházi művek mellett tánczenét is írt. A Grassalkovich-palotában nem kisebb mester, mint Haydn játszotta a menüetteket zenekarával. Őt is, a zenészeket is Grassalkovich a nagy ünnepségekre kikölcsönözte rokonától, Esterházy herecegtől. A 19. század első felében Joseph Lanner ländlereivel és keringőivei a bécsiek után megbabonázta a pozsonyiakat is, akik gyakran meghívták, hogy báljaikon ő húzza muzsikusaival a talpalávalót. Az egyik ilyen alkalomra írta Die Pressburger Komité Ball- Taenze c. szerzeményét. Lanner barátja, az idősebb Johann Strauss is többször vendégszerepeit itt, mint bálzenész. Ifjabb Johann Strauss, a valcer- király is megtisztelte Pozsonyt báli szerepléseivel és egy quadrille- jal, amelyet Souvenir a Pressburg címen 1852-ben írt a régi Redutban tartott jurátus bálra. A 19. század második felében szokás volt két zenekart is hívni a nagyobb bálokba, egy cigányzenekart és egy katonazenekart. A századfordulón a legnépszerűbb a 4. honvéd gyalogezred Striczl József vezette zenekara és Vízvári Béla cigánybandája volt. (vk) A valcerkirály, ifjabb Johann Strauss is gyakran húzta a talpalávalót a pozsonyi jurátusbálok vendégeinek (Fotók: Képarchívum)
