Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-18 / 292. szám, szombat

ÚJ SZŐ 2004. DECEMBER 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ EUROPEAN VOICE Az Európai Unió több álla­mában a szélsőjobboldali szer­veződések beszivárogtak a labdarúgó-rajongók köreibe. A kizárólag uniós ügyekkel fog­lalkozó lapban idézett részle­tek szerint a belga futballszur- kolói internetes honlapok meglehetős politikai tudatos­sággal jobbra hajlanak. Kivétel ez alól a Standard Liege, amelynek rajongói honlapja (szélső)baloldali színezetű. Ugyancsak Belgiumban több olyan személyt is nyilvántarta­nak, akik „nagy kockázatot képviselő szurkolói körökben” és szélsőjobboldali körökben is aktívak. (Az országban a ha­gyományosan éles flamand- vallon ellentét miatt politikai­lag is igen erős a szélsőjobbol­dal, különösen Flandriában.) Svédországban a Helsingborg csapatának drukkerei között egy csapat szélsőjobboldali személyt is számon tartanak. Ezek hozzáállása mindazonál­tal inkább provokatív, sem­mint politikai jellegű. Magyar- országon az erőszaktól sem visszariadó rajongók ugyan­csak „annak jeleit mutatták, hogy jobboldali szervezetek befolyásolták őket”. Szlováki­ában úgyszintén kiütköztek a szélsőjobboldali befolyás ta­nújelei, egyebek között az Anglia ellen két éve játszott botrányos mérkőzésen. A brit szurkolókról pedig rendsze­res kapcsolatot tartanak más uniós országok hasonlóan gondolkodó egyéneivel. Az EU-ban egyre inkább teret kap a közös aggodalom a fut- ballhuliganizmus miatt. Az olasz kormány már tavaly - Róma soros EU-elnökségének idején - javasolta, hogy az uniós tagországok tanulmá­nyozzák a közös fellépés le­hetőségét. Az olaszok annak idején elemzést is végeztek a szélsőségek és a rajongók közti kapcsolatokról, és meg­állapították, a szurkolók sok­szor olyan magatartást tanú­sítanak, amelyeket nyilvánva­lóan befolyásol a rasszista vagy idegengyűlölő nézete­ken alapuló szélsőségesség.- Főnök, más feketemunkásokat nem találtam. (Szálay Zoltán rajza) HÉTVÉG(R)E Siker előtte, siker utána Úgy hozta a matematika és a naptár, hogy ez az írás az óév utolsó „hét- vég(r)éje”. Utánanéztem, tavaly milyen kérdésekkel fejeztük be. NAGY ANDRÁS Molnár Norbertét akkor az ér­dekelte a legjobban, vajon lesz-e nekünk jazz, lesznek-e előreho­zott választások, mi lesz az el­nök neve, túléljük-e a reformo­kat, hány magyar arany lesz az olimpián, vala­mint rááll-e valaki a lá­bunkra. A jazzen és a lábunkra álláson, amik elég szub­jektív dolgok, mindenre olyan választ kaptunk, amilyet megérdemeltünk. Az idő előtti választásokban már Robert Fico sem hisz, Mikulás Dzurinda pedig már a harmadik ciklusára készül, bár rajta és szűk környe­zetén kívül ebben már senki sem hisz. Persze ez semmit sem je­lent, hiszen ki hitte volna tavaly ilyenkor, hogy olyan vígan fog kormányozni, mint még soha. Mondhatni fél kézzel. Abban, hogy az új elnököt Ivan Gasparovicnak hívják majd, talán a mostani államfő sem re­ménykedett, sőt, nyilván teljesen hülyének nézték volna azt, aki, mondjuk, fogadni is mert volna ebben. A reformokat mindig túl­éljük. így vagy úgy, de nálunk nem a reformokba szoktak bele­bukni a kormányok. A szlovák állampolgárról már réges-régen megírták, hogy galamblelkű. A nyolc arany, nyolc ezüst, hat bronz mint tipp még be is jöhe­tett volna valakinek, de a végbél­be felnyomott csövek, zacskók, eltűnések, sértődések, arany­érem vissza nem adási procedú­ra