Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-21 / 16. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2005. JANUÁR 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 VISSZHANG Válaszoltunk a levélre Sárközy Klára parlamenti képviselő asszisztenseként szeretnék reagálni az Új Szó tegnapi számában a Vélemény és háttér rovatban megjelent olvasói levélre, melyet Be- nyovszky László írt. A teljesség kedvéért és az esetleges félreértések elkerülése végett szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Benyovszky úrral a cikkben leírtakkal ellentétben még decemberben felvettük a kapcsolatot. Levélben kértük őt, hogy postafordultával csatolja az egészségi állapotát dokumentáló orvosi leleteket, rokkantnyugdíjának felülvizsgálása céljából. Tájékoztatása ugyanis az egészségi állapotát illetően nem volt elégséges az ügyben való eljáráshoz. A tőle kért iratok egyelőre nem állnak rendelkezésünkre, így a tisztelt olvasó esete továbbra sincs lezárva. Király Zsolt képviselői asszisztens TALLÓZÓ LA REPUB-BLICA A Vatikán azért tiltja az óvszer használatát az AIDS elleni küzdelemben, mert célja a paráználkodás megakadályozása - közölte a pápa egészségügyi minisztere az olasz lapban. A prelátus azonban elismerte, egy AIDS-beteg feleségének joga van férjét óvszerhasználatra kérni. - A Szentatya doktrínájának célja, hogy két eszközzel harcoljunk az AIDS ellen: a szüzességgel és a paráználkodás kizárásával - tette hozzá. A nyilatkozat azután született, hogy a spanyol püspöki kar szóvivője óvszerpárti kijelentést tett, amit aztán a spanyol katolikus egyház visszavont. „Juan Antonio Martinez Camino szavait a katolikus doktrína összefüggésein belül kell értelmezni, amely szerint az óvszerhasználat továbbra is etikátlan szexuális magatartás”. A Vatikán 1996-ban visszakozásra kényszerítette a francia püspöki kart is, miután az az óvszert „az AIDS megelőzéséhez szükséges eszköznek” nyilvánította. —Béla, nem akarsz egy gólt ütni a magyarellenes koalíciónak? (Peter Gossányi rajza) Az elmúlt negyven évben megnőtt a nyelv iránti érdeklődés, ötből ketten beszélik Újratanulják ősi nyelvüket a walesiek Wales lakosságának hozzávetőleg húsz százaléka tanulja a walesi nyelvet, érdeklődik ősei nyelve iránt, illetve a közeljövőben szándékozik elkezdeni tanulmányait. JUHÁSZ KATALIN Mivel jelenleg a walesiek több mint húsz százaléka (körülbelül hatszázezer fő) beszéli a nyelvet, belátható időn belül negyven százalék fölé ugorhat a walesi nyelv aktív használóinak száma. A sikertörténetre csak az vet némi árnyékot, hogy egy nemrég végzett felmérés kimutatta: a nyelv iránt érdeklődők számára kevés a használható forrásanyag. Az európai kisebbségi nyelvek helyzetével foglalkozó Eurolang hírügynökség információi szerint a megkérdezettek többsége azért tanulja a nyelvet, hogy könnyebben kommunikálhasson rokonaival és barátaival. Többen megjegyezték, hogy szeretnék érteni a walesi nyelven sugárzott televíziós és rádióműsorokat, illetve hogy felkeltették érdeklődésüket a walesi újságok és magazinok. (Több magáncsatorna mellett a közszolgálati rádió heti 100 órában sugároz walesi nyelven, 1980 óta pedig walesi tévécsatorna működik, amely heti 30 órában közvetít műsort. Két saját hetilap és számos havilap mellett a tartományban megjelenő angol nyelvű lapok többsége is rendszeresen közöl walesi nyelvű cikkeket, gyakran kifejezetten oktató céllal). Mivel az utóbbi évtizedben megnőtt a walesi nyelvet általános iskolás fokon tanulók száma, nem meglepő, hogy