Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-16 / 290. szám, csütörtök
0 ISKOLA UTCA 2004. december 16., csütörtök 2. évfolyam 50. szám JÓ, HA TUDJUK Miért játszunk? ÚJ SZÓ-ISMERTETÉS Számtalan játékformát és játéklehetőséget tanítunk meg a gyerekeknek, ezzel is fejlődésüket segítjük, hiszen sok, az életben maradás szempontjából is hasznos dolgot adunk tovább az ősidőktől fogva. Mi minden a játék? Elsősorban elemi szükséglet, nélküle szürke lenne az élet, nem lenne fejlődés. A szabad, kreatív játék segíti a gyermeket emberré válni, és a felnőttet embernek maradni. A tartalmas, az életkornak megfelelő játék segítheti, hogy mindig értelmet és célokat találjunk az életünkben, ne forduljunk pótcselekvésekhez, ne tévedjünk vakvágányra - még a kamaszkor zűrzavarában sem. A játék kultúrája elengedhetetlenül fontos egy társadalomban. Nemcsak társadalmi-kulturális szinten értelmezhető, hanem átfogó természeti jelenségként is. Nem korlátozható csak az emberre, hiszen alapelemei: a véletlen és a szabály bonyolult összműködése kozmikus méretekben ugyanúgy érvényesül a természeti jelenségekben, mint a növény- és állatvilágban. Játék nélkül nem valósulhatna meg előrelépés sem a törzsfejlődésben, sem az ember egyedi életútjában. Lényege a variabilitás, azaz változatosság, az aktivitás és a kreativitás. Ezek a mechanizmusok szolgálják, hogy az egyén különböző viselkedési stratégiákat alakítson ki annak érdekében, hogy megtalálja a lehető legtökéletesebb összhangot környezetével. Miért játszunk? Miért van szükség a játékra? Ezek a kérdések igen gyakran megfogalmazódnak bennünk, s rögtön az értelmét, a célszerűségét kezdjük kutatni. A játék azonban paradox jelenség. Önmagáért a játékért játszunk, a véletlen és a törvény összjátékának kiszámíthatatlanságából eredő feszültség átéléséért, mely pozitív töltésűvé váló izgalom megélését jelenti. Sajátosan megalkotott szabályai következtében a realitástól elkülönült világot teremt. Nem tartjuk értelmetlennek, bár gyakran „messze van az ésszerűségtől”, hiszen nem közvetlenül irányul célra, csak áttételesen. Az emberi játék megismerő magatartásformaként is értelmezhető, szerepe elsősorban a környezethez való alkalmazkodás szolgálatába állított területek, képességek fejlődésében és fejlesztésében van. Lényege a művészetekkel való kapcsolatában keresendő, az alkotás, a felfedezés öröme és a sikerélmény. Jutalma: a képzelet, a fantázia boldog, szabad szárnyalása a szimbolikus úton létrejövő vágyteljesítés, mely biztosítja az utat az egyre nagyobb teljesítmények és az egyéni boldogulás elérésében. A játék kiváló talaja és eszköze az ember társaival kialakuló és gazdagodó kommunikációjának, szociális kapcsolatainak. Az egyéni, de főként a társakkal való közös játék egyaránt segít a pozitív és negatív élmények feldolgozásában. A szabad, spontán, gyakran nem célorientált vagy improduktív jelleg segíti az „ellazulást”. A játék lényegi pontjait többen is abban látják, hogy más, mint a valóság (túl van a realitáson), szabad, önindított tevékenység, s nem utolsósorban az örömélmény jellemzi. Ezért szoros kapcsolatban áll a kreativitással, s így érthető, hogy a felnőtt örömmel végzett, sok próbálkozással, kísérletezéssel teli alkotó munkája is játéknak tekinthető, (he, k) A társakkal való közös játék egyaránt segít a pozitív