Új Szó, 2005. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
2005-01-12 / 8. szám, szerda
í tí i 28 Szülőföldünk UJ SZO 2005. JANUAR 12. Szervezetünk a magyar ajkú lakosság körében a megmaradás záloga - vélekedett Török Alfréd, a Csemadok Lévai Területi Választmányának megbízott elnöke Ipolyszakálloson újra dalolt az Ipoly völgye Ipolyszakállos. A Zselíz és Ipolyság között megbúvó, az Ipoly alkotta - Magyar- ország és Szlovákia közötti - határszakaszon található községben december 28- án ünnepi alkalomból került sor az Újra daloló Ipoly völgye nevű rendezvényre. FORGÁCS MIKLÓS A Csemadok Lévai Területi Választmánya és az ipolyszakállosi alapszervezet közösen ünnepelte a helyi kultúrházban a Csemadok helyi szervezete megalakulásának 55. évfordulóját. Sötét színekkel indította a műsort Lőrincz Tamás lévai versmondó, aki Döb- rentei Kornél Istentelen színjáték c. költeményével tette fel a kérdést: „Úristen, mi lehettem volna, ha nem itt kell gondolni merészet, ahol tragikus aktualitás az enyészet?”. Az ipolysági Musica Aurea vegyes kar 18 tagja Béres Gábor karmester vezetésével Kodály Zoltán, J. S. Bach, Bárdos Lajos kórusműveit énekelte. Ugyanolyan odaadással varázsolták az ipolyszakállosi kisebbségi magyar délutánba az emelkedett, áhíta- tos, ünnepi hangulatot, mint a vaskosan falusias tréfák, csipkelődések világát. Beszédében Török Alfréd - aki augusztustól a Csemadok Lévai Területi Választmányának megbízott elnöke - úgy vélte, ez a szervezet a magyar ajkú lakosság körében a megmaradás záloga és a tényleges munka színhelye. „A Csemadok alkotott, művelt, szükség esetén mozgósított. Voltak jobb és rosszabb pillanatai, de ha áldozatkész a vezetőség és lelkes a tagság, semmi sem állhat a legfontosabb, a rendszeres munka útjába” -hangsúlyozta. Kitért a jelenlegi helyzetre, amelyet „A Csemadok alkotott, művelt, szükség esetén mozgósított.” A nagyölvedi Rozmaring éneklőcsoport nehezít, hogy a volt megbízott titkár miatt információhiányban kénytelen dolgozni az új vezetés, mely a tagság nagy részének támogatását élvezi, az előző titkár mégsem hajlandó velük együttműködni. „Tetteinket vezérelje az egymás iránti tisztelet, az alkotókedv és az együttműködési szándék” - mondta a megbízott elnök, majd azt kívánta, hogy a karácsony, a szeretet ünnepe után ez a nap legyen a kultúra ünnepe. Gasparik Kálmán, a község polgármestere a Csemadok helyi alapszervezete nevében is üdvözölte a nézőket és azokat, „akik szabadidejüket mások szórakoztatására áldozzák”. A polgármester elmondta, sokan nehezményezték az év végi, ünnepek közti időpontot, de az anyagiakat csak mostanra sikerült előteremteni, s ezért köszönet illeti a kulturális minisztériumot. Körülnézve a teremben Gasparik megállapította, ismerős arcokat lát, azok jöttek el most is, (A szerző felvétele) akik eljárnak mindig a hasonló rendezvényekre. A lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad Újváry László rendezésében hazai magyar költők szövegeivel vette számba, leltározta a nyelvet, az ént, a családot, a tájat és a hazát. „A költő nem felel, a költő kérdez. Kérdezem hát, vajon kiláthatok e magamból?” - hangzott el. Nyolc szavaló és egy zenész mutatta be milyen az, amikor a „képzelet bomlik”, amikor „alig hallhatóan élnek a hegyek”. Ezután feldübörgött az elektromos diszkózene, s a lévai Gyémántok tánccsoport öt tagja csillogó ruhákban, hajlékony testtel eltáncolta vezetőjük, Pál Krisztina Robotok és Ex-mix c. koreográfiáját. Ha csörömpölt a ritmus, szaggatottan, feszesen mozdultak a végtagok, lágyabb zenei motívumokhoz a testek is hozzásimultak. Népi vizekre a nagyölvedi Rozmaring éneklőcsoport evezett népdalcsokrával, harmincéves fennállása minden tapasztalatával énekelt a szerelem örömeiről és bánatáról. A lévai Horváth lányok, Judit és Mária többek között azt is elárulták: „Szeretőmnek szemöldöke többet ér, mint a hat ökre, mert hat ökre szántó-vető, sej, galambom csókra termő.” A szintén lévai Garam Menti Népi Együttes táncosai Halász Gyula vezetésével zoboralji és kalotaszegi táncokat, valamint gömöri botolót és csárdást roptak, a táncok között pedig a kitűnő százdi citerazénekar játszott. Borka Zoltán négy fiatal ci- terás társaságában pengette a népdalokat. Január 28-ig tekinthető meg a Galántai Fotóklub és Alan Hyža közös tárlata a galántai múzeumban „Emberek és az ő világuk” GAÁL LÁSZLÓ Galánta. Január 28-ig tekinthető meg a helyi reneszánsz kastélyban az a fotókiállítás, amely nyitórendezvénye a Galántai Fotóklub fennállásának 30. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak. A kiállítás két részből áll: az egyikben a fotóklub 10 tagjának 58 alkotása látható, amelyeket az ausztriai testvérvárosban, Stockerauban is nagy sikerrel mutattak. be, a másik rész az ismert szlovák fotóriporter, Alan Hyža mély emberi sorsokat láttató fekete-fehér alkotásait mutatja be. Keppert József múzeumigazgató, a fotóklub elnöke a december 14-én tartott ünnepélyes'megnyitón bizonyára sokakat meglepett, amikor elmondta, az általa Európa egyik legjobb fotóriporterének tartott Hyža galántai származású, hiszen édesapja Galántán született, sőt a nagyapja járási elöljáró volt, és valamikor a neogótikus kastélyban laktak. Hyža szívesen fogadta a galántai meghívást, és azt az „Emberek és az ő vüáguk” című gyűjteményét állította itt ki, amely a besztercebányai Ekopolis Alapítvány évi jelentésének dokumentumanyagát képezi. A képeket nézve az embernek az a biztos érzése van, hogy ezek nem olyan pillanatfelvételek, amelyek véledenül lencsevégre kapott állapotokat rögzítenek, hanem érezhető, hogy a fotós mélyebben is megismerkedett riportalanyai sorsával. Szinte kivétel nélkül a társadalom perifériájára sodródott emberek tekintenek ránk a képekről. Egy mindkét lábát elvesztett nyomorék tangóharmonikával szólaltatja meg keserűségét, egy romos templomban berendezett menhelyén gyilkosságért elítélt börtönviselt férfi fújja a cigarettafüstöt a törött ablakon beszűrődő fénybe, egy aszott, fogatlan asszony közönyösen meséli, egy cigány férfival kénýszeriilt „bűnbe esni”, hogy így szerezzen halat a családja karácsonyi asztalára. A másik helyiségben a jelenlegi galántai klubtagok művei láthatók, ez sokkal heterogénebb gyűjtemény, amelyen fekete-fehér és színes portré, akt, csendélet és zsánerkép egyaránt megtalálható. Amint a klubelnök elmondta, a kiállítás összeállításakor sem témát, sem technikát nem szabtak meg, egyedül a eredmény, a kép minősége számított. Erre pedig méltán lehetnek büszkék a kiállítók. Osztrák kollégáik már jelezték, hogy ezt a kiállítást jövőre Bruckban is szeretnék bemutatni. Az 1975-ben alakult fotóklub évfordulója kapcsán egy kibővített bibliográfia kiadását tervezik, amelyet eddig is rendszeresen a Galántai Könyvtár munkatársai készítettek. Ezenkívül egy katalógust is szeretnének kiadni, amelyben mindazok szerepelnének, akiknek megalakulása óta közük volt a Galántai Fotóklubhoz. (Szőcs Hajnalka felvétele) Művészi értékű használati tárgyak hagyományos kézi munkával készültek (Szőcs Hajnalka felvétele) Drótos kiállítás a Galántai Honismereti Múzeumban A holt mesterség művészi formában éled újjá GAÁL LÁSZLÓ Galánta. Ruhafogas, szenteltvíztartó, gyümölcsöstál, piszkavas és más sokféle használati tárgy látható a Galántai Honismereti Múzeum kiállításán. A kiállított tárgyakban az a közös, hogy mindegyik drótból készült. Alkotójuk, a mindössze 27 éves vágbesztercei Ladislav Fapšo azt állítja magáról, még ha több ezer tárgyat készített is drótból, nem tartja magát valódi drótosnak, hiszen a drótosság ma már holt mesterség, mert a technika a háttérbe szorította. Ő drótból készült tárgyak készítőjének tekinti magát. Fapšo a vágbesztercei tanonciskolában szerszámkészítő szakot végzett, később távúton múzeológiát tanult, és ma a zsolnai Vág Menti Múzeum konzervátoraként dolgozik. Országszerte több mint egy tucat városban, valamint Prágában tartott önálló kiállítást, több elismerésben részesült és 1998-ban megkapta az „Aranyfogó rend” kitüntetést is. A drótosság leginkább a 19. és 20. század fordulóján terjedt el, amikor a Vágbesztercei járás északi részéről, Zsolna környékéről mintegy tízezer férfi élt a drótos mesterségből. A vándorló drótosok Európa számos országában javították az edényeket, készítettek drótból használati tárgyakat. Az első világháború után a drótos mesterség hanyatlásnak indult, és a múlt század hatvanas éveiben az iparművészet egyik formájaként kezdett újjáéledni. A drótos kiállítás február 12-ig tekinthető meg a Galántai Honismereti Múzeum Fő utcai épületében. SZÜLŐFÖLDÜNK A melléklet nyugat-szlovákiai kiadását szerkeszti: Korpás Árpád Levélcím: Szülőföldünk, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 436, fax: 02/59 233 469, e-mail: regio@ujszo.com