több szülő azt írta a kérdőívbe, szeretnék követni gyermekeik iskolai tanulmányait és segíteni nekik a tanagyag elsajátításában. Az elmúlt negyven év folyamán a nyelv iránti érdeklődés látványosan megugrott. Jelenleg minden öt emberből kettő beszél, vagy szeretne beszélni walesi nyelven. Szakértők szerint ez azt jelenti, hogy hamarosan a mindennapi életben is egyre többen használják majd ezt az újjáélesztett ősi nyelvet, feltéve, hogy az osztálytermen kívül is adódik erre lehetőség. A felmérés szerint a megkérdezettek nagy részét zavarja, hogy a munkahelyeken, boltokban és éttermekben, szabadidő-központokban és könyvtárakban nem használhatja a nyelvet. A közintézményekben nem kötelezőek a walesi feliratok, a boltok vezetői szintén maguk dönthetik el, használják-e vevőcsalogatásra. Ez elmúlt évben nagy sikert aratott az a kezdeményezés, amelynek keretében a nemzetközi bankokat, hipermarket- és gyorsétterem-láncokat próbálták arra biztatni, készítsenek walesi nyelvű szórólapokat, termékismertetőket. Az érvényben lévő, 1993-ban elfogadott nyelvtörvény értelmében a kétnyelvű szolgáltatás csak az állami közintézményektől várható el. Egy nyelvművelő szervezet szerint azonban a walesiek pozitívan fogadnák, ha az őket érintő információkhoz ősi nyelvükön is hozzájuthatnának, főleg azoknál a volt állami nagyvállalatoknál, amelyeket csupán néhány éve privatizáltak. A Walesi Nemzeti Tanács jogállásából kifolyólag nem rendelheti el, csak javasolhatja a kétnyelvű brosúrák, információs táblák bevezetését. A nyelvművelők most azt szeretnék elérni, hogy a tanács új nyelvtörvényt kényszerítsen ki a brit kormánytól, amely lehetővé tenné számukra általános érvényű rendeletek jóváhagyását. Ipari és mezőgazdasági termékek fejében hagyhatták el Ceausescu országát és vándorolhattak ki Izraelbe Mennyit ért Bukarestnek egy romániai zsidó? KOKES JÁNOS Mintegy 200 ezer zsidót adott el Izraelnek a kommunista Románia 1950 és 1989 között. Ebből 160 ezret ipari és mezőgazdasági termékekért, illetve beruházásokért engedtek kivándorolni Izraelbe, míg 40 ezerért készpénzt, kemény valutát kértek az akkori román hatóságok. További, mintegy 30 ezer zsidó ellentételezés nélkül kapott kivándorlási engedélyt Bukaresttől. Egyebek között ezeket az adatokat tartalmazza a Zsidók megváltása című, Bukarestben és Washingtonban a napokban piacra kerülő könyv, amelyet Radu Ioanid román származású amerikai történész, a washingtoni holokauszt múzeum vezető tudományos munkatársa írt román, izraeli és amerikai levéltári kutatások alapján. „Románia 1950-ben kezdte meg a zsidók árusítását Izraelnek, s ez folytatódott 1951-ben, majd 1958- 1959-ig megszakadt. Ezután felújították, s zavartalanul folytatódott egészen a rendszerváltás évéig” - nyilatkozta a Jurnalul National című bukaresti lap tegnapi kiadásában megjelent inteijújában a történész, aki 1987-ben emigrált az Egyesült Államokba. Bukarest az első időszakban - hogy a titkos üzlet ne tűnjék egyszerű rabszolga-kereskedelemnek - elsősorban olajipari berendezéseket és agráripari termékeket kért Izraeltől, amit készpénzzel egészítettek ki. Később Izrael már csakis kemény valutával fizetett, amelyre egyre nagyobb szüksége volt az ország állítólagos „Aranykorszakában” uralkodó Nicolae Ceausescu pártfőtitkárnak és államfőnek. „A rendszer utolsó szakaszában, amikor Bukarest már készpénzt követelt a zsidókért, egy- egy személy ára 2200-3300 dollár között mozgott. Ezt különféle kereskedelmi tranzakciók egészítették ki, minek