meg Csisztu Zsuzsa inkább va­lami idióta film forgatókönyvébe valók, mint a magyar olimpia történetébe. Szlovákiában egyesek úgy vé­lik, kezdenek beérni a gazdasági megszorítások pozitív hatásai, ép­pen ezért a kormány, de főleg a gazdasági miniszter szerint özön- lik a külföldi tőke az országba. Azt, hogy mi leszünk a régió kis­tigrise, azt hiszem, szó szerint kell venni, mert maguk a dél-koreaiak hozzák a tőkét. Meg viszik a föl­det. Ebben sem hittek sokan, hogy 2004-ben Szlovákiában egy ma­gáncég befektetése miatt földkisa­játításokra kerülhet még sor. Ahogy abban sem, hogy a Magas- Tátrába majd Magyarországról vi­hetünk ültetni való csemetét. EU- és NATO-tagok lettünk, ha min­den jól megy, hamarosan Szlová­kiát az ENSZ BT-be is beválaszt­ják. Kedves olvasó, ugye, Ön is sa­játjának érzi ezeket a sikereket?! Jövőre legyen legalább ilyen sike­res évünk. A makromutatók szerint gaz­dagabbak, boldogabbak leszünk, több lesz a munka, spórolhatunk saját nyugdíjszámlán, tiszta Kána­án. Mit kívánhatunk még ma­gunknak? Én a rovat nevében leg­feljebb békés, boldog ünnepeket minden kedves olvasónak. Maguk a dél-koreaiak hozzák a tőkét. Meg viszik a földet. HETI GAZDA(G)SÁG Pénzünk miatt már külföldre is figyelnünk kell TUBA LAJOS Szlovákiában a bérköltségek növekedése meghaladta az uniós átlagot - olvashattuk egy hírben. Ez jó, mondanánk, hiszen így a fi­zetések nőttek. Igen ám, de a ha­zai 4,3 százalékos éves növekedés végül szerénynek mutatkozott, egy sor új tagországban ennél jó­val magasabb arányban emelked­tek a bérek. így tehát továbbra is csak az egyik szemünk nevet, míg a másikkal azt nézzük, hogy a gaz­dasági csoda mikor éri el a házunk táját. Egyedül a korona nem za­vartatta magát, a héten tovább erősödött. Persze a külföldre te­kintés most sem árt, a szomszédos pénznemek is hasonlóképpen mo­zogtak. Nagy csoda tehát nincs, de mivel nem felejtünk, már ezzel is elégedettek vagyunk. A Pavol Rus- ko által a héten bejelentett beru­házói tájfun - értsd: a külföldi cé­gek nagyszámú betelepülése - is csak akkor dagasztja a mellünket, ha éppen a környékünket érinti, és ráadásul nem kell beállnunk a fu­tószalag mellé. A héten például Ipolyság került be a gazdasági hí­rekbe az oda készülő, legalább 300 embert foglalkoztató német textilüzemmel. Arról is keveset hallottunk eddig, hogy ez rövid időn belül már a negyedik külföldi cég a városban. A külföld és a pénzvilág össze­vetése nem kerülte el azokat sem, akik a 11 ezer ügynök valamelyi­kével éppen a nyugdíjbiztosításról tárgyalnak. A hírek szerint hatott a pénzügyminisztérium fékező ak­ciója, és sokan gondolkodóba es­tek annak a tanácsnak a hallatán, hogy az erősödő korona miatt ne siessék el a szerződéskötést. Ugyanis az erősödő korona miatt a nyugdíjpénztárak által külföldi ér­tékpapírokba fektetett pénzünk­nek nem lesz kecsegtető hozama. Ebben az értelmezésben inkább a határidő letelte körül, vagyis 2006 nyarán lesz érdemes belépni. Per­sze sok érv szól a gyors belépés mellett is, gondoljunk csak arra, hogy másfél év alatt mennyi örö­kölhető és kivehető pénz kerül a számlánkra. A hírek szerint az em­berek egyébként nem idegenked­nek az ügynököktől, csak ritkán esik meg, hogy valaki a nyugdíj- biztosítást valamelyik kirendeltsé­gen kötné meg. Első hallásra furcsa, de a pénz­tárcánkat közvedenül érintheti a jegybank új elnökével kapcsolatos megállapodás is. Az ő vezetésével kerül be az ország az