Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-17 / 291. szám, péntek
KERTÉSZKÉPP---- ■ - .. ,."...:... . 20 04. december 17., péntek 1. évfolyam 43. szám Az unióban már a nyolcvanas években előtérbe került a biotermesztés, s ez a trend egyre jobban erősödik Ökológiai szabályozás az EU-ban (Képarchívum) A 80-as évek végén, a közösségi agrárpolitika reformja keretében meghatározott új célok, úgymint a támogatások leépítése, a minőségi termelés támogatása, a környezetvédelmi szempontok érvényesítése, megváltozott helyzetet teremtettek. KASZA ZOLTÁN Mindez elősegítette azt a folyamatot, amelynek során az ökológiai szemléletű gazdálkodás előtérbe került és egyre jobban megerősödött. Azonban az is nyilvánvaló lett, hogy az ökotermékek iránti fogyasztói bizalom kialakítására, erősítésére további intézkedések, jogi szabályozások szükségesek, egyebek között a mezőgazdasági termelés, az élelmiszer-előállítás, az értékesítés, valamint az ellenőrzés területén. A biogazdálkodással kapcsolatos első közösségi szintű szabályozást (2092/1991. EGK rendelet) 1991-ben alkották meg. Ez az „első tanácsi” rendelet, amely az ökológiai gazdálkodással, ületve a biotermékek jelölésével kapcsolatosan lefektette a követendő irányvonalakat. Ebben a rendeletben szabályozták a mezőgazdasági termékek ökológiai termelését, előállítását, az ökotermékek, élelmiszerek jelölését, az ellenőrzési rend kialakítását, valamint a harmadik országokból származó ökotermékek elismerését. Kevés az információ Ez a rendelet azonban csak a növényi eredetű termékekre vonatkozott. Az állati eredetű biotermékek, illetve a bioállattartás feltételrendszerét csak 8 évvel később, 1999- ben a 1804/1999/EK rendeletben szabályozták. A jelenlegi szabályozások azonban nem kellő hatékonysággal segítik elő a biotermékek fogyasztásának növelését, egyúttal a biotermelés elteijedését. Mindezt a tényt az Európai Bizottság által 2004. nyarán készített akcióterv is elismeri, megerősíti. Az akcióterv számos területen fogalmaz meg javaslatokat, amelyek a biogazdálkodás széles körű elterjedését, illetve az ökotermékek fogyasztásának növelését irányozzák elő. Bebizonyosodott az akciótervet megalapozó kutatás eredményeként, hogy a fogyasztók nem rendelkeznek elegendő információval az ökotermékek előnyeiről. Ezért szükség lenne olyan - többéves - felvilágosító kampányokra, amelyek során a biogazdálkodás alapjairól, hasznosságáról mind a fogyasztók, mind a termelők, illetve az értékesítési láncban szereplők tudomást szereznek. A felvilágosításnak ki kell terjednie az oktatási intézményekre is. Mindez hozzájárulna a bioélelmiszer fogyasztói magatartás megerősödéséhez. Fontos a célcsoportok meghatározása is (például alkalmi fogyasztók stb.), amely elősegíti a megfelelő, célirányos tájékoztatás megszervezését is, és az ahhoz szükséges eszközök kiválasztását. Eladásösztönzés A Tanács 2826/2000/EK számú, a belső piaci értékesítés-támogatásáról (eladásösztönzés) szóló rendeletének módosítása javasolt. Jelenleg számos szabályozás vonatkozik a felvilágosító és az eladás- ösztönző kampányok támogatására. Vannak olyan, csak a bizottság által kidolgozott és finanszírozott programok, amelyek a harmadik országok piacait veszik célba és vannak olyanok, amelyek