következtében Románia külkereskedelmi mérlege Izraellel magasan aktív volt, s egy-egy személy ára így végül legalábbis megduplázódott. Kiskorú gyerekekért és nyugdíjasokért Bukarest nem kért ellentételezést” - állítja Ioanid. A történész szerint az idevágó dokumentumok nagyon jelentős része továbbra sem kutatható. Minden érintett országban titkosítva van, hiszen az ügyeket a titkosszolgálatok bonyolították le. Ioanid az általa áttanulmányozott anyag alapján úgy véli, hogy Bukarest három ok miatt döntött a romániai zsidók kiárusítása mellett: az ország valutaszükséglete, az antiszemitizmus, valamint a nyugati befolyás megszerzése miatt. Izrael pedig elsősorban erkölcsi és vallási okokból ment bele ebbe a vitatható emberkereskedelembe. „Látni kell a különbséget a között, aki eladja állampolgárait, és a között, aki megveszi őket, hogy visszaadja szabadságukat” - mondta Ioanid. Leszögezte, hogy Romániához hasonló emberkereskedelmet a volt kelet-európai szocialista országok közül csak a Német Demokratikus Köztársaság folytatott, amely Nyugat-Német- országba adta el állampolgárait márkáért. Megjegyzem, hogy Bukarest az említett időszakban több ezer német kisebbségit is eladott Nyugat- Németországnak. A kivándorlás engedélyezéséért kért pénzt akkor azzal magyarázták, hogy a szocialista állam sokat költött a távozó személyek iskoláztatására stb., így joga van ennek egy részét visszakérnie. KOMMENTÁR A gyanakvás humusza TÓTH MIHÁLY Szlovákiában a rendszerváltás óta formálódott politikai osztály minden tőle telhetőt elkövet, hogy (pártállamiul szólva) a széles tömegek erőteljesen kételkedjenek vezetőik tisztességében. Közvetlenül a fordulat után ugyan néha még megesett, hogy egy-egy naiv humán értelmiségi Masarykot idézte, aki szerint minden államot az az eszme éltet, amelynek alapján létrehozták. A gazdasági önérdek által vezérelt politikusok dicséretes őszinteséggel már több mint egy évtizede úgy tesznek, mintha soha nem hallottak volna T. G. M.-ről, az államalapítóról. Az egyszerű állampolgárok bizalma még a privatizálás őskorában rendült meg először. A kormány meghonosította az „előre kijelölt privatizátor” furcsa közgazdaságtani fogalmat. Akkor még voltak bátor könyvelők, akik a kormányhoz közeliek nagy bánatára világgá röppentették a hírt, hogy az „előre kijelöltek” még azt a keveset se fizetik be vételárként, amit az előre kijelölő tessék-lássék meghatározott. A bizalomrendülés további fontos stációja volt, hogy a plebsszel el akarták hitetni: a köztársasági elnök fia önmagát rabolta el. A belügyminiszter minden olyan ambiciózus nyomozót leváltott, aki már- már bebizonyította, hogy ki követte el az emberrablást. A bizalom megrendülésének folyamata mindmáig töretlen. Kötetnyit lehetne írni százmilliós adóhátralékok és állam iránti más kötelezettségek elboronálásáról, a politika és a gazdaság olyan összefonódásáról, amelynek kibogozása fejlett demokráciákban bűnüldözőkre hárul. Meglehet, feltűnt az olvasónak, hogy ez a felsorolás nevek feltüntetése nélkül történt. Ez egyrészt azért van így, mert mindannyian tudjuk, kikről van szó. Másrészt azért mellőzöm a szereplők nevének említését, mert a most országlók csak annyival jobbak az előzőeknél, hogy a politikai szalonban tudják: padlóra köpni nem illik. A gyanús és még gyanúsabb ügyletek és a padlóra köpés közötti tartományban ez a politikai garnitúra is csupa olyan cselekménnyel próbálja a választópolgárt maga mellé állítani, amely lelkesedés helyett inkább gyanakvást szül. A lakosságnak