Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-03 / 279. szám, péntek
4 Régió - hirdetés ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 3. A vízművek még az olcsó eljárás bevezetését sem támogatja Szennyezhető a Sajó A tornaijai küldöttség a budapesti szennyvíztisztítóban (P. Bodnár Enikő felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ A lakosság segítségét kérik Kassa. A rendőrség kéri azokat a személyeket, akik szemtanúi voltak a városban kedden történt gyilkosságnak, jelentkezzenek a 158-as illetve a 09619 21055-ös telefonszámon. Továbbá arra kéri az adott időpontban a helyszínen tartózkodó ismeretlen férfit is, információival segítse a rendőrség munkáját. A tettes három méter távolságból lőtte le 30 éves áldozatát; szolgálati VW-jéből ellopott 1,4 millió koronát. (SITA) Kirabolták a fogadóirodát Besztercebánya. Ismeretlen személyek kirabolták szerdán 18 órakor a Kijev téren lévő fogadóirodát. Mária Faltániová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a három tolvaj - fejükön fekete harisnyával - pisztollyal fenyegette az alkalmazottat a pénz átadására. Különböző címletekben megközelítőleg 16 ezer koronát vettek magukhoz, majd a távoztak helyszínről. Személyi sérülés nem történt. A hatóság az ügyben nyomozást folytat. (SITA) Folklórfesztivál Feleden Magyarországi és hazai fellépők Feled. Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya, a feledi helyi Csemadok alapszervezet, a Szombathy Viktor Alapiskola és Feled község önkormányzata a gyermekfolk- lór-fesztivált a nagyközség művelődési házában. Korábban csak regionális szintű, a rimaszombati járásbeli csoportok vettek részt ezen a rendezvényen, mára azonban már nemzetközi szintűvé növekedett a fesztivál, és Nógrád- ból is érkeznek fellépők. Tíz csoport jelezte fellépési szándékát a rendezőknek, Magyarországról Ózdról, Bánrévéről és Péter- vásáráról várnak együtteseket. A Rimaszombati járásból a feledi Boglárka, a gesztetei Kisbarkó és a citerazenekar, a jánosi Csicsóka, a rimaszombati Ferenczy István Alapiskola Pitypang csoportja, Nógrádból pedig a füleki Kis- rakonca mutatja be tudása legjavát. A fesztivál délelőtt 9 órakor kezdődik Feleden, a művelődési házban, (szászi) Tornaija. Meglepő fordulatot vett az a folyamat, melynek keretén belül a Sajó menti település tárgyalásokat folytatott a Közép-Szlovákiai Vízművek Rt.-vel egy, a város határában építendő szennyvíz- tisztítóról, illetve a beruházáshoz szükséges költségek előteremtéséről. PUSKO GÁBOR A városka küldöttsége egy évvel ezelőtt megtekintette a Körte- Organica víztisztítóját a Budapest melletti Harbor Parkban. A képviselő-testület a látottak alapján úgy döntött, kezdeményezi egy hasonló szennyvíztisztító állomás építését. Azokon a településeken, amelyek nem rendelkeznek szennyvíz- tisztítóval, csatornahálózatot sem lehet építeni. Ha pedig nincs csatornahálózat, elvileg nem lehetne építkezni sem, építkezési engedély sem adható ki. Tekintettel arra, hogy a nevezett magyarországi cég referenciái igen jelentősek -a világ számos pontján építettek víztisztító állomást, a legnagyobb magyarországi vállalatokban ők látják el ezt a feladatot, továbbá környezetszennyezési kárelhárítással és élővíztisztítással is foglalkoznak-, az általuk kifejlesztett eljárás környezetbarát, az állomás építése és működtetése is lényegesen olcsóbb, mint a hagyományos víztisztítóké, s egyben turisztikai látványosság is, döntött a folyamatok elindításáról a városi képviselő-testület. Mivel azonban a meglévő csatornahálózattal Tornaija belépett a Közép-Szlovákiai Vízművek Rt.