keretében az EU társfinanszírozóként jelenik meg. A belső piacon csak az utóbbiak valósulnak meg. A tájékoztatás hatékonyságát fokozná, ha a belső piacra irányulóan is lennének kizárólag csak a Bizottság által kidolgozott és finanszírozott tervek. Az EK ökológiai gazdálkodásról meghozott előírásai szabályozták az ezen a területen követendő normákat. Azonban az EU-ban továbbra is működnek olyan minősítő szervezetek, amelyek eltérő (szigorúbb) kritériumokat határoztak meg a biogazdálkodással, illetve a biotermékekkel kapcsolatosan. Mind a fogyasztónak, mind a termelőnek nehézséget okoz annak megállapítása, hogy az egyes minősítő rendszerek és az EU rendeletek által előírt feltételek mennyiben különböznek egymástól. Ezért célszerű az EU-ban egy olyan adatbank létrehozása, amely rendszeres karbantartás mellett tartalmazza a tagállami, az egyéb szervezetek, valamint a fontosabb exportországok normái és az uniós előírások közötti eltéréseket, megkönnyítve ezzel az ellenőrző hatóságok munkáját, egyúttal elősegítve a rendszerek kölcsönös elismerésének folyamatát. A biotermékek piacának keresleti és kínálati oldalának elemzése jelenleg nem könnyű feladat - mutat rá az akcióterv. Annál is inkább, mert az EU - a hiányos tagállami statisztikai adatok miatt - nem rendelkezik pontos információkkal az ökológiai gazdálkodás körébe bevont területekről. Továbbá a biotermékek piacával kapcsolatos adatok sem teljeskörűek. Szabályzás-harmonizáció Jelenleg nincs hivatalos adat a biotermékek értékesítésének mennyiségéről, összetételéről, amely többek között az értékesítési stratégiák, tervek összeállításának alapja. Ezért szükséges ezen területen a hivatalos statisztikai adatok előállításával kapcsolatos eljárási szabályok harmonizálása. E tekintetben az EUROSTAT már megkezdte együttműködését a tagállamokkal. Az ökológiai gazdálkodás elterjedését döntően befolyásoló tényező a tanácsadó szolgálatok működtetése, melyeknek nagy szerepe van a kutatási eredmények közvetítésében, elősegítve azok gyakorlati megvalósítását. Fontos a tanácsadó szolgálatok már jelenleg meglévő támogatásának további növelése is. A genetikailag módosított szervezetek alkalmazásával kapcsolatosan az akcióterv kiemeli, hogy bár a jelenlegi uniós rendelkezés szerint (az állatgyógyszerek kivételével) tilos bármilyen génmanipulált szervezetet ökológiai termelésben, termék-előállításban felhasználni, sajnos ezt teljesen nem lehet kizárni. Ennek oka lehet egyebek között például a vetőmag-szennyeződés, idegenbeporzás stb. Tekintettel ezen körülményekre, a Bizottság módosítani kívánja a meglévő szabályozást úgy, hogy azon végtermékeket, amelyek GMO-organizmust tartalmaznak, ökotermékként ne lehessen értékesíteni. A szerző PhD-hallgató Nehezen alkalmazkodnak éghajlatunkhoz Már a tuják is száradnak ÖSSZEFOGLALÓ Sokáig tartotta magát az a hit, hogy az örökzöldeket nem kell permetezni. Ez a tétel is megdől. Sajnos egyre gyakrabban kényszerülünk arra, hogy a tujákat alaposan megvizsgáljuk, mert néhány gomba és atka könnyen szárazzá varázsolja a leveket. Többen telefonáltak kétségbe esetten, hogy a tujáknak és más örökzöldnek sárgulnak a levei. Borókaféléknél, vagy a cukorsüveg fenyőnél az atka, tujafélék- nél és hamis ciprusoknál