euróövezetbe, és banki szakértők szerint sok függ attól, hogy az előkészítés során a pénzintézet müyen minőségű elemzéseket tud letenni az asztal­ra. A lakosság, sőt a vállalatok el­adósodottsága ugyanis egyre nő, így mindenki a korábbihoz képest sokkal érzékenyebben reagál a ka- matszintek változására. így azután kicsit furcsa, hogy bár az új elnök nyilvánvalóan politikai pártok je­löltje és elég nagy ismeretlennek számít a pénzpiaci elemzők számá­ra, kinevezésével kapcsolatban mégis elég nagy a csönd. Csak egyetlen dologban lehetünk bizto­sak, ha már Ivan Miklós csinálja meg a királyt, akkor az legalább a pénzügyminisztériummal jól meg­érti magát. Az elmúlt időszak ma­gyarországi viszonyait látva ez sem lebecsülendő. Egy ideig megnyugodtak az au­tóbusz-közlekedési cégek, hiszen a kormány külön támogatást nyújt nekik az idei veszteségek fedezé­sére. Érdekes, hogy ehhez 200 millió koronát a szociális ügyi mi­nisztérium ad, márpedig azért, mert ennyivel kevesebbet fizetett ki anyagi rászorultság címén. Az érintett rászorultak nyilván más­ként látják a dolgot, de legalább nem omlik össze a közlekedés. Jövőre ezt a forró gesztenyét meg­kapják a megyei önkormányzatok, amelyek a helyi önkormányzatok­hoz hasonlóan már maguk dönte­nek az adókból kapott pénz elosz­tásáról. Hamarosan kiderül, kinek mennyire fájóak a munkásbuszok problémái. Beleértve a nagyszom­bati megyei elnököt is, aki akkora úr, hogy már nem kell neki a Sko­da Superb, és a közös pénzünkből egy felső kategóriás BMW-nél nem is adja alább. VENDÉGKOMMENTÁR Haza a magasban KÖVESDI KÁROLY Mindenkinek elege van a témából, nem is szaporítom soká. Csak néhány aggály kikívánkozik belőlem. Én is kaptam szomorú, át­kozódó, sötétségről, büdös népségről szóló és bocsánatkérő üze­neteket a népszavazás után. „Ne szégyellő, barátom, nem tehetsz róla, ez valaminek a következménye” - válaszoltam egyiküknek, miközben szívszorongva vártam a híreket, mikor csattannak el az első magyar pofonok magyar arcokon. Természetesen képle­tesen. A legmegdöbbentőbb mégis az a néni volt, aki ugyan elta­szított bennünket magától, de a nyugdíjából felajánlott százezer forintot - nekünk. Ezt a tragédiát nem látni vakság. Ezt a skizof­réniát orvos sem tudná kielemezni. Tartok tőle, hogy sok elsietett lépés következik ezután, és sok agyra ereszkedik le a köd. Pedig, kedves magyar testvéreim, élek a gyanúperrel, hogy csak ördögi elme tud ilyen agyafúrt tervet kieszelni. Hiszen akik a népszavazást kiötlötték, sejthették, milyen eredménye lesz. A mű elkészült, az alkotó pihen. Sajnos, nem pihen. Újabb ötlete az ak­ták kiteregetése. Ennek meg az lesz az eredménye, hogy a nyo­morultak tömegét, akiket az állambiztonsági gépezet együttműködésre kényszerített - kit a gyermeke jövőjével zsarol­va, kit a körme leverésével noszogatva -, kiteszik a kirakatba. Azok, akik kiteszik, bent, a jól fűtött bolt meleg homályában kö­pik a markukat, hiszen ennek a kis karácsonyi ajándéknak is meglesz a hozadéka. Mivel nem jár büntetéssel, legföljebb erköl­csi kiközösítéssel, sikerül ledugni a magyar nép torkán az újabb utálati kegytárgyat, hogy apa és fiú, szomszéd és rokon egymás ellen uszuljon. Vagy belefásuljon a megváltoztathatatianba. Nem kétséges, milyen szellem szabadul ki a palackból, s szinte boríté­kolni lehet a neveket előre. A legnagyobb gazemberek pedig rö­högnek a markukba. A fogaskerekek a háttérben csikorognak. Mi jöhet még ezek