az a része, többsége, amely az eddigi 15 év alatt jobb esetben „nullszaldós” elviselője, rosszabb esetben elszenvedője volt a változásoknak, a legfontosabb teendők egyikének a gazdasági törvénysértők minden politikai szemponttól mentes leleplezését, felelősségre vonását tekinti. Kis ország ez, itt mindenki belelát mindenki tányérjába. Senki se tudja, hogyan történt, de Szlovákiában a törvénysértések minden ellendrukkere tudja, ki az a néhány vezető beosztású rendőr, aki elkötelezetten, némelyikük megszállottan harcol a bűnözés ellen. A most leváltott Šáte- ket ezek között tartják számon. Az ilyen ember esetében a leváltást a mi viszonyaink között érdemes lenne különös gonddal megindokolni. Ez elmaradt, így arasznyival vastagszik a gyanakvás humusza. JEGYZET Mi volt Šátek bűne? SZENTGÁLI ANIKÓ Kedden menesztették Jozef Šáteket! Egyeseket felháborított, másokat meglepett a hír, megint mások fellélegeztek. Sokakat gondolkodóba ejtett a dolog, s némi töprengés után rádöbbentek: lényegében számítottak rá, de lelkűk mélyén bíztak benne, talán mégsem fog bekövetkezni. 2003 nyarán Mikuláš Dzurinda kormányfő bejelentette: létezik egy, az ország és az SDKÚ lejáratásán munkálkodó titkos csoport, melyet közelebbről csak a megfelelő helyen és időben az arra hivatott személyeknek volt hajlandó jellemezni. E csoportnak tagja volt Ján Mojžiš, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt igazgatója és Jozef Šátek, a súlyos bűncselekményeket vizsgáló, korrupcióellenes alakulat vezetője, aki politikai hovatartozástól függetlenül bárki ellen eljárást indított. Sőt a csoport tagja a SME főszerkesztője is. Ez utóbbi megjósolta, hogy a csoportocskaügy célja Mojžiš menesztése. Az igazgatót le is váltották. Dzurinda kitérő, mindenféle találgatásokra okot adó válaszaival nem volt képes meggyőzni a nyilvánosságot döntése helyességéről. Szűkszavúan ismételgette: az NBÚ igazgatója elveszítette bizalmát, mert itt és ott intrikált ellene! Mojžiš természetesen védekezett, s végső soron őérte sem mernék sokan tűzbe tenni a kezüket, ám egyik kijelentése figyelemre méltó: leváltásának csak akkor van értelme, ha a következő áldozat Jozef Šátek lesz, mert tevékenységével ő is sokak politikai és gazdasági érdekeit sérti. Mojžiš jóslata ugyancsak valóra vált - az, hogy erre csak több hónappal a csoportocskaügy után került sor, nem változtat a tényen: a nyomozótiszt elveszítette főnöke bizalmát, s a belügyminiszter olyan érveket használ, mint Dzurinda a Mojžiš-iigyben. Azaz Šátek emberileg nem felel meg, intrikákat sző. A nyilvánosság előtt ő sem hajlandó többet elárulni, ő is csak a megfelelő helyen - ez esetben a parlamenti védelmi bizottság előtt - magyarázkodott. Nem feltűnően sok a hasonlatosság a két eset között? Véletlen egybeesés? Miért éppen most kellett leváltani Šáteket, ha állítólag már 2001-ben intrikált? A keddi bejelentés után a szaktárca azonnal - még az esedeges rossz értelmezés előtt - visszautasította a döntés okainak félreértelmezését. Vagyis számítottak rá, hogy a sajtóban kételyek merülnek fel, s talán maguk is érzik, hogy érvelésük sántít. Ennek több oka lehet, például elhamarkodottan váltották le Šáteket - anélkül, hogy végiggondolták volna, milyen lavinát indíthat el e közkedvelt, becsületességéről ismert nyomozó félreállítása. Lehet, hogy megérdemelte, mert a látszat csal, és lényegében sötét alak, ám ezt az embereknek el kell tudni magyarázni, s Palkó e téren - akárcsak Dzurinda annak idején - az első körben csődöt mondott.