és negatív élmények feldolgozásában (Pavol Máj er felvétele) Vonzó a tanári pálya, szociális biztonságot nyújt Hipermodern iskola ÖSSZEFOGLALÓ A szlovéniai Muravidék bár a legelmaradottabb térségnek számít Szlovéniában, mégsem szűnnek meg a falusi iskolák. Szlovénia magyarok lakta határmenti területén több kétnyelvű általános iskolát újítottak fel az utóbbi időben. Az egyik legnagyobb beruházás a Lendva melletti párszáz lelkes Dobronakon valósult meg, ahol 340 millió toliáros ráfordítással egy teljesen akadálymentesített, lifttel, fotocellás ajtókkal, speciális tantermekkel felszerelt általános iskolát hoztak létre. Külön érdekesség, hogy az intézménybe mindössze 70 magyar és szlovén ajkú diák jár, akiket 20 fős tantestület tanít. Szolarics László, az intézmény igazgatója elmondta: a Muravidéken biztonságban érezhetik magukat a kistelepülések iskolái, nem úgy, mint Magyarországon és Szlovákiában, ahol az elmúlt években egymás után zártak be a falusi intézmények. Ennek oka, hogy a szakminisztérium politikája inkább a fejlesztéseket hangsúlyozza, ugyanakkor a falvak, községek is mindent megtesznek saját iskolájukért. Szolarics László hozzátette: Szlovéniában vonzó a tanári pálya, mivel szociális biztonságot nyújt, ráadásul a jövőben még jobban fel fog értékelődni. Egy kezdő tanári fizetés 140 ezer tollár körül van. (mr) Egyre nő azoknak a gyermekeknek a száma, akik két- vagy többnyelvű környezetbe születnek Többnyelvű kisdiákok A múltban a második generációs emigráns gyereket arra ösztönözték, hogy vegyék fel a többség kultúráját, nyelvét, szokásait (Pavol Máj er felvétele) A gyerek rugalmas képességeinek, plasztikus agyának köszönhetően már a kisgyermekkor kezdetétől képes elsajátítani olyan ismereteket, amelyeknek egész későbbi életében nagy hasznát fogja venni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A gyermekek többnyelvű nevelése nem új keletű dolog, gondoljunk csak a régi nemesi, polgári családokra, ahol az idegen nyelvű nevelőnő mellett szinte észrevétlenül tanultak meg a gyerekek egy vagy több másik nyelvet. A múltban a második generációs emigráns gyereket arra ösztönözték, hogy vegyék fel a többség kultúráját, nyelvét, szokásait. Ma a kulturális különbségek elismerése egyre inkább teret hódít, növekszik azoknak a száma, akik gyermekeikkel megosztják anyanyelvűket, a kétnyelvűséget az etnikai hovatartozást és büszkeség egyik megnyilvánulásának tartják. Egyre nő azoknak a gyermekeknek a száma, akik két- vagy többnyelvű környezetbe születnek. A globalizáció, a világfalu kialakulásának hatására új lehetőségek nyíltak meg a karrier területén: akár más országokban, földrészeken is vállalhatunk munkát, ez azonban újabb és újabb nyelvi kihívásokat jelent a szülők számára. Az 1990. évi USA-beli népszámlálás szerint minden hetedik, vagyis kb. 32 millió ember beszélt az angolon kívül más nyelvet otthon. Univerzális nyelvtudás Összezavarja-e a gyerekeket, ha egyszerre több nyelvet kell tanulniuk? Szükségük van-e a gyerekeknek különleges intelligenciára, hogy megbirkózzanak több nyelvvel egyszerre? Ilyen és hasonló kérdések valószínűleg mindenkiben felvetődnek. A babák első hónapjaikban a világon előforduló összes hangzót képesek megkülönböztetni és néhány hónap múlva kiejteni. Ezt nevezzük univerzális nyelvtudásnak (angolul Universal