-be, ezért ezt a vállalatot is be kellett vonni a tárgyaláSZÁSZI ZOLTÁN Velkenye. Kifosztották a Rimaszombati járásban lévő Velkenye község katolikus templomát. Az esetet december elsején fedezték fel a hívek. Az előtte való napi misén még minden rendben volt, a templomot a szokott módon gondosan bezárták. A betörők valószínűleg az esti vagy az éjszakai órákban hatolhattak be a templomba a karzat melletti ablakon át. A község polgármestere, Tunyi Anna szerint a rablók minden bizonnyal ismerték a terepet. A helyiek azt sem sokba. Az első pozitív visszajelzések után azonban a vízművek részéről kifogások érkeztek. Ezt követően kérte fel a város vezetése Miklós László környezetvédelmi minisztert a közvetítésre. Májusban létre is jött egy találkozó Selmecbányán, ahol - akkor úgy tűnt - végre megállapodás született. Néhány napja azonban egy levél érkezett a városházára a vízművektől, melyben arról értesítik Tornaija vezetését, hogy a Körzeti Környezetvédelmi Hivatal Vízgazdálkodási Osztályától megkapták azt az engedélyt, melynek értelmében 2015-ig a továbbiakban is tisztítás nélkül engedhetik a szennyvizet a Sajóba. Ez annyit jelent, hogy a vízműveknek a jelzett időpontig nem kell szennyvíztisztító állomást építenie. A dologban az a megdöbbentő, hogy az illetékes hivatal nagyrőcei kirendeltsétartják kizártnak, hogy megrendelésre lopták el a szobrokat. Két értékes, fából készült szoborral lett szegényebb a velkenyei római katolikus templom. A Szent Antal-szobor korát több mint száz évesre becsülték a Madonna-szobor pedig már 1836 óta az egyház tulajdonában van. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy legkevesebb kétszáz éves, barokk stílusú műtárgyat vittek el a betörők. A polgármester asszony elmondása szerint a templom biztosítva van, de még nem tudják pontosan, érvé- nyes-e a biztosítás az eltulajdoníge ezt az engedélyt az érvényben lévő törvények alapján adta ki. Ugyanakkor értesüléseink szerint a vízművek vezetői szívesen vennék, ha a város a saját költségén felépítené a víztisztító állomást, majd azt odaajándékozná nekik. Mint azt Dubovszky László polgármester és Pásztor István elöljáró elmondta, ezt a hozzáállást látva, már felmerült az a gondolat is, hogy Tornaija kilép a részvénytársaságból, és saját maga fogja a kérdést megoldani. Ugyanakkor Tornaiján és térségében a polgár- mesterek és a lakosok részéről már többször elhangzott olyan észrevétel is, hogy míg ebben a térségben sok helyen még az alapvető infrastruktúra is hiányzik, addig az ország szerencsésebb régióiban már a meglévő rendszerek felújítására igényelnek különféle támogatásokat. tott műtárgyakra is. „Felbolydult a falu, mindenki felháborodott a történteken. Számunkra mindkét szobor pótolhatatlan. Itt a hívek érzelmeit is megsértették. Alig két éve restaurálták a templomot, az akkor itt dolgozó szakemberek is azt mondták, ez a két műtárgy a legértékesebb az egész templomban. A rendőrség nyomoz, egyelőre nincs kézzelfogható információ a tettes vagy a tettesek kilétét illetően. Szomorúak vagyunk, mert ha már az Isten házába is betörnek, akkor mi várható még? - tette fel a kérdést a polgármester asszony. Két értékes, régi faszobrot loptak el szerdán éjjel Velkenyéről Betörtek a katolikus templomba Tudományos konferenciát rendeztek Kassán a Bocskai-féle felkelés 400. évfordulója kapcsán Bocskai-emléktáblát avattak SZASZÁK GYÖRGY (Csonka Sz. György felvétele) Kassa. A magyar történelem egyik kimagasló egyéniségére, Bocskai Istvánra emlékeztek a nevével fémjelzett Bocskai-féle felkelés 400. évfordulója alkalmából. Délelőtt a Kassai Óvárosi Polgármesteri Hivatal díszterme zsúfolásig megtelt azon a szakmai konferencián, melyet Róbert Polák, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója nyitott meg. A tudományos