inkább a gomba a felelős a száradásért. Azt szoktuk mondani, hogy amivel a szőlő peronoszpóra ellen védekeznek, az jó az örökzöldek gombabetegségére is. Arra kell azonban nagyon ügyelni, hogy nedvesítőszert semmiképpen ne tegyenek a permedébe. Inkább cukorral fokozzák a tapadást, mert különben nagyon csúnyán megég az örökzöld. Néhány évvel ezelőtt, amikor nagyobb méretekben kezdett terjedni az örökzöldek szár- adásos betegsége, akkor az egyik kertész teljes fiatal állományát tönkretette a nedvesítőszer. Akkor állították le ezt a védekezési módszert. Amikor a belső levelek elkezdenek száradni és a száradás egyre jobban terjed, akitor természetes jelenségre is gondolhatnánk, hiszen a külső levelek nagyon leárnyékolják a többit, és azért történik ez a kopaszodás. De joggal gyanakodhatunk a gombára is, mivel a tavalyi nyár nagyon száraz volt és ez legalább olyan mértékben játszott közre a fertőzések megjelenéséhez. Ne feledjük: ezek az örökzöldek nem a mi közép-európai száraz éghajlati viszonyaink között érzik igazán jól magukat. (MR) Az örökzöldek nem a mi éghajlati viszonyaink között érzik jól magukat. MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 38,800 Lenqvelzlotv 9,317 Anqolfont 56,376 Maqvar forint (100) 15,775 Cseh korona 1,265 Svéd korona 4,318 Dán korona 5,219 Szlovén tollár (100) 16,176 Japán ien(100) 27,780 Sváici frank 25,306 Kanadai dollár 23,610 USA-dollár 28,948 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,80-39,80 28,22-29,88 1,24-1,30 15,13-16,43 OTP Bank 37,77-39,74 28,23-29,79 1,24-1,30 15,19-16,36 Postabank 37,77-39,79 28,37-29,89 1,24-1,30 15,15-16,39 Szí. Takarékpénztár 37,77-39,71 28,34-29,83 1,23-1,30 15,06-16,48 Tatra banka 37,77-39,79 28,37-29,89 1,24-1,30 15,15-16,39 UniBanka 37,80-39,78 28,37-29,85 1,23-1,29 15,14-15,15 Általános Hitelbank 37,76-39,78 28,37-29,89 1,23-1,30 14,89-16,62 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) PIACI ÁRSÉTA sárgarépa Pozsony december 15-én 10 Sk/kg Komárom december 15-én 7-10 Sk/kg Rimaszombat december 15-én 10 Sk/kg Zseliz december 15-én 10 Sk/kg Losonc december 15-én 6-15 Sk/kg Szepsi december 15-én 8-10 Sk/kg Kassa december 15-én 6-8 Sk/kg petrezselyem 22-30 Sk/kg 16-22 Sk/kg 25 Sk/kg 18 Sk/kg 29-35 Sk/kg 20-26 Sk/kg 16 Sk/kg burgonya 8 Sk/kg 6-10 Sk/kg 5,50 Sk/kg 5 Sk/kg 7-8 Sk/kg 5-7 Sk/kg 5-8 Sk/kg tojás 3,20-3,50 Sk/db 2,90-3,20 Sk/db 2 Sk/db 3 Sk/db 2,30-2,50 Sk/db X 2,20-2,80 Sk/db zeller 20-30 Sk/kg 6-10 Sk/db 25 Sk/kg 8-9 Sk/db 14-19 Sk/kg 20-26 Sk/kg 16 Sk/kg méz X X 140 Sk/kg 120 Sk/kg 110-120 Sk/kg X X zöldpaprika 30-90 Sk/kg 10-20 Sk/db 55 Sk/kg X 69-85 Sk/kg 45-49 Sk/kg 30-63 Sk/kg paradicsom X 35 Sk/kg 50 Sk/kg X 59-65 Sk/kg 29-40 Sk/kg 42 Sk/kg vöröshagyma 10 Sk/kg 8-12 Sk/kg 10 Sk/kg 5-7 Sk/kg 7-10 Sk/kg 5-12 Sk/kg 6-8 Sk/kg fokhagyma 70-80 Sk/kg 56-60 Sk/kg 60 Sk/kg 45 Sk/kg 55-65 Sk/kg 59 Sk/kg 55 Sk/kg káposzta 5 Sk/kg 5 Sk/kg 5 Sk/kg 5 Sk/kg 5 Sk/kg 5-6 Sk/kg 4-6 Sk/kg mák 80 Sk/0,5kg 100 Sk/kg 70 Sk/liter 80 Sk/kg 80 Sk/1 87 Sk/liter 100 Sk/kg savanyú káposzta 12 Sk/kg 10 Sk/kg 15 Sk/kg X 25 Sk/kg X 16 Sk/kg kel 10-16 Sk/kg X 20 Sk/kg 7 Sk/db 13-15 Sk/kg 15 Sk/kg 9-12 Sk/kg alma 6-19 Sk/kg 16-22 Sk/kg 12 Sk/kg 10-14 Sk/kg 12-20 Sk/kg 10-12 Sk/kg 12-20 Sk/kg