Grammar - UG). Kutatói tézisek szerint, megfelelő feltételek biztosításával bármely kisbaba képes lenne könnyedén elsajátítani akár öt nyelvet is! Három éves korukra viszont odáig jutnak, hogy a hangzók köre leszűkül a saját anyanyelvűk hangkészletére, és csak nehézségek árán tudják megtanulni az idegen nyelvek különleges hangjait. A kutatások tehát azt bizonyítják, hogy a kisgyermekek a legjobb nyelvtanulók. Azok a gyermekek, akik egészen fiatal korban kezdenek el egy új nyelvet tanulni, köny- nyebben sajátítják el a helyes kiejtést és kevésbé gátlásosak. A többnyelvűség szintén pozitív hatással van a gyermek intellektuális és mentális fejlődésére: mivel minden nyelv különböző rendszer, az ezek közötti váltogatás nagyon rugalmas és gyors gondolkozást eredményezhet, és ez később pozitívan hat a matematikai, rendszerező képességek fejlődésére. A különböző nyelvek különböző ritmusa, dallama, lejtése pedig fokozott zenei affinitást, a ritmusérzék fejlődését eredményezheti az arra egyébként is hajlamos gyermekeknél. Végül, de nem utolsósorban, a többnyelvűség betekintést ad idegen kultúrákba és segíti a gyermeket más népek megértésére és elfogadására. Vélt vagy valós hátrányok Sokan azzal érvelnek a multiligvalitással szemben, hogy az időbeli lemaradást okoz a gyermek beszédfejlődésében. Ez részben igaz: a többnyelvű gyerekek nagy többsége később szólal meg, és a szókincsük is lassabban gyarapszik monolingvális társaiknál. Fontos azonban emlékezni arra, hogy a gyerekek között igen nagy egyedi eltérések vannak! Ha a nyelvi fejlődés bármelyik állomása később következik be, az még nem jelenti azt, hogy valami baj van a gyerekkel. Egyszerűen azt jelenti, hogy neki tovább tartott elérni azt az állomás! Nagyon fontos, hogy a kétnyelvű gyerekek szüleikkel rendszeresen és egyenlő arányban kommunikálhassanak mindkét nyelven. Másik gyakori aggodalom, hogy a kétnyelvű gyerekek kevesebbet vannak kitéve egy nyelv hatásának, mint az egynyelvűek, annálfogva sohasem lesznek igazán mesterei egyik nyelvnek sem. Ezzel szemben, amennyiben rendszeres és egyenlően magas szintű szülői hatás éri őket, hangképzési és nyelvtani jártasságuk mindkét nyelven azonos színtű lesz, műit az egynyelvű gyerekeké. Végül, sokan attól tartanak, hogy a fiatal kétnyel- vűek nem tudják a nyelveiket külön használni, mindkettőt egyszerre használják. Nyilvánvalóan zavar van a fejükben, ugye? Nos, a kutatási eredmények azt igazolják, hogy ez az aggodalom is alaptalan. A korai szókeveréseknek a fő oka ugyanis abban rejlik, hogy még kicsi a gyermek szókincse ahhoz, hogy kifejezze, amit mondani akar. Éppen ezért kölcsönveszi a másik nyelvből azt, amire éppen szüksége van. A gyerekek néha különleges, akár humoros hatás elérése érdekében is keverik a két nyelvet, a szituációtól függően. Van egyfajta periodikusság is a nyelvtanulásban, amikor az egyik nyelvet gyakrabban használják, mint a másikat, például környezetváltozáskor, nyaralások után. A nyelvek használatának „letisztulását” elősegíthetjük,- ha adott környezetben következetesen ugyanazon a nyelven beszélünk hozzá, és gyengéden erre biztatjuk gyermekünket is. (om, he) Az eddigi pozitivista irodalomszemlélet helyett a szövegközpontúság legyen uralkodóvá! Fel hát a tespedésből, tanártársaim! KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF Az irodalomtanítás színvonalának emelése érdekében feltétlenül szükséges a magyar nyelv- és irodalomtanítással kapcsolatos országos szakbizottság összeállítása, amely folyamatosan nyomon kövemé a változásokat, javaslatokat tenne az esetleges változtatásokra, és véleményezné a szakág sokrétű tevékenységét. ♦ Foglalkozni kell a magyartanítás eddigi pedagógiai dokumentumaival (óraterv, tanterv, műveltségi sztenderd az exemplifikációs feladatokkal, érettségi célkövetelmények), és teljes újragondolásukkal az új politikai-társadalmi valamint irodalmi-kulturális keretek szellemében. ♦ Szakmai szempontból jelentőséggel bírna a határozott vélemény- nyilvánítás kialakítása a magyar irodalom korszakolásával kapcsolatban itteni viszonyaink között. A magyar tannyelvű középiskolák a szlovák irodalom korszakolásában, szlovák irodalomkönyveikkel sokkal inkább idomultak a kor követelményeihez, műit a szlovák tannyelvű középiskolák hasonló tankönyvei, mert nem féltünk merészet és újat gondolni... És láss csodát! Immár a szlovák tankönyvszerzők is legújabban azt a korszakolást kívánják követni, amelyik alternatíva mellett mi akkor keményen kiálltunk, még ha kezdetben oly sokan berzenkedtek is ellene. ♦ A minimalizált tantervekhez kellene idomítani a leendő tankönyveket és nem fordítva. A tankönyvek stilisztikai minőségének (kifejezéskészlet, szókincs, megfogalmazás) minden esetben tükröznie kell a diák értelmi képességeinek színvonalát. ♦ A magyar irodalomtörténetet témakörökre kell bontani, s egy-egy korszakot a legjelentősebb egyéniségek köré csoportosítani. A kisebb jelentőségű szerzőket igyekezzünk csupán az említés szintjén „tárgyalni”. Az irodalmi tananyagot csak a rendszerbe foglalás segítheti megérteni, mert nélküle a legnagyszerűbb magyarázat is „megfoghatat- lanná” válik. ♦ Az eddigi pozitivista irodalomszemlélet helyett a szövegközpontúság legyen uralkodóvá! Az irodalmi elemzésnek azonban nem „tanári magánszámban” kell kicsúcsosodnia, hanem a diákkal való vitában realizálódnia. ♦ A világirodalom témakörét csökkenteni kellene évi két-három szerzőre, mert a pedagógusnak mindenkor az érettségi célkövetelményekre kell összpontosítania. Ez a törekvés pedig nem engedélyezi a világirodalom több írói-költői- drámaírói életművének feltérképezését. ♦ Az irodalomoktatásnak nem szabad az iskola falam belül maradnia! Szervezzünk gyűjtőmunkát szűkebb pátriánkon belül! Töltsük meg tartalommal az iskolán kívüli irodalmi tevékenységet! ♦ A pedagógusok hathatós támogatásával be kell kapcsolni diákjainkat a tömegkommunikációs eszközök mindennapi munkájába (rádió, televízió, országos és regionális lapok stb.), hogy nyelvünk visszanyerhesse finomságát, gördü- lékenységét, hajlékonyságát. A megújulás természetesen mindannyiunk érdeke. Élni kell a lehetőségekkel, de az irodalomtanításnak más, perspektivikusabb távlatokat kell nyitni. Igaz, ma még teljes mértékben az anakronizmus a mérvadó a tanítás folyamatában: a pedagógus régen rögzült szokásaitól (ma már: defektusaitól) nem tud és nem is akar megszabadulni. Pedig csak egyetlen távlat lehetséges: a megújulás. Cikkem persze az anyanyelv és irodalom iránti féltésből ered. Mert a magyar irodalomért, gyermekeinkért folytatott küzdelmünk végső stádiumába fordul. S aki tétovázik, az lemarad. Fel hát a tespedésből, tanártársaim!