konferencián jelen volt Szerencsés János, a magyar külügyminisztérium főtanácsosa, aki köszöntő beszédében kiemelte, örülnünk kell annak, hogy az Európai Unió tagjaként ezt a találkozót már nem kormányközi szinten, hanem a regionális együttműködés természetes folyamataként az önkormányzatok közötti együttműködés keretében készítettek elő. A tudományos konferencián Jozef Duchon a 16. századi, gótikus Kassa képét elevenítette fel. Nyakas Miklós, a Hajdúsági Múzeum igazgatója Bocskai és a hajdúk témakör legfontosabb ismérveit taglalta, Kónya Péter pedig a Bocskai-féle felkelés és az evangélikus egyház közötti összefüggéseket elemezte. Délután Kassa Fő utcáján, a Premontrei Rendház falán Czibula János, a Kassai Magyar Főkonzulátus konzulja, Gyula Ilona, a Haj- dú-Bihar Megyei Közgyűlés alel- nöke és Süli János, Kassa óvárosának polgármestere ünnepélyes keretek között leplezte le a Győrfi Lajos szobrászművész által készített Bocskai-domborművet és emléktáblát. Genf és Budapest után most már abban a városban is emléket állítottak neki, ahonnan a felkelést szervezte. Radnóti Miklósra családja ebből a községből származik A holocaust emléknapja Nemesradnóton SZÁSZI ZOLTÁN Nemesradnót/Rimaszombat. Az első határon túli Radnóti Mik- lós-emléktáblát avatják fel Nemes- radóton, december 4-én, a Holokauszt Emléknap egyik eseményeként. Az egész napos rendezvény- sorozat emléktúrával indul, amely Radnóti Miklós 1944-es gömöri látogatásának helyszíneit járja végig Lénártfalától Runyán és Rima- szécsen át Nemesradnótig, ahonnan a költő családja származik. Radnóti Nemesradnótra, szüleinek egykori lakóhelyére emlékezve vette fel költői nevét. Az ünnepség 12.30-kor kezdődik a helyi iskolánál. A Holokauszt Emléknap délután a rimaszombati Közösségi Házban folytatódik, ahol Kőszegi Ábel, a Magyar Rádió főmunkatársa, neves Radnóti-kutató tart előadást a költő életéről és munkásságáról. Este 19 órakor a rimaszombati Művelődési Ház színháztermében a komáromi Jókai Színház vendégszerepei Hubay- Vass-Ránki: Egy szerelem három éjszakája című előadásával, amely Radnóti Miklós életéről szól. Az esti előadás jótékony célú, a teljes bevételt az 1988-ban leromboltatott zsinagóga helyén felállítandó emlékmű költségeinek fedezésére ajánlották fel a szervezők. Az emlékművet Mag Gyula szobrászművész tervezte. A KLIMAX NEM BETEGSÉG Röviddel az 50. életéve előtt majdnem minden nő új korszakba lép, amely testi és érzelmi változásokkal jár. Nehezen találnánk nőt, aki a menstruáció fokozatos megszűnésekor ne észlelt volna hőhullámokat, ingerültséget, gyakori kedélyváltozást, illetve álmatlanságot. Ha nem betegségről van is szó, a piacon több mint 30 féle készítmény létezik, a- mely enyhíti a változás tüneteit. A mellráktól és az infarktustól való félelem gyakran meggátolja a nőket, hogy ezt a segítséget igénybe vegyék. A klinikai vizsgálatok valóban kimutatták a hormonkészítmények veszélyes voltát, és ez az utóbbi években receptre való tömeges felírásuknak némi visszafogásához vezetett. Jó választásnak tűnik ebből a szempontból a VALOKLIM természetes eredetű készítmény, amely már több éve az egyik legkeresettebb termék a maga nemében. A növényi eredetű VALOKLIM a klimaxszal járó problémák kíméletes enyhítését és a nők fizikai kényelmét szolgáló növényi kivonatok eredeti keverékét tartalmazza. A VALOKLIM cseppnek nincs semmilyen nemkívánatos mellékhatása, és szabadon kapható a gyógyszertárakban. A gyógyszertárban kérje a kék csomagolású jól bevált VALOKLIM cseppet! Infovonal: 02/4487 1191. UP 1977 A jegyzők tanácsot adnak és tájékoztatnak Miért van szükség közjegyzőre? (Szlovákia Közjegyzői Kamarájának elnökével, JUDr. Stefan