után? Mindenkinek a fantáziájára bízom. Egyet azonban jó lenne tudatosítaniuk azoknak, akik most gyűlölködnek és köpködnek, vagy csak megkeseredtek: azok malmára hajtják a vizet, akiknek mindezt köszönhetjük. Akik csordává züllesztettek bennünket. Haza a magasban, írta Illyés Gyula. Tudta, miről beszél, bár ilyen messzire ő sem láthatott. Ez a haza majd akkor száll le hozzánk, ha megérdemeljük. Vérünket hullattuk érte, emberöltőnyi rendszerességgel mentek apáink a vágóhídra a nevében. Olykor csak a nevében, alantas célokért. Többször a megszűnés határára került. Vejáletek és republikák, királyságok és császárságok jobbágyai voltunk mindig is. De a haza ott volt, és ott van bennünk, mindenek ellenére. Ne lökjük el magunktól csak azért, mert sokan elutasították december ötö­dikén. Ha nem leszünk észnél, és egymásnak esünk, ha hagyjuk csőbe húzni magunkat, akkor veszik el véglegesen. Hogyan is ír­ta Nagy László? „Ne félj, ne sírj, ne mondj le róla.” JEGYZET nem tudni. Következő utcala­kó ismerősöm az egyik forgal­mas buszmegállóban járkál föl-alá. Néha megáll, néz, nem tudni hova visz a tekinte­te, csak néz, néz... aztán egy hirtelen mozdulattal, mintegy katonai díszkilépéssel neki­eredve, elindul a tömegben. Megfigyeltem, hogy ösvényt tapos a buszra várók között. Oda-vissza ugyanazok mellett az emberek mellett megy el, egyazon görbe vonalon kacs­karingózva. Ha valaki új beáll ebbe az általa taposott ös­vénybe, vagy kilép abból, ak­kor megmerevedik, és csak néz, néz... A harmadik isme­rősöm komótos, lassú járású. Éjjel tizenegykor is áll egy helyben, a derekán összekul­csolt kézzel, és nem tudni, mi történik vele. Nem hajléktala­nok ők, legalábbis ez utóbbi nem. Csak elhanyagoltak. Nem az utolsó divat szerint öl­töznek, még csak nem is a sze- kondhendben válogatnak, idő-melírozta hajukat fésű fo­ga nem járta évek óta. A sok­pengéjű csodaborotva is le­pattanna arcszőrzetükről... Most én is megálltam egy pilla­natra így egy kicsit felettük. Mint annak idején az Új Tükör jegyzetírója az ő pesti is­merősei felett. És e nagy zson- gás-bongásban arra gondol­tam, nekik biztosan nehéz az ünnep. Hiszen ki lesz kará­csonyeste az utcán, akinek feltűnhetne, hogy ők ott van­nak. Ismeretlen ismerőseink a városképben. Elhagyatottan. Ismerősök városképben TALLÓSI BÉLA Az egykori Új Tükör című ké­pes hetilap egyik kitűnő tollú munkatársa „pesti ismerőse­iről” írt érdekes sorozatrot. Nem személyes ismerősei vol­tak a figurák, akiket bemu­tatott, hanem olyan városla­kók, akiket nap mint nap ugyanabban az időben ugyan­ott lehetett látni. Hozzánőttek a városképhez: magam is em­lékszem egy nénikére, aki a Jégbüfé mellett szokott tanyáz­ni. Nem bántottak ezek az em­berkék senkit, néha morogtak valamit, csak úgy maguknak, ácsorogtak-üldögéltek, mintha hozzá lettek volna láncolva egy-egy épülethez. Úgy hozzá­tartoztak a pesti utcákhoz-te- rekhez mint a sárga villamos. Ha egy nap nem jöttek... az azt jelentette, nem jöhettek: ki­hunytak a képből. Úgy tűnik, minden nagyváros­ban vannak ilyen „utcalakók”, akiket akár még a térképen is lehetne jelölni. Az az igazság, hogy kezdetben féltem a köze­lükben, és kerültem is őket. Ma már merészebb vagyok, de egyiküktől még ma is tartok egy kicsit. Mert őrá időnként rájön valamilyen ro­ham, nekiiramodik, hadoná­szik és kiabál. Hogy mi törik össze benne ilyenkor, miért és kivel pöröl, kit szid, kit átkoz,

Next

/
Oldalképek
Tartalom