Kuteniccsal beszélgettünk) Eléggé tájékozott a nyilvánosság a közjegyzőket és tevékenységüket illetően? Ismereteink szerint nem. Azt ugyan mindenki tudja, hogy a jegy ző jogász, a jegyzői hivatalban dolgozik, amelyet állami címerrel, valamint NOTÁR felirattal ellátott réztábla jelöl, amelyen feltüntetik a nevét, de átfogó képük csak keveseknek van a jegyzői munkakörről. A nyilvánosság a közjegyzőt gyakran a különböző jogügyleteket, jognyilatkozatokat és tényeket közhitelű okiratban rögzítő hitelesítővel azonosítja, az pedig már szinte történelmi tényként könyvelhető el, hogy ő folytatja le a hagyatéki eljárásokat. Mit kell hát tudnunk a közjegyzőkről? Már említettem a közjegyzői hivatalok egységes megjelölését. Ez azt jelzi, hogy a közjegyzői tevékenység az ország egész területén egységes. Az állampolgárok tehát választhatnak közjegyzőt, sőt garanciát kapnak, hogy a kitűnő képesítésű jogászok szakszerűen fognak eljárni ügyükben, amelyért a közjegyzői tarifa egységes díjai szerint fizetnek. A választhatóság alól a hagyatéki eljárás az egyetlen kivétel, ezeket a bíróságok osztják ki a közjegyzők között egy előre meghatározott munkaterv szerint. Kiből lehet közjegyző, és melyek a közjegyzői tevékenység jellemzői? A feltételeket a közjegyzői jogszabályzat tartalmazza. A versenypályázattal egyetemben olyan feltételeket alakít ki, hogy az igazságügy-miniszter által kinevezett személy közjegyzői tevékenységét magas szakmai és etikai színvonal jellemzi. A törvény többek között kiköti a közjegyzői tevékenység alapelveit: a közjegyző legyen pártatlan, független, és cselekedjék saját nevében és felelősségére. Bár a közjegyző a közhatalmi ténykedés végrehajtója, funkciójában meg kell őriznie függetlenségét, az államigazgatás struktúráján kívül kell maradnia. A pártatlanság azt jelenti, hogy munkáját úgy végzi, hogy ezzel az egyik felet se károsítsa meg. Például: ingatlanvételi szerződésnél nemcsak az eladót vagy csak a vevőt képviseli, hanem az elfogulatlan harmadik félként vesz benne részt. A közjegyző megírja a vételi szerződést, a vevő letétbe helyezheti nála a vételárat, és ezt akkor adja ki az eladó félnek, ha már a tulajdonjogot bejegyezték a telekkönyvbe. Említsük meg a közjegyzői titoktartást, a törvény által előírt kötelező biztosítást és az állami felelősségvállalást. Ha a közjegyző hibájából kár keletkezett, a károsult biztos lehet benne, hogy kártalanítják. Végső soron ez az egész szavatolja a fogyasztó védelmét. Hogyan védheti a lehető legjobban a közjegyző az állampolgárok érdekeit? Jogi és technikai eszköz nagyon sok van. Az okirati bizonyítékok csúcsán a közjegyzői jegyzőkönyv áll, mint közvetlenül végrehajtható (exekúciós) közokirat, melynek használata hamarosan elterjed az EU államaiban. Ha tehát az adós nem törleszti adósságát, a hitelező közvetlenül a végrehajtóhoz fordulhat a közjegyzői jegyzőkönyvvel, nem kell bíróságon panaszt emelnie, és várnia a bírósági határozatot. Ha majd az elektronikus adattárhoz (amelyet 2005. I. 1-jétől helyeznek üzembe, és jegyzékbe veszi az összes, közjegyző által készített okiratot) kapcsolhatjuk a közjegyzői jegyzőkönyveket, hamisítás vagy módosítás ellen a legmagasabb biztonsági, garanciális és védelmi fokozatot fogja jelenteni. A technikai eszközök közül a közjegyzői okiratok központi elektronikus nyilvántartását említeném, amely az Internet segítségével lehetővé teszi, hogy megbizonyosodjunk, valóban létrejött-e a közjegyzői jogügylet - pl.: hogy a szerződésen levő aláírás valóban hitelesítette-e a közjegyző. Részletes tájékoztatást a www.notar.sk honlapon találnak. A szlovákiai közjegyzőségről szóló következő beszélgetés a jövő héten jelenik meg. UP 208